Dzsudzsák Balázsért eddigi átigazolásai során 40,1 millió eurót fizettek. A közeljövőben aligha érhetik őt utol magyar játékosok, akik előtt a szakértő szerint két út áll.
A Liverpool a Manchester City-t fogadja a forduló rangadóján. A két csapat holtversenyben vezeti a bajnokságot, ugyanúgy állnak a Bajnokok Ligájában és nem vitás, hogy jelenleg e két klub játsza a legszebb focit a szigetországban. Most pedig egymásnak feszülnek.
A román teniszezőnő immár évek óta hátfájásra panaszkodik, ennek ellenére sosem engedélyezett magának – vagy engedélyeztek neki – hosszasabb pihenési időszakot.
Bár tizennyolc esztendővel ezelőtti „bénázását” nem lehet elfelejteni, testközelből láthattuk: megtanult úszni Eric Moussambani (40), ismertebb nevén „Eric, az angolna”, aki szívesen dolgozna edzőként hazánkban!
Két mérkőzés után továbbra is gólképtelen a Mol Vidi labdarúgócsapata az Európa-ligában. A fehérorosz BATE elleni hazai vereség (0-2) után a gárda tisztességgel helytállt az angol Chelsea ellen (0-1), csak kevésen múlt a csoda, de a székesfehérváriak játékából egyelőre hiányzik a kapu előtti határozottság.
Egyre nagyobb bajban van az olasz Juventus klasszisa, Cristiano Ronaldo (33): a portugál futballsztár múlt héten kirobbant nemierőszak-botránya után a Las Vegas-i rendőrség vizsgálatot indított, a vádló, Kathryn Mayorga (34) ügyvédje pedig igyekszik felvenni a kapcsolatot egy másik nővel, akit állítólag még 2005-ben erőszakolt meg a focista. A szpo
Az angol napilapok közül több is „makacs magyarokként” jellemezte a Vidi FC labdarúgócsapatát, amely csütörtökön 1-0-ra kapott ki a Chelsea vendégeként az Európa-liga második fordulójában.
Hosszú Katinka egyéniben egy arany- és egy bronzéremmel folytatta szereplését az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Ezúttal a 29 éves klasszison kívül is nyertek érmeket a magyarok, Lakatos Dávid, Cseh László és Jakabos Zsuzsanna, valamint a 4x50 méteres vegyes gyorsváltó is odafért a dobogóra.
Hosszú Katinka egyéniben egy arany- és egy bronzéremmel folytatta szereplését az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Ezúttal a 29 éves klasszison kívül is nyertek érmeket a magyarok, Lakatos Dávid, Cseh László és Jakabos Zsuzsanna, valamint a 4x50 méteres vegyes gyorsváltó is odafért a dobogóra.
A játékvezető megdicséréséért 60 ezer fontos (21,7 millió forintos) bírságot kell fizetnie Rafael Beníteznek, az angol labdarúgó élvonalban szereplő Newcastle United vezetőedzőjének.
Hosszú Katinka egyéniben egy arany- és egy bronzéremmel folytatta szereplését az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Ezúttal a 29 éves klasszison kívül is nyertek érmeket a magyarok, Lakatos Dávid, Cseh László és Jakabos Zsuzsanna, valamint a 4x50 méteres vegyes gyorsváltó is odafért a dobogóra.
A neheze azonban eztán következik, és nemcsak a labdarúgó Európa-ligában – legközelebb három hét múlva Szalonikiben, a PAOK vendégeként –, hanem itthon is.
A 2020-as tokiói olimpia szervezői kitartanak a nyíltvízi úszóversenyek eredetileg kijelölt helyszíne mellett, noha komoly aggályok merültek fel a vízminőséggel kapcsolatban.
Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Két évre eltiltották a versenyzéstől a 2014-ben olimpiai bronzérmes szlovén sílövőt, Teja Gregorint, mert 2010-ben doppingolt - hozta nyilvánosságra fegyelmi határozatát a sportág nemzetközi szövetsége (IBU).
Kézilabda lesz az egyik főszereplő szombaton: férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, Meskov Breszt-Telekom Veszprém és MOL-Pick Szeged - Celje. Folytatódik a Világkupa a Duna Arénában, és lesz sok labdarúgás is.
A címvédő és az ötödik világbajnoki győzelmére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Érvényesült a papírforma, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöksége jelezte Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánynak és segítőjének, Björn Sätherströmnek, hogy nem velük képzeli el a folytatást.
A hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte egy szállodai botrányos incidens után döbbenetes vallomást tett: a sportoló elismerte, hogy alkoholfüggő, ezért szakemberhez fordul.