Ha van igazság, már a szahíri pályán a 21 éves monacói pilótának kellett volna elsőként áthaladnia a célvonalon, mert csak a technika ördöge tudott kifogni rajta.
Egyelőre kérdéses, hogy pályára léphet-e a listavezető Borussia Dortmundban Paco Alcácer a német labdarúgó-bajnokság szombat esti rangadóján, amelyen a címvédő és most második Bayern München fogadja Lucien Favre együttesét.
Hosszas várakozás után léphetett pályára új, egymilliárd fontból (374,6 milliárd Ft-ból) felépült stadionjában az angol élvonalbeli Tottenham labdarúgócsapata: a londoni egyesület látványos, tűzijátékkal egybekötött megnyitóünnepségen avatta fel a 62 ezer férőhelyes létesítményt.
Hosszabb kényszerpihenő vár Marko Scepovicra, a MOL Vidi FC labdarúgójára, akinek több helyen eltört az arccsontja a Ferencváros elleni, szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen.
Kórházba szállították a brazil focilegendát, Pelét (78): a háromszoros világbajnok ikon Párizsban vett részt egy szponzori eseményen a Paris Saint-Germain francia sztárjával, Kylian Mbappéval (20), ezután szorult orvosi ellátásra – elővigyázatosságból, magas láza miatt.
A Formula–1-nek tavaly búcsút intő Fernando Alonso is részt vett a 2019-es kiírás első idényközi tesztjén Bahreinben, ahol a McLaren idei versenygépét vezetve tesztelt a Pirellinek. A spanyol bár meglehetősen elégedetten nyilatkozott utolsó F1-es csapata fejlődéséről, elmondta, ez még korántsem elég ahhoz, hogy visszatérjen a királykategóriába.
A magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, Nagy Viktor nagyon várja, hogy lövések garmadájával bombázzák az Európa-kupa-meccseken, és törlesztene Montenegrónak a közelmúlt vereségeiért.
Jarmo Tolvanen, a férfiak szövetségi kapitánya elégedett a felkészülés programjával: pénteken Svédország lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban, majd jövő héten Miskolcra költözik a csapat.
A következő idényben is Dragan Alekszics és Szarvas Gábor lesz a Szolnoki Olaj edzője, és már megkezdték a következő idény játékosállományának összeállítását – közölte a kosárlabdaklub.
Tóth Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ügyvezető igazgatója a szombathelyiek hivatalos honlapján elmondta, Jagodics Márkért és Németh Márióért sem érkezett eddig hivatalos ajánlat.
„Sokat hallunk még Schumacherről” – a kétszeres Forma–1-es világbajnok pilóta, a spanyol Fernando Alonso (37) mondta ezt a hétszeres vébéelső német legenda, Michael Schumacher (50) fiáról, a karrierje során először F1-es autót tesztelő Mickről (20).
Diego Simeonét (48) megbecsüli az Atlético Madrid, azt mégis talán kevesen gondolnák, hogy az argentin volt tavaly a világ legjobban fizetett futballedzője. A szakember 40,9 millió eurót (13,1 milliárd Ft) tehetett zsebre 2018-ban a brit The Sun összeállítása szerint.
Nemrégiben érkezett a hír, hogy a világ egyik legnagyobb klubja, a 34-szeres olasz bajnok Juventus magyar futballistát szerződtetett: Senkó Zsombor, az U16-os válogatott kapusa 2021 nyaráig szóló szerződést kapott az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót is foglalkoztató egyesülettől. Honlapunknak a 16 éves hálóőr, illetve az ügyeit intéző EM Spo
Mintha nem is futballmérkőzéseket vívna a Mol Vidi és a Ferencváros, hanem gladiátorharcot... Az utóbbi időben több súlyos sérülés is történt a két legjobb hazai gárda összecsapásain, és sajnos ez alól nem volt kivétel a szerdai kupatalálkozójuk sem.
A FourFourTwo magazin Kérdezd meg pacekba! rovatában Roy Keane-től kérdezhettek az olvasók. Miért rágott be rá Dalglish? Miért mondott nemet a Real Madridnak? Bánja, hogy lelépett a vb-ről? Fog még Fergie-vel teázgatni? Ezekre a kérdésekre is választ ad a Manchester United legendája.
A bolondok napi tréfálkozók mellett a bungee jumping rajongóinak is jelentős napnak számít az életében április első napja: 40 évvel ezelőtt ezen napon hajtották végre az első modern kori bungee jumpingot. Aztán néhány másodperccel később a másodikat, a harmadikat és a negyediket is.
Negyedik panelként az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) tudósítói csapata nevezte meg jelöltjeit a női Bajnokok Ligája hamarosan kezdődő álomcsapat-szavazásához. Két poszton győri, egyen ferencvárosi játékos került fel a listára, az edzők között pedig az ETO szakvezetőjére, Danyi Gáborra is lehet majd voksolni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön három Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát, aki szerdán súlyos sérülést okozott Marko Scepovicnak.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön három Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát, aki szerdán súlyos sérülést okozott Marko Scsepovicsnak.
Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök visszaküldi a parlamentnek azt a törvénymódosítást, amely értelmében akár hétezer eurós bírság is kiszabható, ha nyilvános rendezvényen elhangzik egy másik ország himnusza – derül ki a bumm.sk portál beszámolójából.
Koppenhágában elkészítették a jövő decemberi, dán–norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását. A magyar válogatottat a második kalapból húzták ki, a 2. csoportba került, amelyben Montenegróval, Olaszországgal és Litvániával küzd meg az Eb-szereplésért.
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott játékosa a klub hivatalos honlapjának adott interjút, amelyben beszélt a gyerekkoráról, a családjáról, a karrierjéről és az elmúlt, számára rendkívül intenzív időszakról is.
A Manchester City szélsője, Raheem Sterling 550 jeggyel ajándékozta meg korábbi iskolája diákjait, hogy élőben nézhessék meg a Brighton elleni FA-kupa-elődöntőt a Wembleyben.