Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.
Egyre forróbb a hangulat Németországban a vasárnapi, Türingiában és Szászországban tartandó tartományi parlamenti választások előtt. Az egykori NDK-hoz tartozott két tartományban szinte napról-napra növekszik a radikális jobboldali, megalakulása óta a bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző Alternatíva Németországnak (AfD) párt támogatottsága. Eh
A progresszív témák helyett az ingadozókat akarja megnyerni, ami miatt több kérdésben is szembemegy a korábbi álláspontjával. A CNN-en azért nem feszítették keresztre.
A Sinkanszen nagysebességű vasútvonal kjúsúi járatait már csütörtöktől felfüggesztették, pénteken pedig a Tokió és Oszaka közötti járatát is leállították.
Novemberben az EU és szinte minden európai ország vezetői Budapesten találkoznának, de a hírlevél szerint több uniós állam- vagy kormányfő fontolgatja, eljöjjön-e.
Oroszország készsége a béketárgyalásokra nem volt kétséges, de Kijev felelőtlen lépése tönkretette azt – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy sajtótájékoztatón, miután Szenegál külügyminiszerével tárgyalt.
Fegyveres támadást intéztek a hadsereg katonái ellen Mexikóban, Sinaloa állam északi részén, az elkövetők az utakat járművekkel zárták el - közölték helyi idő szerint csütörtökön a mexikói hatóságok.
Az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU) - jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU) - jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU) - jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Az orosz–ukrán gáztranzit-megállapodás lejárta után a Török Áramlat lehet az alternatív útvonal, az orosz vezetés is erre "bazírozott" az elmúlt években – mondta az InfoRádióban az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. A szakértő arra számít, hogy 2025-től az ukrán–orosz határnál európai kereskedő cégek veszik majd át az orosz földgázt, és ezek a
Tizennyolc évi uralkodás után pénteken meghalt Tuheitia, Új-Zéland maori királya. Az uralkodó, teljes nevén VII. Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero, 69 éves korában hunyt el, néhány nappal a trónon töltött 18. évének ünneplése után. Ő volt a hetedik uralkodó a Kiingitanga mozgalomban, amely 1858-ban azért teremtette meg ezt a tisztséget, hogy e
Egy Gázát ért izraeli rakétatámadásban életét vesztette a 20 éves Mohamed Hamili, aki több százezres követő táborral rendelkezett a TikTokon és az Instagramon. A fiatal tartalomgyártó a gázai háborús övezet mindennapi életet mutatta be oldalán. Utolsó videójában egy napját szemléltette a sátortáborban, ahová családjával menekült.
2025. január elsejétől leáll a Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezeték működése - jelentette be egy interjúban Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója egy interjúban arról beszélt: jövő év január elsejétől leáll a Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezeték működése. Reagált a Mol.
Az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak bejelentette, hogy 2025. január 1-jétől leáll a Barátság kőolajvezeték, amely Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát látja el orosz kőolajjal. A lépésről előzetesen nem tájékoztatták a Molt.
Az európai uniós tagállamok védelmi miniszterei megvitatják, hogyan lehetne megerősíteni az ukrán katonák uniós kiképzési misszióját, a cél további 60 ezer katona kiképzése - jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteken Brüsszelben.
EU-s diplomaták szerint a tagországok kormányai feszült figyelemmel követik Orbán következő lépéseit, mielőtt eldöntenék, elmennek-e a budapesti találkozókra. Már nemcsak az északi és balti országok fújnak egy követ, de az is felmerült, hogy Lengyelország és Csehország is otthon maradhat.
Ukrajna önvédelemhez való jogát hangoztatta a svéd védelmi miniszter pénteken, az európai uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját megelőzően Brüsszelben, leszögezve: a háborút az orosz fél kezdte, ezért az ukrán erőknek joguk van megvédeniük magukat az ország határain belül és azokon kívül is.
Az Ukrajnába küldött olasz fegyvereket kizárólag védekezésre használhatja Kijev, nem vetheti be orosz célpontok ellen - jelentette ki az olasz külügyminiszter.