2023. március 4. szombat

márc. 4
7:57
Céges autója van? Ezzel az okos megoldással nemcsak védi a környezetét, hanem pénzt is spórolhat (Tudás.hu)
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá – áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében. Közölték: a számítások szerint ha például e
márc. 4
8:33
Ez az autó világcsúcsot döntött a levegőben (Infostart)
Egyetlen feltöltéssel messzebbre repült, mint eddig bármely más, ehhez hasonló elektromos szerkezet.
márc. 4
8:45
A Vodafone 10 nap múlva lekapcsol egy fontos szolgáltatást (Infostart)
2023. március 13-án Budapesten és Pest vármegye településein kapcsolják le a 3G-hálózatot, majd március 27. és április 10. között az ország maradék területein - közölte a Vodafone.
márc. 4
8:45
Károly megálmodta a jövő városát – sokat elmond arról, milyen király lesz belőle (SzMo)
Szeptemberi trónralépése óta kevés figyelmet kapott Károly maga és a világról alkotott elképzelései, Harry herceg ugyanis ellopta előle a showt. Van azonban egy városka, ami neki köszönheti létét, és sokat elárul róla.
márc. 4
9:03
Rejtélyes betegség pusztítja a tengeri madarakat (Infostart)
A tudósok szerint a műanyag szemét okozza a titokzatos kórt.
márc. 4
9:33
Mi az a purim és miért ünneplik világszerte? (Tudás.hu)
A zsidó naptár szerint ádár hónap 14. napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig ünneplik a purimot, a megmenekülés napját, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet, a “zsidó farsangot”. A Gergely-naptár szerint idén az ünnep március 6-án napszálltakor kezdődik és 7-én estig tart. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga: A
márc. 4
10:03
Kiderült, mely közösségi platformokat preferálják a magyar fiatalok (Infostart)
Berobbant a BeReal, tör előre a TikTok, de továbbra is a Facebook a fiatalok kedvence – közölte az Ifjúságkutató Intézet friss, 15–29 évesek körében készült reprezentatív, 1000 fős kutatásának adatait ismertetve.
márc. 4
10:39
Innovatív rákterápiás módszeren dolgoznak Szegeden (Tudás.hu)
A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve bővíti elsősorban a daganatos megbetegedések kezelésére irányuló klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary Kft. – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalata és az SZTE közös kutatás-fejlesztési tevéke
márc. 4
10:51
Aki így alszik, tovább él, és nem is kevéssel (Infostart)
A férfiak életét akár öt, a nők életét akár két és fél évvel hosszabbíthatja meg az, ha egészséges alvási szokásokat követnek.
márc. 4
11:45
Már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben (Telex)
2024 végén, vagy 2025 elején mehet a következő magyar asztronauta az ISS-re.
márc. 4
11:57
Megváltozott a génállományuk helyi kóbor kutyáknak a csernobili katasztrófa után (Telex)
A tudósok szerint a csernobili katasztrófa után kibocsátott sugárterhelés még mindig befolyásolja a helyi kóbor kutyák genetikáját.
márc. 4
12:15
Érdeklik az autók? Ennek az eseménynek örülni fog! (Tudás.hu)
Ismét megrendezik a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón – tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK). Ismertették: a G-pavilon 1700 négyzetméternyi területén több mint húsz cég és egyesület vesz részt, mintegy ötven jármű és részegység bemutatásával idé
márc. 4
14:15
Ezzel a technológiával akár vitát is nyerhetünk (Infostart)
A Bitcoin kriptovaluta legnagyobb újítása a blokklánc-technológia. Az ilyen alapú megoldásokat egészen más területeken a hazai kis- és középvállalkozói szektor is kezdi felfedezni magának.
márc. 4
14:27
Szenzációs áttörés: jöhet a mellrák elleni vakcina – több más ráktípusra is készül az oltóanyag (SzMo)
A tudósok szerint néhány éven belül elérhető lehet a vakcina a betegek számára.
