A brit diplomácia korabeli gyanúja szerint Izrael is benne volt abban a több mint három évtizeddel ezelőtti repülőgép-eltérítési akcióban, amelynek izraeli kommandósok rajtaütése vetett véget az...
Hatvanmillió forintnyi csempészett cigarettát foglaltak le a vámosok csütörtökön éjjel Kecskeméten, egy raktározó cég telephelyén. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint a vámkommandósok több embert is elfogtak, miközben egy kisteherautóból az épületbe hordták az árut. Az akcióban 85 ezer doboz cigarettát vontak ki a forgalomból.
Hatályba lépett pénteken az a fővárosi rendelet, amellyel a BKV kérésére, a bliccelők visszaszorítására drasztikusan megemelték a jegy nélkül utazók büntetését. A duplájára, ötezer forintra...
Az Electronic Arts bejelentette a döbbenetesen sikeres autóverseny-játék idei epizódját. A 2007-es verzió alcíme ProStreet, és ennek megfelelően az illegális utcai versenyek világába visz el, tuningolhatunk majd könyékig a motorban...
Nem változik a közüzemben - a lakosságnak és más fogyasztóknak - a földgáz fogyasztói ára - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét
A koszovói rendezésről szóló, átdolgozott ENSZ BT határozat-tervezetet sem támogatja Oroszország. A módosított Koszovó-terv ugyan figyelembe vett néhány orosz javaslatot, ám továbbra is biztosítaná az ellenőrzött függetlenséget a tartománynak.
Irán "kész tárgyalni" a nukleáris programjára vonatkozó tájékoztatással és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) való együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről - közölte Cristina...
Nem változik a közüzemben - a lakosságnak és más fogyasztóknak - a földgáz fogyasztói ára - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét....
Történelmileg jelentős információkat tár az olvasók elé a második világháborúról a Három összeesküvés című, korábban titkos amerikai dokumentumok alapján készült mű - mondta el Charles Fenyvesi, a kötet Egyesült Államokban élő írója. A Rundstedt tábornagy, Canaris tengernagy és a zsidó mérnök, aki megmenthette volna Európát alcímű kötet elsőként Magyarországon jelenik meg, a magyar származású író…
Nemcsak a Sziget Kulturális Szervezőiroda indít nyáron balatoni fesztivált, hanem aWan2 és a Hegyalja fesztivált szervező Deltafest is. A cég Zánkán a volt Úttörőtáborban szervezi meg a BalaTONE Fesztivál nevű rendezvényt, amelyet gerillakampánnyal népszerűsített egy tenderen kiválasztott ügynökséggel.
Egyetemeken, főiskolákon már zajlik a vizsgaidőszak, a végzősök az államvizsgára készülődnek. A diploma megszerzéséhez elegendő a kettes érdemjegy, ám a későbbi elhelyezkedésben visszaüthet a rossz eredmény. A diplomaminősítést és a fontosabb szigorlatok jegyeit főként jogi területen és a pénzügyi szektor bizonyos pozícióiban kérhetik.
Mind az euróövezetben, mind pedig az Európai Unióban 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség áprilisban. Az Eurostat pénteki közlése szerint tavaly áprilishoz képest 0,9 százalékponttal...
Levélben tiltakozott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnöke Oliver Dulic szerb parlamenti elnöknél ez utóbbinak a szabadkai kisebbségi pártokkal kapcsolatos, sértőnek vélt nyilatkozata miatt.
Felszólítja a miniszterelnököt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), hogy 30 napon belül tegye meg ajánlatát az egészségügyi dolgozók által az uniós csatlakozás, azaz 2004 május 1 óta teljesített ügyeleti díjának kifizetésére - közölte Cser Ágnes elnök. Elmondta, hogy 2003-ban a szociális partnerek tiltakozása ellenére az uniós joggal ellentétesen…
Gyurcsány Ferenc kormányfő és az MSZP nem tudta megtartani az országgyűlési választások során megszerzett politikai tőkét - olvasható a Századvég Alapítvány értékelésében, amely a második Gyurcsány-kormány első évét összegzi kutatások, tanulmányok, szakértői anyagok alapján. Stumpf István, az Őszöd árnyékában című könyv egyik szerzője azt mondta: a miniszterelnök az elmúlt egy évben felélte…
Felszólítja a miniszterelnököt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), hogy 30 napon belül tegye meg ajánlatát az egészségügyi dolgozók ál...
Távozik posztjáról Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egészségügyi ellátási főigazgató-helyettese június 1-jével - közölte az OEP. A tájékoztatás szerint "más fontos megbízatása miatt" távozik közös megegyezéssel posztjáról a főigazgató-helyettes. "Az OEP vezetése nagyra értékeli Székely Tamás professzionális szakmai munkáját, és azt a magas színvonalú tevékenységét,…
Hatályba lépett pénteken az a fővárosi rendelet, amellyel a BKV kérésére, a bliccelők visszaszorítására drasztikusan megemelték a jegy nélkül utazók büntetését. A Fővárosi Közgyűlés m...
A Fidesz visszaél egy családi tragédiával, és politikai célokra próbálja meg azt felhasználni - a Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint a többi közt ezt tartalmazza Szilvásy György Szijjártó Péternek írt válasza.
