A súlycsoport klasszisa az első menet vége felé válldobással földre vitte és mögé került, ám a nagy baj az volt, hogy versenyzőnknek maga alá fordult a térde.
Csapatának közel sem pótolhatatlan Lionel Messi, aki kéztörése miatt kényszerül kihagyni az Inter elleni BL-meccset. Távollétében 87 meccsből 54-et nyert a csapat.
LEGENDA Több mint 300 alkalommal állt a lila-fehérek kapujában Balajcza Szabolcs, aki tavaly kurtán-furcsán távozott a Megyeri útról, és az NB II-es Siófokon próbált szerencsét. A 39 éves kapus hiába nyújtott jó teljesítményt, a szezon végén szerződést bontottak vele. Ma már ismét újpesti, igaz, nem az első csapat edzéseit látogatja, hanem az UTE L
Kovács Zoltán büszke arra, hogy immár a Vidi sportigazgatójaként találkozik egykori csapatával, a görög PAOK-kal, ahol tizennégy meccsen öt gólt termelt.
Afelől most már semmi kétség, hogy október 21-e Kimi Räikkönen-nap a naptárban. A Ferrari pilótája 2007-ben ezen a napon nem akármilyen végjáték után lett világbajnok.
Eddig sem volt túl sok hely Neymaron, a focista ugyanis nagy rajongója a tetoválásoknak - most azonban két újabb rajzzal gazdagodott a brazil csatár háta. Kedvenc tetoválóművésze, Thieres Paim ugyanis egy igencsak méretes Pókember-rajzot, és egy ugyanakkora Denevérembert varrt a sportoló hátára - amit meg is mutatott Facebook-oldalán. És így kés
Finoman szólva sem szerepelt emlékezetesen szabadfogású birkózó-válogatottunk a hazai szőnyegen, hiszen Budapesten mindössze egy ötödik helyet szállított.
Alig ért véget vasárnap a szezon első férfi-kézilabdarangadója, a Veszprém–Szeged mérkőzés, Csoknyai István szövetségi kapitány másnap Budaörsön vezényelt edzést a válogatott keret tagjainak.
Mindenkinek nagyon hálás a súlyosan bántalmazott futónő: Makai Viktória, akin még mindig látszanak a bántalmazás jelei, közösségi oldalán köszönte meg, hogy az emberek mellette állnak a történtek után.
Szerdán megkezdődnek a csoportmeccsek a női kosárlabda legrangosabb európai sorozatában, az Euroligában, amelyben a magyar bajnok Sopron Basket legutóbb óriási bravúrt elérve a második lett.
Egy hónapja "Real-formában" van a Barcelona, amely bár a hétvégén megverte a spanyol listavezető Sevillát, hetekre elveszítette karmesterét, Lionel Messit. Dénes Tamás futballtörténész elemzése.
A hét végén a Japán Nagydíjjal folytatódik a túraautó-Világkupa idei szezonja. A Hyundai – az elmúlt két kínai versenyhétvégén balszerencsés – magyar pilótája szeretne javítani, s feljebb kapaszkodni az összetett pontversenyben. Még mindig nem mondott le a végső győzelemről.
Sorsdöntő mérkőzést vív a Mol Vidi focicsapata csütörtök este a görög PAOK vendégeként az Európa-liga csoportkörének harmadik játéknapján (Sport1, 21).
Jó hír Niki Laudáról (69): a háromszoros vébéelső osztrák Forma–1-es legenda osztrák lapértesülések szerint elhagyhajta az intenzív osztályt, és otthonában folytathatja rehabilitációját augusztusi tüdőátültetése után.
A legendás reggae-énekes, Bob Marley előtt tiszteleg új, 2019-es idegenbeli mezével az ír labdarúgóbajnokság előző szezonjában ötödik helyen végző Bohemian FC csapata.
Az orvosi diagnózis szerint nem szakadt el, de kissé beszakadt Németh Zsanett jobb térdében a szalag, így továbbra is kérdéses, hogy szőnyegre léphet-e a 76 kilogrammos kategória szerda esti bronzmérkőzésén a budapesti birkózó-világbajnokságon.