A Kormányszóvivői Iroda szerint az ellenzék félremagyarázza az állami vagyonról szóló törvényt, ugyanis annak az a célja, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon. A tartós állami tulajdonú társaságok listája változhat, de ez csak elméleti lehetőség.
Lefilmezte egy indiai orvosházaspár, amint 15 éves fiuk császármetszést végez egy várandós nőn. Az apa dicsekedni akart a gyerek teljesítményével, a helyi orvosi szervezet tagjai azonban egyáltalán nem lelkesedtek: megdöbbentek.
Líbiában nem tudtak megegyezni a pénzügyi kárpótlásról az Európai Unió képviselői és azok a családok, amelyeknek gyermekeit - a vád szerint - bolgár ápolónők és egy palesztin orvos szándékosan az AIDS vírusával fertőzték meg a bengázi kórházban az 1990-es évek végén.
A hosszú távú reformok menetrendjéről tárgyal a vasárnapi koalíciós egyeztetésen az MSZP és az SZDSZ - mondta a szocialisták parlamenti frakcióvezetője pénteken az MTV Nap-kelte című műsorában.
Az AUD-JPY új 16 éves csúcsot ért el 105,28-nál, és folytatja emelkedö trendjét. Az elmúlt évben 23%kal erösödött az ausztrál dollár a jennel szemben. Az ausztrál alapkamat 5,75%-kal magasabb a japánnál, ezért továbbra is vonzóak maradnak a carry trade-ek. Ellenállás 105,30-nál és 105,50-nél, támogatás pedig 105,00-nél található. In-GFX
Várhatóan zavartalanul folytatódhat a személyszállítás a vasúti vonalakon július elseje után is - mondta a Magyar Vasúti Hivatal elnöke tegnap a Gazdasági Rádiónak. A MÁV személyszállítási engedélye a hónap végén lejár, azonban a nemrég létrehozott leányvállalat még eddig a határidőig megszerezheti a szükséges papírokat. A MÁV Start korábban már kért engedélyt személyszállításra, ezt azonban a…
Először választottak magyar rendőrtisztet az Európai Rendőrségi Hivatal egyik egyeztető fórumának élére. Dr. Nagy Zoltán alezredes a szervezett bűnözés elleni tevékenységet koordináló egyeztető forum elnöke lesz az Europolon belül.
A Fekete Doboz 20 éves jubileuma alkalmából péntektől háromnapos vetítéssorozatot rendeznek a videós újság legjobb alkotásiból az Örökmozgó Filmmúzeumban. A filmek között szerepel az ellenzéki kerekasztal öt részes története, amit 18 év után először vetítenek le nyilvánosan - mondta az InfoRádiónak Elbert Márta rendező.
A Japán Meteorológiai Ügynökség elismerte, hogy tévedtek, amikor június 14-én bejelentették, hogy elkezdődött az esős évszak a Tokiót is magában foglaló Kanto régióban. Bár aznap valóban esett az eső, a következő héten kevés volt a csapadék, kevesebb, mint a fele annak, mint az év e szakaszában általában.
New Orleansban 47 százalékkal nőtt a halálozási arány a Katrina-hurrikán okozta katasztrófát megelőző két esztendőhöz képest. Orvosok szerint ez nem is csoda, hiszen a jórészt szegények és középosztálybeliek lakta város 22 kórháza közül hét súlyosan megrongálódott, azóta sem tudták megnyitni, több mint 4400 orvos máshová költözött, s csak fele annyi kórházi ágy maradt a hurrikán pusztítása nyomán.…
Várhatóan augusztus elején hirdetik ki a kormányzati negyed tervpályázatának eredményét. A beruházás projektigazgatója a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: a jelentkezéseket július közepéig lehet beadni, a pályamunkákról nemzetközi bírálóbizottság dönt. Emellett elindul a magánpartner kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás is, a nyertes cég tervezi majd meg részleteiben a…
Megkezdődtek a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget beruházáshoz kapcsolódó régészeti próbafeltárások. A mintegy 400 milliárd forintos ingatlanfejlesztés egyebek közt kulturális, sport, egészségmegőrző, rendezvény és idegenforgalmi központok megépítését foglalja magában. A feltárást idén 5 ezer négyzetméteren végzik majd, az ásatások azonban várhatóan nem befolyásolják az augusztusra tervezett…
Hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a tavaly befejeződött autópálya beruházásoknál. A szervezet vizsgálataiból kiderült, hogy az építkezések sok esetben nem voltak megfelelően előkészítve, emellett a fejlesztést megalapozó gazdasági számítások sem voltak teljes körűek. A Számvevőszék ezért az állami beruházások szabályozásának és ellenőrzésének felülvizsgálatát javasolja, és várhatóan a…
Amerikai napelemgyártó üzem épül a Komárom-Esztergom megyei Környén 26 milliárd forintos beruházással - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Washingtonban.
