2007. június 1. péntek

jún. 1
8:57
Megállapodás nélkül ért véget a két Korea közötti tárgyalási forduló (Gondola)
Megállapodás nélkül ért véget pénteken a két Korea közötti mostani szöuli tárgyalási forduló, mert Dél-Korea nem hajlandó leszállítani Északnak a már megígért élelmiszersegélyt, arra hivatkozva,...
jún. 1
8:59
Pszichológus vizsgálta a 11 éves kislányt (HírTV)
Pszichológus vizsgálta meg csütörtökön azt a 11 éves kislányt, akit megerőszakoltak hétvégén a Somogy megyei Kőröshegyen. A szakértő nem tudott sok újdonságot mondani a rendőröknek, mivel nehezen feldolgozható adatok voltak a kislány beszámolójában - erről Lengyel Róbert, Siófok rendőrkapitánya beszélt péntek reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
jún. 1
9:01
Lerohanhatja a libanoni hadsereg a szélsőségeseket (Infostart)
Libanonban a Fatah al-Iszlám szélsőséges szervezet fegyvereseinek lerohanására készül a hadsereg - adta hírül az al-Dzsazíra.
jún. 1
9:02
Új intézménnyel gátolná a kormány az osztogatós politikát (Menedzsment Fórum)
A kormány egy költségvetési hivatal felállításától reméli, hogy megállíthatja a büdzsé ciklikus alakulását. Egy sor törvény, tervezés, ellenőrzés és szigorítás mellett már csak azt kell kitalálni, mi is tulajdonképpen az állam dolga. Mfor.hu tudósítás.
jún. 1
9:03
Szenzáció: David Beckhamet lovaggá üthetik (Infostart)
Újból fellángoltak a viták David Beckham lovaggá ütése körül. A volt csapatkapitánya péntek este tér vissza az angol labdarúgó-válogatottba Brazília ellen. Eközben olyan hírek kaptak szárnyra, mely szerint a kormány meg szeretné akadályozni a Real Madrid játékosának kitüntetését.
jún. 1
9:03
Három év után is bíznak a kislány előkerülésében (Infostart)
Egy, a Portugáliában egy hónappal ezelőtt eltűnt brit kislány esetéhez nagyon hasonló eset történt Olaszországban három évvel ezelőtt.
jún. 1
9:03
Ősztől civilek is beülnek az öt párt mellé (HírExtra)
Ősszel parlamenti konferenciasorozattal folytatódnak az ötpárti egyeztetések. Ezeken a találkozókon azonban már a parlamenti pártok képviselői mellett az érintett civil szervezetek is részt vesznek majd - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a csütörtöki, utolsó ötpárti egyeztetés után.
jún. 1
9:06
Halálos baleset az M5-ös autópályán - képpel (Infostart)
Halálos baleset történt csütörtök éjjel az M5-ös autópályán a Budapest felé vezető oldalon.
jún. 1
9:08
Óriáserőmű épül a Tisza mentén (HírTV)
Pénteken adja be kérelmét a környezetvédelmi engedélyhez az Észak-Alföldre tervezett erőmű beruházója, az EMFESZ Kft. Ha a hatóságok jóváhagyják a beruházást, akkor az ország legnagyobb kapacitású áramtermelője jönne itthon létre, amely a paksi után a második legolcsóbb áramot adná - írja a Világgazdaság.
jún. 1
9:08
HÍR: Qka MC megnősült (Index)
Az Animal Cannibals egykori tagja, jelenleg műsorvezetőként tevékenykedő Qka MC, vagyis Koller László megnősült.
jún. 1
9:10
Szabadul Doktor Halál (Kripto Akadémia)
Ma szabadul a börtönből Jack Kevorkian, akit csak "Doktor Halál" néven emlegettek elítélésekor, 1999-ben. Az orvos a kegyes halál eltökélt híve, s akkor indult per ellene, amikor videóra vette, hogy egyik páciense hogyan adja be magának a halálos injekciót a Kevorkian által kidolgozott gépezet segítségével.
