Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján a Tottenham Hotspur hazai pályán 4–0-ra kiütötte a már kieső Huddersfieldet. A londoni csapat ezzel a győzelemmel visszavette a harmadik helyet a tabellán.
Mint arról beszámoltunk, a Bayern München csütörtöki edzésen Kingsley Coman és Robert Lewandowski nézeteltérésbe keveredett, ami kis híján verekedésbe fulladt. A német sajtó most azt is kiderítette, mi miatt ugrott össze majdnem a bajorok két futballistája.
Barka Emese az 57 kg-ban még csütörtökön három győzelmet aratott, bekerült súlycsoportja tegnap esti döntőjébe, és megszerezte Magyarország első Eb-aranyérmét női birkózásban.
Idei első pole pozíciója után Valtteri Bottas magabiztossága Melbourne-t idézi, ugyanakkor tudja, a versenyen nincs garancia a Mercedes-fölény folytatódására.
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában Fritsch Róbert technikai tussal, a 82 kilós Nagy Péter 2:1-re kapott ki a negyeddöntőben a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria 33–22-re kikapott a Rosztov-Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így az orosz csapat összesítésben 14 góllal volt jobb, és készülhet a budapesti négyes döntőre.
Mezőkövesd–Ferencváros találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Budapest Honvéd–Debreceni VSC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Paks–Puskás Akadémia találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Kisvárda–Diósgyőr találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Az olasz élvonalbeli bajnokság 32. fordulójában a SPAL hazai pályán meglepetésre 2–1-re legyőzte a listavezető Juventust, amely így egyelőre nem biztosította be újabb bajnoki címét. A vendégek gólját a fiatal támadó, Moise Kean szerezte, a szezonban hatodik alkalommal volt eredményes. Ha a Napoli vasárnap nem tud nyerni a Chievo otthonában, bajnok
A Győri Audi ETO KC egygólos előny birtokában fogadja a dán Odensét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Kövesse figyelemmel a mérkőzés alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Az RB Leipzig magabiztos teljesítménnyel 2–0-ra legyőzte a Wolfsburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában. A Thomas Doll irányította Hannover hazai pályán kapott ki a Borussia Mönchengladbachtól, s sorozatban a nyolcadik bajnokiján zakózott.
A rivális zsolnaiak múlt heti legyőzése után ismét nyert a DAC labdarúgócsapata, amely a szlovák Fortuna Liga rájátszásának 4. fordulójában az SKF Sered otthonában győzött 5–0-ra.
A Budapesten zajló női divízió 1/A jégkorong-világbajnokság utolsó előtti mérkőzésén Dánia 4–0-ra legyőzte Norvégiát, amivel biztossá vált, hogy az utolsó találkozón pályára lépő magyar válogatott feljut az elitbe, mivel nem végezhet a második helynél hátrébb, még akkor sem, ha Ausztria legyőzi a 19.30-kor kezdődő összecsapáson.
Néhány Tottenham-szurkoló csupán egyetlen mérkőzés erejéig élvezhette a Spurs új stadionját, a klub ugyanis hivatalos levélben közölte: több drukkert is kitiltottak rögtön az első bajnokit követően!
Az első helyen álló magyarokat csak esti ellenfelük, az osztrákok előzhetik meg. A Magyarország-Ausztria találkozó – várhatóan telt ház előtt – 19.30-kor kezdődik.