márc. 4
14:45
Csodás természeti kincseket láthat, ha jövő hétvégén ellátogat Miskolcra (Tudás.hu)
A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen Főépületében március 11-én és 12-én. A rendezvény, amelyen több mint száz kiállító mutatja be kollekcióját, immár 39. alkalommal nyitja meg kapuit “a Föld rejtett kincsei, a szemkápráztató ásványok, ékkövek, dís
márc. 4
15:45
Egyre jobban terjed egy gyógyszereknek ellenálló baktérium (Infostart)
Lázat, hasmenést és gyomorfájdalmat okoz, 2015 óta pedig egyre többen kapják el a gyógyszereknek ellenálló változatát.
márc. 4
15:45
Április 22-től lesz látható az Attiláról készült monumentális panoráma festmény (Tudás.hu)
Elkészült Corvus-Kora Róbert lőkösházi képzőművész új, kilencedik panorámafestménye Attila, a hun címmel. A 4,5-szer 9 méteres történelmi témájú festmény több mint két év alatt készült el. Corvus-Kora Róbert elmondta, azért választotta Attilát, mert a késő ókor legendás alakjának számított, és szerinte az ősünknek tekinthetjük. Attila nagy hadvezér
márc. 4
15:57
Célegyenesben a magyar űrprogram – már csak négy űrhajósjelölt van versenyben (SzMo)
Egyikük 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson – közölte Szijjártó Péter.
márc. 4
16:45
Ön tudta, hogy a bélyegtervezőket is szokták díjazni? (Tudás.hu)
Országos bélyegkiállítást rendeznek Tatán június 30. és július 2. között a városi sportcsarnokban – mondta el a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (MABÉOSZ) alelnöke. Bencefiné Vaszkó Éva tájékoztatása szerint az eseményhez kapcsolódva a Magyar Posta két, tatai nevezetességeket ábrázoló címletes bélyeget bocsát ki, borítékkal és bélyegblok
márc. 4
17:21
Ritka kincs bukkant fel az “okosgyár” építésének helyén (Tudás.hu)
Egy őskori és egy szarmata település maradványait tárták fel a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei az eddig ismeretlen régészeti lelőhelyen, Dunavecsén – közölte a területen építkező Schneider Electric PR-ügynöksége. A tájékoztatás szerint a cég okosgyárának építését megelőző régészeti kutatás során két település maradványait találták meg a
márc. 4
18:33
Ez az új felfedezés forradalmasíthatja a depresszió gyógyítását (Infostart)
A vérben keringő gyulladáscsökkentő anyagok viselkedéséből jutottak ígéretes következtetésre a kutatók.
márc. 4
18:45
Óriási fordulatot jelentettek a világ szén-dioxid-kibocsátásánál (Infostart)
Sokan attól féltek, hogy a gázáremelés hatására a szennyező szén felé fordulnak az országok. Heteken belül jöhet azonban a következő pofon a világnak klímaügyben.
márc. 4
18:51
A gödöllői református líceum nyerte az MTA középiskolai tanulmányi versenyét (Telex)
A díj egy utazás volt a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőműhöz.
márc. 4
19:57
Szijjártó Péter: Mérföldkőhöz érkezett a magyar űrkutatás (hirado.hu)
Négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája, egyikük 2024 végén vagy 2025 elején egy hónapos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson.
márc. 4
21:33
Hatalmas aszteroidák zúgtak el a Föld mellett, a tudósok aggódva figyelnek (SzMo)
A szakemberek attól tartanak, hogy ha a pályájuk megváltozik, akkor akár a bolygónkba is becsapódhatnak.

2023. március 5. vasárnap

márc. 5
0:03
A Gulag-lázadás, amely után a rabok másfél hónapig szabadon éltek a táborban (Telex)
A kengiri lázadás volt a legjelentősebb ellenállás a Gulag-rendszer évtizedei alatt. A több ezer felkelő az őrök elüldözése után önkormányzatot választott, kávézót nyitott, esküvőket tartott a táborban. Miközben tárgyalni próbáltak a szovjet vezetéssel. A szabadság negyvenkét napig tartott, aztán megérkeztek a harckocsik, és vérbe fojtották a felke
márc. 5
6:51
Ingatlant akar venni külföldön? – Semmiképpen ne így tegye! (Tudás.hu)
Óvatosan vásároljunk ingatlan külföldön! A helyi ingatlanpiac viszonyokat és jogrendszert nem ismerő magyar vásárlókat könnyen csőbe húzhatják a furfangos közvetítők és a nagy távolság sem segíti a sikeres ingatlan vásárlást. Különleges környezet, vonzó befektetési lehetőség vagy akár munkához kapcsolódó költözés – sok oka lehet annak, ha valaki in
márc. 5
10:27
Egy népszerű édesítőszer stroke és szívroham kialakulásához is hozzájárulhat (Infostart)
Egy friss kutatás a fenti állapotokon kívül vérrögösödés kialakulásával is összefüggésbe tudta hozni egy népszerű édesítőszer használatát.