jún. 1
9:10
MDF: nem lehet kapitalistaellenes jobboldali politikát hirdetni (Alternatív Energia)
Nem lehet kapitalistaellenes jobboldali, konzervatív politikát meghirdetni - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. "Meggyőződésem, hogy a konzervatív, jobbközép pártok gazdaságpolitikájában a verseny, a magántulajdon tisztelete, a tőke tisztelete a meghatározó. Ezek Európában és a világban bevett követelmények, és nem lehet olyan…
jún. 1
9:10
EUR-SEK A várt szerint alakuló svéd beszerzési menedzserindex (HírTV)
Májusban majdnem a várt szerint alakult a svéd beszerzési menedzserindex, hiszen 58,5 pontról 58,9 pontra emelkedett, miközben 58,9 pontos értékkel számoltak. Ellenállás 9,3180-nál, támogatás pedig 9,2740-nél található. In-GFX
jún. 1
9:12
Ombudsman jelölt: Kállai Ernő esélyes (HírTV)
Hétfői ülésén dönti el az MSZP- és a Fidesz-frakció, hogy támogatják-e Sólyom László köztársasági elnök ombudsman-jelöltjeit.
jún. 1
9:14
Dávid Ibolya: nem lehet kapitalistaellenes jobboldali politikát hirdetni (Gondola)
Nem lehet kapitalistaellenes jobboldali, konzervatív politikát meghirdetni - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Nap-keltében. A valódi konzervatív gazdaságpolitika egyebek...
jún. 1
9:15
Korda György szerelmi drámája (Blikk)
A férjétől külön élő, később meggazdagodott aszszony még a sportra is rábeszélte a mackós Kordát.
jún. 1
9:15
F. László: Imádtam a feleségem! (BorsOnline)
jún. 1
9:15
Családban marad a poszt (Kripto Akadémia)
A japán kormányfő kinevezte a korrupciós ügyek miatt öngyilkosságot elkövetett agrárminisztere utódát. Abe Sindzo a földművelési tárca egyik hivatalnokát, a 48 éves Akagi Norihikót bízta meg a mezőgazdasági, erdészeti és halászati minisztérium vezetésévél.
jún. 1
9:19
Javult a negyedéves külkereskedelmi egyenleg (Privátbankár)
Az első negyedévben a külkereskedelmi termékforgalom 287 millió euró hiánnyal zárt, az előzetes adat mínusz 280,4 millió euró  volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pén...
jún. 1
9:19
Oroszország elutasítja a módosított határozattervezetet is Koszovó ügyében (Gondola)
Oroszország elutasítja az ENSZ biztonsági tanácsabeli nyugati országok módosított határozattervezetét is Koszovó státusa ügyében - jelentette be pénteken Moszkvában a külügyminisztérium...
jún. 1
9:19
EUR-HUF Csökkent a magyar kereskedelmi mérleg többlete (HírTV)
Márciusban 16,9 millióról 10,5 millióra csökkent a magyar kereskedelmi mérleg többlete. Ellenállás 250,40-nél és 251,80-nál, támogatás pedig 249,00-nél található. In-GFX
jún. 1
9:21
Újabb harminc Flirt típusú motorvonatot vásárol a MÁV (HírTV)
Újabb harminc Flirt típusú motorvonatot vásárol a MÁV a svájci Stadler cégtől. A 35, 4 milliárd forintos beszerzést a vasúttársaság hitelből oldaná meg, és pályázat útján keres finanszírozót - írja a Népszabadság.
jún. 1
9:24
Tovább überelte a rekordot a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,85 pontos erősödéssel, 26.760,03 ponton nyitott pénteken. A tegnapi záró értékhez képest ez 0,20 százalékos emelkedés.
jún. 1
9:25
HÍR: Mozivászonról kérte meg nézőtéren ülő barátnőjét egy férfi (Index)
Mozivásznon kérte meg barátnője kezét egy rendes előadás előzményeként a közönség szeme láttára egy férfi Nagy-Britanniában.
jún. 1
9:25
Vezeti-e valaki a BRFK-t? (HírTV)
Sem az Országos Rendőr-főkapitányságon, sem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál (IRM) nem tudják, lesz-e ideiglenes vezetője a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, és ha igen, akkor ki. Az előző budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter megbízatása hivatalosan csütörtök éjfélkor járt le.
