2007. június 23. szombat

jún. 23
3:43
Napelemgyár Tatbányán (HírExtra)
Amerikai napelemgyártó üzem települ Tatabányára. A kiemelkedő technológiai színvonalú gyár közel 200 magasan képzett embernek ad majd munkát 2009 végétől, és közvetetten hozzájárul a Európában és Magyarországon a klímaváltozást okozó széndioxid - kibocsátás csökkentéséhez.
jún. 23
4:53
Katonás Gergely visszatért a Vasashoz (HírExtra)
Olaszországból hazatérő légióst igazolt pénteken a bajnok TEVA-VasasPlaket. A 27 éves, jobbkezes játékos a Salerno csapatából érkezik Angyalföldre. Korábban a válogatottban is megfordult játékost az utolsó pillanatban halászta el a Fradi elől az újdonsült bajnokcsapat.
jún. 23
5:14
Két afrikai középpályás költözött Miskolcról a Megyeri útra (HírExtra)
Az Újpest FC pénteken bejelentette, hogy szerződtette a Diósgyőri VTK két afrikai középpályását Kethevoama Foxit és Sadjo Hamant. Az üzlet részleteit egyelőre egyik klub sem kívánja nyilvánosságra hozni - áll a lila-fehérek honlapján.
jún. 23
5:20
Gyurcsány: Horn Gyula progresszív politikussá vált (Alternatív Energia)
Csalódását fejezte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az államfő kitüntetéssel kapcsolatos állásfoglalása miatt. Sólyom László jelezte, aggályosnak tartja a volt miniszterelnök, Horn Gyula kitüntetését, de döntésével mindenképpen megvárja az Alkotmánybíróság állásfoglalását a kitüntetés-adományozási jogkör értelmezéséről. Gyurcsány Ferenc mindezek után Brüsszelben lapunk tudósítójának úgy…
jún. 23
5:24
A megkövezés ma is bevett módszer Iránban (Kripto Akadémia)
Ha a megkövezés szót halljuk, régi barbár korszakok jutnak eszünkbe, melyekben a halálos ítélet végrehajtásának ez elfogadott, sőt, elterjedt módszere volt. Előfordul például az Ótestamentumban - Mózes 4. és 5. könyvében -, ahol e büntetés azért sújt egy nőt, mert nem szűzen ment a házasságba. Megkövezés azonban nem csak a múltban fordult elő. Ma is bevett kivégzési mód például Iránban,…
jún. 23
5:25
Botrányos bolondballagás! Zavargóknak öltöztek a diákok! (Alternatív Energia)
Távozott a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese, akiről lapunk elsőként írta meg: SS egyenruhában pózolt saját internetes oldalán. Az iskola fenntartója, a székesfehérvéri egyházmegye csütörtökön kezdett vizsgálatot. Ám újabb botrány borzolja a kedélyeket a tanodában: egy internetes portál a gimnázium honlapjáról fotókat tett közzé, amelyek az úgynevezett…
jún. 23
5:31
Jövő hét elején dől el Capello sorsa (HírExtra)
Június 25-én vagy 26-án dönt a Real Madrid elnöksége a labdarúgócsapat edzőjének sorsáról. Az együttessel idén bajnoki címig jutó olasz Fabio Capello hétfőn vagy kedden szembesülhet az "ítélettel".
jún. 23
5:36
Kompromisszumos javaslattal érkezik az SZDSZ (Alternatív Energia)
A biztosítási rendszer átalakításáról várható a leghevesebb vita a vasárnapi koalíciós egyeztetésen, amelyre a szabad demokraták újabb kompromisszumos javaslattal készülnek. Információink szerint a liberálisok az MSZP elképzelésiben nem tudják elfogadni, hogy regionális alapon jöjjenek létre a betegutakat szervező pénztárak, azoknak országos jogkört biztosítanának, ugyanakkor belemennének abba,…
jún. 23
5:38
A gyülekezési törvényt az ellenállás eszközének szánták (Alternatív Energia)
Szakmai és társadalmi vitát kezdeményez az új igazságügyi és rendészeti miniszter a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban. Szabályozott keretek között a spontán demonstrációk lehetőségét is engedélyezhetőnek tartja. Takács Albert a Népszavának adott interjújában beszélt a főrendőrök leváltásának politikai okairól és arról, hogy Bene László távozó országos főkapitánynak pozíciót és…
jún. 23
6:14
Ellenőrre támadt egy férfi az 51-es buszon Budapesten (HírExtra)
Egy ellenőrt többször megütött, egy utast pedig megkéselt egy férfi pénteken dél körül a főváros XIX. kerületében az 51-es buszon.
