Több közéleti szereplő is szót emelt amiatt, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium menesztette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Az iskolavezető felmentésére – az oktatási kormányzat szerint – azért került sor, mert ellenszegült a digitális eszközöket kitiltó kormányrendeletnek. A Madách Imre Gimnázium most felmentett igazgatója, Mészá
A negyedik ütem végéhez közeledő támogatásból eddig 158 új óvoda épült Kárpát-medence szerte, és 727 óvodát újítottak fel, továbbá jelenleg 49-ben zajlik még mindig fejlesztés.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCsMSz) elnöke közölte: megtörtént a kár felmérése, és statikussal is megnézették az épületet, amely újjáépíthető.
Durek Verrett lesz a norvég királyi család első színesbőrű tagja. A sámánnak furcsa nézetei vannak: szerinte a gyerekkori rákot a boldogtalanság okozza.
A román kormány szerint a giurgiulesti kikötő stratégiai jelentőségű logisztikai csomópont, ami trimodális (vízi, közúti és vasúti) átrakodási és tárolási szolgáltatásokat kínál az importőröknek és az exportőröknek.
A kurszki betörés a végletekig kiélezte a helyzetet, érthető, hogy a republikánus elnökjelölt a harmadik világháború veszélyétől tart, mondta Dmitrij Peszkov.
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban őrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldő alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.
Amerikai fejlesztésű lőszert hatástalanítottak a kurszki atomerőmű közelében - közölte Moszkva. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség helyszínen tartózkodó főigazgatója szerint a közeli konfliktusok nukleáris veszélyt okozhatnak. Vlagyimir Putyin eközben a békés rendezés lehetőségéről tárgyalt az indiai kormányfővel.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna napi rendszerességgel fogja el az orosz rakétákat, számtalan életet megmentve ezzel.
A kurszki régióba történt ukrán betörés a végletekig kiélezte a helyzetet, érthető, hogy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a harmadik világháború veszélyétől tart - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban őrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldő alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.
A Torgoviy Dom Venrus Trade nevű moszkvai cég 2019 őszétől állt szerződéses kapcsolatban a magyar külügyhöz tartozó Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel. Az orosz cég H. Bence köréhez köthető.
A menekülttámogatási rendszerből kiesett kárpátaljai romákkal találkozott az amerikai nagykövet. David Pressman szerint a magyar nagylelkűség segíthet az ügy rendezésében, de jelezte azt is, hogy a magyar kormánynak többet kell tennie, hogy kiszámítható szövetséges legyen.
A gazdaság állapota és az átlagemberek jóléte a világ legfontosabb választásánál is döntő tényezők lesznek. Donald Trump és Kamala Harris már elárulta a terveit, de mindketten elég zavaros és drága ötletekkel álltak elő. Bonyolítja a helyzetet a bal-jobb tengely elmosódása, és az is, hogy J. D. Vance republikánus alelnökjelölt pár hónapja még pont
David Cohen kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök minden valószínűség szerint ellenoffenzívát rendel el a területek visszaszerzésére, ami nehéz harcnak ígérkezik majd.
A kurszki régióba történt ukrán betörés a végletekig kiélezte a helyzetet, érthető, hogy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a harmadik világháború veszélyétől tart – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai propaganda befolyásolta Ferenc pápát abban, hogy bíráljon egy új ukrán törvényt – jelentette szerdán a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.
A Bayesian-luxusjacht kapitánya után az olasz hatóságok kiterjesztik a nyomozást a hajó biztonsági berendezéseiért felelős mérnökre és a katasztrófa éjjelén őrszolgálatot teljesítő matrózra is.
A Legfelsőbb Bírósági mentességi döntés ellenére újabb vádemeléssel szembesül az Egyesült Államokban Donald Trump az úgynevezett "választási beavatkozási" ügyben.
Az amerikai hírszerzés helyettes vezetője szerint az ukránoknak jó okuk van arra, hogy kemény harcokra kényszerítsék az oroszokat, ha Moszkva megpróbálná visszaszerezni a Kurszki régióban elvesztett területeket.
A rendőrségi sztrájk miatt a rotterdami önkormányzat lemondta a vasárnapi holland futballbajnoki csúcsrangadót, amelyet a címvédő helyi Feyenoord vívott volna az amszterdami vendégcsapattal, az Ajax-szal.
Szigorítás, a határok katonai ellenőrzése és visszautasítás helyett biztonságos és szabályos bevándorlási útvonalakat szorgalmazott, és a Földközi-tengeren aktív civilszervezetek munkáját méltatta Ferenc pápa a Szent Péter téren a szerdai audiencián mondott beszédében.
Rendkívüli esemény kellett egy, a maga módján rendkívüli találkozóhoz, nevezetesen a szociáldemokrata kancellár és a konzervatív ellenzéki vezető négyszemközti tárgyalásához. Ráadásul a párbeszédet az ellenzék kancellárjelöltje, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Friedrich Merz kezdeményezte, és a hivatalban lévő kancellár, Olaf Scholz abba s