Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott szerdán a Paris Hilton ellen kampányt folytató Los Angeles-i ügyész felesége, miután beismerte: érvényes jogosítvány nélkül vezetett egy be nem jegyzett autót, amin nem volt biztosítás - mindezt kilenc évvel ezelőtt.
Nem változnak a diákhitel felvehető összegei az őszi szemeszterben. Továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, és csak a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot.
Tény az, hogy a szcientológia pszichoirtó akciójának a meghirdetésével párhuzamosan történt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet felszámolása. A regionális egészségügyi tanács kormánytöbbsége javasolta a bezárását. A javaslatot az egészségügyi miniszter fenntartás nélkül támogatta.
Az EUR-USD ma reggel 17 pipes sávban mozgott, 1,3400 és 1,3383 között. A devizapár késöbb megállapodott 1,3390-nél. Az USD-JPY árfolyama 14 pipes sávban mozgott, 123,57 és 123,71 között. A kereskedök azzal számolnak, hogy az USD-JPY megközelíti a 123,76-os éves csúcsot. Támogatás 123,10-nél található. A GBP-JPY 38 pipes sávban mozgott, 246,07 és 246,45 között. A kereskedök hangsúlyozták, hogy a…
A Da Vinci-kód című bestsellerben leírthoz hasonló vadászatot kezdett egy olasz régész a Szent Grál után. Alfredo Barbagallo állítja: tudja, hova rejtették el a világtörténelem legkeresettebb kincsét.
A tartós meleg miatt a MÁV szigorította a sínek ellenőrzését. A társaság szóvivője elmondta: az országban 110 helyen mérik a sínek hőmérsékletét, az értékeket pedig kétóránként ellenőrzik.
Májusban 0,64 milliárdról 1,26 milliárdra emelkedett a svájci kereskedelmi mérleg többlete, miközben csupán 1,10 milliárdos többlettel számoltak. Ellenállás 1,6606-nál és 1,6635-nél, támogatás pedig 1,6577-nél található. In-GFX
Csütörtök hajnali fél háromkor oltották el a főváros III. kerületében, a Bécsi úton lángra kapott raktárépületet a fővárosi tűzoltók - közölte Molnár Péter, a szervezet szóvivője az MTI-vel. A...
Tízszer több légkondicionálót értékesített a Media Markt június első három hónapjában, mint tavaly ugyaneddig. Míg az elmúlt évben hetente százas nagyságrendben fogytak a készülékek, idén már ezresre duzzadt a forgalom.
Különös felfedezést tettek a nyugat-afrikai Gabonban a gorillák viselkedését kutató zoológusok: a majmok étkezés után leszakítanak egy levelet, és megtörlik vele a szájukat: "szalvétát", használnak, mint az emberek.
Veszélybe kerülhet a vasúti személyszállítás Magyarországon: hét munkanap múlva lejár a MÁV személyszállítási engedélye, az új leányvállalat, a MÁV Start pedig még be sem adta a vasút...
Budapest - Háború tört ki a Magyar Rádióban! A botrányt Garas Dezső (73) robbantotta ki: a színész a mára tervezett ünnepélyes átadás előtt visszautasította a Karinthy-gyűrűt, mert elfogadhatatlannak tartja Farkasházy Tivadar (61) elbocsátását a Rádiókabaréból. A Nemzet Színészének lépése lavinát indított el
Legalább 41 lázadót öltek meg az amerikai-iraki közös észak-iraki offenzíva során, amelyet két nappal ezelőtt az al-Kaida terrorista hálózat bástyái ellen indítottak - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg. A közlemény beszámolt arról is, hogy a Dijala tartományban végrehajtott hadművelet során felszámoltak öt fegyverrejtekhelyet, és megsemmisítettek 25 robbanószerkezetet.