jún. 23
6:16
A rendőrség is érintett a kínai rabszolgamunka-botrányban (HírExtra)
Kormányzati tisztviselők és rendőrtisztek is érintettek az észak-kínai rabszolgamunka-botrányban - állapították meg pénteken a nyomozók.
jún. 23
6:19
Még egy tétel az Apehnak... (Piac és Profit)
Az állami adóhatóság számlájára kell befizetni a gépjármű illetéket július 1-jétől - figyelmeztet az APEH.
jún. 23
6:39
TV2 kritika: az önfeladás kultúrája (Spa Trend Online)
Hirtelen, mókás ötlettől vezérelve nézőjéül szegődtem az Aktív című, jobb híján műsornak nevezett produktumnak, és elszörnyedve képzeltem magam elé a törzsnézőjét. A jeles munkatársak legutóbb arról készítettek filmecskét, hogy a csatorna műsorvezetőinek, illetve szappanopera szereplőinek gyermekei milyen bizonyítványt hoztak haza az iskolából.
jún. 23
6:41
Nem lesz fennakadás a vasúti közlekedésben (Alternatív Energia)
Nem lesz fennakadás a vasúti közlekedésben, még akkor sem, ha nem kapja meg időben a személyszállítási közszolgáltatási engedélyt a feladatot július elsejétől ellátó MÁV leánycég - tudta meg lapunk. Az évi mintegy egymillió vonatot közlekedtető MÁV Zrt. engedélye ugyanis június 30-ával lejár, a MÁV Start Zrt. pedig még nem kapta meg működési engedélyét a Magyar Vasúti Hivataltól (MVH). Egy…
jún. 23
6:47
Angela Merkel: Varsó nélkül döntsenek (HírExtra)
Németország, az EU soros elnökeként azt javasolta pénteken a brüsszeli EU-csúcson, hogy Lengyelország nélkül hozzanak döntést az EU új alapszerződését kidolgozni hivatatott Kormányközi Konferenciáról. Ezt Angela Merkel kormányfő szóvivője jelentette be péntek este.
jún. 23
6:47
Szükségtelennek értékelik a titkosszolgálatok átalakítását? (Alternatív Energia)
Elsősorban nem a takarékosság a célja a titkosszolgálati reformnak, hanem az , hogy megfeleljen a nemzetbiztonsági törvény elfogadása óta felmerülő új kihívásoknak. A kormány összevonná a három polgári és a két katonai titkosszolgálatot. A folyamat már elindult, de a gépezet lassan halad előre.
jún. 23
7:13
Quagliarella várja a Manchester United ajánlatát (HírExtra)
Az elmúlt szezont a Sampdoria csapatában töltő, egyébként félig a Sampdoria, félig pedig az Udinese alkalmazásában álló Fabio Quagliarella ügynöke pénteken kijelentette, hallották, hogy a Manchester United szerződtetné ügyfelét, konkrét ajánlatot azonban még tett az angol bajnokcsapat.
jún. 23
7:18
A Mol beelőzte az oroszokat? (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 885,39 pontos emelkedéssel, 27.664,18 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,31 százalékos erősödés.
jún. 23
7:19
Portugál védőért versenyez a Chelsea és a Manchester (Infostart)
José Mourinho, a Chelsea menedzsere egy portugál belső védőt, Zé Castrót szeretne megszerezni.
jún. 23
7:19
Még az MSZP-szavazók is egyetértenek a Fidesz hat kérdésével (HírExtra)
A Fidesz által feltenni kívánt hat kérdéssel az emberek több mint fele teljes mértékben egyetért. A kórházi napidíjak eltörlésének kérdésében a legnagyobb az egyetértés, a gyógyszerek kizárólagos gyógyszertári értékesítésénél pedig a legkisebb.
