2020. július 27. hétfő

júl. 27
14:12
Terrorcselekményt akadályozott meg Moszkvában az FSZB – agyonlőtték a gyanúsítottat (888.hu)
Elfogási kísérlet közben agyonlőttek a Moszkvával határos Himkiben egy közép-ázsiai férfit, aki arra készült, hogy terrorcselekményt kövessen el az orosz főváros egy népes helyén – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
júl. 27
14:15
Tom Hanks és Rita Wilson hivatalosan is görög állampolgárok (SzMo)
Az indoklás szerint a karitatív tevékenysége révén a Hanks család 'rendkívüli szolgálatot tett Görögországnak'.
júl. 27
14:18
Kormányzati szinten üzen hadat a kilóknak Nagy-Britannia (Infostart)
Az elhízás elleni akcióterv szerint betiltják a gyorséttermi ételek televíziós és online reklámozását este 9 óra előtt, az ilyen ételekre vonatkozó "egyet fizet kettőt kap" ajánlatokat, az étlapokra pedig felkerül a kalóriák száma is.
júl. 27
14:18
Lengyelország nem kér a gender-ideológiából (HírTV)
A lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza az isztambuli egyezmény felmondását.
júl. 27
14:18
A koronavírus miatt is leszámolna a túlsúllyal Boris Johnson (Kripto Akadémia)
Az elhízás elleni akcióterv részeként korlátozzák a gyorséttermi ételek reklámozását Nagy-Britanniában.
júl. 27
14:20
Romániában átlagosan két hétbe telik egy saját kezdeményezésű teszt elvégzése (Infostart)
A teszt ára a legtöbb bukaresti magánklinikán 25-28 ezer forint.
júl. 27
14:20
Terrorcselekményt akadályoztak meg Moszkvában (HírTV)
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tagjai agyonlőtték a merényletre készülő férfit.
júl. 27
14:20
Kötelező a maszkviselés a nyilvános helyeken Hongkongban, felülvizsgálták a járványadatokat Csehországban (Kripto Akadémia)
Szentpéterváron megnyitottak a múzeumok, az éttermek és a bevásárlóközpontok.
júl. 27
14:22
Ijesztő a feszültség a tengerentúli tüntetéseken (Infostart)
Feszült helyzet alakult ki a hétvégén több amerikai nagyvárosban a rasszizmusellenes tüntetők és a karhatalmi erők között. Austinban agyonlőttek egy embert, de Portland is fegyverropogástól volt zajos, és a tiltakozók áttörték a helyi bíróságot védő kerítést.
júl. 27
14:22
Szijjártó: Több száz millió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Dél-Koreából (HírTV)
A miniszter tudatta, hogy a beruházások Magyarország területén kiegyensúlyozottan fognak eloszlani, és több országrész is profitálni fog belőlük.
júl. 27
14:22
Mégsem koronavírusos a férfi, aki visszaszökött Észak-Koreába (Kripto Akadémia)
Koronavírus-tesztet végeztek azokon is, akik kapcsolatba kerültek vele, állítólag azoknak a mintáknak a vizsgálata is negatív eredményt hozott.
júl. 27
14:24
Koronavírus - Dermesztőek az ukrajnai számok (Infostart)
Hétfőre ismét nyolcszáznál több új beteget regisztráltak, a hivatalos adatok szerint az eddig igazolt fertőzöttek száma ezzel meghaladta a 65 ezret.
júl. 27
14:24
Szélsőséges zsidó telepesek gyújthattak fel Rámalláh közelében egy mecsetet (888.hu)
Valószínűleg szélsőséges zsidó telepesek gyújtottak fel hétfőre virradóan egy mecsetet Ciszjordániában, a Rámalláh közelében lévő Al-Birában – jelentette a helyi média.
júl. 27
14:36
Bajorországban kötelező lenne a kockázatos területekről hazatérők tesztelése (Infostart)
A berlini kormány vizsgálja: lehetséges-e tesztelésre kötelezni az embereket alapvető jogaik tiszteletben tartása mellett.
