2024. augusztus 27. kedd

aug. 27
19:30
A rendezés lehetőségéről egyeztetett Vlagyimir Putyin és Narendra Modi (hirado.hu)
A vezetők elégedettségüket fejezték ki a két országnak a BRICS-csoporton belüli együttműködésével.
aug. 27
19:33
Coming outolt Mark Zuckerberg: A demokraták nyomására cenzúrázott a Facebook (Demokrata)
Zuckerberg szerint helytelen volt, amire a Biden-kormányzat kérte a Metát.
aug. 27
19:45
Az osztrák kancellárnak kellett reagálnia az Ausztriában is fellángolt kitoloncolási kérdésre (Infostart)
A múlt heti, három halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, egy szíriai illegális menekült által végrehajtott németországi terrorcselekmény hullámai átcsaptak a szomszédos Ausztriára is. A sajtójelentések szerint nem sokkal a parlamenti választások előtt a menekültválság, illetve az illegális menekültek kitoloncolása foglalkoztatja leg
aug. 27
19:57
Ukrajna létrehozta az első ballisztikus rakétáját (HírTV)
Az ukrán elnök több részletet nem árult el a fegyverről. Közben az Atomenergia-ügynökség főigazgatója az orosz kurszki atomerőműben tett látogatása után arról számolt be: fennállhat egy nukleáris baleset veszélye.
aug. 27
20:06
Kreml: Moszkva kész jogi támogatást nyújtani a Telegram őrizetbe vett alapítójának (hirado.hu)
Durov egyébként az orosz és a francia állampolgársága mellett az Egyesült Arab Emírségek és Saint Kitts és Nevis útlevelének használatára is jogosult.
aug. 27
20:09
India kormányfője üzenetet vitt Moszkvába - Kijevből (Infostart)
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről egyeztetett telefonon kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök.
aug. 27
20:15
Most érkezett a hír: kiszabadítottak egy újabb izraeli túszt a Gázai övezetből (ATV)
Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított kedden egy újabb túszt a Gázai övezetből a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fogságából - jelentették be hivatalosan. Ő immár a nyolcadik élve kihozott izraeli.
aug. 27
20:15
Oroszország kész jogi támogatást nyújtani a Telegram őrizetbe vett alapítójának (Demokrata)
A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy (Durov) francia állampolgár is" – mondta az orosz elnöki szóvivő.
aug. 27
20:18
"Elmentem egy buliba: hat héttel később a fél testemet beborító égési sérülésekkel ébredtem" (Ripost)
Egyik pillanatról a másikra változott meg a háromgyermekes édesanya élete.
aug. 27
20:57
Segítő kezet nyújt a jobboldali ellenzék a német kancellárnak (Infostart)
Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke együttműködést ajánlott Olaf Scholz szociáldemokrata párti kancellárnak az illegális bevándorlás megfékezése végett a solingeni késes merénylet nyomán. Merz kedden Berlinben tárgyalt erről Scholzcal.
aug. 27
21:45
A különösen sérülékenynek tartott kurszki atomerőmű miatt aggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője (Telex)
Rafael Grossi a helyszínen járva dróntámadások nyomait is látta.
aug. 27
22:06
A német rendőrség agyonlőtt egy késekkel fenyegetőző férfit (hirado.hu)
A támadó egy 26 éves német állampolgár volt.
aug. 27
22:33
A NATO több tízmillió euró értékben rendelt különleges haditengerészeti drónokat (Infostart)
A vadonatúj eszközök meglehetősen koros, az 1980-as években készült aknakeresőket váltanak le a belga és holland haditengerészetnél.
aug. 27
22:35
Nagyon sokba kerül a hollandoknak ez a tiltakozás (Infostart)
Amszterdami hatóságok: több százezer eurónyi kárt okoz az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták kikötői blokádja
aug. 27
22:51
Az oroszok a hadititkaikat, a trumpisták a szólásszabadságot féltik az orosz Zuckerberg elfogásától (Telex)
Pavel Durov párizsi őrizetbe vétele aggályokat kelt a szólásszabadság védelmezőiben, a francia hatóságok szerint viszont a Telegram tele van gyerekpornóval, szélsőséges és terrorista tartalommal. De ezt használja sok elnyomott ellenzéki is.
