Az Újpest középpályása egészen ragyogó gólt szerzett a Kaposvár ellen, és bízik benne, hogy a lila-fehérek jó sorozata kitart a Kecskemét elleni meccsre is.
Székesfehérvár – Ilyen botrány talán még sosem volt a labdarúgó-NB I-ben! A Nemzeti Sport hétfői címlapján arról számolt be, hogy Szabó Zsolt (43), a DVTK–Videoton (2-1) bajnoki játékvezetője fojtogatta Juhász Rolandot (29), a vendégcsapat válogatott védőjét.
Az OTP Bank Ligában szereplő Videoton kivizsgálást kér a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, miután egyes tudósítások szerint a Diósgyőr elleni szombati bajnokin Szabó Zsolt játékvezető fojtogatta Juhász Rolandot, a csapat válogatott védőjét.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
A szombati Siófok elleni mérkőzés után kedden már újra pályán lesznek a Szivics-legények. Tomiszlav Szivics nincs könnyű helyzetben, sok sérült hátráltatja a felkészülést.
A címvédő FINO Kaposvár hazai környezetben két szoros és egy egyértelmű játszmában nyert a Kecskemét ellen a férfi röplabda NB I döntőjének első, hétfői nyitányán.
Keringer Zsolt szerint a Haladás szurkolói nem rasszisták és nem lehet általánosítani néhány ember elszórt megnyilvánulásai miatt. Ráadásul a holland szakembernek érdemes lennie először saját háza táján körülnézni.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Haladás szakvezetője elégedetten értékelte a szombati Fradi elleni ikszet. A vezetőedző szerint a Ferencvárosnak nem sok csapat ellen volt ennyire kevés ziccere.
A ProSport napilap internetes oldalán közölt véleménycikkben méltatta Görbicz Anitát a bukaresti Oltchim Valcea - Győri Audi ETO KC női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyújtott teljesítményéért.
A Lotus tiltja pilótáinak a ralizást, tanulva Kubica esetéből. Kimi viszont újra megtalálta a módját, hogy kijátssza a szabályokat. A saját motokrosszcsapatával tesztelt az elmúlt héten Belgiumban.
A Red Bull pilótája, Sebastian Vettel által megnyert Maláj Nagydíjról készült remek összeállítás, fedélzeti kamerák képeiből. Öveket bekapcsolni, indul a száguldás.
Szavo Rakovics kikerült az egri felnőtt keretből a szerdai Paks elleni összecsapás előtt. A tréner elmondása szerint nem bűnbakot keresett, egyszerűen a játékos nem ütötte meg a kívánt szintet.
A több ellenőrzés miatt további orosz atléták akadhatnak fenn a doppingvizsgálatokon - véli Valentyin Balahnyicsov, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke.
Az ecuadori bajnokságban Adrian Bone ellen először befújt a bíró egy jogtalan büntetőt. A kapus kivédte az első próbálkozást, ám a játékvezető visszafújta, ám Bone a második kísérletet is hárította.