2012. november 9. péntek

nov. 9
11:46
Spanyolország: Cazorla, Mata és Michu megmentené az Oviedót (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) légióskodó neves spanyol játékosok közül három, Juan Mata, Michu és Santi Cazorla összefogott, s volt klubjuk, a súlyos anyagi gondokkal küzdő Real Oviedo megmentéséért kampányol.
nov. 9
12:00
Öt játékosától is meg kell válnia a Hamburgnak (Agroinform)
Anyagi gondok miatt öt korábbi meghatározó játékosától is kénytelen megválni a Bundesliga 9. helyén álló HSV.
nov. 9
12:18
Válogatott: „látókörben vannak” a Vidi magyarjai is (She)
A Videoton magyar kezdőjátékosai „látókörben vannak" a nemzeti csapatnál – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Borbély Zoltán MLSZ-szóvivő, aki jogi igazgatóként jelezte: a szövetség mosolyog azon, hogy be akarnak perelni egy játékvezetőt, amit nonszensznek tartanak.
nov. 9
12:18
Jonas Larholm jobban van, de még nem mehet haza (Agroinform)
Kórházba kellett szállítani Jonas Larholmot, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának svéd válogatott játékosát.
nov. 9
12:36
A diktatúrát csak a legvégső esetben vezetné be az ember - Farkas Sándor (Agroinform)
A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban a vendég Farkas Sándor, az MKOSZ szakmai igazgatója volt.
nov. 9
12:54
MU: Nani tíz napra kiesett, nem játszik a hétvégén (She)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United portugál légiósa, Nani térdsérülés miatt tíz napra kidőlt a sorból, így lemarad csapata Aston Villa elleni hétvégi bajnokijáról.
nov. 9
12:54
Horvát játékvezető fúj a norvégok elleni mérkőzésen (Agroinform)
Marijo Strahonja vezeti szerdán a magyar válogatott norvégok elleni mérkőzését.
nov. 9
12:56
Légiósok: Gruborovics kórházba került a hollandiai próbajátékon (She)
Holland sajtóhírek szerint megsérült a Willem II magyar próbajátékosa, a finn JJK-tól érkező Gruborovics Tamás.
nov. 9
12:56
David Villa a Chelsea-ben is kiköthet (Agroinform)
A hírek szerint a 30 éves támadó összetűzésbe került a Celtic elleni 2-1-es Bajnokok Ligája-vereség után Lionel Messivel
nov. 9
12:58
Blog: Egy mondat a játékvezetésről - Szabados Gábor írása (She)
Különleges hangvételű, rendhagyó írással jelentkezett blogjában Szabados Gábor sportközgazdász. A címével és formailag a jól ismert Illyés Gyula-verset (Egy mondat a zsarnokságról) idéző bejegyzésben a magyar játékvezetés kerül terítékre.
nov. 9
13:12
El: gumilövedéket is bevetettek a fehérvári szurkolók ellen (She)
Svájci beszámolók szerint huszonkét fehérvári drukkert állított elő a helyi rendőrség a Basel–Videoton Európa-liga-csoportmeccs előtt, akik nem is láthatták a találkozót. A szurkolók ellen gumilövedéket is bevettek. A hírt svájci forrásunk is megerősítette.
nov. 9
13:12
Már a Papp László Arénában edzett a magyar csapat (Agroinform)
Az olimpiai selejtező mind a négy válogatottja már a helyszínen edzhetett, a Papp László Budapest Sportarénában.
nov. 9
13:30
Jégkorong: Japán legyőzte Romániát, a dél-koreaiak a briteket (She)
A Japánban zajló jégkorong olimpiai előselejtező első fordulójában a házigazdák két góllal bizonyultak jobbnak Romániánál, míg Dél-Korea szétlövés után tudta megverni Nagy-Britanniát.
nov. 9
13:30
Történelmi sikert érne el a kupában a Debrecen (Agroinform)
Elődöntőt játszik a DVSE a vízilabda Magyar Kupában, amelynek a Szolnokot kellene legyőzni a fináléhoz.
nov. 9
13:32
Videó: Lencse László nagyszerű gólpassza az El-ben (She)
Lencse László csapata, a Hapoel Kirjat Smona hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sparta Prahával a labdarúgó Európa-ligában. Az izraeliek 3. percben született találatánál a magyar támadó adta a gólpasszt Darko Taszevszkinek.
nov. 9
13:32
Rudolf a padon, Supka a küszöbön? (Agroinform)
Sisa Tibor Rudolf Gergelyt is jelölte a Pécs ellen. Arra a meccsre, amelynek legnagyobb vesztese Supka Attila lehet.
nov. 9
13:48
Szucsánszki Zita a csoportgyőzelemre hajt a Ferencvárossal (Agroinform)
A Ferencváros klasszis irányítója az EHF-nek nyilatkozott a Győr elleni vereségről és a Bajnokok Ligája-reményekről.
