2020. február 24. hétfő

febr. 24
6:42
Ausztria nem fogadja az Olaszországból érkező vonatokat a koronavírus miatt (444.hu)
Örményország és Törökország pedig lezárta az Iránnal közös határátkelőhelyeiket.
febr. 24
6:42
Ausztria szünetelteti a vonatforgalmat az olasz határon (USAracing)
Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.
febr. 24
6:48
Verseny a magyar voksokért (USAracing)
„Valódi szlovák hazafiakhoz” szól videójában a köztudottan magyarellenes Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (Sns) egykori vezére, aki a múlt héten újra előhúzta a magyarkártyát.
febr. 24
6:48
Koronavírus: lezárták a Brenner-hágón a vasúti közlekedést (Képmás)
Örményország is az iráni határ lezárását tervezi.
febr. 24
6:54
Folytathatja a szociáldemokrata-zöld koalíció Hamburgban, az AfD is bejutott (Infostart)
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Hamburgban tartott törvényhozási választáson a vasárnap késő este közzétett előzetes hivatalos eredmény szerint.
febr. 24
6:54
A szociáldemokraták győztek a hamburgi választáson (HírTV)
A szociáldemokraták nagyságrendekkel erősebb támogatottsággal rendelkeznek, mint bármely vetélytársuk.
febr. 24
6:54
Gyógyultnak minősített betegekben is kimutatták a koronavírust (Képmás)
Teguban tovább tombol a járvány. Egyre biztosabb, hogy nem a vuhani piacon történt a járvány kirobbanása.
febr. 24
7:00
Buttigieg reklamált a harmadik hely miatt (Képmás)
A New York Times szerint Sanders erőfölényre tett szert a nevadai kaukuszon.
febr. 24
7:06
Drámai a helyzet: már közel 800 dél-koreai fertőződött meg koronavírussal (ATV)
Eddig hét ember halt bele Dél-Koreában a koronavírusba, a következő napokat tekinti a kormány kritikusnak - írja a hvg.hu.
febr. 24
7:12
Soros-botránytól hangos Franciaország (HírTV)
Érintettség – a milliárdos fia, Alex Soros többször is egyeztetett a francia elnökkel.
febr. 24
7:18
Az osztrák hatóságok felfüggesztették a vasúti átkelést az olasz határon (ATV)
Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.
febr. 24
7:18
Dél-Koreában tovább nőtt a halottak és a betegek száma (USAracing)
Újabb 161 megbetegedést és két további halálesetet jelentettek hétfőn a dél-koreai hatóságok, amelyek az előző napon a legmagasabb szintű készültséget vezették be az új koronavírus miatt.
febr. 24
7:24
Koronavírus: Ausztria nem enged be olasz vonatokat (Kripto Akadémia)
Már a határon állítottak meg egy fertőzötteket is szállító szerelvényt, az osztrákok lezárással védekeznek a járvány ellen.
febr. 24
7:24
Négy fertőzöttet találtak a Diamond Princessről hazaszállított britek között (Képmás)
Tizenháromra nőtt a kimutatott fertőzések száma Nagy-Britanniában.
febr. 24
7:30
Ez lehet a koronavírus-járvány "menetrendje" Európában (Infostart)
A következő napokban további megbetegedésekre számítanak a szakemberek Olaszországban és feltehetően az EU más részeiben.
febr. 24
7:36
Egyre nagyobb a káosz: már a vonatok se hagyhatják el Olaszországot a koronavírus miatt (Blikk)
Vasárnap függesztették fel az osztrák hatóságok a vonatok átkelését az olasz határon, miután két utas a betegség tüneteit mutatta. Két tartomány fegyveres erők felügyelete alá került.
febr. 24
7:54
Az osztrák hatóságok felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon (Bank360 blog)
A Velencéből induló, Münchenbe tartó járaton két utasnál a koronavírus tüneteit állapították meg
febr. 24
7:57
Taroltak a szociáldemokraták a hamburgi választáson (Kripto Akadémia)
A kormányzó SDP nagyot gyengült korábbi önmagához képest, de még így is 39 százalékos eredményt ért el, és fölényesen verte ellenfeleit.