márc. 5
10:33
Megvan a négy űrhajós-jelölt, akik jövőre kijuthatnak a világűrbe (Tudás.hu)
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer
márc. 5
11:39
Egy több ezer éve megfagyott medve maradványait találták meg Szibériában (SzMo)
A kutatók eddig azt gondolták, hogy a kihalt barlangi medvék egyik példányát találták meg. Az újabb vizsgálatok azonban más eredményeket hoztak.
márc. 5
14:57
Saját magát „gyógyítja” a sarki jég – eddig nem látott felvételek az Antarktiszról (hirado.hu)
A gleccser egy hasadékánál lefúrtak 600 méter mélyre, és a jég alatti vízbe engedték a Icefin (Jéguszony) nevű automata járművet.
márc. 5
16:21
Savas gőzös kezelés és könyvégetés is volt a nagy könyvpánik idején (Telex)
A XIX. század végén Amerikában attól féltek, hogy a könyvtári könyvek halálos betegségeket terjeszthetnek.
márc. 5
17:15
Nem tudom (Telex)
Észrevette már azt, hogy mittudomén, mostanában egyre többször használjuk indokolatlanul azt, hogy nem tudom? Ha igen, akkor jó, ha tudja, hogy az előző mondat tudományos szempontból tele van hibákkal. Nyelvészeti gyorstalpaló és bónusz gyűjtés a nemtudomozásról!
márc. 5
17:57
Hamarosan ellepik a dinoszauruszok a Margitszigetet (Tudás.hu)
A MÁV Szimfonikus Zenekar fellépésével, a teljes filmzene élő előadásával láthatja a közönség a Jurassic Park című filmet bemutatásának 30. évfordulója alkalmából a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon május 28-án. Steven Spielberg és John Williams alkotása a színpad díszletét adó zöld lombok előtt, a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretében, óriásvásznon
márc. 5
18:57
Magyar díjeső a Portó nemzetközi filmfesztiválon (Tudás.hu)
Magyar sikerekkel ért véget Portó nemzetközi filmfesztiválja, az idén 43. alkalommal megrendezett Fantasporto: a szakmai zsűri két díjjal is jutalmazta A játszma című ügynök thrillert és elismerő oklevéllel Az unoka című drámát – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) vasárnap. Az NFI közleménye szerint A játszmában nyújtott alakításáért Nagy Zsolt a
márc. 5
19:27
Magyar zeneszerző előtt tisztelgett a legjelentősebb francia zenei központ (Tudás.hu)
Ligeti György műveiből centenáriumi koncertsorozatot rendezett a magyar zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából a hétvégén a párizsi Cité de la Musique (Zene városa), ahol koncerteken, konferencián és egyéb programokon keresztül ismerkedhettek a francia érdeklődök Ligeti munkásságával és annak gyökereivel a népzenétől kezdve az afri
márc. 5
19:51
A labormamut legfeljebb egy hidegtűrő, szőrös elefánt lehet, mintsem egy múltból visszatérő állatfaj (Telex)
Egy amerikai biotechnológiai cég génszerkesztést felhasználva visszahozná a már régen kihalt mamutot és a dodót is az életbe. Klíma- és természetvédelmi indokokat is előhoznak az etikailag kétséges, sci-finek tűnő projekt védelmében, de emellett is rengeteg az aggály. Felsejlik az is, hogy az embernél is használhatják majd ezeket a géntechnikákat.

