2007. június 18. hétfő

jún. 18
17:26
Magyar díjazott az Annecy Animációs Filmfesztiválon (Infostart)
A diplomafilmek kategóriájában Bánoczky Tibor: Tejfogak című filmje nyert első helyezést a hétvégén befejeződött Annecy Animációs Filmfesztiválon, Franciaországban. A filmvásáron is jól szerepeltek a magyar filmek - mondta Liszka Tamás, a magyar pavilon vezetője
jún. 18
17:27
Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak (HírTV)
Sajtóhírek szerint a benzin 2, a gázolaj pedig 4 forinttal drágul. Az áremelés hírét megerősítették piaci szereplők is. A 95-ös benzin jelenleg átlagosan 285 forintba kerül, de a különböző kutak árai akár 10-12 forinttal is eltérhetnek egymástól.
jún. 18
17:32
"Közös múlt, közös jövő - a közös projektek fényében" (HírTV)
Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő pozsonyi tárgyalásán szóba került a megvert diáklány, Malina Hedvig ügye. A magyar miniszterelnök a találkozón a szlovák reformokat dícsérte, Robert Fico szerint azonban a siker záloga nem a reform, hanem az, hogy az emberek bíznak-e a kormányban.
jún. 18
17:38
Moszkva főpolgármesterével tárgyalt Demszky Gábor (Metropol)
Középtávú (2008-2010) együttműködési munkatervet, valamint településfejlesztési és műemlékvédelmi megállapodást írt alá Budapest és Moszkva főpolgármestere hétfőn az orosz fővárosban.
jún. 18
17:40
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon (Metropol)
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, ahol hétfő kora délelőtt összeütközött egy teherautó a Gödöllőről Budapestre tartó személyvonattal - tájékoztatta Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője hétfőn az MTI-t.
jún. 18
17:43
Sas József tárgyalását elnapolták (HírExtra)
Elkezdődött az adócsalással és magánokirat-hamisítássál vádolt Sas József pere a Fejér Megyei Bíróságon. A művész a vád szerint több, mint 119 millió forint után nem fizetett adót. A hétfőn kezdődő perben az ügy elsőrendű vádlottja nem kívánt vallomást tenni, Sas József viszont beszélt a bíróság előtt. Elmondta, hogy alaptalannak érzi a vádakat. A tárgyalást elnapolták, az eljárás szeptember 27-én…
jún. 18
17:43
Versenytánc: Alassióban nyertek a magyarok (Metropol)
Nagy fölénnyel végzett az élen a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda magyar versenytáncpáros az olaszországi Alassióban rendezett nemzetközi viadalon.
jún. 18
17:44
Történelmi rekord után gyengüléssel zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,65 pontos gyengüléssel, 26.682,15 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés. A kora délelőtti ó...
jún. 18
17:44
Sólyom László kedden mutatja be új ombudsman-jelöltjét (Alternatív Energia)
Újabb jelöltet állít kedden az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára a köztársasági elnök. A Sólyom László korábbi jelöltjét, a volt adatvédelmi biztos Majtényi Lászlót az Országgyűlés egy héttel ezelőtt nem választotta meg ombudsmannak. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosi posztjára jelölt Kállai Ernőt viszont megválasztották a képviselők.
jún. 18
17:45
Kevin Costner fél a haláltól (BorsOnline)
Attól tart Kevin Costner, hogy nem él elég hosszú ideig ahhoz, hogy lássa múlt hónapban született kisfia növekedését. Az 52 éves színész fél, hogy nem lesz részese a kis Cayden Wyatt életének, és másnak kell majd felnevelnie a kisfiút.
jún. 18
17:49
Honlap cukorbetegeknek: egészségesebben az egészségeseknél (Metropol)
A diabéteszesek érdekében szerveződött mozgalom, az „Egészségesebben" az egészségeseknél - cukorbetegen új honlapot indított el - adta hírül a betegszervezet.
