Svédország vizsgálatot indít a koronavírus-járvány kezeléséről. A skandináv országra sokan példaként tekintettek lazább gyakorlata miatt. Ugyanakkor a lakosság arányában a világon az egyik legmagasabb halálozási statisztikával rendelkezik.
Közös levélben tiltakozik az öt szakszervezeti konföderáció a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen. A beruházások állami támogatására vonatkozó uniós korlátozások feloldását sürgette a külgazdasági és külügyminiszter.
Az ÖSTERREICH nevű osztrák napilap szerkesztőségének birtokába jutott az a kihallgatási jegyzőkönyv, amely a tavalyi Strache-botrány koronatanújának vallomását rögzíti.
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek – közölte szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.
A két és fél hónapos kijárási tilalomnak és összezártságnak meglett az eredménye Olaszországban. Az olasz sajtó szerint 30 százalékkal többen bontanák fel a házasságukat, mint a járvány kitörése előtt.
Ausztria „individualista, az európai közösségi szellemet megsértő” döntését bírálta Luigi Di Maio olasz külügyminiszter Bécs szerdai közlését követően, miszerint az osztrák határokon megszüntetik a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzést, egyedül Olaszországgal téve kivételt.
Justin Trudeau-t szerdán sajtótájékoztatón kérdezték arról, mit gondol az amerikai eseményekről, illetve arról, hogy Donald Trump elnök miként kezeli a zavargások miatt kialakult helyzetet. A kanadai miniszterelnök hosszú másodpercekig nem találta a megfelelő szavakat.
Donald Trump amerikai elnök úgy érezte, muszáj tisztáznia a Fehér Házban történteket: a felröppent hírek szerint a pénteki tüntetésen egy bunkerbe menekítették őt és családját a titkosszolgálat emberei.
Valószínűleg csak idő kérdése, hogy a bevándorláspárti brüsszeli politikusok, és a migránsokat segítő civilszervezetek össztűz alá vegyék a ciprusi kormány döntését.
Folytatódtak a zavargások Atlantában is. A kormányzó a Nemzeti Gárda 3-ezer tagját mozgósította, de további 10 ezer vár készenlétben. A hatóságok szerint a zavargások és fosztogatások mögött szervezett provokátorok, és provokatív csoportok állnak. Az ottani helyzetről az ATV Híradó tudósítója számolt be.
Kína enyhíti a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi légitársaságokra vonatkozóan bevezetett korlátozásokat - közölte a pekingi polgári légiközlekedési hatóság egy nappal az után, hogy Washington bejelentette a kínai utasszállítók berepülésének tilalmát.
Bátorító látni a tömegtüntetéseket az Egyesült Államokban, mert ez azt jelzi, hogy változóban van a közgondolkodás a rendőri erőszakról - jelentette ki Barack Obama volt amerikai elnök helyi idő szerint szerda este.
Kedden a pozsonyi várban emlékeztek meg Trianon 100. évfordulójáról. A rendezvényre Igor Matovič, miniszterelnök száz felvidéki magyar mellett több magyarországi diplomatát, a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak képviselőit, polgármestereket, valamint a szlovákiai magyar kulturális és közélet szereplőit is meghívta.
Donald Trump amerikai elnök meg akarja osztani az Egyesült Államokat - jelentette ki James Mattis korábbi védelmi miniszter, aki 2017 és 2019 között irányította a Pentagont.
Eddig csak Derek Chauvint vádolták meg George Floyd halálával, ám most a három másik intézkedő rendőr ellen is letartóztatási parancsot adtak ki, akik ellen bűnrészesség miatt emelnek vádat.
Donald Trump amerikai elnök meg akarja osztani az Egyesült Államokat - jelentette ki James Mattis korábbi védelmi miniszter, aki 2017 és 2019 között irányította a Pentagont.
„Mióta az eszemet tudom, Donald Trump az első elnök, aki nem próbálja egységbe terelni az amerikai népet, még csak a látszatra se figyel” - írja James Mattis.