febr. 24
8:06
További koronavírusos megbetegedéseket és haláleseteket regisztráltak Dél-Koreában (HírTV)
Szöul szerint a következő napok kritikusak lesznek a helyzet kezelése szempontjából.
febr. 24
8:30
Meglepő, jó hír jött a koronavírusról (ATV)
Több kínai tartomány csökkentette az új típusú koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatát hétfőtől, miután az elmúlt napok adatai szerint az ország nagy részén sikerült megfékezni a vírus terjedését.
febr. 24
8:48
Csökkentették a járvány-készültségi fokozatot több kínai tartományban (USAracing)
Több kínai tartomány csökkentette az új típusú koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatát hétfőtől, miután az elmúlt napok adatai szerint az ország nagy részén sikerült megfékezni a vírus terjedését.
febr. 24
8:54
Márciusban folytatódik a büdzsévita (USAracing)
Az Eu-csúcs egyik legtöbbet idézett mondata Emmanuel Macrontól származik, aki a tagállamok közötti elveszett bizalomról beszélt.
febr. 24
9:00
Távozik az agg maláj kormányfő (Képmás)
Mahathir bin Mohamad 92 évesen lett újra kormányfő, két év után távozik.
febr. 24
9:06
Megölték a jemeni al-Kaida vezetőjét (ATV)
Megerősítette vasárnap az al-Kaida jemeni szárnya, hogy megölték a vezetőjét, Kászim al-Rajmit. Ezt az Egyesült Államok hetekkel ezelőtt jelentette be.
febr. 24
9:12
Koronavírus: több kínai tartomány csökkentette a készültségi fokozatát (Képmás)
Az optimizmusra az elmúlt napok biztató adatai adtak okot.
febr. 24
9:18
Újraindult a migráns taxiztatás (HírTV)
274 migránssal a fedélzetén kiköthet Szicília szigetén az Ocean Viking nevű hajó.
febr. 24
9:18
Tízezrek kerültek vesztegzár alá Olaszországban (Képmás)
Három halálos áldozat, karantén, vonatstop – ez a koronavírus eddigi mérlege Olaszországban.
febr. 24
9:24
Lecsapott a viharos szél, 223 km/órás lökéseket mértek (Infostart)
Mintegy 40 ezer háztartás maradt áram nélkül a Csehországon hétfőre virradóra átvonuló, kiadós esővel kísért rendkívül heves szélvihar következtében.
febr. 24
9:30
Ítéletidő Csehországban: tízezrek maradtak áram nélkül, a közlekedést is hazavágta a viharos szél (Blikk)
Mintegy 40 ezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban a hétfőre virradóra átvonuló, kiadós esővel kísért rendkívül heves szélvihar következtében - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).
febr. 24
9:30
Nagy az aggodalom a koronavírus miatt, mert komoly gazdasági hatása lehet (ATV)
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A koronavírus európai terjedésétől való aggodalmak miatt nagy, egy százalékot is meghaladó indexcsökkenésre lehet számítani.
febr. 24
9:54
Népszava: a hetes cikk szerinti eljárást sürgetik Ep-frakciók (Képmás)
A Néppárt részéről személyesen Manfred Weber írta alá a dokumentumot – tudta meg a napilap.
febr. 24
9:56
Párizs szerint értelmetlen az olasz határ lezárása a koronavírus miatt (Képmás)
A Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában is egyre jobban terjed a Covid-19. Észak-Koreában még nincs megbetegedés.
febr. 24
10:06
Koronavírus - Újabb országokban jelent meg a rettegett kór (Infostart)
Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is felütötte a fejét a kínai Vuhanból indult koronavírus-járvány. Észak-Koreában 380 külföldi került hétfőn karanténba.