jún. 18
17:49
Gépesített marihuánaültetvényt lepleztek le (HírTV)
Korszerűen gépesített marihuána ültetvényt találtak egy bécsi raktárépületben - jelentette be hétfőn az osztrák rendőrség. A hatóságok hat férfit tartóztattak le az ügyben. A rendőrök lefoglaltak 240 kilogramm marihuánát, több fegyvert és az azokba való lőszert. Az elkobozott drog értéke 2,4 millió euró.
jún. 18
18:05
Castro: Kuba életszínvonalát az önbecslése és méltósága adja (HírExtra)
em az Egyesült Államok, sem más külföldi kormány nem győzi le soha Kubát - jelentette ki Fidel Castro kubai elnök a Granma című hivatalos lap portálján megjelent vezércikkében. "Kuba és népe az utolsó csepp véréig harcolni fog. Ne legyen efelől kétsége, Mr. Bush!" - szögezi le az immár közel egy éve betegeskedő Castro.
jún. 18
18:10
11-en meghaltak Németországban egy autópályán (HírTV)
Legalább 11-en meghaltak és 31-en megsérültek, amikor karambolozott egy nyugdíjasokat szállító busz Németországban hétfő délután - közölte a rendőrség szóvivője.
jún. 18
18:11
A kamatdöntés múlhat a béradatokon (Privátbankár)
Kamatdöntő jelentőségű lesz londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a kedden esedékes magyarországi áprilisi béradatsor, amely halaszthatja a kamatcsökkentési kezdetet
jún. 18
18:15
Záró kommentár (HírTV)
A mai adatszegény napon átmenetileg az 1,3410-es ellenállás fölé emelkedett az EUR-USD árfolyama, anélkül, hogy nagyobb emelkedö potenciálra tett volna szert. Megterhelte a zöldhasút a 10 éves amerikai államkötvények hozamának folyamatos csökkenése, míg az eurónak jól jöttek az EKB-tagok kamat-optimista kommentárjai. o Nicholas Garganas hangsúlyozta, hogy a vártnál nagyobb mértékben emelkedö EU-s…
jún. 18
18:16
Elfogadták a digitális ellátásról szóló törvényt (Privátbankár)
Elfogadta az Országgyűlés a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt hétfőn. A törvény - amelynek minősített többséget igénylő részét 305 igen nyolc nem szav...
jún. 18
18:21
Az évszázados melegrekord is megdőlhet (HírTV)
Kettes fokozatú hőségriadót rendeltek el Budapesten június 19-e és június 23-a között, mert az átlaghőmérséklet három napon át meghaladja majd a 25 fokot - jelentette be Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a Fővárosi Védelmi Bizottság hétfői ülése után. Vízkorlátozásra és áramkimaradásra nem kell számítani. Az előrejelzések szerint csütörtökön az évszázados melegrekord is megdőlhet.
jún. 18
18:27
Irak csak a második legrosszabb (Privátbankár)
Irak a második legrosszabbul működő állam a világon, Szudán után - állapítja meg egy hétfőn, Washingtonban közzétett tanulmány. A "rosszul működő államok mutatóját" a Foreign Policy ...
jún. 18
18:32
EU lakásárak (HírExtra)
Az európai lakáspiacon a legdrágább színhely Monaco, a legolcsóbb a moldovai főváros, Chisinau. Aki viszont azért vásárol lakást, hogy kiadja, az Európában a legjobban éppen Chisinauban jár, és Monacoban viszonylag a legrosszabbul, ez derül ki a Global Property Guide nemzetközi piacfigyelő és tanácsadó cég ez évi összesítéséből.
jún. 18
18:33
Drága az áram, építsen erőművet! (Piac és Profit)
Némely esetben a cégek termelésüket átköltöztetik oda, ahol alacsonyabbak az energia árak, míg mások egyre többet fektetnek be saját erőforrásaikba.