Százezer eurót kell költeniük vendégeik szűrését lehetővé tevő biztonsági berendezésekre a Hollandia déli csücskében fekvő Maastrichtban üzemelő, könnyű kábítószer árusítására engedéllyel rendelkező ü...
Belehalt sérüléseibe péntek reggel az fiatal nő, akit előző este egy ittas férfi gázolt el Dombóváron - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. A helyszínre...
A vörös hús népszerűsítésére kampányt tervez az FVM Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum, a kommunikációs feladatokra tenderen választanak partnert - olvasható a Tender Electronic Daily (TED) honlapján. A megbízás értékét nettó 80 millió forintra becsülik.
Mintegy félezer alkalommal riasztották a tűzoltókat a csütörtök esti vihar miatt; főként fakidőlések, leszakadt ágak okoztak károkat Budapesten és Pest megyében - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken. A legtöbb segélykérés és riasztás az ország észak-nyugati megyéiből és Budapesten futott be a tűzoltókhoz, akiknek főként fakidőlések, leszakadt ágak,…
Az Allianz Bank 2OO6. őszén kezdte meg működését, egyelőre a lakossági szektorban. Termékeik nagy része innovatív, többségében ingyenes biztosítói szolgáltatásokat tartalmaznak. A bank most a megtakarítások területén kínál kiemelkedő lehetőségeket
Az ENSZ tárgyal arról az amerikai ötletről, hogy Tony Blair távozó brit kormányfő a palesztin rendezésen dolgozó úgynevezett Nemzetközi Kvartett speciális követe legyen - közölte az ENSZ szóvivője csütörtökön. Sajtóhírek szerint Izrael támogatja Blair kinevezését, míg az európai diplomaták meglepődtek az amerikai javaslaton.
Hol van, és mitől Nemzeti a Brüsszelnek küldendő Energiahatékonysági Akciótervünk? Miféle nemzeti érdekképviselet képzelhető el, ha az államigazgatás együttműködési hajlandósága ilyen alacsony?
"Kaczynski lengyel miniszterelnöknek tudnia kell azt, hogy nem csak egy absztrakt Európának okoz kárt a szavazati arányok újraelosztásához való ragaszkodásával" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Handelsblatt című lapnak adott nyilatkozatában.
156 helyszínen 1300 programmal várják a látogatókat idén a Múzeumok Éjszakáján. A fővárosban 60, vidéken pedig csaknem 100 helyszínt kereshetnek fel az érdeklődők szombaton - foglalta össze Hiller István oktatási és kulturális miniszter a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Megérkezett Askoléba a magyar K2-Gasherbrum I. expedíció - tájékoztatta a hazai sajtóirodát Kollár Lajos, a csoport vezetője. Az alpinisták pénteken reggel indulnak tovább a Karakorum-Himalája magasabb régióiba, nagyjából 100 km-et kell megtenniük a Gasherbrum I. (Hidden Peak) alaptáboráig.
A soproni városvezetés panasszal él a mélygarázs-ügy nyomozását megszüntető határozat ellen. A városatyák elszánták magukat, hogy a rendelkezésre álló valamennyi törvényes eszközt kimerítik az ügy teljes tisztázása érdekében.
A lengyel államháztartás hiánya az idén már a GDP 3 százalékos szintje alá csökkenhet - olvasható a Gazeta Prawna című lap pénteki számában. A kormányforrásokra hivatkozó közlés szerint Varsó már az i...