febr. 24
10:18
Koronavírus: emelkedett Olaszországban a halottak száma (Blikk)
Mint megírtuk, Olaszország északi területein ugrásszerűen megnőttek a koronavírussal fertőzöttek száma, ezért a kínai Vuhanhoz hasonlóan teljes karantén alá vontak egy 50 ezer ember által lakott területet. Eddig 3 halottról számolt be a sajtó, azonban hétfő délelőtt regisztrálásra került a 4. áldozat is.
febr. 24
10:18
Szellemvárossá változott Veneto és Lombardia tartományok számos települése (HírTV)
Olaszországban azután uralkodott el a pánik, hogy péntek óta drasztikusan megemelkedett a koronavírusos megbetegedések száma.
febr. 24
10:18
Kovács Zoltán: A holokauszt oktatása Magyarország nemzeti alaptantervének kötelező része (USAracing)
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár arra a cikkre válaszolt, amely a zsidó kultúrával és mindennapi élet híreivel foglalkozó, Tablet című amerikai portálon jelent meg.
febr. 24
10:24
Bernie Sanders nyerte meg a nevadai választást (USAracing)
A vermonti szenátor egy újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen az idei novemberi amerikai elnökválasztáson.
febr. 24
10:24
Amerikai lapban védte meg a Nat-ot Kovács Zoltán (Képmás)
Az államtitkár a Tablet nevű amerikai zsidó lapban megjelent írásra válaszolt.
febr. 24
10:27
Szabad szemmel - Orbán új célpontokat talált a kifulladó bevándorlás elleni kampány ellensúlyozására (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. február 24.
febr. 24
10:42
Egymás után fosztották ki a marihuánával megpakolt boltokat a betörők, videó is készült róluk (Blikk)
Háromfős társaság fosztott ki két, orvosi marihuánát áruló boltot Clearwaterben.
febr. 24
11:00
Újabb embert ölt meg a koronavírus Olaszországban (Infostart)
Négyre emelkedett a koronavírusban elhunytak száma Olaszországban, hétfő reggel egy 84 éves bergamói férfi vesztette életét a fertőzés következtében. Egyre nagyobb területen vezetnek be korlátozásokat, nincs tanítás, zárva vannak a templomok, és előfordulhat, hogy csak üres stadionokban lesz futballmérkőzés.
febr. 24
11:00
Újabb országokban jelent meg a betegség (USAracing)
.
febr. 24
11:00
Egér miatt nem szállt fel egy Tarom-járat (Képmás)
Hol voltak a macskák?
febr. 24
11:12
Döbbenetes videó: kígyózó sor áll szájmaszkért Dél-Koreában (ATV)
Legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését, kilenc másik pedig szigorította a beutazási szabályozást az ázsiai ország állampolgáraival szemben azt követően, hogy Dél-Koreában hétfőre az egy héttel korábbi 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Az esetek többségét az ország negyedik legnagyobb városában, a Szöultól min
febr. 24
11:18
230 millió eurót ad az EU a koronavírus elleni küzdelemhez (ATV)
Az Európai Unió két biztosa ezt ma reggeli sajtótájékoztatóján jelentette be. Olaszországban már legalább tíz várost zártak le, és négyen vesztették életüket.
febr. 24
11:18
Így néz ki egy vesztegzár (Képmás)
Teljesen üresek az utcák Codognoban.
febr. 24
11:24
Az erdélyi katolikusok szolgálatában (USAracing)
A püspökké szentelt és az erdélyi római katolikus főegyházmegye érsekévé beiktatott Kovács Gergelyt Orbán Viktor levélben köszöntötte.
febr. 24
11:36
Áramkimaradásokat okozott a vihar Csehországban (USAracing)
.
febr. 24
11:36
Ponta: Orban helyett Arafat menthetni meg Romániát (Képmás)
A volt miniszterelnök szerint kései utóda nem alkalmas a koronavírus elleni harca.
febr. 24
11:54
Az Eu 232 millió eurót különít el a vírus visszaszorítására (Képmás)
Az unió támogatási csomagja segíteni fogja a Who munkáját, és célzott finanszírozást nyújt a kevésbé fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró országok számára – közölte Janez Lenarcic.

Keresés