Kaliforniában a csütörtökön tomboló hatalmas erdőtűz több mint 20 000 hektárnyi területet pusztított e. A "Mountain Fire" néven emlegetett tűz Los Angelestől északnyugatra található, Ventura megyében tombolt, és a hatóságok csupán 7%-át tudták megfékezni.
A memória nem kizárólag az agysejtekre korlátozódik. Egy új kutatás szerint a test más sejtjei is képesek emlékek tárolására és feldolgozására. Eredmények azt mutatják, hogy különféle sejttípusok, például idegszövet és veseszövet sejtjei is tanulhatnak és „emlékezhetnek" a múltbeli ingerekre. Ez a felismerés új irányokat nyithat a memória és tanulá
Ha nem is alapjaiban, de mindenesetre alaposan megváltoztatta a túlzott, egészségtelen táplálkozás és a cukorbetegség közötti összefüggést egy vadonatúj tanulmány. Az egerek megint kulcsszerepet játszottak.
A mustárnövények annyira jól érezték magukat a szokatlan körülmények között, hogy három életképes magot is hoztak a MATE Műszaki Intézetében. A kutatást vezető Barkó György az InfoRádióban elmondta: a folyamat valószínűleg fenntartható, de még további kísérleteket kell végezni, hogy kiderüljön, alkalmas-e emberi fogyasztásra az így termesztett növé
A Cop29 csúcsvezetője, Elnur Soltanov körül botrány bontakozott ki, miután videofelvételen elfogadott egy fosszilis üzemanyagokkal kapcsolatos üzletkötési ajánlatot egy ál-olaj- és gázipari csoporttól. Az eset kérdéseket vet fel a Cop29 integritásáról és az Azerbajdzsán által képviselt klímacélokról, mivel Soltanov kijelentései szembemennek az előz
Ahogy idősödünk, az idő gyorsabbnak tűnik számunkra. Ennek oka az agyunk lassuló információfeldolgozása, a megszokott rutinok, valamint a kevesebb új élmény, amelyek fiatalabb korban lassítják az idő érzékelését. Gyermekként az új tapasztalatok gazdagabbá teszik az időérzetünket, míg felnőttkorban az ismétlődő események és az érzelmek csökkenése ho
Képek, cikkcímek, sőt, a cikkek teljes terjedelme is elérhetőek már az interneten, és ehhez a sokkolóan amatőr beállítások miatt csak néhány érdeklődő informatikusra volt szükség.
Az Országgyűlés még idén szavaz a törvényjavaslatról, arról egyelőre nincs információ, hogy az intézetvezetőknek milyen jogkörei maradnának. Az elnök és a vezérigazgató magasabb bérezést, kevesebb adminisztrációt ígér.
Évente 40 000 ember idő előtti halálához járulhatnak hozzá a gáztűzhelyek által kibocsátott káros anyagok. Egy friss tanulmány szerint a beltéri levegőben található szennyező anyagok jelentős egészségkárosító hatással bírnak, amelyek hosszú távon légzőszervi és szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethetnek.
A Cop29 klímakonferencia napirendjén a legfontosabb téma idén a klímaváltozással szembeni alkalmazkodás finanszírozása. Az éghajlatváltozás hatásai különösen súlyosan érintik a fejlődő országokat, amelyeknek óriási kihívást jelent a mostani körülményekkel való megbirkózás is.
A napelem gyorsabban fejlődik és válik olcsóbbá, mint arra számítottak. Nemsokára a mostaninál is sokkal hatékonyabb megoldások jönnek, de Magyarország épp befékez, ahelyett, hogy a szélerőműveket és a geotermikus energia felhasználását is fejlesztené.
Egy friss tanulmány szerint a bolygó szinte minden részén egyre nagyobb mennyiségben jelen lévő mikroműanyagok a felhőképződésre, ezáltal pedig az időjárásra és az éghajlatra is hatással lehetnek.
Kína útnak indította hétfőn Licsien-1-Y5 nevű hordozórakétáját tizenöt műholddal a fedélzetén, köztük a Hszikuang-1-04 nevűvel, amely az ország első nagyfelbontású, metánkibocsátást figyelő műholdja - jelentette az állami média.
Miért mondja valaki, hogy nem személy, hanem ember? Miért vagyunk mind egy cég rabszolgái? Miért nem anyakönyveztetik a gyereküket? Egy szakértővel beszélgettünk a Magyarországon is egyre népszerűbb államtagadásról.
A tájékoztatás szerint ez a legdélibb borostyánlelet. A megkövesedett barnássárga gyantát egy üledékrétegből vett mintában találták, amelyet a Polarstern nevű jégtörőn egy tengerfenéki fúróval vételeztek 2017-ben majdnem ezer méteres vízmélységben az Amundsen-tengeren.