júl. 27
14:48
Folytatódnak a dél-koreai beruházások Magyarországon (Infostart)
Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett látogatása során.
júl. 27
15:12
WHO: Az országoknak nem határzárral, hanem belső szigorral kell többet tenniük a járvány ellen (HírTV)
A nemzetközi közlekedést gátló határzárak nem tarthatók fenn bizonytalan ideig.
júl. 27
15:24
Nyaralás: Romániában két hétbe telik egy saját kezdeményezésű teszt elvégzése (888.hu)
Romániában átlagosan két hétbe telik, amíg a külföldi nyaralásra készülő, vagy egészségi állapotuk miatt aggódó emberek megtudhatják, hogy elkapták-e a koronavírus-fertőzést – írta hétfőn a G4Media hírportál.
júl. 27
15:42
Kitört a tűzharc a libanoni határnál (Infostart)
Tűzharc tört ki az izraeli hadsereg és a libanoni síita Hezbollah egysége között a libanoni határnál - jelentette az izraeli 12-es kereskedelmi televízió.
júl. 27
15:48
Tűzharc tört ki Izrael és a Hezbollah között a libanoni határnál (HírTV)
Tűzharc tört ki az izraeli hadsereg és a libanoni síita Hezbollah egysége között a libanoni határnál.
júl. 27
16:12
Gyerekeik előtt, puszta kézzel fojtotta meg feleségét egy férfi (Ripost)
Menekülés közben még unokatestvérét is fogságba ejtette.
júl. 27
16:30
WHO: lehetetlen újra lezárni az országhatárokat (Infostart)
A nemzetközi közlekedést gátló határzárak nem tarthatók fenn bizonytalan ideig, az országoknak határaikon belül kell többet tenniük a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért - jelentette ki Genfben online sajtótájékoztatón, az Egészségügy Világszervezet, a WHO főigazgatója.
júl. 27
16:36
Csaknem száz migráns került veszélybe a Földközi-tengeren (HírTV)
Mintegy 95 migráns került veszélybe a Földközi-tengeren - közölte hétfőn a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
júl. 27
17:00
Bemutatott a két magyar nő, és megtagadta a maszkviselést - 700 ezer forintba került a mutatvány (Kripto Akadémia)
A magyar virtus megfizethetetlen.
júl. 27
17:02
Még egy leállást nem bírna ki a gazdaság, úgyhogy a WHO megmondta, mi legyen határzár helyett (Kripto Akadémia)
Az embereknek dolgozniuk kell, a kereskedelemnek újra kell élednie, így más módszerekre van szükség.
júl. 27
17:15
Covid-19: Koronavírust semlegesítő speciális maszkot fejlesztettek ki (Ripost)
A vírust semlegesítő, többször használható maszkot fejlesztettek ki Portugáliában.
júl. 27
17:39
Videón, ahogy a hurrikán összedönti Trump kerítését a mexikói határon (SzMo)
Sokan a Trump-éra szimbólumát látják benne.
júl. 27
17:57
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak a világ legnagyobb trópusi mocsárvilágában (SzMo)
Az egyik leggazdagabb élővilágú térségben, Pantanalban megháromszorozódott a tüzek száma egy év alatt. Még soha nem volt ekkora pusztítás, amióta figyelik a tűzeseteket.
júl. 27
18:09
Annyira imádják Messit a katalánok, hogy évente 500 gyereknek adják a Leo keresztnevet (SzMo)
Annyira népszerű lett, hogy a fiúk 12 százalékának adják ezt a nevet Katalóniában.
júl. 27
18:18
Újabb szicíliai karanténtáborból szöktek el migránsok (HírTV)
A hatósági közlések szerint a mólón felállított sátrakban 520-an tartózkodtak, pedig az ideiglenes karanténszállást száz főre tervezték.
júl. 27
18:36
Belgiumban újra felpörgött a járvány (Infostart)
A vártnál gyorsabb ütemben terjed újra a koronavírus-járvány - írta hétfőn a helyi sajtó.
