Kerékpárost gázolt halálra egy teherautó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben hétfőn késő délután - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A kerékpáros a helyszínen belehalt sérüléseibe -...
Csaknem 15 százalékkal túljegyezték az MFB által kibocsátott 400 millió euró értékű kötvényt. Az öt éves futamidejű, fix kamatozású kötvények iránt elsősorban német befektetők érdeklődtek, a legnagyobb részt külföldi bankok szerezték meg. A pénzintézet ügyvezető igazgatója szerint a túljegyzésben egyrészt a piac magas likviditása játszott szerepet, illetve az, hogy a befektetők előnyben részesítik…
Újraválasztotta vezetőit a Fidesz-frakció a hétfői tisztújításon. A képviselőcsoportot továbbra is Navracsics Tibor vezeti, helyettesei: Varga Mihály, Pelczné Gáll Idlikó és Répási Róbert maradtak. A 141 tagú képviselőcsoport jelenlévő 117 tagja ismét országgűlési alelnökké választotta Lezsák Sándort és Áder Jánost is.
Az elnöklő Harrach Péter szavazatával fogadta el hétfőn az Országgyűlés azt az ellenzéki módosító indítványt, amelynek alapján az Országgyűlés választja meg a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...
Könnygázzal próbáltak megfékezni egy tömegverekedést a rendőrök szombaton Hevesen. A településen ballagási ünnepséget tartottak, ahol 60-70 ember esett egymásnak kaszákkal, kapákkal, botokkal. Mivel a zuhogó eső miatt a könnygáz hatástalannak bizonyult, figyelmeztető lövéseket adtak le a rendőrök.
Több mint 700 építész vett részt a Holcim és a Kortárs Építészeti Központ FENNT c. konferenciáján, melynek célja, hogy előmozdítsa a fenntartható építészetről folyó diskurzust az építészek, várostervezők, mérnökök és ingatlanfejlesztők között és példaértékű, nemzetközi és hazai projekteket mutasson be. Hivatalosan bejelentették a második világszintű Holcim Awards versenyt is, mely összesen 2…
"Közös múlt, közös jövő - a közös projektek fényében" címmel kétoldalú egyezményt írt alá hétfőn Pozsonyban Gyurcsány Ferenc és Robert Fico. A dokumentumban leszögezik: a két ország kapcsolatait a...
Ötven méter repülés után egy fa tetején landolt, majd a földre zuhant egy autó Karcag mellett hétfőn kora este. A kocsi Budapest felől tartott Karcagra, amikor egy kanyarban valamiért lesodródott az útról. Az út menti árok megdobta az autót, amely egy 3, 4 méter magas fáról esett a földre.
Izraeli katonák és palesztin fegyveresek vívtak tűzharcot a zsidó állam és a Gázai-övezet határán lévő erezi átkelőnél. A lövöldözésben egy palesztin meghalt, legalább tíz ember megsebesült.
Bernd Schuster válthatja a spanyol kispadon Fabio Capellot. Az olasz szakembert, aki ugyan vasárnap este bajnoki címet szerzett a Real Madrid labdarúgócsapatával sajtóértesülések szerint továbbra is elképzelhető, hogy lecserélik."Készen állok a feladatra, régóta készülök már arra, hogy átvegyem a Real Madrid irányítását" - nyilatkozta a Német Labdarúgó Szövetségnek (DFB) a Getafe jelenlegi…
Bár kértek és végül kaptak az élvonalbeli induláshoz szükséges klublicencet a Ferencváros labdarúgó-csapatának vezetői, a hétvégén a másodosztályú bajnokság Keleti csoportjának megnyerésével mégsem tudták biztosítani helyüket az első osztályba. Így hétfőn a zöld-fehérek leadták nevezésüket a második vonal 2007-2008-as küzdelmeire.
Pozsonyban a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített elvek tiszteletben tartásáról írt alá egyezményt a magyar és a szlovák kormányfő. Gyurcsány Ferenc és Robert Fico a Visegrádi Csoport miniszterelnökeinek tárgyalása után találkozott.
A Malina Hedvig ügyet is felvetette Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn Pozsonyban a szlovák partnerével, Robert Ficóval folytatott kétoldalú megbeszélésen. A magyar miniszterelnök az MTI pozsonyi...
Csaknem másfél száz ember vesztette életét Afganisztán déli Uruzgán tartományában az utóbbi három nap harcaiban - közölte hétfőn Ahmidullah Hán, a tartományi tanács elnöke.
A brit uralkodó évente kétszer oszt címeket, rangokat és kitüntetéseket. Január 1-jén valamint június 16-án, a születésnapján. A hosszú kitüntetési listán keveseknek tűnt fel, hogy a Szent György és Szent Mihály rend lovagja lett a legendás kettős ügynök, a hajdani orosz KGB ezredes, Oleg Gordievsky.
A helyi Fidesz-KDNP frakció birtokába jutott megbízási szerződés alapján mindössze egy ember őrzi az 1200 tonnányi galvániszapot Csepelen. Az önkormányzat az SZDSZ helyi elnökének cégét bízta meg a felügyelettel, az ellenzék követelik a polgármestertől, hogy azonnal indítson eljárást Kál Károly ellen.