jún. 23
7:23
Beát kitaszította a Gáspár család (BorsOnline)
Bea hiába fogadta vissza ágyába a csalfa Győzikét, nincs béke Gáspáréknál. Az asszony kapcsolata ugyanis végzetesen megromlott férje családjával. A família patriarchája legutóbb elkergette szülinapjáról egykor imádott menyét, és azóta sem enyhült meg. Világossá tette, Beának nincs helye a családban.
jún. 23
7:25
Hollandia kinyitotta kapuit (Alternatív Energia)
A viszonosság elvét alkalmazva a kormány megszünteti az akadályokat a hazánkban dolgozni akaró holland munkavállalók előtt, mert Hollandia is kinyitotta kapuit a 2004-ben csatlakozott tagállamok előtt. Jelenleg az angolok, az írek, a svédek, finnek, izlandiak, a görögök, a portugálok, a spanyolok és az olaszok vállalhatnak szabadon munkát Magyarországon. A korlátozásokat fenntartókkal - többek…
jún. 23
7:28
Havasnak Dundika sem elég jó nő (BorsOnline)
„Mekkora sonkái vannak magának!”– álmélkodott Havas Henrik a TV2 Mokka címû műsorában. Bár a tanár úr nem a tapintatáról híres, megjegyzése több mint meglepő, ugyanis az egyik legszexisebb magyar lánynak, Dundikának szólt. A playmate szerint szégyen, ha valaki csak arról híres, hogy megaláz másokat.
jún. 23
7:34
Fenyô gyilkosa sosem kerül magyar bíró elé (BorsOnline)
Ha egyezik a DNS-minta, akkor is leghamarabb szeptemberben tudják kihallgatni a Belgrádban raboskodó Sefedini Agim-ot, akit Fenyô János meggyilkolásával gyanusítanak. Szakértôk szerint arra semmi esély, hogy kiadják Magyarországnak a férfit.
jún. 23
7:35
Van egyáltalán nem egészséges élelmiszer? (Infostart)
Transz-zsírok, koleszterin, cukor - mindegyik káros az egészségünkre. Ellenségnek kikiáltani egyiket sem érdemes, a szakemberek egyetlen élelmiszerre sem mondják, hogy egészségtelen. A lényeg a mennyiség - mondja a Táplálkozástudományi Társaság elnöke.
jún. 23
7:39
Bajnai Gordon ül Gyurcsány székébe? (BorsOnline)
Bajnai Gordon miniszterré való kinevezése az első lépés lehet, hogy Gyurcsány Ferenc utódjává válhasson 2009-ben. Értesüléseink szerint Gyurcsány ennek érdekében “tanulni” küldte az egykori üzletembert az önkormányzati minisztérium élére.
jún. 23
7:41
Gyurcsány: a brüsszeli megegyezéssel Európa újra a szorosabb integráció felé tart (Kripto Akadémia)
Európa újra nekiindult a szorosabb integráció felé - ezekkel a szavakkal kommentálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombat hajnalban Brüsszelben az EU-csúcsértekezlet sikerét, azt, hogy a tagállamok vezetőinek sikerült megállapodásra jutniuk az EU-alkotmányt felváltó új szerződés alapjairól. Gyurcsány Ferenc a csúcs befejeződése után tartott sajtóértekezletén leszögezte: magyar szempontból a…
jún. 23
7:44
Csak a csőd menti meg a Ferencvárost? (BorsOnline)
Végnapjait éli a Ferencváros. A focicsapat maradt az NB II-ben, a szurkolók elfordultak, a szponzorok kihátráltak, az állam nem segít. Miért is tenné? A klub azonban még nem adta fel, egyesek szerint az MLSZ-szel szembeni pert is tovább kellene vinni, ragaszkodni a tavalyi élvonalbeli kizárás miatti kártérítéshez. Ez azonban nem olyan nem egyszerű.