aug. 27
23:18
Dél-koreai képviselő: Észak-Korea több mint 13 ezer konténert küldött feltételezhetően fegyverekkel Oroszországba (hirado.hu)
A dél-koreai hadsereg az ukrajnai háború kitörése óta nyomon követi az Oroszországnak szánt észak-koreai fegyverszállítmányokat.
aug. 27
23:24
Magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok az orosz exporttilalom kijátszása miatt (hirado.hu)
A 46 éves férfit az exportkorlátozásról szóló 2018-ban elfogadott amerikai törvény (Export Control Reform Act of 2018) megsértésével vádolják, amit bűnszövetkezetben követett el.
aug. 27
23:27
Egy gyerek véletlenül összetört egy 3500 éves leletet egy izraeli múzeumban (Telex)
A korsót védőüveg nélkül állították ki a bejárat közelében.

2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
0:12
Több száz vadállatot kell leölni, akkora az éhínség Namíbiában (444.hu)
Zebrákat, elefántokat és vízilovakat is levadásznak a több száz tonna hús reményében.
aug. 28
0:15
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség figyelmeztet: "Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye" (Blikk)
Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél. Ezt jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt. Vlagyimir Putyin orosz elnök még múlt csütörtökön mondta el, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mér
aug. 28
0:16
Több mint 200 republikánus háttérember nyílt levélben kéri párttársait, hogy Trump helyett inkább Harrisre szavazzanak (444.hu)
Az aláírók között ott van Bush elnök volt kabinetfőnöke is.
aug. 28
0:20
Tényleg dróntámadások érhették a kurszki atomerőművet (444.hu)
Putyin meghívta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját, az oroszok szerint egyértelmű, hogy ukrán drónok támadták a létesítményt.
aug. 28
0:24
Donald Trump 1500 dolláros áron piacra dobja az öltönye egy-egy darabkáját (444.hu)
Trump-baseballkártyák, sneakerek és közös koktélozás: mesés ajándékok akár Trumphoz dörgölődő kelet-európai politikusoknak is!
aug. 28
0:28
Agyonlőttek a rendőrök egy késsel fenyegetőző férfit a német Moersben (444.hu)
Más nem sérült meg az incidensben.
aug. 28
0:32
Társelnöknek kérte fel az oltásellenes Kennedyt és a putyinista Gabbardot Trump (444.hu)
Az átmeneti csapatba. Ha Trump nyer, az amerikai politika extrém különutasainak meghatározó szerepe lehet a további kinevezésekben.
aug. 28
3:57
Elon Musk elárulta, hogy a "Mars tengerpartján" akar meghalni (ATV)
A milliárdos régóta megszállottja a vörös bolygónak, most egy jótékonysági gálán beszélt arról, hogyan szeretné befejezni az életét.
aug. 28
4:51
Példátlan fordulat Németországban: elsöprő győzelemre készül az AfD, nagy az aggodalom (ATV)
A solingeni késes terrortámadás tovább erősítette a radikális jobboldalt a keleti tartományokban.
aug. 28
5:15
Arte: A majomhimlő-vakcina miatt megint fellángolt az oltások méltányos elosztásáról szóló vita (Telex)
A WHO nemzetközi szolidaritásra szólított fel, hogy az érintett országok elegendő vakcinához jussanak.
aug. 28
5:17
A mikrofonok némításán civódik Kamala Harris és Donald Trump csapata (Telex)
Korábban a demokraták azt hitték, jól jön, ha a vitán nem kérdezett fél nem tud közbeszólni. Most már azt akarják, ne legyen némítás, Trump hadd trollkodja szét a szeptember 10-i vitát, és veszítsen szavazókat emiatt. Már ha Trump elmegy a vitára.
aug. 28
5:24
Megsérült vezeték okozta az áramütést a kerti medencében Indianaban (hirado.hu)
A kiérkező hatóságok szerint egy megsérült vezeték okozta a kerti medencében az áramütést.
