Elnapolta egyes hajléktalanszállóinak, krízisközpontjainak és szociális intézményeinek bezárásáról szóló javaslatát a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, miután az ülésen demonstrálók jelentek meg.
Egy korábban a Google-nél, most a Microsoftnál dolgozó férfi kitálalt. Mondanivalójának lényege, hogy a munkahelyi körülményeire oly büszke Google túl szép képet ad a kívülállóknak, mert valójában sokkal többet dolgoznak,...
Pénteken megkezdődik a dunaújvárosi híd műszaki átadása. Ha a szakhatóságok mindent rendben találnak, akkor várhatóan július végére lezárul az ellenőrzés, és átadhatják a hidat a forgalomnak.
Elégedetten nyilatkoztak pénteken a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Észak-Koreában tartózkodó ellenőrei a jongbjoni atomerőműnél tett látogatásukról, noha - mint mondták - a létesítmény még...
A szem önkéntelen mozgása segít abban, hogy felismerjük a finom részleteket is, erre jöttek rá amerikai neurológusok. A Nature című tudományos lap internetes változata szerint egy tárgy megpillantásakor a szem egyáltalán nem mozdulatlan, hanem ide-oda vándorol a pillantás. Michele Rucci és kollégái egy trükk segítségével állapították meg, mire is szolgál az önkéntelen szemmozgás, amelynek okáról…
Könnyebben sérült az a rendőr, akit egyik nyomozótársa lőtt meg csütörtökön délelőtt a Teve utcai rendőrpalotában. Lőgyakorlathoz készülődtek, amikor a fegyver elsült.
Óriási titkolózás övezte hogy ki lép az elhunyt Darvas Iván helyébe a Nemzet Színészei közé. Sok név felmerült – lapunk szavazásán például Körmendi János volt a befutó –, de már nem kell tovább találgatni: a nemzet új színésze Bodrogi Gyula.
Az Athén északnyugati peremén található Parnasszus hegyen péntekre virradóan heves tűz pusztított, de reggelre csökkent az intenzitása, mert elállt a szél, és nem fenyeget lakott területet - közölték a görög tűzoltók.
Az Egészségügyi Minisztérium és a magánbiztosítók megbeszélésén a tárca vezetője szóbeli ígéretett tett arra, hogy az állam közpénzekből pótolni fogja a biztosítók veszteségét, ha a több biztosítós rendszer bevezetése nem hozna anyagi nyereséget nekik -mondta Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki tájékoztatóján. A minisztérium cáfol.
A hírek szerint a Chelsea labdarúgójáért a katalán klub kezdetnek 12 millió fontot (4 és fél milliárd forintot) ajánl, ám a végső összeg 16 millió font (közel 6 milliárd forint) is lehet. Az olasz élvonalba most visszakerült Juventusnál már biztosították Claudio Ranieri vezetőedzőt, hogy lesz elegendő pénz a Barcelona ajánlatának túllicitálására.
A kormánypártok elképzelése szerint évente egy hónappal tolódna ki a nyugdíjkorhatár 2010-től, vagyis annak, aki elérte a 62. évét, egy hónappal tovább kell dolgoznia ahhoz, hogy öregségi nyugdíjba vonulhasson - értesült a Népszabadság.
Titokban látogatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Veszprémbe, váratlan megjelenése nagy felfordulást okozott a megyeszékhelyen - írta pénteken a Magyar Nemzet. A lap értesülése...
Új szakértôt és DNS vizsgálatot kér E. Zsanett jogi képviselôje. Dr.Tuza Péter az ügyészséghez beadott indtványában a vizsgálatok egy módszerrel történô megismétlését kérte. Az eljárás több millió forintba kerül. A Jogi képviselô szerint amennyiben az ügyészség ezt elutasítja annak komoly üzenete van a társadalom felé.
A hosszú repülőút kétszeresére növeli a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát, hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ egészségügyi világszervezete. A WHO kutatást készít az utazási kockázatokról, és ennek keretében 5, egymástól független felmérés alapján adta ki a figyelmeztetést.
Kényszervallatás gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettesek ellen, mert a múlt pénteken elrabolt és bántalmazott újságírónő fiát állítólag atrocitások érték a kihallgatásán - tudta meg a Népszabadság a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.
Katasztrófa esetére szóló kiürítési tervet, a károkat fedező százmillió forintos felelősségbiztosítási kötvényt is be kell mutatnia annak, aki augusztus 20-án meg akarja rendezni a tűzijátékot - olvas...
Új vetélkedőkkel és valóságshow-val jelentkezik ősztől mindkét nagy kereskedelmi tévécsatorna. A hazai fittness guruk párbaja új színtérrel bővülhet, a tévé előtt ülők pedig eldönthetik, melyik programra szavaznának. Mfor.hu háttér.
Visszatöltötte a Mol a stratégai készletből kivett 10 ezer tonna olajat. A Mol a január eleji orosz olajszállítások akadozásakor vette igénybe a készlet töredékét
Szex, vagy mobilozás? Ugye nem kérdés. Vagy mégis? A Carphone Warehouse és a Londoni Gazdasági Iskola legfrissebb kutatása megdöbbentô eredményre jutott. A megkérdezett fiatalok még a szexrôl is hajlandók lemondani, csak ne kelljen nélkülözniük egy hónapra a mobiljukat.
Szávay Ágnes búcsúzott az angol nyílt teniszbajnokság (Wimbledon) küzdelmeitől, miután két játszmában vereséget szenvedett a 24. helyen kiemelt ukrán Alona Bondarenkótól a csütörtöki játéknapon.
Az Athén északnyugati peremén található Parnasszus hegyen péntekre virradóan heves tűz pusztított, de reggelre csökkent az intenzitása, mert elállt a szél, és nem fenyeget lakott területet -...