Milyen bútorok tekinthetők fenntarthatónak? Az antik faanyagok, valamint a helyben beszerzett, újrahasznosított anyagok segítenek csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, miközben egyedivé és időtállóvá varázsolják otthonunkat. A tudatos vásárlás és a fenntartható forrásokból származó anyagok használata nemcsak a bolygónk védelmét szolgálja, hanem az
A H5N1 fertőzés lecsapott a fókákra. A madárinfluenza vírus pusztító hatással volt egy argentin elefántfóka kolóniára, elpusztítva a kölykök 95%-át. A vírus mutációja lehetővé tette, hogy tengeri emlősöket, köztük fókákat fertőzzön meg, ami új és komoly veszélyt jelent a tengeri ökoszisztémákra.
A világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze, így került 8 magyar intézmény a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
Terjed a neten, hogy bebizonyosodott: a Magyar Pétert lejáratni szándékozó felvételt mesterséges intelligenciával készítették. De a hamisítványok lebuktatását ígérő oldalak valójában teljesen megbízhatatlanok – ezt nemcsak az mutatja, hogy mindegyik mást mond erről a felvételről, hanem az is, hogy a Magyarék által közzétett zsarolós felvételről is
Magyarország az átfolyó vizek országa, de néhány mintaterületen már "visszadugták a dugót a lavórba." Az Ős-Dráva Program egy 600 négyzetkilométeres terület vízellátását javítja, többnyire egyszerű mérnöki módszerekkel. A víz a mélyszegénységben élő Ormánságnak is segíthet.
A Tisza Párt elnöke vasárnap azt állította, hogy korábban egyértelműen kémszoftvert találtak a telefonján, a Signal-fiókja üzeneteihez pedig egy hónapja nem fér hozzá, amivel a Signalnál sem tudnak mit kezdeni. Konkrétumok nélkül ugyanakkor több dolog sem tűnik logikusnak a történetben.
A rendszeres lefekvési idő pozitívan hat a gyermekek érzelmi és viselkedési kontrolljára. Az INSIGHT projekt keretében végzett tanulmány 143 gyermek alvásmintáit és viselkedését vizsgálta, és azt találta, hogy azok a gyerekek, akik következetes alvási rutinnal rendelkeznek, jobban képesek érzelmeik és viselkedésük szabályozására. A kutatás arra is
Rekordmagasságban a globális szén-dioxid-kibocsátás. A világ országainak kibocsátáscsökkentési céljaiért folytatott küzdelme ezidáig eredménytelennek tűnik.
A hekkerek ötmillió dollárral zsarolják a Védelmi Beszerzési Ügynökséget, amelynek zárolták a fájljait, de az ellopott dokumentumokból több képet már nyilvánosságra hoztak. A támadás tényét a Honvédelmi Minisztérium is megerősítette.
A világ legnagyobb, 32 méter hosszú és 34 méter széles korallját fedezték fel a Salamon-szigeteknél, a Csendes-óceán délnyugati részén dolgozó kutatók.
Amerikai kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki, amellyel könnyen, 60 perc alatt lehet a használt olajat olyan üzemanyaggá átalakítani, amit a hétköznapi járművekben is lehet használni.
Egy kutatócsoport nyolcvan-kilencven millió éves borostyán-fosszíliákra bukkant, a tudósok ebből következtettek arra, hogy egykor gyantás fákkal volt tele a ma már jeges terület.
Az ipari rendszereket régen senkinek eszébe se jutott internetre kötni, de ma már ezek is ki vannak téve a kiberveszélyeknek – csak éppen a megvédésükhöz értő szakemberből van még kevesebb, mint IT-szakértőből.
Egy érdekes kutatás rámutat arra, hogyan segíthetnek a pockok a Föld ökoszisztémáinak helyreállításában. A pockok által végzett talajlégzés és tápanyagok újraelosztása hosszú távú hatást gyakorolt az ökoszisztémára. E felfedezés rávilágít arra, hogy még a kis állatok is milyen jelentős szerepet játszhatnak a környezet helyreállításában, és hogy az
A zsűri több mint negyven típus közül választotta ki azt a hetet, amely esélyes a díjra. Van köztük francia, dél-koreai, román és német is. De vajon milyen szempontok alapján választanak közülük?
A zuhanyzás közbeni vizelésnek egészségtani szempontból is lehet jelentősége, sőt, a bolygónknak is segíthetünk azzal, ha csökkentjük a napi vécéöblítéseink számát.
Kutatók génmódosított paradicsomot fejlesztettek ki. Az új fejlesztés 30%-kal több cukrot tartalmaz, miközben a mérete változatlan maradt. A kutatás során a CRISPR technológiával eltávolították azokat a géneket, amelyek csökkentették a cukortartalmat, így az új paradicsom édesebb lett anélkül, hogy a hozam csökkent volna. Az eredmények gazdaságilag
Spanyolország egyes részeit súlyos viharok és özönvízszerű esőzések sújtják. AZ áradások miatt több ezer lakost evakuálásáltak. A festői Andalúzia régióban fekvő tengerparti város, Málaga különösen súlyosan érintett, a hatóságok igyekeznek biztosítani a lakosok biztonságát.