jún. 23
7:47
36 órás vita után született meg az EU-s megállapodás-tervezet (Kripto Akadémia)
Megállapodás született szombat hajnalban Brüsszelben, az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői találkozóján annak az új szerződésnek a tervezetéről, amely az EU életbe lépni nem tudott alkotmányos szerződését helyettesíti. Az egyezség tényét több résztvevő, köztük Nicolas Sarkozy francia elnök néhány perccel a nem hivatalos bejelentés után megerősítette. Harminchat órás maratoni vita…
jún. 23
7:49
Három hete van Észak-Koreának, hogy bezárja a jongbjoni erőművet (Kripto Akadémia)
Észak-Korea három hetet kapott arra, hogy bezárja jongbjoni atomerőművét - jelentett be szombaton Tokióban Christopeher Hill, a Phenjannal tárgyaló amerikai küldöttség vezetője. Hill pénteken rövid látogatást tett hétfőn a külvilágtól hermetikusan elszigetelt országban, majd Szöulon keresztül utazott a japán fővárosba. Phenjan februárban egyezett bele abba, hogy felhagy nukleáris fejlesztésével,…
jún. 23
7:52
Political Capital: Reformra szorul a pártfinanszírozás (HírExtra)
A jelenlegi törvény szerint a pártok maximum 400 millió forintot fordíthatnak a választási kampányra. Ez a szabály a Political Capital elemzői szerint nemcsak hogy elavult, de tág teret ad a korrupciónak. Az intézet pénteki közleményében több példán keresztül igyekszik bizonyítani: a jelenlegi helyzet tarthatatlan.
jún. 23
7:55
Diana hercegnő kisebb vagyont hagyott fiaira (Infostart)
Hatalmas összeget örökölt tragikus körülmények között elhunyt édesanyja után Vilmos Herceg. Diana elsőszülött fia a 25. születésnapjától évente kapja majd a pénzt.
jún. 23
8:03
Kásásék döntősök (HírExtra)
Kásás Tamás és Madaras Norbert csapata, a Pro Recco bejutott a férfi vízilabda Euroliga döntőjébe, miután a milánói Final Four első találkozóján egy góllal nyert az Olimpiakosz Pireusz ellen.
jún. 23
8:04
A NAÜ-vel közös munkaterv készül az iráni atomprogramról (Kripto Akadémia)
Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója megállapodott pénteken Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) abban, hogy két hónapon belül közös munkatervet dolgoznak ki az iráni atomdossziéval kapcsolatos minden függő kérdés megoldására - jelentette be a NAÜ főigazgatója. "Tárgyaltunk egy menetrendről, különböző feltételekről és fontossági sorrendről. Miközben Irán…
jún. 23
8:08
Fákat döntött ki Nógrádban a vihar (Alternatív Energia)
Nógrád megye nyugati és déli részén fákat döntött ki a pénteken későn este kezdődött vihar - közölte a katasztrófavédelem. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén elmondták: Balassagyarmatra, Pásztóra, Szarvasgedére és Vanyarcra vonultak ki a tűzoltók. Balassagyarmat és Pásztó belterületén, valamint a Szarvasgedére vezető úton, továbbá Vanyarc és Kálló között nehezítették a…
jún. 23
8:11
Hujber csókkal bizonyította: még mindig imádja Cynthiát (BorsOnline)
Igazi párparadé volt csütörtök este a VIVA COMET díjátadón. A legnagyobb feltûnést Hujber Feri keltette, aki magánéleti botrányai után elôször mutatkozott nyilvánosan feleségével, Cynthiaval. A pár forró csókokkal, ölelésekkel bizonyította: megmentették házasságukat. Hujberék mellett nagy feltûnést keltett Balogh Edina is, aki most mutatta meg elôször új barátját, Alexet a nagyérdemûnek.
jún. 23
8:12
Békák segítségével fékeznék meg a járványok terjedését (Infostart)
Több ezer békát akarnak Delhibe telepíteni, hogy a segítségükkel fékezzék meg a számos betegséget hordozó szúnyogok szaporodását. Környezetvédők szerint ugyanakkor először a nagyváros folyóit kellene megtisztítani, a kétéltűek ugyanis a szennyezés miatt tűntek el.
jún. 23
8:19
Vieira az Interben fejezi be (HírExtra)
A francia Patrick Vieira pénteken közölte: jelenlegi csapatában, az olasz Internazionaléban fejezi be pályafutását. A 30 éves középpályás biztosan kitölti 2010-ig érvényes szerződését, a folytatásról pedig csak azután dönt.
