2020. június 4. csütörtök

jún. 4
9:09
Tornyosulnak az ügyek a német EU-elnökség asztalán (Kripto Akadémia)
A jogállam érvényesüléséről szóló párbeszéd elindítását és az európai uniós támogatási alapok, valamint a jogállam összekapcsolását előíró jogszabály elfogadását tartaná legnagyobb személyes sikerének Michael Roth EU-ügyi államtitkár a júliustól decemberig tartó német soros uniós elnökség végén.
jún. 4
9:09
Döbbenetes: egy egész repülőt zártak karanténba az utasaival együtt (Ripost)
Görögországban már most megszenvedik a korai újranyitást.
jún. 4
9:24
Latin-Amerikában még javában tombol a járvány (HírTV)
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint ez a térség lehet a járvány új gócpontja.
jún. 4
9:30
Átlépte a 6,5 milliót a fertőzöttek száma (Infostart)
Még mindig gyorsan, a gyógyultakénál jóval gyorsabban emelkedik az igazolt fertőzések száma világszerte a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján.
jún. 4
9:42
Késeléses támadás egy kínai iskolában (HírTV)
A támadó 40 embert sebesített meg, köztük tanulókat és az iskola dolgozóit.
jún. 4
9:48
45 ezer milliárd forint - ekkora gazdaságélénkítő csomagot fogadtak el Németországban (ATV)
Megállapodtak egy 130 milliárd eurós (mintegy 45 ezer milliárd forintos) gazdaságösztönző csomag elfogadásáról a német kormánypártok a koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapítása érdekében - jelentették be szerda este Berlinben.
jún. 4
10:06
Súlyosbítják a vádat a Floyd halálát okozó rendőr ellen, és társait is letartóztatják (ATV)
Súlyosbítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is - jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.
jún. 4
10:42
Olyan sok lett az új fertőzött, hogy Észak-Macedóniában újra bevezetik a kijárási tilalmat (444.hu)
A Balkán többi részén viszont tovább enyhítenek.
jún. 4
11:12
Odébbküldte egy férfi az ausztrál miniszterelnököt, mert letaposta a gyepet (444.hu)
Scott Morrison nem ellenkezett, amikor félbeszakították a sajtótájékoztatóját.
jún. 4
11:15
13-szor kellett újraéleszteni: négy hét után vették észre az újszülött szívbetegségét (Ripost)
Az utolsó pillanatban műtötték meg az újszülött kisfiút.
jún. 4
11:15
Örményországban is rekordot döntött a fertőzöttek száma (Demokrata)
Egy nap alatt 697-tel nőtt a fertőzöttek száma, ami napi növekményben rekordot jelent.
jún. 4
11:17
Családi tragédia: megölte gyerekeit az édesanya, az apa zokogva ölelte magához a kicsik testét (Ripost)
A 38 éves anyuka feladta a harcot és végletekig ment, miután gyermekei felügyeleti jogát elvesztette.
jún. 4
11:18
Kezdeményezték a Samsung vezetőjének letartóztatását (444.hu)
Li Dzse Jongot korábban egyszer már elítélték, most részvényárfolyam-manipulációval vádolták meg.
jún. 4
11:18
Karanténba helyezték egy repülő összes utasát Görögországban (SzMo)
A 91 utasból 12-nek pozitív lett a koronavírus-tesztje.
jún. 4
11:21
Ukrajnában minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak (Demokrata)
A fővárosban, Kijevben egymagában eddig 3210 fertőzöttet regisztráltak.
jún. 4
11:24
Tombol a járvány keleti szomszédunknál, soha nem regisztráltak még ennyi fertőzöttet egy nap alatt (Infostart)
A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 588 ember kapta el a vírust, és ezzel 25 411-re emelkedett a laboratóriumi körülmények között megerősített fertőzéses esetek száma. Egy nap alatt 12 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, és 602-en gyógyultak meg.
jún. 4
12:06
A líbiai egységkormány visszafoglalta Tripolit (444.hu)
Újabb fordulat a polgárháborúban, amibe már Törökország és Oroszország is nyakig bevonódott.
jún. 4
12:12
Uniós Bíróság: Semmisek az Európai Bizottság magyar adók felfüggesztését elrendelő intézkedései (HírTV)
Az ügy előzménye, hogy 2015 februárjában Magyarország a két területet érintően új adókat vezetett be.
jún. 4
12:12
Komoly harcok dúlnak Líbiában - az egységkormányhoz hű erők visszafoglalták Tripolit (ATV)
A nemzetközileg elismert líbiai egységkormányhoz hű erők visszafoglalták Tripolit, és a tobruki ellenkormányt támogató Halífa Haftar tábornok csapatai visszavonulót fújtak - közölték illetékes források csütörtökön.
jún. 4
12:24
Kijárási tilalmat vezetnek be Észak-Macedóniában a járvány miatt (HírTV)
Hirtelen megugrott a napi új fertőzöttek száma.
jún. 4
12:27
Sok-sok fekete közé került a börtönben a George Floyd meggyilkolásával gyanúsított volt rendőr (Kripto Akadémia)
Saját biztonsága érdekében „öngyilkosságra hajlamosokhoz” hasonló biztonsági rutin szerint őrzik a férfit, akinek tettét sokan a rasszizmussal magyarázzák.
jún. 4
12:30
Tovább emelkedett az átlagbér Csehországban (ATV)
Csehországban az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal, 34 077 koronára (440 ezer 300 forint) emelkedett a havi átlagbér. Az alkalmazottak mintegy 1610 koronával (20 ezer 800 forint) kaptak havonta többet, mint egy éve - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
jún. 4
12:42
Szándékos emberöléssel vádolja az ügyészség a Floyd ellen intézkedő rendőröket (HírTV)
Szándékos emberölésre súlyosbította a vádat az ügyészség a George Floyd nyakára térdelő rendőrrel szemben.
jún. 4
12:42
A hongkongi törvényhozás elfogadta a kínai himnusz védelméről szóló javaslatot (444.hu)
Demokárciapárti képviselők többször is megakasztották az ülést, de hiába.
jún. 4
12:44
Fokozatosan oldják fel a határzárakat az Európai Unióban (HírTV)
A járvány enyhülésével egyre több európai ország nyitja meg nemcsak belső, hanem külső határait is.
jún. 4
12:48
Nem hiszi el, mit lépett Kim Dzsong Un (ATV)
Észak-Korea új, fiatalosabb stílusban propagálja magát a YouTube videomegosztó portálon már évek óta létező csatornáin, és ezzel valószínűleg szélesíteni akarja nemzetközi közönségét - jelentette csütörtökön a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
jún. 4
13:00
Szlovák Trianon-megemlékezés: „Ha így folytatjuk, minden sérelem és igazságtalanság a feledés homályába merülhet” (444.hu)
Boris Kollár, a parlament elnöke optimista, a volt miniszterelnök pedig azt mondta, Szlovákiának és Magyarországnak Franciaországról és Németországról kellene példát vennie.
jún. 4
13:30
Gyanússá teszi az orosz koronavírus-adatokat a szentpétervári halottak májusi száma (444.hu)
A városban többen haltak meg idén májusban, mint a megelőző évtized bármely hónapjában, de a hivatalos adatok szerint ennek csak kis részét okozta a koronavírus.
jún. 4
13:42
Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen a lengyel miniszterelnök (HírTV)
Bizalmi szavazást kezdeményezett csütörtökön saját kormánya ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
jún. 4
13:45
Bizalmi szavazást kezdeményezett Morawiecki (Demokrata)
A lépést az ország stabilizálásának szükségességével indokolta.
jún. 4
13:48
Az ET azonnali cselekvést szorgalmaz a Máltánál veszteglő migránsok partra szállításához (HírTV)
Azonnali cselekvést szorgalmazott csütörtökön az Európa Tanács emberi jogi biztosa a Málta felségvizeinek közvetlen közelében.
jún. 4
14:00
Bizalmi szavazásig fajult a kormány és az ellenzék viszonya Lengyelországban (Infostart)
Az ellenzékkel szemben szeretné megerősíteni a kormányt, de a lépés nem független a három hét múlva tartandó elnökválasztástól sem.
jún. 4
14:06
Erős földrengés volt Indonézia keleti részén (Infostart)
A szakemberek szerint nem kell szökőártól tartani.
