Néhány héttel azelőtt, hogy lehull a lepel J. K. Rowling hetedik és egyben utolsó Harry Potter könyvéről, bejelentették, hogy a varázslótanonc világát és kalandjait megidéző élményparkot építenek.
A személyi jövedelemadóról szóló törvényben (Szja tv.), illetve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben (Tao tv.) lévő kedvezményeket nem lehet igénybe venni, ha az adózónak az önkormányzati adóhatóságnál vagy az állami adóhatóságnál vezetett adószámlákon 2006. december 31-én adótartozása volt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatójában.
A magyar labdarúgó-válogatott szombat este a Várhidi-éra első idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőjén lép pályára Heraklionban. Megszokhattuk már: nem mi vagyunk az esélyesek.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter arra figyelmeztetett szombaton Szingapúrban, hogy az iráni és észak-koreai atomprogram éppúgy fenyegeti Ázsiát, mint Európát, s hogy az iraki zűrzavar a...
Tizennyolc bomlásnak indult holttestet emelt ki a tengerből pénteken a francia haditengerészet Máltától délre, nemzetközi vizeken járőröző hajója. A La Motte-Picquet fregatt legénysége rutin...
Ricardo Alarcón kubai parlamenti elnök Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Kubával kapcsolatos bírálatára reagálva a CNN hírtelevíziónak kijelentette: nem hazájában, hanem az Egyesült...
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Cegléd-Szolnok, és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon szombaton hajnalra, miután megjavították a jelentős késéseket okozó meghibásodott biztosítóberendezést és helyreállították a leszakadt felsővezetéket - közölte a Mávinform ügyeletese szombaton reggel.
Új fiú kísérgeti Kate Middletont, Vilmos brit trónörökös egykori barátnőjét. A 25 éves hercegi ex a The Sun fotókkal illusztrált pénteki beszámolója szerint egy "titokzatos pasival" tűnt fel az egyik divatos londoni szórakozóhelyen, majd néhány felhőtlen óra után taxival áthajtattak egy másik bárba.
A kelet-európai konvergencia a befektetők számára az elkövetkező években is sikertörténet marad a bécsi székhelyű Raiffeisen Capital Management (RCM) kutatása szerint. A vagyonkezelő a...
Többnyire elégedetlenek a kormány elmúlt évi környezetpolitikájával a magyarországi zöld szervezetek, vezetőik egybehangzóan a hatóságok "ellehetetlenítését" fájlalják leginkább....
Díjnyertes tehenekkel nagyobbíttatják hímvesszejüket szerb gazdák: eladják a marhákat, hogy legyen pénzük a műtétre. Egy ilyen operáció közel 150 ezer forintnyi összegbe kerül, és nagyjából...
A trianoni békeszerződés 87. évfordulóján háromnapos megemlékezés-sorozatot tartanak országszerte több tucat helyszínen szombattól hétfőig. Zebegényben "Akiknek fáj Trianon" címmel...
Ismeretlen tettes feltehetően fegyverrel kirabolt egy benzinkutat szombat hajnalban Budapesten a XXIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Sas...
1.000-1.500-an vettek részt péntek este a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezetének fáklyás demonstrációján a Kossuth téren; a demonstrálók az alacsony bérükre és nehéz munkakörülményeikre akarták felhívni a figyelmet.
Egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Apátfalva belterületén a 43-as úton szombaton hajnalban. Az elsődleges adatok szerint egy...
A fejlett országokhoz képest és kelet-európai összevetésben is magas a magyar jegybanki alapkamat. Emiatt drágák a vállalati hitelek is - egyre több magyarországi vállalkozás vesz fel pénzügyi kölcsönt külföldön. A Magyar Hírlap összeállítása
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Cegléd-Szolnok, és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon szombaton hajnalra, miután megjavították a jelentős késéseket okozó meghibásodott...
A nyitott végű Richter-skálán 4,6-es erősségű földrengés érte szombaton helyi idő szerint délután Japán keleti részét, azon belül a fővárost, Tokiót is - közölte az országos meteorológiai...
Kiújultak a harcok szombat reggel az észak-libanoni Nahr el-Bared palesztin menekülttáborában a libanoni hadsereg és a szélsőséges Fatah al-Iszlám fegyveresei között, és füstöszlopok emelkedtek...
