Ez a Renault már nem az a Renault! A franciák tavaly önmagukat is meglepték ugrásszerű fejlődésükkel – ma pedig már vannak olyan magabiztosak, hogy elvárás legyen velük szemben a hasonló javulás.
Kristina Mladenovic és Alizé Cornet is győzelemmel kezdett kedden a Szentpéterváron zajló, 710 ezer dollár (206,6 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A lengyel ezüstérmes Wisla Plock csapatában folytatja pályafutását a Telekom Veszprém magyar válogatott kapusa, Borbély Ádám. A 21 éves hálóőr a 2017/18-as szezontól csatlakozik a BL-ben is érdekelt alakulathoz.
A magyar női röplabda-válogatott Mexikóba és Algériába utazik a World Grand Prix-ban (WGP), a nemzetközi szövetség (FIVB) legjelentősebb versenysorozatában nyáron.
A Pénzügyőr SE 3-1-re győzött a Kecskemét otthonában a férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének keddi visszavágóján, így kettős sikerrel jutott a fináléba.
A tavalyi ezüstérmes Vasas után a címvédő Békéscsaba is bejutott a női röplabda Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján is legyőzte a Fatum-Nyíregyházát.
Kilenc és tizenhat éves kora között Barcelonában élt, egyetemi éveiben a Los Angeles Lakers csapatát figyelhette testközelből Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke.
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerdán a szervezet margitszigeti székházában találkozott a tavaly novemberben hétpontos nyilatkozatot megfogalmazó válogatott úszókkal.
A csapadék és a megindult enyhülés miatt Siófokon, Keszthelyen, Balatonkenesén is a kijelölt jégpályák bezárásáról döntöttek, Balatonfüreden még kivárnak.