2023. március 6. hétfő

márc. 6
0:15
Itt az újabb időzített bomba, és az óra már ketyeg (Infostart)
Évszázadunkban már tajgákon is előfordulnak pusztító erdőtüzek nyaranta, ez pedig rekord mennyiségű káros anyagot juttat a légkörbe.
márc. 6
0:19
Megtalálták a legrégebbi vízöblítéses vécét – hihetetlen a története (Infostart)
A kínai előkelőségek már évezredekkel ezelőtt használhattak vízöblítéses toalettet.
márc. 6
0:23
Ha megöljük a fecskéinket, a rovarok esznek meg minket (Infostart)
2000-ről 2010-re mintegy felére esett vissza a hazai fecskeállomány. Orbán Zoltán (MME) szerint fecskepelenkával ki lehetne váltani a fészkek leverését, illetve az 1-2 száz forintos műfészkek is sokat segíthetnének, hogy ne maradjon rajtunk évente ezer tonna kártevő rovar.
márc. 6
5:21
A behaviorizmus atyja a legismertebb kísérletében pár hónap alatt csörömpöléssel csinált idegroncsot egy csecsemőből (Telex)
John B. Watson a kis Albert-kísérlettel azt akarta bebizonyítani, hogy az embereket is lehet kondicionálni, ezért Mikulás-maszkkal rémisztgetett egy gyereket.
márc. 6
6:09
Az árvaházból kimentett kisfiú, aki megváltoztatta az operajátszást (Tudás.hu)
Nincs a világon olyan operarendező, akinek a nevét annyian ismernék a világon, mint Franco Zeffirelliét, a világhírű olasz filmrendezőét, akire épp a közelmúltban, február 12-én emlékeztek születésének századik évfordulója kapcsán. Ezt tette az operajátszás milánói szentélye, a La Scala is, ahol nemrégiben jártam és megtekintettem az ott fél évszáz
márc. 6
7:21
Gyomorszorító összefüggésre bukkantak a párkapcsolati erőszakoknál (Infostart)
Még durvább a szexuális erőszakot is elszenvedőknél az arány.
márc. 6
7:27
A First Lady tudatta, hogy elhunyt a magyar festőművész (Tudás.hu)
Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy (2007-2012) apja – tudatta vasárnap az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy. “RIP Pal Sarkozy de Nagy Bocsa, 1928. május 5. – 2023. március 4. Nyugodj békében!” – írta a volt francia First Lady. A kisnemesi családból sz
márc. 6
8:09
Kevesebbet és rosszabbul alszunk, mint korábban (Infostart)
Alvatlanság kora - így jellemzik az alváskutatók a Covid-járvány utáni éveket
márc. 6
8:33
Ismét a tehetségeké a főszerep – Minden területről várják a jelentkezőket (Tudás.hu)
A kormány egyik fő stratégiai célja a tehetségek támogatása, a 14 éve létrejött Nemzeti Tehetség Program révén évente 300-350 ezer fiatalt segítenek, eddig összesen 19 ezer pályázatot díjaztak közel 33 milliárd forint értékben – mondta el Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 Ma este című műso
márc. 6
9:15
Ez a konyha legkoszosabb pontja: még a szemetesnél is rosszabb (Infostart)
A legtöbben a szemetes fedelére vagy a mosogatószivacsra gyanakodnának, amikor a konyha legszennyezettebb felületét keresik, pedig ez tévedés.
márc. 6
10:21
Benedek Elek klasszikusát dolgozta fel a Békéscsabai Jókai Színház társulata (Tudás.hu)
Benedek Elek Az égig érő fa című meséjét dolgozta fel a Békéscsabai Jókai Színház társulata. Az egyórás mesejáték előbemutatója március 13-án és 14-én lesz Szentesen, a darabot Békéscsabán tavasszal játsszák. Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta: a népmesét Szente Éva előadóművész dolgozta fel, aki kifejezetten a társulatra írta a művet.
márc. 6
10:33
A piacon egyedülálló a magyar mérnökök legújabb fejlesztése (Tudás.hu)
A MouldTech Systems Kft. mérnöki cég és a BME közösen merevszárnyú drónt fejlesztett összesen 1,5 milliárd forint összköltségből, amelyből 890 millió forintot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból származó támogatás tett ki – adták hírül a fejlesztők hétfőn. Jelezték, hogy a konzorcium a piacon egyedülálló jellemzőkkel rendel
márc. 6
11:15
Kék bolygó: Kecskeméten és Békéscsabán jól halad a klímacélok megvalósítása (Demokrata)
A két város mintegy negyven százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest – erről a két polgármester beszélt Áder János podcastjában.

Keresés