Elfogta a rendőrség azt a két férfit, aki az elmúlt hetekben éjjel-nappal nyitva tartó boltokat, benzinkutakat rabolt ki. A két gyanúsított összesen kilenc üzletet fosztott ki. A rendőrök akciót szerveztek, és rablás közben fogták el őket.
Új merülési világcsúcsot állított fel 214 m-rel az osztrák Herbert Nitsch a görögországi Szpétsze szigeténél. A 18. rekordját elérő hivatásos repülőgép pilóta saját, 185 m-es csúcsát javította meg, amelyet szerda óta tartott.
Hivatalosan is befejeződik a kutatás az iraki tömegpusztító fegyverek után; az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ilyen célú kezdeményezést köröztet az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Washington és...
Tűzharcot vívtak egymással izraeli katonák és palesztin fegyveresek hétfőn, az Izrael és a Gázai övezet határán lévő erezi átkelőnél; a lövöldözésben egy palesztin életét vesztette, és legkevesebb...
Nagy-Britanniában soha nem látott mértéket ért el a stresszes fiatalok száma, akik az iskolai vizsgák miatt egyre nagyobb nyomás alatt vannak - állapította meg egy kutatás.
Megerősítette távozási szándékát a Los Angeles Lakerstől Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárja. A 28 éves mesterlövész májusban már jelezte elvágyódását, majd Phil Jackson edzővel történt egyeztetése után visszakozott, ám az ügy most újabb fordulatot vett. "Nagyon szeretem a Lakerst, de a kosárlabdában a győzelem a legfontosabb a számomra.
A háziállatokat is biztonsági övvel kellene bekötni az autókban utazva, hogy a balesetekben elkerüljék a súlyos sérüléseket - véli egy brit állatvédelmi alapítvány.
Szabálysértési eljárást indított a rendőrség egy 17 éves fiú ellen, mert kódolatlan interneten szörfözött Kiskunmajsán, és összesen 9 forint kárt okozott ezzel a netkapcsolat előfizetőjének. A szomszédok buktatták le. A fiatalember egy figyelmeztetéssel megúszta.
Minden valószínűség szerint az Egyesült Államokban az internetes vásárlás növekedési üteme elérte a csúcsát. Újabban ugyanis az emberek szívesen térnek vissza az üzletekbe, és vásárolnak a hagyományos módon, ahol megtapinthatják, és alaposan megvizsgálhatják az árut.
A nők termékenységét 25 százalékkal csökkenti, ha fiú az ikertestvérük, derítették ki brit kutatók. Bár más tényezők is szerepet játszanak, a termékenység csökkenését elsősorban az okozza, hogy a méhben több tesztoszteront kapnak, mint azok, akik nem fejlődnek együtt fiúmagzattal.
Miután utolsóként vasárnap este a spanyol labdarúgó-bajnokság is befejeződött, véglegessé vált, hogy Francesco Totti, az AS Roma kiválósága kapja az Európa gólkirályának járó Aranycipőt.
Hatalmas ünneplés közepette búcsúzott a futballsztár, David Beckham a Real Madridtól. A sportoló palástként burkolta be magát az angol zászlóval, amikor mindenki a spanyol liga királyaként ünnepelte.
Hétfő este nyolc óra után feloldották az útzárat a 4-es főúton Karcag mellett, ahol kora este egy autó lesodródott az útról, majd ötven méter repülés után egy fa tetejéről a földre zuhant.
Washington felújítja Mahmúd Abbász palesztin elnök kormányának közvetlen segélyezését - jelentette be hétfőn Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy teljes...
A magyar miniszterelnök felvetette a megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügyét, a bős-nagymarosi vízlépcsőról azonban nem esett szó. Gyurcsány szerint ebben a kérdésben nincs vita a felek között. A Fidesz határozottabb fellépést várt volna Jan Slota és a Nyitrán megvert diáklány ügyében.
Valóságos baby boom tapasztalható a szibériai tigriseknél: március óta 84 kölyök született csak a kínai hengtaohezi központban, ahol októberig további 13 kölyök születését várják.
Izraelben jóváhagyta Ehud Barak volt kormányfő védelmi miniszteri kinevezését a parlament. A politikus Amír Perecet váltja a poszton, akitől a múlt héten átvette a kormánykoalícióhoz tartozó Izraeli Munkapárt vezetését is.
Az út menti fák közé zuhant egy személygépkocsi a 4-es főúton Karcagnál hétfőn este, a vezetőjét holtan emelték ki a tűzoltók az összeroncsolódott gépjárműből - közölte a rendőrség az MTI-vel. A...
A Malina Hedvig ügyet is felvetette Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő hétfőn Pozsonyban a szlovák partnerével, Robert Ficóval folytatott kétoldalú megbeszélésén.
A legtöbb ember, ha nyerne a lottón, azonnal otthagyná az állását. Nem így tett azonban egy brit hölgy, aki azután is visszatért a munkahelyére, hogy 1,1 millió fontot, azaz mintegy 400 millió forintnak megfelelő összeget zsebelt be a szelvényével.
Elfogadta az Országgyűlés a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt, és egyhangúlag döntött a pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság létrehozásáról is.