jún. 18
18:33
Változik az ügyeleti szabályozás (Privátbankár)
Egyszerűsödik, rugalmasabbá válik az orvosi ügyeletek szervezése, a korábbinál jóval kevesebb ügyeleti pontra lesz szükség
jún. 18
18:35
Vízosztás és estig nyitva tartó strandok a fővárosi kánikulában (Infostart)
A hőség miatt megnyitják a fővárosi közkutakat, palackozott és zacskós vizet osztanak a város tizenkét pontján az autósoknak, és tovább tartanak nyitva a strandok is - határozott a Fővárosi Védelmi Bizottság.
jún. 18
18:37
Madárinfluenza - pre-pandémiás oltóanyag a GSK-tól (Metropol)
Ötven millió adag adjuvált H5N1 pre-pandémiás madárinfluenza-vakcina adományozásával kíván a GlaxoSmithKline (GSK) brit-amerikai gyógyszercég hozzájárulni az Egészségügyi Világszervezet (WHO)tartalékképzéséhez - jelentette be hétfői közleményében a GSK.
jún. 18
18:42
Rokkantsági nyugdíj helyett rehabilitációs járadék? (HírTV)
Teljesen új minősítési rendszeren keresztül lehet rokkantsági nyugdíjhoz jutni a jövőben, a kormány inkább a munkaerőpiacra való visszajutást támogatná ugyanis egy rehabilitációs program segítségével - az Országgyűlés 337 igen, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el hétfőn az erről szóló törvényjavaslatot. Az új rendszer már az év második felében elindul egy "próbaütemmel".
jún. 18
18:44
Kevesebb embernek kell vizitdíjat fizetnie (Privátbankár)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását, így változik a vizitdíj-fizetés szabálya, a díj visszaigényléséhez szükséges jegyzői adatkezelés szabályait...
jún. 18
18:46
Az Országgyűlés választaná az MNB felügyelő bizottsági tagjait (Privátbankár)
Az elnöklő Harrach Péter szavazatával fogadta el hétfőn az Országgyűlés azt az ellenzéki módosító indítványt, amelynek alapján az Országgyűlés választja meg a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felüg...
jún. 18
18:51
Beleszámít a munkaidőbe az orvosi ügyelet is (Infostart)
Teljes egészében munkaidőnek minősül a jövőben az orvosok ügyeletben töltött ideje az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás szerint. Az új szabályozás július 1-jén lép hatályba.
jún. 18
18:53
Kentaurokat hoznak létre a tudományt szolgálva? (HírExtra)
Angol kutatók szerint engedélyezni kellene a félig emberi, félig állati embriók létrehozását tudományos kutatás céljából. Ezeket az embriókat persze nem szabadna beültetni nőkbe vagy nőstény állatokba, de az őssejtkutatást nagyban segítené az effajta klónozás - mondták el a brit Orvostudományi Akadémia kutatói vasárnap.
jún. 18
18:53
Felismerhetetlenül összeroncsolódott (HírTV)
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost hétfőn kora este a Borsod megyei Hernádnémetiben.
jún. 18
18:57
Bizonyos esetekben nem lesz vizitdíj (Infostart)
Módosította az egyes egészségügyi tárgyú törvényeket az Országgyűlés. A döntés értelmében változik a vizitdíjfizetés szabálya, egyértelművé válik a várólista és az előjegyzési lista.
jún. 18
18:59
Robbanás Zuglóban: továbbra is életveszélyben a sérült (HírTV)
Továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a kórházban az a középkorú férfi, aki szombat délután sérült meg, miután robbanás történt zuglói lakásában - tudta meg a Független Hírügynökség hétfőn a Szent István Kórház munkatársától.
jún. 18
19:04
Beutaló nélkül már ezer forint a vízitdíj (HírTV)
Július 1-től kórházi napidíjat sem kell majd fizetni azoknak, akik eddig mentességet kaptak a vizitdíj fizetése alól. 1000 forintra nő ugyanakkor az eddigi 600 forintos térítési díj akkor, ha valaki beutaló nélkül megy szakrendelésre, vagy ha nem ott veszi igénybe az ellátást, ahová a beutalója szól.