Okult a kormány a több halálos áldozatot is követelő, tavaly augusztus 20-i viharból: a Miniszterelnöki Hivatal idén már egyebek mellett százmillió forintos felelősségbiztosítási kötvény bemutatását is megköveteli az ünnepségekre kiírt közbeszerzési eljáráson induló vállalkozásoktól - értesült a Népszava.
A Mol június 28-án 361.081 darab sajátrészvényt vásárolt 28.119 forintos részvényenkénti áron, az OTP Bank és az ING Bank közreműködésével - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. A...
Nyomravezetői díjat próbált meg kicsikarni a május elején eltűnt brit kislány szüleitől az az olasz férfi és portugál nő, akiket csütörtökön, Spanyolországban vettek őrizetbe. A párnak pusztán ennyi köze van a feltételezett gyernekrabláshoz - közölte péntekre virradóra a spanyol belügyminisztérium. Előzőleg a spanyol és az olasz hatóságok ellentmondásos nyilatkozatot tettek.
Fidel Castro szerint George Bush amerikai elnöknek egy rá vonatkozó megjegyzése segített neki rájönni arra, hogy Isten kegyelméből élte túl az ellene irányuló merényleteket.
Új határozattervezetetet nyújtottak be Koszovóról a nyugati országok az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által készített dokumentum már a negyedik változat, Oroszország azonban ezt is elutasította.
A jelenleginél évente egymillió fonttal (368 millió forinttal) többet kért II. Erzsébet brit királynő a kormánytól a Buckingham-palota sürgős rekonstrukciójára, mivel az épület olyan rossz állapotban van, hogy gyakorlatilag a szétesés fenyegeti.
A MÁV Cargo Zrt. megkapta az egész Európai Gazdasági Térségre érvényes újfajta működési engedélyét a Magyar Vasúti Hivataltól - közölte a MÁV Cargo az MTI-vel. Közlésük szerint az engedélyezési...
Egészségre ártalmas kínai áruk forgalmazását tiltották be az Egyesült Államokban. A veszélyes áruk listáján egyaránt vannak élelmiszeripari termékek, tisztítószerek és gyermekjátékok, példul halkonzervek és fogkrémek.
Az SZDSZ csak akkor támogatná a Mol felvásárlását megakadályozó törvénymódosítást, ha az nemzetbiztonsági kockázatok miatt alaposan indokolt - mondta a Magyar Nemzetnek Horn Gábor.
Eheti ajánlónk a Dunára összpontosít: a két szigetet és a Lánchidat ajánljuk. Akár felváltva is. A Lánchíd két végében lesz a Budapesti Búcsú, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt rengeteg programot kínálva....
A devizapiacra nagy hatással volt a Fed tegnapi kamatdöntése és a bank kísérö nyilatkozata, mely arra utalt, hogy az infláció csökkenésének további bizonyítékaira van szükség. A kísérö nyilatkozat szerint nem valószínü, hogy az idén sor kerülne kamatcsökkentésre. Ha a várt szerint alakul a munkaerö-piaci helyzet, legkorábban 2008 elején lenne lehetséges a csökkentés. Az EUR-USD-t 1,3446-on…
A GBP-USD árfolyama tegnap 67 pipes sávban mozgott, 2,0044 és 1,9977 között. A devizapár profitált a brit Nationwide-ingatlanár-indexböl, és átlépte a 2-es értéket. Az átmeneti visszaesés és King kommentárjai ellenére is sikerült a kerek érték fölött maradnia a devizapárnak. Az EUR-USD csupán 24 pipes sávban mozgott, 1,3457 és 1,3433 között. A Fed tegnap változatlanul 5,25%-on hagyta alapkamatát,…
Pénteken benyújtotta lemondását a szexuális bűncselekményekkel vádolt Mose Kacav izraeli államfő. Előtte, csütörtökön egy vádalku keretében kisebb bűnöket elismert azért cserébe, hogy elkerülje a letöltendő szabadságvesztést.
Kirabolták egy játékterem őrét péntek hajnalban Miskolc belvárosában - közölte a rendőrség. A teremőrt leütötték, és elvették az övtáskájából azt a pénzt, ami a játéktermi gépek bevételéből származott - mondta Nagy Sándor, a miskolci kapitányság szóvivője.Hozzátette: a két ismeretlen férfit keresik, a helyszínelés jelenleg is tart. Mint mondta, az őr nem fegyveres biztonsági ember, hanem "csak" a…
Fidel Castro szerint George Bush amerikai elnöknek egy rá vonatkozó megjegyzése segített neki rájönni arra, hogy Isten kegyelméből élte túl az ellene irányuló merényleteket. "Már értem, hogy minek...
Autóba rejtett robbanószerkezetet találtak péntek hajnalban London egyik központi kerületében. A rendőrség hatástalanította a pokolgépet, a terrorellenes kommandó megkezdte a vizsgálatot. Gordon Brown kormányfő szerint Nagy-Britannia "súlyos és állandó fenyegetettségben él".
Nyomravezetői díjat próbált meg kicsikarni a május elején eltűnt brit kislány szüleitől az az olasz férfi és portugál nő, akiket csütörtökön, Spanyolországban vettek őrizetbe. A párnak pusztán ennyi köze van a feltételezett gyernekrabláshoz - közölte péntekre virradóra a spanyol belügyminisztérium. Előzőleg a spanyol és az olasz hatóságok ellentmondásos nyilatkozatot tettek.
Erdőtűz pusztít a görög főváros közelében, ahol egy szállodát és egy katonai radarállomást ki kellett üríteni. Az oltásban százötven tűzoltó vesz részt. Görög illetékesek szerint több ezer hektár erdő égett le a görög főváros körül, beleértve ebbe egy park különleges növényvilágát.