jún. 23
8:21
Két hetet töltött az űrben az Atlantis és legénysége (Kripto Akadémia)
Két hét űrutazás után pénteken közép-európai idő szerint 21 óra 49 perckor visszatért a Földre az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét asztronautával a fedélzetén. Az űrsiklónak eredetileg már egy nappal korábban landolnia kellett volna a floridai Kennedy Űrközpontban, de a biztonságos leszállást a kedvezőtlen időjárási viszonyok veszélyeztették, ezért a földi irányítás végül úgy döntött, hogy "a…
jún. 23
8:21
Véget ért Guily gránátvörös-kék karrierje (HírExtra)
A spanyol labdarúgó bajnokság 2006/2007-es szezonjának ezüstérmese, a FC Barcelona pénteken arról tájékoztatta francia támadóját, Ludovic Guily-t, hogy a jövőben nem tart igényt játékára.
jún. 23
8:24
Megállapodás született az EU új szerződésének tervezetéről (Gondola)
Megállapodás született szombat hajnalban Brüsszelben, az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői találkozóján annak az új szerződésnek a tervezetéről, amely az EU életbe lépni nem tudott...
jún. 23
8:26
Fontos változásokat hoz a brüsszeli megállapodás (Kripto Akadémia)
Fontos változásokon mehet át két éven belül az Európai Unió intézményrendszere, miután szombat hajnalban a tagországok brüsszeli állam- és kormányfői találkozóján megállapodás született az új reformszerződés tervezetéről. A dokumentum a Hollandiában és Franciaországban elutasított, 18 másik EU-tagállamban - így Magyarországon is - viszont már törvényesen is megerősített alkotmányos szerződés…
jún. 23
8:30
A felnőttek 4 százaléka szűz (HírExtra)
Az amerikai felnőttek 4 százaléka sosem élt nemi életet - derül ki egy pénteken közzétett felmérésből. A mexikói származású amerikaiak 12 százaléka szűz felnőtt kora ellenére.
jún. 23
8:30
Fákat döntött ki Nógrád megyében a vihar (Gondola)
Nógrád megye nyugati és déli részén fákat döntött ki a pénteken későn este kezdődött vihar - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén...
jún. 23
8:35
Kóka: az SZDSZ missziója a transzatlanti kapcsolatok erősítése (Gondola)
Az SZDSZ missziója Magyarország transzatlanti kapcsolatainak erősítése - mondta kétnapos washingtoni tárgyalásai végeztével Kóka János, a liberális párt elnöke az MTI-nek. "Magyarország az elmúlt...
jún. 23
8:40
Gyurcsány: Európa újra nekiindult a szorosabb integráció felé (Gondola)
Európa újra nekiindult a szorosabb integráció felé - ezekkel a szavakkal kommentálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombat hajnalban Brüsszelben az EU-csúcsértekezlet sikerét, azt, hogy a...
jún. 23
8:44
Hogyan élte túl a műsorvezető a 480 km/órás balesetet? (Infostart)
Gyerekkorának kedvenc motoros mutatványosával találkozik Richard Hammond, a Top Gear autós magazin egyik műsorvezetője, aki hihetetlen módon élt túl egy 480 kilométer/órás sebességnél bekövetkezett balesetet.
jún. 23
8:46
Kezdődik a dinnyeszezon (Gondola)
Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több - tájékoztatta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs...
jún. 23
8:46
Karnevál a Lánchídon (Spa Trend Online)
A Nyár a Lánchídon című program keretében ma rendezik meg a hagyományos Hídünnepet és a Duna Karnevált Budapesten. Az esemény mottója: Budapest tegnap és ma. A rendezvényen színházi és zenei programokkal, táncegyüttesek előadásaival várják az érdeklődőket a hídon és a Duna két partján: a budai Clark Ádám téren és a pesti Roosevelt téren.
jún. 23
8:51
Lengyelországnak nem sietős, nemet mondtak a francia javaslatra (HírExtra)
Lengyelország pénteken elvetette azt a francia kompromisszumos javaslatot, amelynek az volt a célja, hogy Varsó számára elfogadhatóvá tegye az új alapszerződés-tervezetben szereplő szavazási rendet.

Keresés