Az Erdélyi Magyar Ifjak idén is Trianon-megemlékezéseket szervez Erdély-szerte. Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön kerül sor megemlékezésre. A várpalotai Trianon Múzeum és a Szindbád Kht. szervezésében is Gyászünnepséget rendeznek. Szegedi megemlékezés.
Alig indította be az Apple online zeneáruháza a másolásvédelem nélküli zenék árusítását, máris kitört az első botrány a DRM-mentes zenékkel kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy az iTunes rendszere a vásárló azonosítására...
A kedvezö elsö negyedévi kanadai GDP után 1,0673-on jegyzik az USD-CAD-ot. A következö ellenállás 1,0716-nál, támogatás pedig 1,0667-nél és 1,0650-nél található. A március 20-a óta tartó csökkenö trend felsö oldala 1,0750-nél, alsó oldala pedig 1,0650-nél fut. In-GFX
Jövőre egyszerűsödhet a bankváltás és létrejönne a pozitív adóslista. Ennek lényege, hogy a bankok 2008-tól már nem csak a hitelekiet késéssel vagy egyáltalán nem fizető adósok az adatait látnák, hanem azokét is, akik mindig pontosan törlesztették kölcsöneiket. A jó adósok pedig akár kedvezőbb feltételekkel kapnának kiteleket - mondta el a Független Hírügynökségnek Gaál Gyula, miniszterelnöki…
A Székesfehérvár-Veszprém központú Infopolisz Pólus Program szakmai megalapozása érdekében június 1-jén ünnepélyes keretek között megalapították a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karához tartozó Egészségügyi Informatikai Kutató-fejlesztő Központot (EIKFK).
Görög-magyar munkacsoport létrehozásáról állapodott meg a közlekedés, az energetika és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok terén Gyurcsány Ferenc kormányfő és görög kollégája, Kosztasz...
Pozitívan értékelik Kelet-Közép-Európa gazdasági helyzetével és pénzpiacaival kapcsolatos kilátásokat a pénzpiaci szakértők, derült ki abból a felmérésből, melyet az Erste Bank AG a Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschunggal (Európai Gazdaságkutatási Központ) együttműködve készített. Ami hazánkat érinti, az infláció és a kamatok csökkenését várják az elemzők.
Sem költségvetési, sem uniós, sem koalíciós kényszer nem terheli a kormányt az ingatlanadó bevezetésénél. A Fidesz elutasítja az új adónemet, s arra kéri a kormányt, kezdjen tárgyalásokat a szakmával.
Soha nem tapasztalt mértékben pusztít Fejér megyében a tűzelhalás. Az almát, körtét, s általában a rózsafélék családjába tartozó növényeket fertőző baktérium most először támadta meg a nagyüzemi gyümölcsösöket. Az előző években Fejér megyében csak a kiskertekben észleltek fertőzést. Az ország több részén jelen van a betegség.
A tavaly szeptemberi Szabadság téri eseményekkel kapcsolatban csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt folytatott büntetőeljárást az ismert blogger ellen a Nyomozó Ügyészség. Az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.
Az arany ma lezárta oldalazó mozgását egy fehér gyertyával, és 0,95%-ot erösödött. Ezzel tovább javultak a chart-technikai kilátások. Átmenetileg emelkedö jegyzésekkel kell számolni. A konszolidációra való tekintettel sikerült megvédeni az októberi emelkedö trendet. A MACD vételi jelet adott ki. Szintén emelkedö jegyzésekre utal, hogy 18 nap után sikerült átlépni a 10 napos vonalat. A…
Távozik posztjáról Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egészségügyi ellátási főigazgató-helyettese június 1-jével - közölte az MTI-vel az OEP. A tájékoztatás szerint...
Május eleje óta nyolcszáz kelet-európai esztergályos, marós, hegesztő és egyéb szakmunkás kaphat egy kísérleti programnak köszönhetően munkavállalási engedélyt Ausztriában. E program keretében eddig ötven engedélyt adtak meg - jelentette be Christine Marek munkaügyi államtitkát. Az ötven engedélyezett közül harminc magyar, nyolc szlovák, négy szlovén, 3-3 lengyel és román. Tizenhét engedélykérelem…
Az ezüst egy sokat ígérö technikai fejlödés elött áll, és ma 2,05%-kal 13,45-re emelkedett árfolyama. A 13,40-es éték átlépésével duplatalaj képzésére került sor. Ezáltal vételi jel jött létre. A kedvezö helyzetet a 200 napos vonal átlépése is megerösíti. A MACD erös vételi jelet adott ki. A február vége óta tartó csökkenö trend átlépésével megközelíthetik a 14-es értéket. In-GFX
Csakis országgyűlési vizsgálóbizottság tisztázhatja az Egy-másért Alapítvány ügyeit! Hazug, álságos színjáték, amit a szocialisták az Egy-másért Alapítvány zűrös ügyei kapcsán...
Idén is a Nokia tarolt az európaiak körében, a megkérdezett országokban mindenhol a finn márka nyert kategóriájában, bőrápolásban pedig ismét a Nivea győzött. A magyar megkérdezettek ásványvizek közül a Szentkirályit tartják a legmegbízhatóbbnak, mobilszolgáltatók közül pedig a T-Mobile-t.
A Penthouse Magazintól érkezett az Imige Hungária üzletfejlesztési igazgatója. A cég pr- és marketing tevékenységét is új szakember intézi, aki korábban az Est Média kommunikációs vezetője volt.