A 182. Anna-bált rendezik meg július 28-án este Balatonfüreden, a megújult Anna Grand Hotel dísztermében és kertjében - mondta a város polgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonfüreden. Az idei Anna-bál egyik különlegessége, hogy azt élő, egyenes adásban közvetíti a Duna Televízió - jelentette be a polgármester, rámutatva, hogy éppen az élő tv-közvetítés miatt "jön előre" több mint egy…
Lapunk cikke nyomán tegnap kezdte meg munkáját a székesfehérvári egyházmegye vizsgálóbizottsága a budakeszi Prohászka Ottokár katolikus gimnáziumban. Az internetes bemutatkozó oldalán - gyermekek társaságában, "jószívű SS-tisztként" aláírt fotóján - náci egyenruhában pózoló igazgatóhelyettes-történelemtanár magát - és igazgatója őt - azzal mentegette, hogy pusztán hagyományőrzésről volt szó. Az…
Több középkorú nőt kap szélütést, mint férfi: a gyengébbik nem 45 és 54 év közötti képviselői csaknem kétszer veszélyeztetettebbek - állítják amerikai kutatók.
A Gabonban élő gorillák evés után levelekkel törlik meg kezüket és arcukat, ugyanúgy, mint az emberek a szalvétával - egyebek mellett ezt figyelték meg azok a kutatók, akik az afrikai országban élő főemlősöket tanulmányozzák.
Megnyugvást hozhat a rendészeti területen Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentése, miszerint az év végén mindenkinek megállapítják azt a nyugdíjösszeget, amelyet a jogszabályok előnytelen változása esetén is garantáltan megkapnak majd az érintettek. A tárcafő ezzel kívánja elérni, hogy ne menjenek pánikszerűen nyugdíjba például tapasztalt rendőri vezetők. Takács szerint…
Spanyolországból szerződtetne futballistákat az olasz élvonalba visszajutó Juventus, mivel anyagilag nem képes versenybe szállni az angol liga élklubjaival sztárjaik megszerzéséért.
A Dit csoport jóvoltából néhány hete már Magyarországon is elérhető a legmodernebb technikával működő albumkötőgép, amelynek segítségével akár pár perc alatt elegáns fotóalbummá köttethetjük digitális fotóinkat. A KIS Photo-Me Group PhotoBook Pro albumkötőgépe nem véletlenül nyerte el 2007 márciusában a Las Vegas-i PMA kiállításon a leginnovatívabb digitális termék díját.
Két brit tűzoltót elbocsátottak, egy harmadikat figyelmeztetésben részesítettek, miután kiderült, hogy egy sztiptíztáncosnő vetkőzött a tűzoltóállomáson.
A diákok és a főállásúak a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, a fegyveres erők tagjai pedig a nyugdíjjárulék megfizetése alól mentesülhetnek további jogviszony esetén
Ha a Nabucco-gázvezeték valóban alternatíva lesz, Magyarország azt fogja választani, mert a Nabucco jelenti az igazi több lábon állást az energiaellátásban - tájékoztatta Kóka János gazdasági miniszter csütörtökön Washingtonban amerikai tárgyalópartnereit. A kétnapos tárgyalásokra az amerikai fővárosba érkezett Kóka János találkozott Matthew Bryza-val, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős…
A hét végére megszülethet a megállapodás az MSZP és az SZDSZ között a kormányátalakítás menetéről - véli a közigazgatási reform végrehajtását felügyelő tárca nélküli miniszterjelölt szerint. Draskovics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a mostani változás nem különbözik az előző kormányok átalakításától, annyiban más, hogy ez most a nyilvánosság előtt zajlik.
Péntek hajnalra elhagyta Magyarországot a keleti határszélen a csütörtöki erős viharral járó zivatarlánc. Az ország nyugati részén még fákat kidöntő és jégesővel járó vihar keletre érve legyengült. Csütörtökön este a legerősebb széllökések elérték az óránkénti száz kilométert, ilyen értékeket mértek egyebek mellett Budapesten és Miskolcon is. Fák dőltek ki, villamcsapás okozott tüzet családi…
Csütörtök éjszaka több mint ötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte - mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor szerint elsősorban az ország északi megyéit érintette a vihar, de péntek reggelre rendeződött a helyzet.