jún. 18
19:09
Németországban is egyre több gondot okoz a kánikula (Infostart)
A hőség Németországban is problémát okoz a gyenge egészségű, főleg idős emberek számára. Azonban a hőséggel kapcsolatban egyetlen közismert fogalom létezik, mégpedig az iskolai hőségszünet, amelynek elrendelése a tanintézeti igazgatóktól függ. Minden más közintézményi intézkedés, egyelőre még egyéni elbírálástól függ.
jún. 18
19:10
Halálra ítélték az Európai Bizottság munkatársának gyilkosát (HírTV)
Egy marokkói fellebbviteli bíróság hétfőn helyben hagyta a halálos ítéletét annak a férfinak, aki megölte az Európai Bizottság marokkói képviseletének olasz nemzetiségű munkatársát és belga feleségét tavaly szeptemberben. A 25 éves férfit már a gyilkosság másnapján letartóztatta rendőrség, miközben a megölt házaspár autóját vezette.
jún. 18
19:10
Kína versenytársává válhat India (Privátbankár)
India elsősorban a szolgáltatások gyors bővítésével válhat Kína versenytársává hosszú távon – véli a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Székely-Doby András szerint az indiai gazdaságot jelenleg elsősorban az informatikai ágazat húzza, de az idei évre várt dinamikus növekedési ütemet hosszú távon nem lehet fenntartani. A tudományos főmunkatárs ezt azzal indokolta, hogy Indiában…
jún. 18
19:12
Rossz hírek drágítják az olajat (Privátbankár)
Drágább lett az olaj, Az optimista kezdet után csökkennek a New York-i mutatók. Az okokról Skáre Balázst, a Solar Capital elemzőjét Borbély Péter kérdezte.
jún. 18
19:14
A hitel helyett a megtakarítást választják az emberek (Privátbankár)
Csökkent a magyar lakosság hitelfelvételi kedve az év első négy hónapjában. A jegybank adatai szerint a háztartásoknál lévő hitelállomány bővülése 54 milliárd forinttal maradt el az előző év azonos időszakának növekedésétől. A K&H vezető elemzője ezt azzal magyarázta, hogy a megszorító intézkedések miatt a lakosság pénzügyi helyzetének további romlásától tart, ezért hitelfelvétel helyett a…
jún. 18
19:16
Hétpontos javaslat az SZDSZ-től (Privátbankár)
Az SZDSZ hét pontos javaslatcsomagot készített a pénteken bejelentett kormányátalakítással kapcsolatban. A liberálisok egyebek közt egy külgazdaságért felelős kormánybiztos kinevezését sürgetik, aki az ország gazdasági-energetikai ügyekért felelős főtárgyalója lenne. A szabaddemokraták ugyanakkor gátat szabnának a bürokrácia növekedésének, és ellenzik, hogy a kormányzati informatika a…
jún. 18
19:18
Túljegyezték az MFB kötvényét (Privátbankár)
Csaknem 15 százalékkal túljegyezték az MFB által kibocsátott 400 millió euró értékű kötvényt. Az öt éves futamidejű, fix kamatozású kötvények iránt elsősorban német befektetők érdeklődtek, a legnagyobb részt külföldi bankok szerezték meg. A pénzintézet ügyvezető igazgatója szerint a túljegyzésben egyrészt a piac magas likviditása játszott szerepet, illetve az, hogy a befektetők előnyben részesítik…
jún. 18
19:21
Fidesz: mindenki marad a helyén (HírExtra)
Újraválasztotta vezetőit a Fidesz-frakció a hétfői tisztújításon. A képviselőcsoportot továbbra is Navracsics Tibor vezeti, helyettesei: Varga Mihály, Pelczné Gáll Idlikó és Répási Róbert maradtak. A 141 tagú képviselőcsoport jelenlévő 117 tagja ismét országgűlési alelnökké választotta Lezsák Sándort és Áder Jánost is.