júl. 27
19:30
Vészjósló vírusadatok két óriási országból (Infostart)
Indiában és Ausztráliában is rekordokat döntött a járvány.
júl. 27
19:30
Pozitív lett az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vírustesztje (888.hu)
Pozitív lett Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó koronavírustesztje, de sem Donald Trump elnök, sem Mike Pence alelnök nem volt kitéve a fertőzés kockázatának – közölte a Fehér Ház hétfőn.
júl. 27
19:45
Merkel hálát adhat a koronavírusnak (Kripto Akadémia)
A járvánnyal kapcsolatos válságkezelés jót tett a nagykoalíciónak, csak a CDU elnökjelöltje, Armin Laschet járt rosszul – derült ki egy friss felmérésből.
júl. 27
19:48
Újabb szicíliai karanténtáborból szökött el ötszáz migráns (888.hu)
A rendőrség és a hadsereg már keresik őket, egyelőre sikertelenül. Hogy lehet elhagyni 500 migránst?
júl. 27
20:03
Már csak néhány napig látható a Neowise-üstökös, aztán eltűnik 7000 évre (SzMo)
Aki még ebben az életben látni szeretné szabad szemmel az üstököst, annak a napokban érdemes vizslatnia az eget.
júl. 27
20:15
Araszolnak a béke felé Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Hétfőn teljes fegyvernyugvás lépett hatályba. A konfliktus kezdete óta ez a legnagyobb eredmény.
júl. 27
20:24
Újabb jogot vettek el a román kormánytól (Infostart)
A bukaresti kétkamarás parlament mindkét háza elfogadta hétfőn a baloldali többség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, amely szerint idén nem a jobbközép kisebbségi kormány, hanem a parlament fog dönteni az év végén esedékes parlamenti választások időpontjáról.
júl. 27
20:24
Felfoghatatlan fájdalom: evés közben megfulladt a 2 éves Simonka (Ripost)
Egy darabka gyümölcs okozta a kisgyerek vesztét.
júl. 27
20:48
Katar olimpiát is rendezne (Infostart)
Katar levélben tudatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy szívesen lenne házigazdája a 2032-es nyári ötkarikás játékoknak.
júl. 27
20:48
Nincs magyarázata, miért nem jut dűlőre évek óta a Bizottság a kormánymédiával kapcsolatos panaszokkal (Kripto Akadémia)
A szóvivő általánosságokba burkolózott.
júl. 27
20:50
Kínos részletek derültek ki a szlovák kormányfő plágiumügyében (Infostart)
A pozsonyi DenníkN napilap utánajárt a pozsonyi Comenius Egyetemen Igor Matovič szlovák kormányfő 1998-ban leadott és megvédett diplomamunkájának. Mint kiderült: a 79 oldalas dolgozat szöveges részét két monográfiából ollózta össze anélkül, hogy megjelölte volna azok forrását.
júl. 27
21:24
Spanyolországban még 361 aktív járványgóc van (Infostart)
Az esetek eloszlása nagyon egyenlőtlen.
júl. 27
21:36
Varsó hivatalosan is indítványozta az isztambuli egyezmény felmondását (Infostart)
Hivatalosan is indítványozta Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményét, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. A lengyel miniszterelnöki hivatal szerint a kormány elemezni fogja Ziobro kezdeményezését.
júl. 27
21:36
Több mint 2500 új fertőzöttet jelentettek Franciaországból az elmúlt három napban (888.hu)
Napi átlagban ez 850 új fertőzést jelent.
júl. 27
22:30
Elhanyagoltan, sebeiben kukacokkal szállítottak kórházba egy kisfiú Kolozsváron (Ripost)
A gyermek kómába esett, miután nem kezelték a betegségét.
júl. 27
23:33
Letámadták a rendőrséget, eztán tömegmészárlást rendeztek a támadók (Ripost)
Legalább 66 ember életét oltották ki a szudáni Észak-Dárfúrban.

Keresés