aug. 28
6:15
Megszólalt a szakértő, sokkoló dolgot mondott a majomhimlőről (ATV)
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szaké
aug. 28
6:36
Pentagon: Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal (hirado.hu)
Az amerikai védelmi szóvivő szerint nem volt előzetes tudása Washingtonnak az ukrán haderő kurszki benyomulásáról.
aug. 28
6:51
Megnevezték a magyar férfit, akit letartóztattak az USA-ban, mert Putyinéknak dolgozott (ATV)
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
aug. 28
6:57
Moszkva keményen megfenyegette az Egyesült Államokat, megérkezett a válasz (ATV)
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért - reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira, amelyekkel az Egyesült Államokkal szembeni lépéseket helyezett kilátásba.
aug. 28
7:03
Egy új vizsgálat szerint mégis ókori eredetű lehet a torinói lepel (Infostart)
Évszázadok óta képezi vita tárgyát az ereklyeként tisztelt vászon, melybe állítólag Jézus Krisztus testét tekerték, miután levették a keresztről. Sokan meg vannak győződve a valódiságáról, mások középkori hamisítványnak tartják. Nemrégiben azonban új bizonyítékot tártak fel, amely tisztázhatja a tárgy korát.
aug. 28
7:03
Kétszáz francia középiskolában tiltják meg tesztjelleggel a mobilozást a 15 évnél fiatalabb diákoknak (Telex)
Ha sikeres lesz a kísérlet, az összes franciaországi iskolára kiterjesztik a tiltást.
aug. 28
7:06
Ma nyílik meg a Velencei filmfesztivál a Beetlejuice Beetlejuice című horrorvígjátékkal (hirado.hu)
A 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 7-én zárul a díjkiosztó gálával.
aug. 28
7:09
Kész terve van Zelenszkijnek a háború lezárására, az USA-tól várja a megoldást (HírTV)
Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy a kurszki művelet összefügg a második békecsúccsal.
aug. 28
7:12
Zelenszkij egy olyan békecsúcsra utalt, ahol szívesen látná Oroszország képviselőit is (444.hu)
Erről szóló tervét hamarosan bemutatja a jelenlegi és mindkét lehetséges jövőbeli amerikai elnöknek.
aug. 28
7:24
Kezdődik a velencei filmfesztivál, egy hétig a Lidón ragyognak a filmvilág csillagai (hirado.hu)
A 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 7-én zárul a díjkiosztó gálával.
aug. 28
7:33
Pentagon: Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal (HírTV)
Nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért.
aug. 28
7:51
A német rendőrség agyonlőtt egy késekkel fenyegetőző férfit (Infostart)
A német rendőrség kedden délután agyonlőtt egy késekkel felfegyverzett férfit Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Moersban.
aug. 28
7:57
Pentagon: Az Egyesült Államok nem áll háborúban Oroszországgal (Demokrata)
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal – mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
aug. 28
8:18
Dráma a kórházban, eltűnt a beteg koponyájának egy darabja (Ripost)
Súlyos hibát vétettek a dolgozók, a beteg pert indított.
aug. 28
8:45
Zelenszkij béketervvel rukkolhat elő (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy béketerv bemutatására készül.
aug. 28
8:57
Németország és Ausztria veszélyes irányba tart, Magyarország saját utat válasz (HírTV)
Nyugat-Európában a tömeges bevándorlás komoly következményekkel járhat.
aug. 28
9:12
Továbbfejlesztett rakétarendszert tesztelt Észak-Korea (hirado.hu)
A sikeres teszten Kim Dzsongün észak-koreai vezető is résztvett.
aug. 28
9:27
Különleges ajándék Kim Dzsong Unnak Oroszországból (Infostart)
Észak-Korea 24 újabb Orlov ügetőlovat kapott Oroszországtól - közölte az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) kedden.
aug. 28
9:27
Napi abszurd: Putyin kéttucat állatot küldött Kim Dzsong Unnak (ATV)
Észak-Korea 24 újabb Orlov ügetőlovat kapott Oroszországtól - közölte az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) kedden.
aug. 28
9:30
Együttműködik Spanyolország és Mauritánia az embercsempészek feltartóztatása érdekében (hirado.hu)
Pedro Sánchez szerint "nem is olyan régen Spanyolország is bevándorlók országa volt".

Keresés