nov. 9
14:06
Sakk: Polgár Judit 25 táblás szimultánt játszik Bécsben (She)
Huszonöt ellenféllel játszik szimultánt kedden, Bécsben Polgár Judit, a női sakkvilágranglista vezetője.
nov. 9
14:06
Polgár Judit 25 táblás szimultánt játszik Bécsben (Metropol)
A 36 éves magyar játékos a Bécs Múzeum átriumában veszi majd fel a küzdelmet riválisaival.
nov. 9
14:06
A Vitesse fiatal középpályása is a holland keretben (Agroinform)
A 19 éves Marco van Ginkel személyében újoncot avathat Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya.
nov. 9
14:08
Tenisz: Davis-kupa-díjat alapított a nemzetközi szövetség (She)
Davis-kupa-díjat alapított a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) abból az alkalomból, hogy a szervezet jövőre ünnepli a centenáriumát, a sorozatnak pedig már idén – november 16-18-án – megtartják a 100. döntőjét.
nov. 9
14:08
Davis Kupa-díjat alapított a nemzetközi szövetség (Agroinform)
Davis Kupa-díjat alapított a Nemzetközi Tenisz Szövetség abból az alkalomból, hogy jövőre ünnepli centenáriumát.
nov. 9
14:10
Jótékonyság: 450 ezer forintért kelt el Berki Krisztián lova (She)
Az olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián kedvenc szerét, az általa is használt lovat 450 ezer forintért vette meg a Fujitsu Klíma egy jótékonysági árverésen.
nov. 9
14:24
Gumilövedék kellett a Vidi-szurkolók és a svájciak szétválasztásához (Infostart)
A svájci rendőrség 22 magyar futballszurkolót vett őrizetbe a csütörtöki Basel-Videoton Európa Liga-mérkőzés kapcsán.
nov. 9
14:24
Női kézi: a DVSC szélsőjének elszakadt a keresztszalagja (She)
A csütörtöki artroszkópos műtét során kiderült, hogy Kazai Anitának, a DVSC-Fórum női kézilabdacsapata balszélsőjének nemcsak a porc sérült meg a térdében a Siófok elleni bajnokin, hanem az elülső keresztszalagja is elszakadt.
nov. 9
14:24
Közel 13 ezer belépő talált gazdára a norvégok ellen (Agroinform)
Jelentős az érdeklődés az év utolsó A-válogatott mérkőzése iránt.
nov. 9
14:26
Haladás: Nem férek bele Artner elképzeléseibe - Korolovszky (She)
Bár az utóbbi időben nem találkozhattunk Korolovszky Gábor nevével élvonalbeli mérkőzéseken, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás korábbi válogatott védőjének elmondása szerint szó sincs arról, hogy sérülés vagy egyéb probléma miatt nem szerepel az együttesben, „mindössze” nem fér bele Artner Tamás vezetőedző elképzeléseibe.
nov. 9
14:42
Válogatott: a norvégok ellen fúj nekünk először a horvát bíró (She)
A magyar labdarúgó-válogatott november 14-én, szerdán 20.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára az év utolsó mérkőzésén. A norvégok elleni felkészülési meccset a horvát Marijo Strahonja vezeti, segítői honfitársai, Igor Krmar és Sinisa Premuzaj lesznek.
nov. 9
14:42
Puyol újra edzésben (Metropol)
Öt hét telt el súlyos könyöksérülése óta.
nov. 9
14:42
Aki Hiddinknek vermet ás... - meccselemzés, Anzsi-Liverpool (Agroinform)
Fél óráig sikerült megnehezítenie Rodgersnek az oroszok dolgát, a holland edző azonban egy cserével fölébe kerekedett.
nov. 9
14:44
Barcelona: Puyol is a társakkal edzett, vasárnap játszhat (She)
Mindössze 38 nappal a lisszaboni BL-mérkőzésen elszenvedett könyöksérülését követően ismét a társakkal közösen tudott edzeni Carles Puyol, a spanyol Barcelona labdarúgója.
nov. 9
14:44
Puyol pénteken ismét társaival edzett (Agroinform)
Hat héttel könyöksérülését követően pénteken ismét csapattársaival edzett az FC Barcelona védője, Carles Puyol.
nov. 9
14:46
Folytatódhat a Szalai-show, Huszti a 'magyar rangadón' is nyerőember lehet (Agroinform)
A listavezető Bayern München az újonc Frankfurtot fogadja, a Stuttgart a Hannover ellen folytatná remek sorozatát.
nov. 9
14:48
Most már nyernünk kell! - Horváth Károly (Agroinform)
Az utolsó szalmaszál? A története legrosszabb rajtját produkáló Siófok a négy meccse veretlen Pápa ellen állna talpra.