A HP felvásárolja a webalkalmazások biztonsági értékelését támogató szoftverek és szolgáltatások szállítójaként ismert SPI Dynamics Inc.-et. A vállalat ezzel tovább erősíti vezető pozícióját az IT-alkalmazások minőségirányítását támogató megoldások piacán.
Az APEH közzétette az adózók által elszámolható júliusi üzemanyagárakat. Az adóhatóság közleménye szerint a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 287 forinttal, a gázolaj 260 forinttal, a keverék 3...
A budapesti közterület-fenntartók az éjjel folyamatosan végezték az utak takarítását - mondta Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője. Mint emlékeztetett rá: annak következtében, hogy csütörtök este 20 óra körül a fővárosra viharos széllel özönvízszerű esőzés, néhány helyen jégverés zúdult,az utakra nagy mennyiségű letört faág és - elsősorban a budai oldalon -…
Svájci kutatók azt állítják, hogy 700 év óta a tavalyi ősz és tél volt a legmelegebb. Az éghajlatkutató szerint egy-egy évben az azóta eltelt évszázadokban is tapasztalhattak enyhébb időjárást, de az általános földi melegedés az utóbbi évtizedek jelensége.
A németországi Schwäbisch Alb egyik barlangjában az emberiség első műalkotásait találták meg: 5 csontfigurát, amelyek kora 28 ezer és 36 ezer év között lehet. A Der Spiegel című német hetilap online változata szerint köztük van egy teljes épségben megmaradt, miniatűr mamutszobor is. Ezen a területen 1931-ben már találtak hasonló leletet, akkor 11 kicsiny elefántcsont-figurára bukkantak. A kicsiny,…
A spanyol kultúrát, életmódot bemutató programokkal várja a látogatókat a budapesti Kiscelli Múzeum szombaton, a Múzeumok Éjszakáján. A spanyol est aktualitását Antón Lamazares spanyol festőművésznek a Templomtérben megtekinthető kiállítása adta, amelyet májusban I. János Károly spanyol király jelenlétében nyitottak meg - közölte az intézmény. Az összegzés szerint a programok között táncház,…
Bármilyen hiba történik is ma az egészségügyi ellátásban, azonnal felmerül, hogy kiváltó oka lehet akár az ágazat reformja is. Az emberek zömének átláthatatlan és sok esetben el sem magyarázott változásokat többen is felhasználták már a kormány elleni támadásra. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester korábban reformáldozatról beszélt, míg Sátoraljaújhelyen egy elmaradt operációt indokoltak…
Valószínűleg nem lesz a privatizáció történetének legnagyobb sikere az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tervezett magánosítása - legalábbis ez lehet az elmúlt hetek döntéseinek következmények - írja a Nép...
Az Egyesült Államokban Chicagóban, San Franciscóban, és New Yorkban is felmerült az ingyenes tömegközlekedés lehetősége, mégpedig a személyautók és a tömegközlekedési eszközök használata közötti óriási költséghatékonysági eltérés miatt.
Az egyház június 22-én emlékezik meg a lelkiismeret szentjéről, Morus Tamásról, akinek örök érvényű üzenete, hogy az igazság fontosabb, mint a hatalom.
Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az útlevélkérelmek száma - közölte a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatal főosztályvezetője.
Két év után visszatérhet Magyarországra Lothar Matthäus - írja a Nemzeti Sport. A lap szerint a legutóbb az osztrák Red Bull Salzburgnál dolgozó szakember az Újpest sportigazgatója lehet. Az ötlet a v...
A budapesti közterület-fenntartók az éjjel folyamatosan végezték az utak takarítását - tájékoztatta péntek hajnalban az MTI-t Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes...
