2012. december 28. péntek

dec. 28
16:07
Montolivo: a Milan megváltoztatta az életem (Sport365)
Montolivo a nyári átigazolási időszakban ingyen került a piros-feketékhez, és a csapat egyik kulcsfontosságú tagjává nőtte ki magát – már volt csapatkapitány is.
dec. 28
16:09
Dombi: mindenki tudja, hogy mi a dolga (Sport365)
Dombi Tibor nyárig szerződést hosszabbított a DVSC csapatával, a játékos a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozata szerint a Loki összes tagja tisztában van azzal, hogy miben kell javulni.
dec. 28
16:11
Ferencváros: "erős együttes a mostani" (Sport365)
Dr. Fenyvesi Mátét meglepte a Fradi őszi, támadó szellemű játéka, de azt várja, hogy a tavasszal még jobb lesz a csapat.
dec. 28
16:12
Engelbergi győzelme után Martin Schmitt is ott lesz a Négysáncversenyen (Agroinform)
A német világbajnok az utolsó pillanatban bizonyította rátermettségét, így 17. alkalommal indulhat a Négysáncversenyen.
dec. 28
16:13
Tóth Balázs: "európai csapat lett a Videoton (Sport365)
A Videoton középpályásunk tavaly ősszel boldogan tért vissza a Vidibe, arra azonban legmerészebb álmaiban sem mert akkor még gondolni, hogy idén EL-csoportmeccseket játszhat a csapattal.
dec. 28
16:30
Román rekorder veszi át a sereghajtó Mordovija irányítását (Agroinform)
Dorinel Munteanu az orosz Fjodor Scserbacsenkót váltja, akit novemberben menesztettek a gyenge eredmények miatt.
dec. 28
16:48
Rafael Nadal az Ausztrál Openen sem lesz ott (Agroinform)
A spanyolok klasszis játékosa fél éve küszködik sérüléssel, mégis váratlan, hogy az ausztrál bajnokságon sem indul el.
dec. 28
16:54
Neymar érkezik, de nem biztos, hogy a Barcelonába (Sport365)
Neymar az AS-nak beszélt arról, hogy gyerekkori álma a Barcelona, ahol mindig is olyan labdarúgók játszottak, akiket tisztel, de ebből nem következik az, hogy ott is folytatja a pályafutását
dec. 28
16:56
A német válogatott Holtby az idény végén elhagyja a Schalkét (Sport365)
Az idény végén elhagyja a Schalke 04 labdarúgócsapatát a német válogatott Lewis Holtby, miután a játékos és a klub nem tudott megállapodni egymással a hosszabbításról.
dec. 28
16:58
Raikkönen: sosem rajongtam a szimulátorokért (Sport365)
Kimi Raikkönen szerint nem valószínű, hogy a Lotus új szimulátora jelentős hatással lenne a 2013-as teljesítményére, mert ő inkább a pályán végzett munkát részesíti előnyben.
dec. 28
17:06
Szánkóbaleset okozta a halálát a volt válogatott cseh futballistának (Agroinform)
Václav Drobny szánkózás közben egy fának ütközött, és nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
dec. 28
17:09
Hárman indulnak a pólókapitányi posztért (Infostart)
Három szakember nyújtott be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A határidő péntek 12 óra volt. Az elnökség január 3-án dönt - írja a vlv.hu.
dec. 28
17:11
Nadal kihagyja az Australian Opent (Infostart)
Kihagyja az év első Grand Slam-tornáját, a január 14-én kezdődő Australian Opent Rafael Nadal, a spanyolok korábbi világelső teniszezője.
dec. 28
17:28
Forma-1: a tervek szerint halad az orosz pálya építése (Sport365)
Az első Orosz Nagydíjat szervezők bejelentették, az új szocsi pálya a tervek szerint készül. A versenyirányítás épülete már az építés utolsó fázisában van.
dec. 28
17:30
NBA: Wade eltiltva, Howard pénzbüntetést kapott – videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetősége egy mérkőzésről eltiltotta Dwyane Wade-et, míg Dwight Howard pénzbüntetést kapott.
dec. 28
17:42
Tina Maze már Kostelic pontrekordját is megdöntötte (Agroinform)
Korábban még senkinek sem sikerült elérnie az ezer pontos határt az év végéig, erre Tina Mazénak most jó esélye van.
dec. 28
17:44
Harmadszor is válik a brazil Fenomén (Agroinform)
Ronaldo bejelentette, hét év házasság után külön utakon folytatják feleségével, Maria Beatriz Antonyval.
dec. 28
18:00
Nadal szenved: az Australian Opent is kihagyja (Sport365)
Kihagyja az év első Grand Slam-tornáját, a január 14-én kezdődő Australian Opent Rafael Nadal, a spanyolok korábbi világelső teniszezője.
dec. 28
18:02
Kosárlabda: többen is távoznak a Falcótól (Sport365)
A szombathelyi kosárcsapatnál egy légiós mellett egy magyar játékos is távozik. A klub elsősorban centerposzton szeretne változtatni.
dec. 28
18:18
Djokovics és Almagro vívhat csatát egymással a döntőben (Agroinform)
A szerb Ferrert, a spanyol pedig Tipszarevicset búcsúztatta az elődöntőben.
dec. 28
18:33
Snowboard Világnapot rendeznek a mátraszentistváni síparkban (Sport365)
Snowboard Világnapot rendeznek december 30-án, vasárnap a mátraszentistváni síparkban - közölte a létesítmény sajtófőnöke, Erbeszkorn Tamás az MTI-vel pénteken.
dec. 28
18:35
Munteanu az orosz sereghajtó kispadján folytatja (Sport365)
Az orosz bajnokságban sereghajtó Mordovija Szaranszk vezetőedzője lett pénteken Dorinel Munteanu, aki nemzeti csúcstartóként 134-szer lépett pályára a román labdarúgó-válogatottban.
dec. 28
18:36
Világbajnok és BL-győztes ült az Augsburg igazgatói székébe (Agroinform)
Stefan Reuter váltja Jürgen Rollmannt az Augsburg együttesének sportigazgatói pozíciójában.
dec. 28
18:37
Alpesi sí Vk: osztrák siker Semmeringben (Sport365)
A hazai közönség előtt szereplő Anna Fenninger nyerte meg a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának pénteki óriás-műlesikló versenyét az ausztriai Semmeringben.
dec. 28
19:06
Corinthians: Pato érkezése óriási előrelépést jelent számunkra (Sport365)
Emerson Sheik, a brazil Corinthians csatára szerint történelmi lépés Alexandre Pato megszerzése a klub számára.
dec. 28
19:08
Ronaldo harmadik feleségétől is elválik (Sport365)
Harmadszor válik Ronaldo, a brazilok világbajnok futballsztárja. A csatár pénteken jelentette be, hogy hat év után elválnak az útjaik feleségével.
dec. 28
19:12
A Norwich otthonában is botlana a City? (Agroinform)
A 2012-es esztendő utolsó fordulóját rendezik a Premier League-ben, lássuk, mire érdemes fogadni!
dec. 28
19:14
Biztosan nyert a Csíkszereda az Újpest ellen (Agroinform)
A HSC Csíkszereda hazai környezetben négy góllal nyert az Újpest ellen a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján.
dec. 28
19:16
Edgar Davids immár egyedül kormányozhatja a Barnet hajóját (Agroinform)
Mark Robson távozása után a korábbi holland válogatott középpályás egyedül irányítja a negyedosztályú együttest.
dec. 28
19:30
Lánykérésről spekulálnak a Wozniacki-McIlroy álompárnál (Agroinform)
Ausztrál források szerint "jegygyűrűnek látszó tárggyal" a kezén szállt le Brisbane-ben a repülőről Caroline Wozniacki.
dec. 28
19:32
Dortmundban unják a Lewandowskira vonatkozó pletykákat (Agroinform)
Robert Lewandowskit ezúttal az MU-val hozták hírbe. A Daily Mail egy photosoppal szerkesztett képet is közölt.
dec. 28
19:36
Tragédia: szánkóbalesetben meghalt a volt cseh válogatott (Sport365)
Szánkóbalesetben életét vesztette pénteken Václav Drobny korábbi válogatott cseh futballista.
dec. 28
19:38
Abu-dzabi tenisztorna: Djokovic Almagróval döntőzik (Sport365)
A világelső szerb Novak Djokovic és a spanyol Nicolas Almagro jutott be pénteken az Abu-Dzabiban zajló, meghívásos férfi keménypályás tenisztorna döntőjébe.
dec. 28
19:48
Tomori és Böhn a világ legjobbjai egy külföldi szakportál szavazásán (Agroinform)
Tomori Zsuzsannát választották az év legjobb kézilabdázójának a handball-planet.com című internetes szaklap szavazásán.
dec. 28
20:06
A Barcelona elnöke 15-20 napon belül visszavárja Vilanovát (Agroinform)
Sandro Rosell mindenkit türelemre int, de szerinte az egy hete megműtött edző hamarosan visszatérhet a csapat mellé.
dec. 28
20:09
Vízilabda: három jelölt a szövetségi kapitányi posztra (Sport365)
Három szakember nyújtott be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A határidő péntek 12 óra volt. Az elnökség január 3-án dönt.
dec. 28
20:11
Kézilabda: Tomori sorra zsebeli be az elismeréseket (Sport365)
Pénteken zárult le a handball-planet.com internetes szavazása, ahol nagy fölénnyel Tomori Zsuzsannát választották az év legjobb női kézilabdázójának!
dec. 28
20:24
Újabb ajánlattal álltak elő a klubtulajdonosok (Agroinform)
Újra pozitív irányban mozdulhat el az NHL működését megbénító bérvita - de még nincs konkrét hír a bajnokság kezdéséről.
dec. 28
20:26
Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (Agroinform)
Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a magyarországi bundabotrány kapcsán.
dec. 28
20:42
Volt holland válogatott a negyedosztályú angol csapat élén (Sport365)
Edgar Davids, a hollandok korábbi kiváló válogatott futballistája lett az angol negyedosztályban szereplő Barnet FC vezetőedzője.
dec. 28
20:42
A szemüvegbe szerelt kamera hozhat új TV-s forradalmat (Agroinform)
Ezen a hétvégén tesztelik azokat a szemüvegre épített mini-kamerákat, amelyek élesben a schladmingi vb-n debütálnak.
dec. 28
20:44
MMA: kéztöréssel kapott ki az Eb döntőn a 20 éves magyar fiú (Sport365)
Mahacskalában, orosz világbajnokkal küzdött az Európa-bajnoki címért a 20 éves debreceni fiú, Kálucz Martin. Kézközépcsont törést szenvedett, de ez sem szegte kedvét, már a jövőn gondolkozik.
dec. 28
21:00
Három jelölt van a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára (Agroinform)
Hárman nyújtottak be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára a pénteki határidőig.
dec. 28
21:15
Tomori és Böhn az év legjobbjai, Nadal az Australian Opent is kihagyja - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 28
21:17
Pacquiao – Márquez V: félelmetes összegekről beszélnek! (Sport365)
Szinte biztosra vehető, hogy a 2013-as év végén Manny Pacquiao és Juan Manuel Márquez ötödik alkalommal is összecsap egymással.
dec. 28
21:18
Svájci óragyártó cég lett a nemzetközi szövetség kiemelt szponzora (Agroinform)
A svájci Longines cég még szorosabbra fűzte együttműködését a Nemzetközi Lovas Szövetséggel.
dec. 28
21:36
Magabiztos miskolci győzelem Szlovákiában (Agroinform)
A Miskolc öt góllal nyert az Érsekújvár vendégeként a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján.
dec. 28
21:38
A holland van Barneveld jutott be elsőként az elődöntőbe (Agroinform)
Simon Whitlock legyőzésével elsőként a holland Raymond van Barneveld jutott be a PDC darts világbajnokság elődöntőjébe.
dec. 28
21:54
Két hazai vereség után az Innsbruck ellen javított a Fehérvár (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV19 1-0-ra nyert az Innsbruck vendégeként az osztrák jégkorongliga (EBEL) pénteki játéknapján.
dec. 28
22:06
Jégkorongliga: biztosan nyert a Csíkszereda (Sport365)
A HSC Csíkszereda hazai környezetben négy góllal nyert az Újpest ellen a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján. A találkozó legjobbja a mesterhármast jegyző Vaclav Novak volt.

Keresés