2007. november 21. szerda

nov. 21
6:35
Véget ér a focidráma máma (Behaviour)
Nincs kétség afelől, meccset kezdeni feltett kézzel nem lehet, mégis kínos, ahogy a magyar labdarúgó-válogatottnál uralkodóvá válik a túlzott fogadkozás. Az elvakuló optimizmus alapján már-már olybá tűnik, ma, Budapesten, az Eb-selejtezők zárása gyanánt a címvédő fogadja a Moldovában 3-0-s vereséget szenvedett görögöket
nov. 21
7:17
Csaknem 24 millió forintért kelt el Pelé meze (Behaviour)
A Christie's aukciósház londoni árverésén elkelt az a Pelé-mez, amelyet a sokak által minden idők legjobb labdarúgójának tartott Fekete Gyöngyszem az 1970-es mexikói világbajnokság döntőjében viselt. A relikviát egy magát megnevezni nem kívánó személy 93 ezer euróért (körülbelül 23,7 millió forint) vásárolta meg.
nov. 21
7:51
NHL: a Vancouver 4-4 után büntetőkkel kapott ki Edmontonban (She)
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 46. játéknapján Torontóban nyert a Boston, míg hazai jégen diadalmaskodott az Edmonton a Vancouver, illetve a Calgary a Colorado ellen.
nov. 21
8:45
Életükért játszanak (Blikk)
Ha kikapnak az angolok, kiesnek a selejtezőkből
nov. 21
8:45
Brazília: egy árverésen 93 ezer euróért kelt el Pelé meze (She)
A Christie's aukciósház londoni árverésén elkelt az a Pelé-mez, amelyet a sokak által minden idők legjobb labdarúgójának tartott Fekete Gyöngyszem az 1970-es mexikói világbajnokság döntőjében viselt.
nov. 21
8:51
Este eldől az angolok sorsa (Infostart)
Négy hely kiadó még a 2008-as Európa-bajnokság mezőnyében. A már továbbjutott tizenkét válogatott (a lengyel, az olasz, a francia, a görög, a cseh, a német, a horvát, a spanyol, a román és a holland, valamint a rendező osztrák és svájci) mellé az A, a C, az E és az F csoport egy-egy szereplője kerülhet még - a legnagyobb valószínűséggel Portugália, Törökország, Anglia és Svédország.
nov. 21
8:51
EURO-2008: tizenkét játékvezetőt még karácsony előtt kijelölnek (She)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy még karácsony előtt kijelöl tizenkét bírót, akik jelen lesznek a jövő évi kontinenstornán.
nov. 21
8:56
Kerékpár: az eltiltott Danilo Di Luca az LPR-ben folytatja (She)
A doppingvétség miatt három hónapra eltiltott, idén Giro d'Italia-győztes Danilo Di Luca (képünkön) az LPR kerékpároscsapatában folytatja pályafutását.
nov. 21
9:07
Felkészülési mérkőzések: Nigéria egy góllal verte a svájciakat (She)
Felkészülési mérkőzésen Nigéria labdarúgó-válogatottja 1-0-ra verte a 2008-s Európa-bajnokság egyik rendezőjét, Svájc csapatát.
nov. 21
9:18
A világbajnoké után az Európa-bajnok skalpjára tör a magyar válogatott (Infostart)
Körülbelül 25-27 ezer néző előtt játszik ma este a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Ferenc Stadionban, utolsó selejtezőjén a 2008-as torna előtti sorozatban. Ha nyer, negyedik lesz a csoportban, ha döntetlent játszik, ötödik, ha kikap, marad hatodik. Az ellenfél a csoportgyőztes címvédő, Görögország.
nov. 21
9:51
Elbuktak az argentin sztárok Kolumbiában (Infostart)
Dél-Amerikában már a világbajnoki selejtezőket játsszák. Az eddig hibátlanul menetelő argentin válogatott kedd este kikapott Kolumbiában. Venezuela nagyszerű mérkőzésen nyert Bolívia ellen.
nov. 21
10:57
Kerékpár: Floyd Landis benyújtotta fellebbezését a CAS-hoz (She)
Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) Floyd Landis (képünkön) amerikai kerékpáros, akit doppingvétség miatt megfosztottak 2006-os Tour de France-elsőségétől.
nov. 21
11:03
Bolti szarkaként bukott le a horvát futballfőnök (Blikk)
A megdöbbent játékosok gyűrűjében tartóztatták le Londonban
nov. 21
11:03
MLB-NHL: baseballról jégkorongra váltott a chicagói sportvezető (She)
Lemondott posztjáról John McConough, a profi ligában (MLB) szereplő Chicago Cubs baseball-csapatának elnöke, hogy átvehesse a helyi jégkorongklub, az NHL-ben érdekelt Blackhawks vezetését.
nov. 21
11:05
Asztalitenisz KSZL: kikapott a Kanizsa, győzött a Kecskemét (She)
nov. 21
12:22
Vb-2010: a durbani után itt a nelspruiti építősztrájk (She)
Két nappal a durbani sztrájk vége után a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nelspruiti stadionjának építői is beszüntették a munkát.
nov. 21
12:38
Diósgyőr: Sebők Vilmos már megegyezett, de még kivár (She)
Válogatott játékossal erősítheti meg játékosállományát a Diósgyőr, hiszen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban 14 fordulót követően 13 ponttal a 14. helyen álló együttes klubvezetői tulajdonképpen már minden lényeges kérdésben megegyeztek Sebők Vilmossal (képünkön).
nov. 21
13:04
Eb-selejtezők: őrizetbe vették, majd elengedték a horvát főtitkárt (Infostart)
Előbb lopás gyanújával őrizetbe vették, majd - miután az ügy tisztázódott - elengedték Zorislav Srebricet, a Horvát Labdarúgó Szövetség főtitkárát a londoni Gatwick repülőtéren.
nov. 21
13:21
Internazionale: mesés ajánlat Zlatan Ibrahimovicnak (She)
Hosszú távra magához szeretné kötni Zlatan Ibrahimovicot (képünkön) az olasz bajnok Internazionale, amely a cél érdekében a világ legjobban kereső labdarúgójává tenné a svéd légióst.
nov. 21
14:08
Milliomossá tenné Ibrahimovicsot az Inter (Blikk)
A világ legjobban kereső labdarúgójává tenné a svéd légióst az Inter
nov. 21
14:42
Dakar 2008: 9273 km, 570 jármű (Behaviour)
Az ideihez képest 60-nal több, vagyis mintegy 570 jármű jelezte indulását a jövő évi, 30. alkalommal megrendezendő Dakar-ralin. A január 5-től 20-ig tartó száguldás során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km gyorsasági szakasz. A sofőrök közül 245-en motorral, 205-en autóval, 100-an kamionnal, 20-an pedig quaddal vágnak neki a sivatagnak.
nov. 21
15:12
Sakk, villámsakk vb: Lékó Péter legyőzte Anandot (She)
Lékó Péter (képünkön) tíz forduló során 5,5 pontot gyűjtött a moszkvai villámsakk világbajnokságon. A magyar nagymester háromszor győzött - többek között a világbajnok indiai Viswanathan Anand ellen -, kétszer pedig kikapott, s öt remit könyvelhetett el - a torna honlapja szerint.
nov. 21
16:12
Ferencváros: Takács Ákos hazatért, Medgyesi távozni akar (She)
Takács Ákos felbontotta szerződését a Vejlével és szerdától ismét a Ferencváros labdarúgóival készül. Szintén az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén álló együtteshez kapcsolódó hír, hogy a fiatal védő, Medgyesi József távozni kíyván, ezért megállapodásának felbontását kérte a klubtól.
nov. 21
17:31
Oroszország: Dick Advocaat szerződést hosszabbított (She)
Dick Advocaat, az orosz Zenit labdarúgócsapatának vezetőedzője egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését.
nov. 21
18:24
Euro 2008: egygólos kazah győzelem Örményországban (She)
Kazahsztán válogatottja Szergej Osztyapenko góljával 1-0-ra győzött Örményországban, így a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőinek A csoportjában a hatodik helyre jött fel, éppen az örmények elé.
nov. 21
18:57
Villámsakk-vb: Lékó negyedik az első nap után (Metropol)
Lékó Péter az első napi 19 forduló során 12 pontot gyűjtött a moszkvai villámsakk-világbajnokságon, ezzel a negyedik helyen áll.
nov. 21
19:01
Euro 2008: Litvánia 2-0-ás győzelmet aratott Grúziában (She)
Kszanaviciusz és Kalonasz góljaival Litvánia a visszavágón is legyőzte Grúzia válogatottját a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőinek B csoportjában. A csoportból egyébként már Olaszország és Franciaország kvalifikálta magát a kontinensbajnokságra, Litvánia ás Grúzia az ötödik és a hatodik helyen áll.
nov. 21
19:23
Euro 2008: Románia fölényesen verte a megfogyatkozott albánokat (She)
Románia fölényesen, 6-1-re diadalmaskodott Albánia válogatottja felett Bukarestben, bár a félidőben még csak 1-0-ra vezetett. A második játékrészben azonban két kiállítás végleg megpecsételte az amúgy is gyengébben játszó vendégcsapatot.
nov. 21
19:25
Euro 2008: ötgólos román győzelem az utolsó fordulóban (She)
Kiszolgálta bukaresti közönségét a korábban már továbbjutott román labdarúgó-válogatott az EB-selejtezők utolsó mérkőzésén.
