A Pro Recco nyerte a férfi vízilabda Euroligát. A Kásás Tamást és Madaras Norbertet is foglalkoztató olasz együttes a milánói Final Four döntőjében 9-8-ra győzött a horvát Jug Dubrovnik ellen.
Nem, kérem szépen, ezt a virágot nem botanikus kertben kell keresni, ugyanis a tavalyi Playmate választás közönségdíjasa, Voksán Virág egészen más értékekkel bódította el a szépség iránt fogékony férfiakat. Virág azonban nem csak a szépségével igyekszik kitűnni, amit az alábbi beszélgetés is híven tükröz.
Barcs zászlóshajó az együttműködés terén - hangsúlyozta Lamperth Mónika szocialista politikus szombaton este Barcson, a Város Napján tartott ünnepségen. A leköszönő önkormányzati miniszter kifejtette: a barcsiak, s e térség lakói tudnak valami különlegeset, a történelem megtanította őket arra, hogy minden sikerért keményen meg kell dolgozni, együtt kell működni, ha eredményeket akarnak elérni.…
A Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbenéssel értesült arról, hogy ismeretlenek félholtra vertek egy újságírót - áll a KDNP szombati közleményében. A párt szerint ez az eset is bizonyítja, hogy megszűnőfélben Magyarországon a jogrend, az elemi életbiztonság.
A Pro Recco nyerte a férfi vízilabda Euroligát. A Kásás Tamást és Madaras Norbertet is foglalkoztató olasz együttes a milánói Final Four döntőjében 9-8-ra győzött a horvát Jug Dubrovnik ellen.
Felkészülési mérkőzésen a Zalaegerszeg labdarúgócsapata idegenben 2-1-es győzelmet aratott az osztrák Rapid Wien együttese felett szombaton. Az első félidőben a Rapid szerzett vezetést, ám a második játékrészben a ZTE fordítani tudott.
Rendkívül fontosnak ítélte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, hogy "az integrációs folyamat megmenekült az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletén született megállapodás eredményeként". A németországi Kielben tartózkodó magyar parlamenti elnök szombaton adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Európa - mint fogalmazott - " kompromisszum-kultúrában" példát mutatott. A kompromisszumok lényegét…
Több százan látogattak el szombat este fél kilencig a budapesti Magyar Nemzeti Galériába a Múzeumok Éjszakája alkalmából. Délután négy órától az 50 éves Móra Kiadó volt a vendége az idén szintén 50 éves Magyar Nemzeti Galériának. A gyermekeket sokszínű programokkal, mesedélutánnal és mini tárlatvezetéssel várták a szervezők. A restaurálás művészete című kiállításon a legkisebbek restaurátorok és…
A horvát NK Zagreb labdarúgócsapata 2-1-re nyert az albán Vllaznia ellen az Intertotó-kupa első fordulójának szombati játéknapján. A szlovák Slovan Bratislava 2-0-ra verte a luxemburgi Red Boys Differdange együttesét. A fehérorosz Sahtyor Szaligorszk fölényes, 4-1-es győzelmet aratott az örmény Ararat Jereván felett. A visszavágókat június 30-án és július 1-én rendezik.
A kormányátalakítás legfeljebb az MSZP-nek üzen. Gyurcsány Ferenc másodlagos frissességű kabinetjében Kiss Péter megerősödött, ám nagyobb felelősség is szakadt a nyakába.
Az afganisztáni biztonsági erők több mint 1500 tálib fegyverest öltek meg március óta, jelentette be szombaton az afgán belügyminisztérium. A minisztérium arról nem számolt be, hogy az afgán hadsereg és rendőrség mennyi embert veszített.
Elhatárolódik az Allianz az interneten terjedő cigányozó e-mailtől, a cég belső vizsgálatot indított a vállalat egyik címéről küldött elektronikus levél miatt - közölte a részvénytársaság pr-vezetője, Szanyi Laura csütörtökön este az MTI-vel.