Az EUR-JPY-t 165,63-on jegyzik, miután átmenetileg napi csúcsot ért el 165,75-néle. A 2 nappal ezelötti 166,12-es mindenkori csúcs után ezzel tovább folytatódik a japán deviza gyengesége. A dollárral szembe sem más a helyzet. Az USD-JPY-t 123,66-on, azaz csupán 10 pippel 53 hónapos csúcsa alatt jegyzik. 08.45 órakor teszik közzé a májusi francia fogyasztói árakat, ahol +2,7%-os értékkel számolnak…
A francia boroknak régóta kell versenyezniük az újvilágiakkal, de most kutatók kiderítették, hogy az amerikai szőlő is szó szerint fenyegeti a bennszülött európai fajtákat. Két svájci biológus azt találta, hogy a Rhone völgyében az amerikai szőlők veszélyeztetik a biológiai sokszínűséget.
Az Orco Property Group törzsrészvényével ma lehet először kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén - bázisár beállítására nem kerül sor. A hozzávetőleg 1,2 milliárd eurós piaci tőkeértékével az ORCO lesz az 5. legnagyobb társaság a BÉT-en
Szelke László két esztendeje vezeti a Budavári Művelődési Házat, a „Bem hatot”. Ezalatt teljesen megújult a nagy múltú, de az utóbbi évekre arcát teljesen elvesztő intézmény. Mára olyan színvonalas együttesek adnak teltházas koncerteket, mint a Misztrál vagy a Téka.
Nizza - Első látásra úgy tűnhet, Tom Cruise-nak (45), a Mission: Impossible sztárjának nem telik gyerekcipőre, pedig egészen más oka van annak, hogy kislánya, Suri folyamatosan mezítláb mutatkozik.
Legalább 41 lázadót öltek meg az amerikai-iraki közös észak-iraki offenzíva során, amelyet két nappal ezelőtt az al-Kaida terrorista hálózat bástyái ellen indítottak - közölte az amerikai hadsereg....
Májusban a várt 2,7% helyett csupán 1,7%-kal emelkedtek a francia fogyasztói árak, miután az elözö hónapban még +2,9%-os értékröl adtak számot. Ellenállás 1,3414-nél, támogatás pedig 1,3395-nél található. 10.00 órakor teszik közzé a júniusi EU-s beszerzési menedzserindexet, ahol az 55,0 pontról 54,9 pontra való csökkenéssel számolnak. Ráadásul nyilvánosságra hozzák a szolgáltatási indexet is.…
Egy zsidó prostituálttal folytatott röpke viszony miatt határozta el Hitler a zsidók kiirtását - állítják pszichológusok. A magyarázat: a náci vezető szifiliszt kapott a lánytól, de mivel a betegséget nem kezelték, őrülethez vezetett.
Az olcsó jegyeket áruló Zoom Airlines kanadai légitáraság belépett az amerikai piacra, csütörtöktől elindította a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér és a londoni Gatwick Airport közötti járatát. A Zoom a 266 üléses Boeing 767-300-as repülőgépein a jegyeket 199 dollárért is árulja, a "premium economy" osztályon ennél 179 dollárral többért.
Amikor a honvédelmi miniszter úr arról beszél, hogy támogatni kell azokat az embereket, akik az országot védik, vagy adott esetben az önök hatalmát védik, mondjuk, a rendőrségnek a bevonásával, akkor vegyék figyelembe ezeknek az embereknek a kérését! És a Legfelsőbb Bíróság határozatát!
A rossz időjárás miatt lehet, hogy el kell halasztani az amerikai űrsikló mai leszállását. A floridai Kennedy Űrközpont területén az előrejelzések szerint vihar várható, ami veszélyezteti a landoló űrsikló biztonságos földet érését.
"Politikai tahóságra nem vagyok kénytelen és nem is kell válaszolni" - így kommentálta Nyakó István, az MSZP szóvivője Deutsch-Für Tamás kijelentését, mely szerint ideggyengesége miatt távoznia kell Gyurcsány Ferenc, miniszterelnöknek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,73 pontos gyengüléssel, 26.670,44 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,34 százalékos esés.
Újszülött csecsemőt találtak a XVI. Kerületben egy bokorban, mondta Barta László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Megtalálták a 24 év körüli anyát is, akit egyelőre nem tudtak kihallgatni.
A Vas Megyei Közgyűlés jóváhagyásával megkezdődtek az elbocsátások a szombathelyi Markusovszky Kórházból. Eddig 77 dolgozót küldtek el, de a leépítés folyamatos: összesen 130 munkatársától válik meg még az idén az egészségügyi intézmény - írja a Vas Népe.