nov. 21
19:39
Atlétika: rendkívüli MASZ-közgyűlés december 15-én (She)
Rendkívüli közgyűlést tart december 15-én a Magyar Atlétikai Szövetség, amelyen a küldöttek Rábold Gusztáv elnök és a teljes elnökség sorsáról szavaznak.
nov. 21
20:22
Kézilabda, Magyar Kupa: győzött és továbbjutott a Debrecen (She)
Továbbjutott a DKSE-Airport együttese a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután szerdán 31-29-re legyőzte a vendég Mezőkövesdet.
nov. 21
20:24
Euro 2008: Izrael és Belgium zárta győzelemmel a selejtezőket (She)
Izrael és Belgium is 1-0-ra győzött utolsó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén. Előbbi Macedónia ellen otthon, utóbbi Azerbajdzsán ellen idegenben aratta a sikert.
nov. 21
20:28
Férfi kézilabda NB I: nyert, és átvette a vezetést a Szeged (She)
A címvédő Szeged magabiztosan, de nem könnyen győzött 32-20-ra a lelkesen játszó Nyíregyháza ellen a férfi kézilabda NB I 11. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A Pick ezzel átvette a vezetést attól a Debrecentől, amely ellen legutóbb 34-18-ra nyert.
nov. 21
20:30
Férfi kézilabda Magyar Kupa: a 4. fordulóban a Debrecen (She)
nov. 21
20:33
A Sopron remekül hajrázva nyert az Euroligában (Infostart)
A Sopron hazai pályán remek hajrájának köszönhetően 82-69-re győzött az olasz Napoli ellen a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában.
nov. 21
20:55
Ismét egy csapatban Maldini, Rijkaard és Van Basten! (Infostart)
Angol szakújságírók megválasztották minden idők legjobb AC Milanját. A csapat érdekessége, hogy a 80-90-es évek fordulójának legendás együtteséből öten is szerepelnek benne. A klub gazdagságát mutatja, hogy olyan sztárok nem fértek be, mint Kaká, Gullit vagy Ronaldo.
nov. 21
21:16
Aerobik Európa-bajnokság: jó kezdés (Metropol)
Valamennyi magyar egység továbbjutott a 12-14 éves korosztályban, az Age Group-ban a szombati nyolcas fináléba női egyéniben és trióban egyaránt a szombathelyi aerobik Európa-bajnokság első napján.
nov. 21
21:18
Jégkorong ob I: idegenben nyert a Dunaújváros (Metropol)
A jégkorong ob I szerdai mérkőzésén: HC Csíkszereda-Dab.Extra.hu 3-4 (1-2, 1-2, 1-0)
nov. 21
21:21
Kosárlabda, férfi Magyar Kupa: döntetlen Kaposváron (She)
Érdekes eredmény, 88-88-as döntetlen született a Kaposvár és a Dombóvár mérkőzésén a férfi kosárlabda Magyar Kupában, a legjobb 16 közé jutásért folyó párharc első mérkőzésén. A Kecskemét ugyanakkor 46 pont különbséggel győzte le a Hódmezőváráshely gárdáját, így ott eldőlt a továbbjutás.
nov. 21
21:27
Jégkorong ob I: dunaújvárosi bravúr Csíkszeredában (She)
A jégkorong ob I szerdai mérkőzésén a Dunaújváros együttese bravúros, 4-3-as győzelmet aratott Székelyföldön a HC Csíkszereda vendégeként, és pontszámban beéírte a tabella élén álló két csíkszeredai együttest.
nov. 21
21:37
ING férfi vízilabda ob I: Domino-diadal a Fehérvár ellen (She)
A 11. forduló előrehozott mérkőzésén a Domino edzőmérkőzés jellegű találkozón sok gólt lőve, 29?8-ra nyert.
nov. 21
22:00
Fordulat a magyar-görögön! :( (Behaviour)
A második félidő 56. percében Baszinasz góljával előnybe került a görög labdarúgó válogatott.
nov. 21
22:39
A Várhidi-csapat nem bírt a címvédővel (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Görögországtól az utolsó Európa-bajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc stadionban. A magyar együttes vezetett, de a vendégek fordítani tudtak. Várhidi Péter együttese a csoport hatodik helyén végzett.
nov. 21
23:08
Óriási blamázs: nem lesz ott az Eb-n az angol válogatott! (Infostart)
Portugália, Törökország, Svédország és Oroszország is biztosította helyét a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon. Anglia hazai pályán kikapott a horvátoktól, míg Oroszország nyert Andorra ellen, így a Háromoroszlánosok nélkül rendezik a 2008-as kontinensviadalt.

Keresés