jún. 1
9:30
Az élet a legjobb méreg - meg a ribizli (HírExtra)
A primőr zöldségek, gyümölcsök veszélyeire hívja fel a figyelmet a Levegő Munkacsoport tavaszi kampányában. A zöldek szerint hiába mossuk meg alaposan ezeket, a növényvédő szerek egy része felszívódik, és komoly egészségügyi problémákat okozhat. A legtöbb méreg a fejes salátában, a hazai bogyós illetve a déli gyümölcsökben van, de a legújabb vizsgálatok a zöldség-gyümölcs alapú bébiételek ötödében…
jún. 1
9:30
BUX: +0,20 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,85 pontos erősödéssel, 26.760,03 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,20 százalékos emelkedés.
jún. 1
9:30
EUR-CHF A várt szerint alakuló svájci fogyasztói árak (HírTV)
Májusban a várt szerint változatlanul 0,5%-kal emelkedtek a svájci fogyasztói árak. Ellenállás 1,6530-nál, támogatás pedig 1,6441-nél található. In-GFX
jún. 1
9:32
Öt kishatárátkelő nyílik pénteken (HírTV)
Újabb öt úgynevezett kishatárátkelő nyílik pénteken a magyar-osztrák határon. Ezek április 1-je és október 31-e között reggel hattól este 10 óráig vannak nyitva, október és április között pedig reggel 8-tól este nyolcig. Az átlépőket turisztikai célból nyitják meg, csak uniós állampolgárok használhatják azokat gyalog vagy kerékpárral.
jún. 1
9:36
BLOG: Extrákkal agyonzsúfolt DVD-k jönnek (Index)
Az idén 22%-al kevesebb tévésorozatos DVD jelent meg eddig, míg tavaly, és ez az olyan függőknek, mint például én, elég nagy csalódás. Semmi ok a pánikra, az év hátralévő részében...
jún. 1
9:39
A hadsereg titkos üzelmei (Infostart)
Mindent megtesz a pakisztáni politikai és katonai elit annak érdekében, hogy minél kevesebben szerezzenek tudomást egy könyvről, amely a hadsereg gazdasági befolyását tárja fel. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor a növekvő elégedetlenség már-már a rezsim hatalmát fenyegeti.
jún. 1
9:40
Bosszút állna Vilmos hercegen volt kedvese (Infostart)
Nem búslakodik tovább a Vilmos herceggel való szakítása után Kate Middleton, inkább bosszút állna azért, hogy nem kerülhetett be a királyi családba.
jún. 1
9:42
Kétnapos Belvárosi Fesztivál kezdődik (HírTV)
Rendhagyó fesztivált rendeznek pénteken és szombaton Budapest Belvárosában. A kulturális programok mellett a Belvárosi Fesztivál keretében nyílik meg ismét a Zrínyi utca. Ez egy új sétálóutca, a Szent István tértől egészen a Dunáig vezet - mondta a Független Hírügynökségnek Rogán Antal, az V. kerület polgármestere.
jún. 1
9:42
A külkereskedelmi mérleg hiánya 287 millió euró az első negyedben (Gondola)
Az első negyedévben a külkereskedelmi termékforgalom 287 millió euró hiánnyal zárt, az előzetes adat mínusz 280,4 millió euró volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az egyenleg 371...
jún. 1
9:43
Hajdú: Iringó miatt sírt a szerelmem! (BorsOnline)
jún. 1
9:51
Biztosítók és alkuszok: vigyázzatok! (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közös közleményben hívják fel a biztosítók és biztosítási alkuszok figyelmét, hogy az egymással kötött együttműködési megállapodásaik során a versenyhivatal egy korábbi határozatának figyelembevételével járjanak el.
jún. 1
9:51
G8-tüntetések: a helyszínről kitiltva (Privátbankár)
Mecklenburg-Vorpommern felső közigazgatási bírósága felülbírált egy korábbi ítéletet és minden tüntetést betiltott a jövő heti G8 találkozó öt-tíz kilométeres körzetében
jún. 1
9:55
A várt vallomás: "fogvatartóim jól bánnak velem" (Infostart)
A Gáza városában márciusban elrabolt BBC-tudósító szerint fogvatartói jól bánnak vele. Alan Johnstonról pénteken tett közzé valószínűleg az elrablását felvállaló Iszlám Hadsereg nevű szélsőséges szervezet egy felvételt a világhálón.
jún. 1
9:58
2010-ig marad Carlo Ancelotti az AC Milan edzője (HírTV)
2010-ig meghosszabbította szerződését csütörtök este Carlo Ancelotti. Az olasz AC Milan edzője a csapat hivatalos honlapján elárulta, hogy egy percet sem gondolkodott azon, aláírja-e a megállapodást vagy sem.
jún. 1
10:00
Moszkva ismét nemet mondott (Infostart)
Oroszország elutasítja a nyugati országok módosított határozattervezetét is Koszovó ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
jún. 1
10:00
Meghosszabbította szerződését a Milan vezetőedzője (Infostart)
Aláírta új, 2010-ig szóló szerződését a Milannál Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgócsapat vezetőedzője.
jún. 1
10:03
Agyoncsapta az áram (HírExtra)
Belehalt sérüléseibe az a munkás, akit egy építkezésen magasfeszültségű vezeték rázott meg csütörtök délben Békéscsabán. Az elsődleges információkkal ellentétben nem egy kidőlt villanyoszlop okozta a balesetet: a két munkás egy magas, kerekeken guruló fémállványt tolt neki a légkábelnek.
jún. 1
10:03
Kylie Minouge büszke a seggére (Index)
A 39 éves énekes szerint olyan a feneke mint J. Lo-é.
jún. 1
10:05
HÍR: A lesittelt Paris Hiltont svájci dublőre helyettesítheti (Index)
Nem marad a világ Paris Hilton nélkül, ha a híresség bevonul a börtönbe: egy svájci hasonmása vállalta, hogy szerepelget helyette.
jún. 1
10:06
Se zsuga, se nők: szomorú a hivatalnokok sorsa (Infostart)
Tilos ezentúl szerencsejátékot játszani, nőkkel szórakozni és ajándékokat elfogadni a külföldre utazó kínai hivatalnokoknak - ezt a szabályt vezette be az egyik kínai tartomány.
jún. 1
10:09
A XIII. kerületi képviselőtestület visszautasította Szörényi Levente díszpolgárságát - az MSZP-választók Szörényit "kurvára" nem szeretik? (Gondola)
Idén a lehetséges három helyett csak két díszpolgárt választott a XIII. kerület képviselőtestülete. Gratulálunk Nádas Péter írónak, és örülünk neki, hogy Oláh József, habár csak posztumusz, megkapta ezt a címet. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy Szörényi Levente javaslatunk ellenére nincs a kitüntettek között. Nádast szeretik, Szörényit nem szeretik a helyi lakosok - úgy értesült a helyi MSZP.
jún. 1
10:09
Jogi tanácsadás a Felvi.hu-n (HírTV)
A már felvett hallgatók számára indít jogi tanácsadást az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) szakmai támogatásával. A Hallgató Ügyvédje nevű szolgáltatás keretében a hallgatók e-mailben érdeklődhetnek jogi lehetőségeikről.
jún. 1
10:10
Bo Diddley már dúdolgat (Spa Trend Online)
Lényegesen jobban van már Bo Diddley amerikai rock and roll és bluesénekes, gitáros akit május közepén szélütéssel szállítottak kórházba. Továbbra is problémái vannak a kommmunikációval, de zenét hallgat, sőt, dúdolgat is.
jún. 1
10:11
EUR-CHF A vártnak megfelelö SVME- beszerzési menedzserindex (HírTV)
Májusban 58,5 pontról 58,9 pontra emelkedett a svájci SVME-beszerzési menedzserindex, miközben 59,0 pontos értékkel számoltak. elötte tették közzé, hogy májusban a várt szerint 0,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. Az EUR-CHF alig reagált az adatokra. A napi MACD eladásokon áll. Továbbra is emelkedö trend figyelhetö meg. Ellenállás 1,6530-nál, támogatás pedig 1,6441-nél található. In-GFX
jún. 1
10:12
Román GDP: plusz 6 százalék (Privátbankár)
Románia hazai összterméke az első negyedévben, 68,49 milliárd lej (5,246 billió forint), 6 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első negyedévinél, közölték a román statisztikai hivatalban. ...

Keresés