Alarcón kubai parlamenti elnök Rice amerikai külügyminiszter madridi bírálatára reagálva a kijelentette: nem hazájában, hanem az Egyesült Államokban volna szükség demokratikus átmenetre
Egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Apátfalván a 43-as úton szombaton hajnalban - közölte a rendőrség. Az elsődleges adatok szerint egy Makó felé haladó személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szembejövő sávba, ahol oldalával összeütközött egy ott közlekedő járművel - mondta M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei…
Ismeretlen tettes feltehetően fegyverrel kirabolt egy benzinkutat szombat hajnalban Budapesten a XXIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Sass Oszkár tájékoztatása szerint néhány perccel hajnali négy óra előtt egy férfi lépett be a Nagykőrösi úti benzinkút boltjába, és feltehetően fegyverrel a bevétel átadására kényszerítette az alkalmazottat, majd…
Az oknyomozó újságírás fontosságáról beszélt Budapesten a New York Times alelnöke. David McCraw elmondta: a tengerentúlon is megpróbálnak nyomást gyakorolni a médiumokra, hogy bizonyos dolgokról ne számoljanak be. Az alelnök szerint ez ellen a szakszerű munkával és a közvéleménnyel lehet védekezni.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nincs ok ünneplésre pedagógusnapon, a kormány ugyanis több tízmilliárd forintot von ki a közoktatásból, s a pedagógusok számát tíz-húszezerrel kívánja csökkenteni - közölte Kerpen Gábor elnök pénteken az MTI-vel.
Arra kéri francia ajkú látogatóit egy nyugat-kanadai állatkert, hogy beszéljenek Moliere nyelvén a zoo egyik legfőbb látványosságának számító Borishoz, a szibériai tigrishez. Az igazgatóság azt...
Tizennyolc bomlásnak indult holttestet emelt ki a tengerből pénteken a francia haditengerészet Máltától délre, nemzetközi vizeken járőröző hajója - közölték a francia és a máltai hatóságok. A La Motte-Picquet fregatt legénysége rutin járőrszolgálatot hajtott végre, amikor felfedezte a testeket 200 tengeri mérföldre (360 kilométerre) a földközi-tengeri szigetország partjaitól délre. Semmilyen vízi…
A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára elmondta: látszik a törekvés a reformokra, de kétséges, hogy végigviszi-e a kormány
Halálos motorosbaleset történt késő este Érden. Egy 33 éves férfi motoron Budapest felé haladt a 6-os számú főúton, amikor a Duna utcából szabálytalanul kikanyarodott elé egy gépkocsi. Az ütközés következtében a motoros életét vesztette. Az autó vezetőjét, akinél felmerült az ittasság gyanúja, lábsérüléssel kórházba szállították - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-…
A Richter-skálán mért 4,6-es erősségű földrengés érte szombaton helyi idő szerint délután Japán keleti részét, azon belül a fővárost, Tokiót is - közölte az országos meteorológiai intézet. A rengés epicentruma a Tokiótól mintegy száz kilométerre északra fekvő Ibarakiban, hipocentruma 60 kilométer mélységben volt az intézet jelentése szerint. Sérülésekről vagy károkról egyelőre nincs hír, és…
A nyitott végű Richter-skálán 4,6-es erősségű földrengés érte szombaton helyi idő szerint délután Japán keleti részét, azon belül a fővárost, Tokiót is - közölte az országos meteoroló...
Ismeretlen tettes feltehetően fegyverrel kirabolt egy benzinkutat szombat hajnalban Budapesten a XXIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Sa...
Nem fogok habozni bemutatni, amint meglesz a jelölt mindössze ennyit válaszolt Gál J. Zoltán, a kormányfő kabinetfőnöke arra a kérdésre, mikor nevezik ki az új kormányszóvivőt. Lapunk értesülései szerint a jelöltet már kiválasztották, s a kommunikációs felkészítés és a jelenleg is tartó nemzetbiztonsági ellenőrzés lezárulta után, várhatóan június közepénjúlius elején mutatják be.
Tizennyolc, bomlásnak indult holttestet emelt ki a tengerből a francia haditengerészet Máltától délre, nemzetközi vizeken járőröző hajója - közölték a francia és a máltai hatóságok.
Rakétát lőtt ki egy amerikai hadihajó a CNN amerikai hírtelevízió éjjeli jelentése szerint Szomália északi részére, a célpont az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy feltételezett tagja volt
Mobiltelefonjával rögzítette május 4-én éjjel a rendőrökkel folytatott beszélgetését a nemi erőszak miatt feljelentést tevő lány - írja a Bors című lap. Az újság szerint ha készült is hanganyag, nem lehet perdöntő, mert utólag is manipulálható. Az sem zárható ki, hogy amikor a Múzeum körúton igazoltatták a lányt, nem először találkozott a rendőrökkel - írja a lap, amely úgy tudja, hogy a lány…
Rakétát lőtt ki egy amerikai hadihajó Szomália északi részére, a célpont a CNN szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett tagja volt.
A nem Fidesz-szimpatizánsok közül is sokan egyetértenek a Fidesz elnöke által felvázolt elvekkel - derül ki a Kód Piackutató Intézet felmérésből. Fűrész Gábor, az intézet ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a megkérdezettek 55-57 százaléka gondolja helyesnek Orbán Viktor felvetéseit.