– Nem mentem el a TV2-tôl – tisztázta az elmúlt napok félreértéseit Szulák Andrea, akinek jövôjérôl megtévesztô értesülések láttak napvilágot. A mûsorvezetô azonban nem tervezi, hogy a közeljövôben visszatér a képernyôre, a köztévében is csak néhány napos kötelezettséget vállalt.
Fábry Sándor padlóra került. A népszerû showman hatalmasat tanyázott a szezonzáró Esti Showder felvételén, és csak vendégei éberségének köszönheti, hogy nem esett komolyabb baja. Fábry az esés után hôsiesen forgatta tovább a show-t, bár kínzó fájdalmak gyötörték.
Ha a Nabucco-gázvezeték valóban alternatíva lesz, Magyarország azt fogja választani, mert a Nabucco jelenti az igazi több lábon állást az energiaellátásban - tájékoztatta Kóka János gazdasági miniszte...
Megkapták tegnap a magyar a rendôrök Sefedini Agim DNS-mintáját a szerbektôl. Úgy tudjuk, az már most kiderült, hogy a vércsoport egyezik azzal. amit a gyilkosságnál rögzítettek. A bérgyilkos kilétét a Magyarországon élô albán drogdílerek tárták fel a rendôröknek, akik azt remélik, most Agim juttatja ôket közelebb a felbújtóhoz.
Egész éjszaka dolgoztak a tűzoltók az ország több részén a csütörtökön este Magyarországon végigvonult vihar után. Budapesten a legtöbb esetben fakidőlések miatt hívták az ügyeletet.
Nem történt érdemi előrelépés az EU-tagok állam- és kormányfőinek esti, első egyeztetésén a brüsszeli uniós csúcsértekezleten - ez tűnt ki több résztvevő nyilatkozataiból. Angela Merkel német...
Lehet, hogy minden idôk legnagyobb átigazolási üzlete köttetik meg a nyáron. Bár a Milan vezetôi továbbra is azt hangoztatják, hogy nem mondanak le Kakáról, a még bajnoki mármorban úszó Real Madrid tovább küzd a brazil csillagért. Ramon Calderon, a klub elnöke kész akár 127 millió dollárt – kb. 25 millárd forint – fizetni a középpályásért.
Reform vagy megszorítás? Egyensúly vagy igazságosság? Egyáltalán: mirôl beszélnek a leggyakrabban a képviselôk a Parlamentben, és ki az, aki a legtöbbször szól? A Bors a Parlamenti ülésszak végén elkészítette saját statisztikáját.
Egyre több feketén foglalkoztatott alkalmazottra bukkannak a munkaügyi felügyelők - írja a Népszabadság. Míg 2004-ben alig több mint 10 ezer visszaélést találtak, addig tavaly ez a szám már meghaladta a 42 ezret.
Ha a Nabucco-gázvezeték valóban alternatíva lesz, Magyarország azt fogja választani, mert a Nabucco jelenti az igazi több lábon állást az energiaellátásban - tájékoztatta Kóka János gazdasági...
Elégedetten nyilatkozott pénteken Phenjanban folytatott tárgyalásáról Christopher Hill, az észak-koreai atomprogram befejezésének az elérését célzó amerikai küldöttség vezetője. Hill a phenjani...
Akár a tavalyi csúcsokat is felülmúló, 310 forint körüli literenkénti benzinárak alakulhatnak ki idehaza a nyári autózási főszezonban - írja a Népszava. A cikk szerint a gázolaj esetében viszont felte...
Akciós cipővétel izgalma miatt kerestette autóját egy nő Romániában a rendőrséggel, ami miatt a leértékelés végül elég drágán sült el. A 29 éves hölgy annyira megörült a kivételes vételnek, hogy...
Nem volt spicces, csupán kifulladt - állítja a francia elnök. A bevallottan antialkoholista Nicolas Sarkozy a két héttel ezelőtti G8-csúcson meglehetősen bizonytalannak és vicces kedvűnek tűnt, amikor sajtótájékoztatót tartott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélései után.