Sanghajban semmit sem bíztak a véletlenre azután, hogy a Formula–1-es Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzését törölni kellett, mert a ködös, szmogos időben nem használhatták volna a mentőhelikoptert, és fő a biztonság. Éppen ezért kijelöltek egy közelebbi ügyeletes kórházat, ahol villámgyorsan berendeztek egy komplett neurológiai osztályt is. S
Már több órás videót lehetne azokból az interjúkból összeállítani, amiken Zlatan Ibrahimovic valamilyen módon fényezi magát. Most azt mondta, ő olyan mint Benjamin Button.
Angliában remek napjuk volt az élcsapatoknak, Németországban és Olaszországban is nyert az első kettő – Spanyolországban ellenben a Real Madrid még döntetlennel is megerősítette a pozícióját.
Ugyan csak egy góllal, 32-31-re kapott ki a Győri Audi ETO Franciaországban a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, mégis csalódottak lehetünk a végeredmény miatt. A BL egyik nagy esélyese egy héten belül elvesztette a Magyar Kupa-döntőt a Fradival szemben, és elbukott egy fontos meccset idegenben. Még szerencse, hogy a Bajnokok Ligájában ja
Marrákes — Michelisz Norbert (32) előbb az ötödik, majd a második helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) idénynyitó versenyén, a vasárnapi Marokkói Nagydíjon.
Poznan — Történelmet írt a Legia Warszawa. A lengyel labdarúgó-élvonal legutóbbi fordulójában a varsói gárdai zsinórban 8. idegenbeli győzelmét aratta, s ilyenre korábban nem volt még példa.
Sanghaj — Kínai győzelemhez helyi motívumos tetoválás illik. A háromszoros Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton (32) vasárnap megmutatta legfrissebb „rajzát” a testén, nem sokkal azután, hogy megnyerte a sanghaji viadalt és utolérte a pontversenyben az addig vezető német Sebastian Vettelt (29, Ferrari).
Április 24-re rendkívüli, alapszabály-módosító közgyűlést hív össze a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felügyelő bizottsága - hangzott el Borkai Zsolt MOB-elnök és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke közös hétfői sajtótájékoztatóján.