Háy János író nyitja meg a csütörtökön kezdődő 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat a budapesti Vörösmarty téren, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók.
A Kossuth-díjas, nagy színésznő, Béres Ilona, aki a Madách Színháznak, a Nemzetinek, a Vígnek és a Magyar Színháznak egyaránt tagja volt, a Bóta Café vendége ma, június 5-én szerda este 9 órától a Fix Tévén.
Már rögtön, új könyve, a Történelemóra elején, sokan valószínűleg provokatívnak tartják a következő négy mondatot."Meg sem merem kérdezni, pedig kellene, hogy ki a magyar? Akinek ősei Árpád apánkkal jöttek "Verecke híres útján?" Netán Harrach, Hoffmann, Kubatov, Navracsics, Pokorni, Rogán? Ez hat név, öt nemzetiség."
Részben új sztárszereposztással és új karmesterrel játsszák az idei Budapesti Wagner-napokon a 2010-ben Marton László rendezésében bemutatott Lohengrint.
Elek Ferenc a július elején a Belvárosi Színházban bemutatásra kerülő Hippolyt című produkcióban Schneider Mátyást játssza, azt a szerepet, amit a filmen Kabos Gyula alakított. De abszolút más akar lenni, mint amilyen ő volt.
Jövő márciusban ismét a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Koncz Zsuzsa. Az Aréna elődjében, a BS-ben adott koncertjeivel együtt ez lesz az énekesnő tizedik koncertje a sportcsarnokban.
Kirakodóvásár, több koncert, rekord hosszúságú kóser szendvics, maceszgombóc-készítő verseny, filmvetítés és zsinagógalátogatás is várja az érdeklődőket vasárnap a Zsidó Kulturális és Gasztronómiai Utcafesztiválon a budapesti Kazinczy utcában.
85 kórus, összesen csaknem 2000 tagja énekelte az erre az eseményre írt Bolyki András - Havas Lajos szerzőpáros dalát. A közös éneklés egyúttal magyar rekord, melyet a magyarországi rekordokat nyilvántartó weboldal munkatársai hitelesítettek.
A két Oscar-díjjal jutalmazott Ghost című film, melyet musical formában a West Enden és a Broadwayn is bemutatottak, és most a Budapesti Operettszínházban került repertoárra, kiugró siker. Az irreális szellemvilág találkozik benne a rideg realitással.
Összesen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók a ma kezdődő 84. Ünnepi Könyvhét és a 12. Gyermekkönyvnapok rendezvényein. A Bookline Kiadó három újdonsággal készül.
New York után júniusban Budapesten, Pécsett és Erdélyben ad koncertet a világ egyik legkiemelkedőbb jazz-zongoraművészeként ismert Benito Gonzalez, New York egyik legkeresettebb nagybőgőse, Essiet Okon Essiet és a mindössze 15 éves magyar dobvirtuóz, Hodek Dávid.
A versenyzéssel már felhagyott, Eb-bronzérmes úszónő, Szepesi Nikolett kegyetlen tényekről rántja le a leplet Én, a szexmániás című önéletrajzi könyvében, amely kevéssel a megjelenése után máris a Bookline TOP 50 élén landolt. A második helyen a Leiner Laura népszerű Szent Johanna gimi-sorozatához kapcsolódó kalauzt, míg a dobogó harmadik fokán Dr. Eben Alexander A mennyország létezik című megrázó…
Divéky Zsuzsát, a Magyar Állami Operaház 87 éves korában elhunyt nyugalmazott, címzetes magánénekesét hétfőn délelőtt temetik Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta családja az MTI-vel csütörtökön.
Székesfehérváron mutatták be csütörtökön az Ünnepi Könyvhét keretében Igor Janke lengyel konzervatív újságíró és blogger Hajrá Magyarok! című könyvét, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja be.
Borovics Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján vette át csütörtökön.
Háy János író nyitja meg a ma kezdődő 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat a budapesti Vörösmarty téren, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók vasárnapig.
A XXI. Kék Madár Fesztivált tartják Kalocsán június 7-9-ig. A rendezvény jótékonysági célt szolgál, 3 millió forintot terveznek összegyűjteni beteg gyerekek részére.
Három magyar szerző új kötetével készül a Bookline Kiadó a hétvégén zajló 84. Ünnepi Könyvhétre és a vele párhuzamosan futó Margó Fesztiválra. Az egyik újdonság D. Tóth Kriszta első regénye - mondta az InfoRádiónak Sándor Gabriella, a Bookline Könyvkiadó marketingigazgatója.
Több mint húsz év után ismét szólólemezt készít Keith Richards. A Rolling Stones gitárosa a Mojo című zenei magazinnak beszélt új munkájáról, amely jövőre jelenhet meg.
Ígéretes hét két nehézsúlyú európaival a kínálatban. Danny Boyle új páston kelti az illúziókat a Transz című filmjében. Színészei: James McAvoy, Vincent Cassel és Rosario Dawson. A legendás olasz filmguru, Bernardo Bertolucci lágy húrokat penget Én és te című filmjében. Főszereplője két ifjú sztárpalánta, Jacopo Olmo Antinori és Tea Falco.
Egy teljesen új, megindító produkcióval készül Nagy-Britannia legnagyobb tehetségkutató műsorának ma esti döntőjére a magyar Attraction látványszínház - írja a Bors. A fogadóirodák szerint egyértelműen a nyolcfős csapat a Britain's Got Talent favoritja, és a múlt heti elődöntőben is ők kapták a legtöbb nézői szavazatot. A győztesnek 170 millió forintnak megfelelő font üti a markát, a műsor este…
Digitális bennszülöttekről, digitális bevándorlókról beszélgetett Budai Katalin, Fenyő D. György és Mészáros Márton a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében az Ünnepi Könyvhéten. A témát az irodalomnépszerűsítés új eszközei szolgáltatták, többek között a digitális térben való megjelenés.
Az Attraction nevű budapesti árnyszínház tíz brit produkcióval méri össze magát. Ha beigazolódik a fogadóirodák és a zsűri jóslata, akkor megnyerik a 87 millió forintos fődíjat. Kövesse élőben a brit Csillag születik döntőjét!
Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó. Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta.