Imával tüntettek több százan a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának visszaszerzéséért tegnap Nagyváradon. A városi tanács még 2004-ben adta oda a pályát az ortodox egyháznak.
Miközben csökkenő mértékben, de továbbra is kedvelt célpontja a Kelet-Európából érkező vendégmunkásoknak Németország, az országot szinte sokkolta, hogy mennyien vándorolnak ki.
Őszöd árnyékában címmel tette közzé a Századvég Alapítvány a második Gyurcsány-kormány első évéről szóló értékelését, amelyben arról is írnak, hogy a miniszterelnök a választások óta felélte politikai erőforrásait. Erről Stumpf István, a Századvég elnöke beszélt a kötet pénteki bemutatóján.
Hárompontos rendvédelmi javaslatot mutatott be az MDF pénteken. Dávid Ibolya, a párt elnöke szerint tarthatatlan a rendőrség helyzete. A javaslatcsomag szerint vissza kellene állítani a belügyminisztériumot, vagy önálló rendészeti tárcát kellene létrehozni; aktuálpolitikától mentes működést kell biztosítani, civil kontrollal, az egyenruhás hivatásnak pedig biztos egzisztenciát jelentő életpályává…
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vesse el az ingatlanadó bevezetését, illetve az MSZP országgyűlési frakcióját, hogy nyilvánítsa ki: szakmai előkészítetlensége és társadalmi elutasítása miatt nem lehet bevezetni ezt az adónemet.
A pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését hangsúlyozta a pedagógusnap alkalmából Hiller István szakminiszter a fővárosban rendezett ünnepségen. A tanítókat, tanárokat Demszky Gábor főpolgármester is köszöntötte. Hiller István elmondta, hogy egymilliárd forintot különítettek el pályázati forrásként a kiemelkedő pedagógusi munka díjazására. Az oktatási és kulturális tárca vezetője az egész…
Egymilliárd forintot különített el az oktatási és kulturális minisztérium pályázati forrásként a kiemelkedő pedagógusi munka díjazására - jelentette be a tárcavezető. Közben a Pedagógusok Szakszervezete az Akadémia épülete előtt tüntet a problémák miatt.
Magyarázatot kért a nemrég üzembe helyezett új városházi beléptetési rend kapcsán érzékelt anomáliákról a fővárosi KDNP frakcióvezető-helyettese a főpolgármestertől. Endrédy István az MTI-nek pénteken...
Az EUR-USD-t ma 1,3436.on, azaz pontosan 5 pippel tegnapi minimuma fölött jegyzik. Nem volt hatással a devizapár jegyzéseire az elsö negyedévi EU-s GDP, mely a várt szerint 01,6%-kalé emelkedett. Az EU-s munkanélküliségi ráta meglepöen 7,2%-ról 7,1%-ra csökkent, miközben változatlan értékre számítottak. Ma délután teszik közzé az amerikai újonnan létrehozott munkahelyeket, a munkanélküliségi…
A vártnál korábban tárgyalja az Európai Bíróság a magyar iparűzési adó (ipa) ügyét, így már az ősszel ítélet születhet az adónemről. A fő kérdés, hogy az ipa forgalmi típusú adónak minősül-e. Ha így lenne, akkor az uniós irányelvekbe ütközne, ilyenből ugyanis csak egy vethető ki egy tagállamban, ami a mi esetünkben az áfa.
Kivirágzott a Kossuth tér, a napokban fejezték be a Parlament előtti parkrész beültetését. A tér teljes rendezése a 2-es villamos pályája mentén futó díszkerítéssel együtt 1,3 milliárd forintba kerül, a rendezésre vonatkozó pályázat eredményét augusztusban hirdetik ki.
Kecskeméten egy raktárban több személyt tetten értek, amikor egy tehergépkocsiból 85 ezer doboz, adójegy nélküli cigarettát pakoltak ki, melynek érték mintegy 60 millió forint - közöl...
Második alkalommal rendezte meg a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány családi vállalkozásoknak szóló szakmai konferenciáját „Családi vállalkozások, vállalkozó családok” címmel május 23-án.
Péntek este magyar idő szerint 21.00 órás kezdéssel rendezik a Wembley-stadionban az Anglia-Brazília barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést. Hazai oldalon az észtek elleni Eb-selejtezőt megelőzően azért várják a szokottnál is nagyobb izgalommal a találkozót, hiszen újra a pályán láthatják a közönség kedvenc David Beckhamet.
A Magyar Demokrata Fórum három pontos javaslatcsomagot készített a rendőrség tekintélyének visszaállítására. Az ellenzéki párt szerint ismét szükség van egy önálló rendészeti minisztériumra és politikamentes civil kontrollra, miközben rendes megélhetést kell biztosítania a rendőri pályának.
2007 első negyedévének szűk 11 ezer négyzetmétere igen szerénynek mondható a budapesti irodapiacon, de szó sincs a fejlesztői aktivitás megtorpanásáról, inkább vihar előtti csendről - derül ki a CB Richard Ellis legfrissebb elemzéséből.
A Fidesz teljes egészében elutasítja az ingatlanadót, mert Magyarország jelenlegi helyzetében sem társadalmi támogatottsága, sem alapja nincs az új adónem bevezetésének - mondta Tállai András fideszes országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus szerint az MSZP-n belül is ellentmondás van a kérdésben. "Bátorítjuk és támogatjuk az MSZP frakcióját ebben a kérdésben" - hangsúlyozta Tállai.
Lezárult a körmendi sajtgyárban április 27-én kitört tűz teljes kárfelmérése. A holland tulajdonú cégnek szerencsére érvényes biztosítása volt - 50 milliót már megkaptak a bizosítótól
Nap mint nap újabb és újabb csúcsokat döntenek a világ részvényindexei. Aki ma vesz az holnap már realizálhatja is a profitot. Nem lehet veszíteni, ezt látja minden befektető. Csak vegyél és rosszul nem járhatsz. Ez a hangulat jellemzi napjainkban a világ tőzsdéit. A fák azonban nem nőnek az égig - Hamilton-elemzés
A klímavédelem jegyében energiatakarékossági vállalásokra buzdított a Pannon több nagyvállalattal közösen, a "társadalmi felelősségvállalás napja" alkalmából. Majorosi Emese, a...
Közgyűlést tartott a Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) május 31-én Balatonalmádiban. Az oktatási államtitkár, Arató Gergely a kistérségekben elaprózott közoktatási rendszer hátrányairól beszélt, míg Wekler Ferenc, a KÖSZ elnöke egyetértésében elmondta, hogy sokkal kifizetődőbb, ha több település együtt működteti az iskolákat.
A negyedik International Symposium on Applied Computational Intelligence and Informatics (SACI 2007) konferencián a Budapesti Műszaki Főiskola tudományos rektorhelyettese, Dr. Fodor János tiszteletbeli professzori díjban, a SZTAKI kutatója, Dr. Bokor József pedig díszdoktori kitüntetésben részesült.
A győri Bazilikában ad hangversenyt a Győri Leánykar június 3-án, vasárnap este 19 órakor. A zenei esten Benjamin Britten és Igor Stravinsky több művét énekli a kar.
A brit diplomácia korabeli gyanúja szerint Izrael is benne volt abban a több mint három évtizeddel ezelőtti repülőgép-eltérítési akcióban, amelynek izraeli kommandósok rajtaütése vetett véget az...
Hatvanmillió forintnyi csempészett cigarettát foglaltak le a vámosok csütörtökön éjjel Kecskeméten, egy raktározó cég telephelyén. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint a vámkommandósok több embert is elfogtak, miközben egy kisteherautóból az épületbe hordták az árut. Az akcióban 85 ezer doboz cigarettát vontak ki a forgalomból.
Hatályba lépett pénteken az a fővárosi rendelet, amellyel a BKV kérésére, a bliccelők visszaszorítására drasztikusan megemelték a jegy nélkül utazók büntetését. A duplájára, ötezer forintra...
Nem változik a közüzemben - a lakosságnak és más fogyasztóknak - a földgáz fogyasztói ára - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét
Irán "kész tárgyalni" a nukleáris programjára vonatkozó tájékoztatással és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) való együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről - közölte Cristina...
Nem változik a közüzemben - a lakosságnak és más fogyasztóknak - a földgáz fogyasztói ára - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét....
