A moszkvai városi bíróság szerdán törvényesnek ismerte el a Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus emigrációban élő özvegye ellen kiadott letartóztatási parancsot, amelyet júliusban adott ki első fokon a Baszmannij kerületi bíróság azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja. Az elfogatópar
Irán nem fogja eltűrni az agressziót – jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal tartott telefonbeszélgetésében, amelynek tartalmából szerdán idéztek az iráni hírügynökségek.
Fegyverrel fenyegettek, és származása miatt sértegettek egy gyorsétkezdében dolgozó izraeli állampolgárt a román fővárosban - közölte szerdán a bukaresti rendőr-főkapitányság.
Az emigrációban élő Julia Navalnaját azzal vádolják, hogy részt vett a néhai férje által vezetett, Oroszországban szélsőséges szervezetnek nyilvánított Korrupcióellenes Alapítvány tevékenységében.
Irán és Fehéroroszország a kétoldalú együttműködés kiterjesztését szorgalmazza, különösen ami a védelmi ágazatot illeti "az amerikai unilateralizmus" ellensúlyozására – jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség Abdolrahím Muszavi iráni vezérkari főnök és Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem parancsnokának teheráni találkozójár
Irán és Fehéroroszország a kétoldalú együttműködés kiterjesztését szorgalmazza, különösen ami a védelmi ágazatot illeti "az amerikai unilateralizmus" ellensúlyozására - jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség Abdolrahím Muszavi iráni vezérkari főnök és Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem parancsnokának teheráni találkozójár
Nagyszabású hadműveletet hajtott végre Ukrajna, betörtek az oroszországi Kurszk megye területére. Az ukrán támadást követően megkezdték a lakosok evakuálását és mobil véradó pontokat állítottak fel. Moszkva szerint a civil lakosság elleni terrortámadást történt.
Az orosz hatóságok megerősítették, hogy szerdán harcok folytak a dél-oroszországi Kurszki területen, ahol egyes hírek szerint az ukrán erők előrenyomultak.
Rekordszámú hadköteles korú férfit fogott el szerdán az ukrán határőrség egy teherautón, amely a moldovai szakadár "Dnyeszter Menti Köztársaság" területére tartott.
Az orosz hatóságok megerősítették, hogy szerdán harcok folytak a dél-oroszországi Kurszki területen, ahol egyes hírek szerint az ukrán erők előrenyomultak.
Szerda este 20 órától megszűnik a forgalomkorlátozás Romániában, a DN7-es jelzésű főútnak a Déli-Kárpátokat átszelő Olt völgyi szakaszán - jelentette be Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Nagyszabású hadműveletet hajtott végre Ukrajna, betörtek az oroszországi Kurszk megye területére. Az ukrán támadást követően megkezdték a lakosok evakuálását és mobil véradó pontokat állítottak fel. Moszkva szerint a civil lakosság elleni terrortámadást történt.
A moszkvai városi bíróság törvényesnek ismerte el a Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus emigrációban élő özvegye ellen kiadott letartóztatási parancsot, amelyet júliusban adott ki első fokon a Baszmannij kerületi bíróság azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja. Az elfogatóparancs ezz
Terrorfenyegetés miatt fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az ausztriai Taylor Swift-koncerteken – közölte szerdán Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök.
Irán nem fogja eltűrni az agressziót - jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal tartott telefonbeszélgetésében, amelynek tartalmából szerdán idéztek az iráni hírügynökségek.
Iszmail Haníjénak, a Hamász politikai vezetőjének megölése csak erősíteni fogja a palesztinok igazságáért folytatott küzdelmet – közölte szerdán az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC).
Bűnösnek találta a bíróság Dániában azt a lengyel férfit, aki júniusban megtámadta Mette Frederiksen dán miniszterelnököt – jelentette szerdán a DR dán rádióadó.
Jennifer Lopez dühös és megalázva érzi magát, amiért tönkrement a házassága Ben Affleckkel – állítja egy forrás. A hollywoodi álompár már hónapokkal ezelőtt szakított, és nem is élnek együtt, ám a szívtipró színész hátráltatja a jogi procedúrát, ami miatt a felesége teljesen összeomlott, úgy érzi, a férje megalázza.
A tüntetők azt skandálták, "Kamala, Kamala, nem bújhatsz el, nem szavazunk a népirtásra", Harris pedig azt mondta nekik, vagy ismerjék be, hogy Trumpot támogatják, vagy hagyják beszélni.
Szándékos emberölési kísérlettel és szándékos emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette szerdán a bukaresti ügyészség a fővárosi Sfantul Pantelimon kórház két, intenzív osztályon dolgozó szakorvosát, akik a vádhatóság szerint gyógyszermegvonással idézték elő egyik betegük halálát.
Gyorsan erőre kaptak a technológiai részvények az eheti, hatalmas esés után. Úgy tűnik, a piacok stabilizálódtak, miután a Japán Központi Bank jelezte: nem emel kamatlábat, amíg ingatagok a piacok.
Ultimátumot kapott a hágai polgármestertől Dick Schoof holland miniszterelnök: tűzveszély miatt el kell hagynia a Torentjének - tornyocskának - nevezett épületben lévő hivatalát.
A Fehér Ház Európáért felelős nemzetbiztonsági főtanácsadó-helyettesével tárgyalt a magyar-amerikai kapcsolatok kilátásairól Washingtonban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az államtitkár szerint egyetértés van Budapest és Washington között, hogy mindkét fél békét szeretne Ukrajnában és a közel-keleti háborús színtéren is.
Joe Biden aggódik amiatt, hogyan reagálna Donald Trump és az őt támogatók, ha Kamala Harris nyerné a 2024-es elnökválasztást. A jelenlegi amerikai elnök szerint ebben az esetben "vérontás" lesz.