nov. 9
14:50
A kaposvári edző napok óta sír az újságokban - Szivics (Agroinform)
A Paks vezetőedzője, Tomiszlav Szivics szerint Prukner László a bírókra próbál nyomást gyakorolni.
nov. 9
15:00
Fernando Torres és Xavi kimaradt Del Bosque keretéből (Agroinform)
Keretet hirdetett a Panama elleni barátságos mérkőzésre.spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
nov. 9
15:18
Spanyolország: Del Bosque tartalékos kerete Panama ellen (She)
Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 19 fős keretét a jövő heti, Panama elleni felkészülési mérkőzésre, és a meghívottak között több fiatal játékos is helyet kapott, míg az alapemberek közül mások mellett  Xabi Alonso, Xavi, Fernando Torres és David Silva is kimaradt.
nov. 9
15:18
Tényleg hatalmas élmény minden mérkőzés - Gyurcsó Ádám (Agroinform)
Gyurcsó Ádám úgy gondolja, a vereség ellenére még mindig jó helyzetben vannak az Európa Liga csoportjukban.
nov. 9
15:20
Az igazi profik minden részletre odafigyelnek (Agroinform)
Ha igazán profi vagy, szerezd be a Rucanor legjobb focikiegészítőit, most 20%-al olcsóbban a hathárom.hu sport shopból!
nov. 9
15:36
El: Nem kell szégyenkeznünk a teljesítményünk miatt - Bozsovics (She)
A Videoton tegnapi, Basel elleni Európa-liga-mérkőzésén az 1–0-s vereség ellenére a fehérváriak legjobbja a montenegrói kapus, Mladen Bozsovics volt. A futballista csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott a találkozóról.
nov. 9
15:36
Először lett nyereséges a Chelsea az Abramovics-érában (Agroinform)
Először termelt profitot a Chelsea azóta, hogy az orosz milliárdos, Roman Abramovics megvásárolta a labdarúgóklubot.
nov. 9
15:38
NB II: Nyilasi gólt lőtt, a Fradi nyert Újpesten (She)
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 13. fordulójában a Ferencváros II 2–1-re legyőzte az Újpest FC B-t. A zöld-fehérek Nyilasi Bálint és Gárdos András góljával már 2–0-ra is vezettek, majd a lila-fehérek Rubus Tamás találatával az utolsó percben szépítettek. A korábbi ferencvárosi legenda, Nyilasi Tibor fiának ez volt a szezonbeli harmadik találata a másodosztályban.
nov. 9
15:40
Chelsea: először nyereséges a klub az Abramovics-érában (She)
Először termelt profitot a Chelsea azóta, hogy az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003-ban megvásárolta a labdarúgóklubot.
nov. 9
15:54
FTC-siker Újpesten (Agroinform)
A Ferencváros második csapata egygólos győzelmet aratott az Újpest II vendégeként a labdarúgó NB II pénteki mérkőzésén.
nov. 9
16:12
Férfi kézilabda: már jól van a Szeged svéd légiósa (She)
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapatának vírusfertőzés miatt kórházba szállított svéd légiósa, Jonas Larholm már jól van, ám egyelőre nem tudni, pontosan mi támadta meg a szervezetét. Frantisek Sulc ma már edzésbe áll, míg Rajko Prodanovics és Czina József visszatérésére egyelőre még várni kell.
nov. 9
16:12
Drogba a Chelsea-hez készül (Agroinform)
Az angol csapattal edzene az Afrika Kupa rajtjáig az elefántcsontparti támadó.
nov. 9
16:14
Videó: különleges gólöröm André-Villas Boastól - lökés! (She)
A Tottenham–Maribor labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen (3–1) a hazaiak vezetőedzője, André Villas-Boas különleges módon ünnepelte csapata egyik gólját: ellökte magától az egyik segítőjét.
nov. 9
16:16
NFL: bajban a Vikingek, nagy veszélyben Harvin játéka (She)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikingsból meglehetősen fontos láncszem eshet ki a hétvégi Detroit Lions elleni csoportrangadó előtt: Percy Harvin játékára igencsak minimálisak az esélyek a híradások szerint.
nov. 9
16:18
Futsal-vb: kapusgól tanította meg a világnak, hogy Kurukuru (She)
A Salamon-szigetek válogatottja pénteken megszerezte történelme első győzelmét futsal-világbajnokságon, de így sem jutott be a Thaiföldön zajló torna nyolcaddöntőjébe.
nov. 9
16:30
Primera División: a hétvégén jubilálhat az Espanyol (She)
Az Espanyol szombaton az Osasunát fogadja, és egy esetleges sikerrel 700. alkalommal gyűjtené be hazai pályán a maximális pontszámot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

Keresés