Az USD-JPY-nak sikerült visszatérnie emelkedö trendjébe. A trend támogatása 123,00-nál található. Amíg nem változik a helyzet, és a befektetök továbbra is nagy marad a kockázatvállalási készség, további emelkedés várható. Nem lehet tudni, mikor emelik a japán alapkamatot. A MACD vételeken áll. Az Aroon-Indikátor emelkedö trendre utal, tartósan nagy dinamikával. Ellenállás 123,89-nél, támogatás…
Nem csupán a cápák és a kiszámíthatatlan hullámok jelentenek veszélyt a strandon. Több ember haláláért felelős a tengerparti homok, mint a tengeri ragadozók - figyelmeztetnek amerikai orvosok.
Zimbabwe 60 ezer tonna búza importjára kényszerül azután, hogy a malmok nem jutnak hozzá a szükséges gabonamennyiséghez. A búza a kukorica után az ország második legfontosabb gabonafé...
Teljesült kedden a Richter Gedeon Rt. 3 ezer darab saját részvény vásárlására egy héttel korábban adott megbízása - derül ki a gyógyszergyár közleményéből, amely a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)...
Júniusban 109,4 pontról 107,2 pontra csökkent az olasz fogyasztói bizalom, miközben 109,8 pontos értékkel számoltak. 10.00 órakor teszik közzé az áprilisi kiskereskedelmi forgalmakat, ahol +1,1%-os értékkel számolnak a legutóbbi 2,6%-os plusz után. Támogatás 0,6711-nél és 0,6700-nél, ellenállás pedig 0,6719-nél és 0,6737-nél található. In-GFX
Július 1-jétől akár 5 millió forintra is megbírságolhatják azokat, akik a külterületi kertjükben nem irtják ki a parlagfüvet. Hogy ez mennyire lesz elrettentő, azt egyelőre nem lehet tudni, mert tavaly a kiszabott bírság felét nem tudták behajtani a hatóságok.
Az idei augusztus 20-i állami ünnepi rendezvény szervezésére és lebonyolítására keres partnert a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). Idén a feladatokra nettó 225 millió forintot szánnak - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A könyvvizsgálati értékhatár emelése miatt az auditálással foglalkozó kisebb cégek jó része bezárhatja a boltot. A könyvelőre kirótt büntetésre ráadásul nem nyújt fedezetet annak felelősségbiztosítási szerződése. A növekvő kockázatok miatt akad biztosító, amelyik a könyvelőktől igyekszik távol tartani magát - írja a Napi Gazdaság.
Madárinfluenza végzett egy vietnami nővel - jelentették be csütörtökön Hanoiban. Egy héten belül ő volt a betegség második halálos áldozata a dél-ázsiai országban. A nő 28 éves volt. A trópusi...
A lengyel miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy Varsó számára öngyilkossággal érne fel, ha belemenne abba az új alapszerződésbe, amelyet a soros elnök Németország terjeszt a csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozó elé. Lech Kaczynski ezt a legnagyobb német napilapnak, a Bildnek adott, szerdán megjelent interjúban mondta.
Az állatkertek látogatói különféle fertőzések veszélyének teszik ki magukat, ha nem mosnak kezet, miután megsimogatták az állatokat - állítják kanadai kutatók.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.
Biztos, hogy Samuel Eto'o, az FC Barcelona kameruni labdarúgója marad a katalán klubnál. "Én döntök a jövőmről, és ahogyan azt már korábban is hangoztattam, maradok" - mondta a Times című angol napilapnak.
Egy másfél-két órája született csecsemőt találtak a főváros XVI. kerületében, a Széchenyi utca egyik elhagyatott telkén csütörtök reggel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
A hőség miatt a nyári energiafelhasználás várhatóan megközelíti majd a téli csúcsidőszakét. Szakértők szerint az áramfogyasztás a következő hónapokban 5-6 százalékkal haladhatja meg a tavalyi év azonos időszakában mértet, így az ágazatban intézkedési tervet dolgoztak ki az energiaellátás biztosítására. A megnövekedett fogyasztás a környezetre is komoly terhet ró, a szakértők szerint alternatív…