jún. 18
19:24
Eszméletlenre verte mostohafiát, mert az tésztát evett (Infostart)
Eszméletlenre verte hároméves mostohafiát egy japán férfi, mert a kisgyerek az ő engedélye nélkül evett tésztát.
jún. 18
19:32
Tömegverekedés és könnygáz a ballagáson (HírTV)
Könnygázzal próbáltak megfékezni egy tömegverekedést a rendőrök szombaton Hevesen. A településen ballagási ünnepséget tartottak, ahol 60-70 ember esett egymásnak kaszákkal, kapákkal, botokkal. Mivel a zuhogó eső miatt a könnygáz hatástalannak bizonyult, figyelmeztető lövéseket adtak le a rendőrök.
jún. 18
19:32
Itt a "nullarezsijű ház"! (Piac és Profit)
Több mint 700 építész vett részt a Holcim és a Kortárs Építészeti Központ FENNT c. konferenciáján, melynek célja, hogy előmozdítsa a fenntartható építészetről folyó diskurzust az építészek, várostervezők, mérnökök és ingatlanfejlesztők között és példaértékű, nemzetközi és hazai projekteket mutasson be. Hivatalosan bejelentették a második világszintű Holcim Awards versenyt is, mely összesen 2…
jún. 18
19:40
Brutális drogfogás az óceánon (Infostart)
A spanyol rendőrség feltartóztatott az Atlanti-óceánon egy hajót, amely 240 millió euró (csaknem 60 milliárd forint) értékű kokaint szállított.
jún. 18
19:42
Fa tetején landolt az ötven métert repülő autó (HírTV)
Ötven méter repülés után egy fa tetején landolt, majd a földre zuhant egy autó Karcag mellett hétfőn kora este. A kocsi Budapest felől tartott Karcagra, amikor egy kanyarban valamiért lesodródott az útról. Az út menti árok megdobta az autót, amely egy 3, 4 méter magas fáról esett a földre.
jún. 18
19:46
Tűzharc Ereznél (Infostart)
Izraeli katonák és palesztin fegyveresek vívtak tűzharcot a zsidó állam és a Gázai-övezet határán lévő erezi átkelőnél. A lövöldözésben egy palesztin meghalt, legalább tíz ember megsebesült.
jún. 18
19:48
Schuster mégis a Real-nál? (HírExtra)
Bernd Schuster válthatja a spanyol kispadon Fabio Capellot. Az olasz szakembert, aki ugyan vasárnap este bajnoki címet szerzett a Real Madrid labdarúgócsapatával sajtóértesülések szerint továbbra is elképzelhető, hogy lecserélik."Készen állok a feladatra, régóta készülök már arra, hogy átvegyem a Real Madrid irányítását" - nyilatkozta a Német Labdarúgó Szövetségnek (DFB) a Getafe jelenlegi…
jún. 18
19:48
Az NB II-be nevezett a Ferencváros (HírTV)
Bár kértek és végül kaptak az élvonalbeli induláshoz szükséges klublicencet a Ferencváros labdarúgó-csapatának vezetői, a hétvégén a másodosztályú bajnokság Keleti csoportjának megnyerésével mégsem tudták biztosítani helyüket az első osztályba. Így hétfőn a zöld-fehérek leadták nevezésüket a második vonal 2007-2008-as küzdelmeire.
jún. 18
19:52
Megbeszélés Gyurcsány és Fico között (Infostart)
Pozsonyban a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített elvek tiszteletben tartásáról írt alá egyezményt a magyar és a szlovák kormányfő. Gyurcsány Ferenc és Robert Fico a Visegrádi Csoport miniszterelnökeinek tárgyalása után találkozott.

Keresés