jún. 4
14:12
Erős földrengés volt Indonézia keleti részén (ATV)
Erős, 6,7-es földrengést jelentettek Indonézia keleti részéből csütörtökön, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.
jún. 4
14:12
A legősibb és legnagyobb maja építményt fedezték fel a mexikói dzsungelben (444.hu)
A 400 méter széles, 1400 méter hosszú és 10-15 méter magas építményt a régészek légi távérzékeléses módszerrel fedezték fel.
jún. 4
14:18
Meghalt az antibiotikumtól elszíneződött bőrű koronavírusos orvos (Ripost)
A 42 éves wuhani urológus még januárban fertőződött meg az új típusú kínai koronavírussal. Az orvosai antibiotikummal kezelték, aminek következtében elszíneződött a bőre. A férfi szervezete négy hónappal a kórházba kerülése után adta fel a harcot.
jún. 4
14:36
Egy jelenleg is börtönben ülő német pedofilt gyanúsítottak meg Madeleine McCann meggyilkolásával (444.hu)
A brit kislánylány három éves volt, amikor 2007-ben eltűnt Portugáliában. A német rendőrség most érhetett el áttörést az ügyben.
jún. 4
14:48
Óriási felfedezés: elképesztő dologra bukkantak Mexikóban (ATV)
A legősibb és legnagyobb maja építményt fedezték fel régészek légi távérzékeléses módszerrel a mexikói dzsungelben.
jún. 4
15:09
Romániában hatalmasat ugrott az új fertőzöttek száma (Demokrata)
Romániában eddig 19 907 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust.
jún. 4
15:12
Videón a földcsuszamlás, ami nyolc házat mosott bele a tengerbe Norvégiában (444.hu)
Csodával határos módon se eltűntről, se sérültről nem tudni.
jún. 4
15:12
300 millió eurót ajánlott fel az EB oltóanyagra, és immunizálásra (ATV)
Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány okán 300 millió eurót (mintegy 105 milliárd forintot) ajánlott fel az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) számára a 2021-2025 közötti időszakra.
jún. 4
15:24
Romániában váratlanul másfélszeresére ugrott az új fertőzöttek száma (444.hu)
24 óra alatt 238 embert diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel.
jún. 4
15:36
A trianoni gyásznapon ünnepelnek román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön (HírTV)
A hírre reagálva Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyugalomra intette a székelyföldi város lakóit.
jún. 4
15:36
A tiltás ellenére több ezren gyülekeznek Hongkongban, hogy a Tienanmen téri vérengzésre emlékezzenek (444.hu)
A hatóságok hivatalosan a járvány miatt nem akarták engedni a megemlékezéseket.
jún. 4
15:38
Svédországban megháromszorozódott a fertőzöttek száma (HírTV)
Miközben az Európai Unió tagállamaiban lecsengőben van a koronavírus járvány, Svédországban egy nap alatt megháromszorozódott az új fertőzöttek száma.
jún. 4
16:09
Razziázott a német rendőrség gyűlöletkeltő bejegyzések miatt (Demokrata)
Országszerte tizenkét tartományban tartottak házkutatásokat.
jún. 4
16:12
Gyűlöletkeltő kommentelők elleni razziát tartott a német rendőrség (444.hu)
Az eljárás 40 gyanúsított ellen folyik 12 tartományban.
jún. 4
16:18
A spanyol egészségügyi dolgozók kapják az Asztúria hercegnője díjat (Kripto Akadémia)
"Hősies önfeláldozásukkal" érdemelték ki az egyetértés kategóriában a spanyol Nobel-díjnak nevezett elismerést.
jún. 4
16:20
Tőkés László Bukarestben: vessenek véget az állampolitikai szintű magyarellenességnek (Kripto Akadémia)
Tudatosan időzíthette a román igazságszolgáltatás a trianoni évfordulóra az EMNT-elnök állami kitüntetésének visszavonása miatti per tárgyalását.
jún. 4
16:22
A brit kormány megmutatja a tudósoknak, ki az úr (Kripto Akadémia)
A mindeddig védőfalként használt közegészségügyi főtanácsadók álláspontjával ellenkezve vezetik be hétfőn minden beutazó számára a kéthetes kötelező házi karantént.

Keresés