A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (Spd) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választáson, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt pedig öt év után búcsúzik a tartományi parlamenttől (Bürgerschaft), ezt mutatja a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felméré
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) győzelmét jelzik a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választás késő esti részeredményei, amelyekből az is kiderül, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt várhatóan mégis átlépi az 5 százalékos küszöböt, és így megtartja képviseletét a tartomány
Bár a végleges eredmények még nem születtek meg, annyit már lehet tudni, hogy országosan is komoly vereséget szenvedett a mérsékelt reformisták tábora.
Több mint húsz rakétát lőtt a Gázai övezetből a környező izraeli településekre rövid idő alatt az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet – jelentette vasárnap kora este a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
„Lassan eltűnt valamiféle sötétségben” – mondta Malena Ernman, aki a fiatal klímaaktivista étkezési rendellenességeiről és autizmusáról is mesél most megjelenő könyvében.
Pete Buttigieg demokrata párti elnökjelölt-aspiráns vasárnap szabálytalanságokat vélelmezett a szombaton Nevadában tartott előválasztások (caucus) szavazatszámlálásainál.
Négyen fertőződtek meg az új típusú koronavírussal azok közül, akiket a Japán partjainál veszteglő Diamond Princess óceánjáró utasai közül Nagy-Britanniába szállítottak – közölték vasárnap a brit hatóságok.
Megerősítette vasárnap az al-Kaida jemeni szárnya, hogy megölték a vezetőjét, Kászim al-Rajmit. Ezt az Egyesült Államok hetekkel ezelőtt jelentette be.
Nincs hírszerzési bizonyíték a Donald Trump elnök újraválasztása érdekében végrehajtott esetleges orosz beavatkozásra„ – jelentette ki Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Cbs televízió vasárnapi politikai vitaműsorában.
Kennedy Garcia születésekor a kórházban azt tanácsolták szüleinek, hogy adják speciális intézetbe gyermeküket, aki sosem fog minőségi életet élni súlyos down-szindrómája miatt. Ők nem így tettek, maguk nevelték kislányukat.
Bár eddig úgy tűnt, Olaszország északi részén ütötte fel a fejét a koronavírus, most egy talpig beöltözött, római-illetve nettunoi mentősről készült videó látott napvilágot.
Négyen fertőződtek meg az új típusú koronavírussal azok közül, akiket a Japán partjainál veszteglő Diamond Princess óceánjáró utasai közül Nagy-Britanniába szállítottak - közölték vasárnap a brit hatóságok.
Egy szórakozóhely biztonsági kamerája vette videóra a hanaui merénylő menekülését – erről a Bild számolt be honlapján. A videón az első támadás utáni pillanatok láthatóak, amikor a merénylő az egyik vízipipa-bárból menekült, valószínűleg a második helyszín felé. Ott további emberekkel végzett, összesen 10 embert ölt meg, később a saját anyját is. A
Marine Le Pen követeli, hogy Emmanuel Macron elnök lépjen a strasbourgi bíróság ügyében, ahol lelepleződtek a bírák és a spekuláns által pénzelt civilek személyi átfedései
A nyugati országoknak nem kellene kioktatniuk Magyarországot a nevelés és az egyetemek szabadságáról – mondta lapunknak Marco Gervasoni olasz történész
A hétvégén véget ért 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC) a kiemelkedő tudományos értéket képviselő doktori disszertációért járó John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédjének munkáját.
Örményország két hétre lezárni készül Iránnal közös határát tekintettel a koronavírus-járványra - jelentette be vasárnap Jerevánban Nikol Pasinján miniszterelnök.
Az érintett térségekben felfüggesztették a termelési tevékenységet, zárva vannak a vállalatok, gyárak, hivatalok, oktatási intézmények, üzletek, templomok.
Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - idézi az MTI az M1 aktuális csatornán vasárnap este elhangzottakat.
Örményország két hétre lezárni készül Iránnal közös határát tekintettel a koronavírus-járványra – jelentette be vasárnap Jerevánban Nikol Pasinján miniszterelnök.
Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.
„Valódi szlovák hazafiakhoz” szól videójában a köztudottan magyarellenes Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (Sns) egykori vezére, aki a múlt héten újra előhúzta a magyarkártyát.
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Hamburgban tartott törvényhozási választáson a vasárnap késő este közzétett előzetes hivatalos eredmény szerint.
Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.
Újabb 161 megbetegedést és két további halálesetet jelentettek hétfőn a dél-koreai hatóságok, amelyek az előző napon a legmagasabb szintű készültséget vezették be az új koronavírus miatt.
Vasárnap függesztették fel az osztrák hatóságok a vonatok átkelését az olasz határon, miután két utas a betegség tüneteit mutatta. Két tartomány fegyveres erők felügyelete alá került.