2012. december 2. vasárnap

dec. 2
8:18
"Nincs nagyobb kaland, mint hazatalálni": itt az advent (Infostart)
Idén december 2-án veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. Pilinszky János írta: az advent "a várakozás megszentelése". A költő szerint aki "jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a…
dec. 2
10:30
A színháznak szolidaritást kell vállalni (Spa Trend Online)
A Pesti Színház december 3-án hétfőn, 19 órakor kezdődő előadásának bevételét a 140 éves Népszava támogatására fordítja. Az idei év legjobb magyar drámáját, Spiró György Príma környék című darabját Marton László rendezte, a főszerepét Hegedűs D. Géza, Kossuth-díjas színművész játssza.
dec. 2
13:24
Kern András elmondta, amit nem volna szabad! (Infostart)
Ezt nem lehet leírni címmel jelent meg interjúkötet Kern Andrással. A színművész a könyv kapcsán beszélt színészi pályájáról és a színészlétről az InfoRádió Aréna című műsorában. Önmagát és Darvas Ivánt is parodizálva elmondja, mennyi bajjal és nyűggel jár ez a hivatás, majd elárulja: vigyázzunk, ilyenkor a színészek viccelnek, csak eljátsszák a gondterheltséget.
dec. 2
13:24
A Lucernában játszott az Omega (Metropol)
Az Omega hét év után lépett fel ismét a cseh könnyűzene szentélyének számító prágai Lucerna palotában.
dec. 2
14:18
Pápai beszéd advent első vasárnapján (Infostart)
A keresztényekhez méltó életmódról beszélt advent első vasárnapján XVI. Benedek pápa a római Szent Péter téren.
dec. 2
14:24
Pesten forog az Isteni műszak (Spa Trend Online)
Isteni műszak címmel forgatja első nagyjátékfilmjét Bodzsár Márk, aki végigment a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv fejlesztési folyamatán, majd pályázatára 206 millió forintot nyert a megvalósításra. A fiktív történet főhőse fiatal orvostanhallgató, aki a délszláv háborúból menekült Magyarországra, beállt a mentők közé, s a békében szemben találja magát a halál biznisszel.
dec. 2
14:54
Saját elméjébe hív kalandozni a brit szobrász (Metropol)
Antony Gormley kockák, négyzetek, sötét fordulók és fénycsóvák alkotta száztonnás acéllabirintusát a londoni White Cube galériában járhatják be az érdeklődők.

Keresés