Történelmileg jelentős információkat tár az olvasók elé a második világháborúról a Három összeesküvés című, korábban titkos amerikai dokumentumok alapján készült mű - mondta el Charles Fenyvesi, a kötet Egyesült Államokban élő írója. A Rundstedt tábornagy, Canaris tengernagy és a zsidó mérnök, aki megmenthette volna Európát alcímű kötet elsőként Magyarországon jelenik meg, a magyar származású író…
Nemcsak a Sziget Kulturális Szervezőiroda indít nyáron balatoni fesztivált, hanem aWan2 és a Hegyalja fesztivált szervező Deltafest is. A cég Zánkán a volt Úttörőtáborban szervezi meg a BalaTONE Fesztivál nevű rendezvényt, amelyet gerillakampánnyal népszerűsített egy tenderen kiválasztott ügynökséggel.
Egyetemeken, főiskolákon már zajlik a vizsgaidőszak, a végzősök az államvizsgára készülődnek. A diploma megszerzéséhez elegendő a kettes érdemjegy, ám a későbbi elhelyezkedésben visszaüthet a rossz eredmény. A diplomaminősítést és a fontosabb szigorlatok jegyeit főként jogi területen és a pénzügyi szektor bizonyos pozícióiban kérhetik.
Mind az euróövezetben, mind pedig az Európai Unióban 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség áprilisban. Az Eurostat pénteki közlése szerint tavaly áprilishoz képest 0,9 százalékponttal...
Levélben tiltakozott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnöke Oliver Dulic szerb parlamenti elnöknél ez utóbbinak a szabadkai kisebbségi pártokkal kapcsolatos, sértőnek vélt nyilatkozata miatt.
Felszólítja a miniszterelnököt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), hogy 30 napon belül tegye meg ajánlatát az egészségügyi dolgozók által az uniós csatlakozás, azaz 2004 május 1 óta teljesített ügyeleti díjának kifizetésére - közölte Cser Ágnes elnök. Elmondta, hogy 2003-ban a szociális partnerek tiltakozása ellenére az uniós joggal ellentétesen…
Gyurcsány Ferenc kormányfő és az MSZP nem tudta megtartani az országgyűlési választások során megszerzett politikai tőkét - olvasható a Századvég Alapítvány értékelésében, amely a második Gyurcsány-kormány első évét összegzi kutatások, tanulmányok, szakértői anyagok alapján. Stumpf István, az Őszöd árnyékában című könyv egyik szerzője azt mondta: a miniszterelnök az elmúlt egy évben felélte…
Felszólítja a miniszterelnököt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), hogy 30 napon belül tegye meg ajánlatát az egészségügyi dolgozók ál...
Távozik posztjáról Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egészségügyi ellátási főigazgató-helyettese június 1-jével - közölte az OEP. A tájékoztatás szerint "más fontos megbízatása miatt" távozik közös megegyezéssel posztjáról a főigazgató-helyettes. "Az OEP vezetése nagyra értékeli Székely Tamás professzionális szakmai munkáját, és azt a magas színvonalú tevékenységét,…
Hatályba lépett pénteken az a fővárosi rendelet, amellyel a BKV kérésére, a bliccelők visszaszorítására drasztikusan megemelték a jegy nélkül utazók büntetését. A Fővárosi Közgyűlés m...
A Fidesz visszaél egy családi tragédiával, és politikai célokra próbálja meg azt felhasználni - a Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint a többi közt ezt tartalmazza Szilvásy György Szijjártó Péternek írt válasza.
Az Erdélyi Magyar Ifjak idén is Trianon-megemlékezéseket szervez Erdély-szerte. Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön kerül sor megemlékezésre. A várpalotai Trianon Múzeum és a Szindbád Kht. szervezésében is Gyászünnepséget rendeznek. Szegedi megemlékezés.
A kedvezö elsö negyedévi kanadai GDP után 1,0673-on jegyzik az USD-CAD-ot. A következö ellenállás 1,0716-nál, támogatás pedig 1,0667-nél és 1,0650-nél található. A március 20-a óta tartó csökkenö trend felsö oldala 1,0750-nél, alsó oldala pedig 1,0650-nél fut. In-GFX