November 25-én megindulhat a személyforgalom Szabadka és Belgrád között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán - közölte hétfőn Goran Vesic szerb építésügyi miniszter a belgrádi Pink televízióban.
Ezen a héten a világ több mint 70 országából mintegy 2000 vendég érkezik Prágába a Globsec biztonságpolitikai konferenciára. Az eddig Pozsonyban megtarott találkozóra 18 év után kerül sor a cseh fővárosban. A résztvevők között lesznek államfők, miniszterelnökök, elnökök több tucat miniszter, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök
Legalább három radarállomás is észlelte az orosz drónt, amely átrepült a lengyel határon. Hétfő hajnalban Oroszország hatalmas támadást indított Ukrajna ellen, vadászgépekkel, drónokkal és rakétákkal. Több városban is történt robbanás, Kijevben pedig áramszünetet okozott a támadás. Az egyik eltévedt drón repülhetett át Lengyelország területére.
Az első és második világháborúban az Úz folyó völgyében elesett székely határvédőkre emlékeztek hétfőn a Hargita megyei Úzvölgye településen található nemzetközi katonatemetőben. Egykori bajtársai előtt lerótta kegyeletét a 100 éves vitéz Bartha Mihály is.
"Színes forradalmat" készít elő Grúziában az Egyesült Államok – állította hétfőn kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Az intézkedéscsomaggal a brit kormány több mint 14 ezer főt toloncolna ki, ám a terv végrehajtásában sok még a kérdőjel – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem docensének szavaiból. Gálik Zoltán az InfoRádióban arról is beszélt, hogy az illegális migránsok sikeres visszatérítése érdekében új nemzetközi megállapodásokat kellene kötnie a brit kormán
Az első és második világháborúban az Úz folyó völgyében elesett székely határvédők tiszteletére tartott ökumenikus istentiszteletet tartottak a Hargita megyei Úzvölgye településen található nemzetközi katonatemetőben.
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy ez volt az egyik legnagyobb csapás a háború két és fél évvel ezelőtti kezdete óta, amely több régiót érintett, beleértve az ország nyugati részét is.
A légvédelmi rendszer rádiólokációs eszközei hétfő hajnalban észlelték, hogy a tárgy az ukrajnai Cservonogrod városa irányából átrepült az ukrán-lengyel határon.
Oroszország több mint száz rakétával és mintegy száz csapásmérő Sahid drónnal támadta meg hétfőre virradóan Ukrajna polgári és energetikai infrastruktúráját - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornáján.
Legkevesebb száz falusi és katona vesztette életét egy dzsihadista rajtaütésben Burkina Faso északi részén a támadásról készült felvételeket elemző helyi szakemberek, akik a legtöbb áldozatot követelő idei támadásnak nevezték a merényletet.
Ukrajna irányából légi eszköz repült be Lengyelország légterébe, feltehetőleg pilóta nélküli orosz légi járműről van szó - közölte hétfőn Maciej Klisz altábornagy, a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoka.
Európa számos pontján, így Németországban és Franciaországban is terrortámadások történtek az elmúlt időszakban, és mintha Európában megint aktívabb lenne az Iszlám Állam. Ezek kapcsán kérdezte az InfoRádió Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértőt, címzetes egyetemi tanárt, az MTA doktorát.
Rakétaeső zúdult Ukrajnára! Az oroszok energetikai létesítményeket vettek célba. Az országban vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el. A támadás után Zelenszkij ukrán elnök felszólította a szövetségeseit, hogy tartsák be a légvédelmi rendszerek és rakéták szállításáról szóló megállapodásokat.
A Gázai övezetben ebben a táborban dolgozik a legtöbb ENSZ-segélymunkás azóta, hogy néhány hónappal ezelőtt az alkalmazottaknak a civilekkel együtt el kellett hagyniuk a rafahi tábort az övezet déli végén.
A szélsőségessé váló időjárás a termés csökkenéséhez, így rosszabb kihozatalhoz vezetett, ami durva drágulást hozott magával. Egyre gyakoribbak a hamis olívaolajok, illetve a fogyasztók inkább más növényi olajat kezdenek használni olyan országokban is, ahol tradicionálisan az olíva dominál.
A francia hatóságok meghosszabbították "az orosz Facebook" és a Telegram alapítójának vizsgálati fogságát. Felmerül a kérdés, hogy miért most csaptak le Pavel Durovra, aki egyébként francia állampolgár is.
Heves esők miatt átszakadt egy gát a Szudán keleti partvidékén fekvő Vörös-tenger államban, az ennek nyomán keletkezett árvíz elöntött lakóházakat, legkevesebb négy ember életét vesztette, és sokan eltűntek - közölte helyi idő szerint vasárnap a szudáni egészségügyi minisztérium.
Izrael ezúttal a Hezbollah három hete érlelt bosszúcsapását védte ki, egy megelőző támadást is bevetve. A felek egyelőre kerülik a háborút, de mindig aggasztó, ha a diplomáciai fegyvert több ezer kilónyi robbanóanyag jelenti, magában hordozva az eszkaláció veszélyét.
Rekordáron, mintegy 8 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az amerikai baseball egyik első sztárjának meze vasárnap egy texasi aukciós ház árverésén.
Új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában a rakéta és a drón ötvözetéből. Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az eszközzel gyorsabban és jóval távolabbi oroszországi célpontokra is csapást tud mérni az ukrán hadsereg, de nem csak ebben szolgálja a céljaikat.