300 embert akar elbocsátani a gyöngyösi kórházból az a cég, amely nemrég megnyerte az üzemeltetési pályázatot, értesült a magyar rádió. Úgy tudják: a Hosp-investnek még nincs aláírt szerződése, ráadásul korábban nem is ezt, hanem valamennyi kórházi dolgozó megtartását ígérte.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén is felmérte a lakosság, valamint a jogászok, vállalkozók és gazdasági újságírók véleményét a hivatal munkájával kapcsolatban. A Tárki kutatásából kiderült, hogy a felnőtt lakosság több mint a fele hallott már a GVH-ról, ami növekedést mutat a legutóbbi adatokhoz képest.
A hét végére megszülethet a megállapodás az MSZP és az SZDSZ között a kormányátalakításról - vélte a közigazgatási reform végrehajtását felügyelő tárca nélküli miniszterjelölt. Draskovics Tibor egy rádióműsorban elmondta: a mostani változás nem különbözik az előző kormányok átalakításától, annyiban más, hogy ez most a nyilvánosság előtt zajlik.
A tőkeszerkezet optimalizálása érdekében saját részvény vásárlási program indításáról döntött a Mol - közölte Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője. A társaság részvényeinek kereskedését 10 óráig fe...
A magyar és a szlovák miniszterelnök találkozójának megszervezéséért dicséri a két ország, elsősorban Szlovákia diplomáciáját a Pozsonyban megjelenő SME. Petőcz Kálmán, Szlovákia volt svájci nagykövete a liberális polgári napilap pénteki számában megjelent írásában elismerően méltatja, hogy a szlovák diplomácia "a józanul gondolkodó magyar partnereket meg tudta győzni a találkozó fontosságáról".
Júniusban 108,6 pontról 107,0 pontra csökkent a német ifo-üzleti klíma-index, miközben a 108,4 pontra való csökkenéssel számoltak. A visszaesés ellenére is magasan áll az index. A jelenlegi üzleti feltételek al-indexe 112,5 pontról 111,4 pontra romlott, miközben az üzleti elvárásoké 104,8 pontról 102,8 pontra csökkent. Az adatok hatására csökkent az EUR-USD árfolyama. Ellenállás 1,3425-nél,…
Gyurcsány Ferenc szerint Kaczynski lengyel miniszterelnöknek tudnia kell azt, hogy nem csak egy absztrakt Európának okoz kárt a szavazati arányok újraelosztásához való ragaszkodásával. Mindezt a...
Nem változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon pénteken, az eurót 10 óra körül 248,15/25 forinton jegyezték. Ezt követően kissé, a 247, 715-ös szintig erősödött a hazai deviza.
Az InfoRádió a hét elején arról számolt be, hogy egy Dél-Budai utcát a lakók lezárták, szabálytalanul. A XI. kerület illetékese megkeresésünkre pénteken arról tájékoztatott, hogy a lezárásra mégis van fővárosi engedély. Ám a kerület most mégis fölülvizsgálja a lezárást, és elképzelhető, hogy ősszel megnyitják a régi Balatoni útba torkolló utcát, ahol egyébként egy lámpás kereszteződést is…
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Vlagyimir Putyin elnök a legnépszerűbb politikus Oroszországban, és javult a közvélemény ítélete a Mihail Fradkov vezette kormány tevékenységéről.
Nem sikerült megegyezni a Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónők ügyében a kártérítés kérdése miatt - jelentették be pénteken azok a líbiai családok, amelyeknek a gyermekei AIDS-szel fertőződtek meg.
Tenderen választott ki több ügynökséget a MOL-csoport, melyeket szponzorációs tevékenységeihez kapcsolódóan bízott meg kommunikációs feladatokkal. Az együttműködések 2008. december 31-ig szólnak.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Vlagyimir Putyin elnök a legnépszerűbb politikus Oroszországban, és javult a közvélemény ítélete a Mihail Fradkov vezette kormány tevékenységéről. A Levada közvélemény-kutató intézet júniusban készült felmérésének eredménye szerint az oroszok 81 százaléka támogatja Putyin elnöki tevékenységét, ami 4 százalékpontos javulás az előző évhez képest. Az orosz…
A NYSE Euronext tőzsde előzetes vételi ajánlatot tett a Borsa Italianara és ezzel a London Stock Exchange (LSE) csoporttal vetélkedik- olvasható a Wall Street Journal on-line kiadásában. A NYSE Eurone...