Drasztikusan csökkent a háború kezdete óta a születések száma Ukrajnában, csak az idei év első felében háromszor annyian haltak meg, mint ahányan születtek - írta hétfőn az Ukrinform állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra és az Opendatabot nevű online szolgáltatóra hivatkozva.
Megérkezett Houstonba hétfőre az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége - köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket - közölte a houstoni központú cég hétfőn a honlapján.
Az 57 muszlim államot tömörítő OIC közölte, hogy a szaúd-arábiai Dzsiddában tervezett tanácskozás fő napirendi pontja "az izraeli megszállás bűncselekményei" lesznek.
Augusztus 1-jétől már Szlovákiában is megvásárolható az egynapos autópálya-matrica. Megszűnt emellett a naptári évre szóló sztrádamatrica, az egynaposon kívül 10, 30, és 365 napos matricák lesznek forgalomban északi szomszédunknál. A kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt jelezte, nem engedi, hogy megemeljék az árakat.
Óriási nyomás nehezedik Nicolas Maduro újraválasztott venezuelai elnökre, mert egyszerre áll külföldi támadás és belföldi össztűz alatt a választtási visszaélések miatt, ráadásul az ország gazdasága is romokban hever – mondta Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az Európai Bizottság áprilisban indított eljárást a használat után pontokat adó TikTok Lite miatt, nem vizsgálva, milyen függőséget okozhat ez különösen a fiatalok körében.
Tíz évvel ezelőtt Robert F. Kennedy független elnökjelölt kidobta egy medvebocs tetemét a New York-i Central Parkban, majd úgy állította be a helyzetet, mintha az állatot biciklivel ütötték volna el.
A francia útkezelő kamerás, rendszámfelismerő rendszerrel teszi lehetővé az autópályadíjak kifizetését utólag, a pálya használata után három napig. Erre több megoldást is kínálnak az autósoknak.
Hétfőn késő este több robbanás is történt az ukrán fővárosban, Kijevben. A hatóságok azt jelentették, hogy a légvédelmi egységek elfogták a beérkező rakétákat. Az incidensben senki nem sérült meg.
A találkozót követően Joe Biden bejelentette, hogy tájékoztatást kapott a kabinettől az Izrael támogatására vonatkozó előkészületekről, amennyiben az országot támadás érné.
Legalább öt amerikai katona megsérült egy nyugat-iraki katonai támaszpont elleni rakétatámadásban hétfőn. Azt egyelőre nem közölték, ki állhat a támadás mögött, illetve, hogy annak köze van-e az Iránhoz.