2007. június 29. péntek

jún. 29
19:12
Tőzsdére készül az AAA Auto csoport (Privátbankár)
Az AAA Auto csoport várhatóan év végéig megjelenik a prágai és a budapesti tőzsdén. A használtautó-értékesítéssel foglalkozó társaság ezzel elsősorban a külföldi terjeszkedéshez szükséges pénzügyi fedezetet teremtené elő, a vállalat ugyanis jelentős bővítéseket tervez Lengyelországban és Magyarországon. A tervek szerint a tavaly 300 millió eurós forgalmat elérő cégcsoport először 30-40 millió euró…
jún. 29
19:12
Vasárnap írja alá a koalíciós szerződés kiegészítését az MSZP és az SZDSZ (Gondola)
Melléklettel egészíti ki az MSZP és az SZDSZ a koalíciós szerződést, a reformok további menetrendjével összefüggésben részleteket, felelősöket és határidőket is megneveznek a dokumentumban, amelyet...
jún. 29
19:13
Minden hajónk döntős 1000 méteren (HírTV)
Minden magyar egység döntős a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Eb-n, miután pénteken Vajda Attila is kvalifikálta magát a szombati fináléra. A magyar kenus a csütörtöki előfutamból még jutott tovább, a pénteki középfutamban azonban a második helyen végzett, így beverekedte magát a döntőbe.
jún. 29
19:14
Optimistábbak a háztartások (Privátbankár)
Tovább javultak a lakosság gazdasági várakozásai a második negyedévben az Ecostat felmérése alapján. A munkanélküliséggel kapcsolatos félelmek ugyan továbbra is erősek, a háztartások ennek ellenére saját gazdasági kilátásaikat kedvezően ítélik meg. Legnagyobb mértékben az inflációs várakozások javultak, azonban a magyar gazdaság kilátásait a lakosság nagy része negatívan értékeli. Az Ecostat a…
jún. 29
19:15
Bántalmazással vádolja a rendőröket egy roma család (Infostart)
Feljelentést tett a múlt vasárnapi hevesi búcsún intézkedő rendőrök ellen egy roma család.
jún. 29
19:15
Augusztus 20-ai tűzijáték (HírTV)
Százmillió forintos felelősségbiztosítást és katasztrófatervet követel meg az augusztus 20-ai ünnepségek megrendezésére pályázó vállalkozásoktól a Miniszterelnöki Hivatal. Összesen 225 millió forintot szánnak a rendezvényekre.
jún. 29
19:16
Négy feltétel kell a helyi iparűzési adó megszüntetéséhez (Privátbankár)
A KPMG adómenedzsere kizártnak tartja, hogy az Európai Bíróság eltörli a magyar iparűzési adót. A testület tegnap kezdte meg a tárgyalást az adónemről, ugyanis több magyarországi cég ennek megsemmisítését szorgalmazta. Földes Balázs elmondta: az iparűzési adót csak négy feltétel együttes megléte esetén minősíthetné tiltottnak az Európai Bíróság, a legtöbb vita az adóköltségek fogyasztókra történő…
jún. 29
19:18
A vártnál jobb lett a folyó fizetési mérleg (Privátbankár)
A vártnál kedvezőbben alakult a folyó fizetési mérleg az első negyedévben az áruforgalmi egyenleg pozitívba fordulása miatt. A külfölddel szembeni finanszírozási igény – vagyis a folyó fizetési és a tőkemérleg együttese – szintén javult, az első három hónapban a GDP 4 százalékát érte el. A külkereskedelmi mérleg hiánya a felére csökkent az első négy hónapban az előző év azonos időszakához képest,…
jún. 29
19:24
Kitüntetés az Antenna Hungária tulajdonosának (Infostart)
Az Antenna Hungária Zrt. tulajdonosa, a francia Telediffusion de France (TDF) nyerte el az Európa egyik legvonzóbb befektetéséért járó díjat a franciaországi La Baule-ban megrendezett befektetési világkonferencián.
jún. 29
19:42
Vádalkuja értelmében lemondott az izraeli államfő (Infostart)
Hivatalosan is benyújtotta lemondását Móse Kacav izraeli elnök, akit nemi erőszakkal gyanúsítottak, és az ügyben vádalkut kötött, hogy elkerülje a börtönbüntetést.
jún. 29
19:43
Meggyőzi-e Gyurcsány az egészségbiztosítót? (Infostart)
Álláspontjának felülvizsgálatára kéri az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt a miniszterelnök az őszi zavargások során megsérült rendőrök után kiutalt betegápolási, biztosítási díj tervezett visszafizettetése miatt.
jún. 29
19:43
Klubrádiós botrány Debrecenben: Kósa a véleménynyilvánítás szabadságáról (Gondola)
A politikai véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legfontosabb alkotmányos alapjog - közölte Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a Klubrádió élő adását megzavaró botrány ügyére reagálva...
jún. 29
19:44
Az Antenna Hungária tulajdonosa nyerte az Európa legvonzóbb befektetése díjat (Gondola)
Az Antenna Hungária Zrt. új tulajdonosa, a francia Telediffusion de France (TDF) nyerte el pénteken az Európa egyik legvonzóbb befektetéséért járó díjat a franciaországi La Baule-ban megrendezett...
jún. 29
19:45
Vasárnaptól szabad a vásár az EU áram-és gázpiacán (Gondola)
Július 1-jén teljes egészében nyitottá válik az áram és gázpiac az Európai Unió tagországaiban. Ez azt jelenti, hogy ezentúl a háztartások is szabadon megválaszthatják, melyik szolgáltatótól...
jún. 29
19:46
Meggyötört testek (Gondola)
Úgy tűnik, Kármán Irénnek szerencsére nincs köze a közelmúltban Moszkvában meggyilkolt Politkovszkaja nevű orosz újságírónőhöz, vagy az ukrán sajtó lefejezett munkatársához, Gongadzéhez. Mások a viszonyaink, mint a tőlünk keletre eső országokban.
jún. 29
19:47
Jelentősen növekszik Szerbia fegyverexportja (Gondola)
Az idén számottevően növekszik Szerbia fegyverexportja: az állami tulajdonban lévő Jugoimport SDPR 100 millió dolláros árbevételre számít a fegyverek értékesítéséből, ez több mint 60 százalékkal...
jún. 29
19:49
Hivatalosan is benyújtotta lemondását Móse Kacav izraeli elnök (Gondola)
Hivatalosan is benyújtotta lemondását pénteken Móse Kacav izraeli elnök, akit nemi erőszakkal gyanúsítottak és az ügyben vádalkut kötött, hogy elkerülje a börtönbüntetést. Szexuális botránya miatt...
jún. 29
19:49
Megnyílt a 42. Karlovy Vary-i filmfesztivál (Spa Trend Online)
A Delirious című, Tom DiCillo rendezte amerikai alkotás bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban ünnepélyes keretek között megnyílt a 42. nemzetközi filmfesztivál.
jún. 29
19:50
Massa volt a leggyorsabb a második szabadedzésen (HírTV)
A brazil Felipe Massa győzelmével ért véget a Formula-1 Francia Nagydíjának pénteki második szabadedzése. Massa 35 ezreddel előzte meg csapattársát, a finn Kimi Raikkönent, a harmadik helyen nagy meglepetésre a Toro Rosso pilótája, a brit Scott Speed végzett.
jún. 29
19:52
Eladó a Terminátor rendezőjének birtoka! (Piac és Profit)
James Cameron, a háromszoros Oscar-díjas rendező, producer és forgatókönyv-író megválik a "Nyugalom Bázisa" (Tranquility Base) nevet viselő, hét önálló telekből álló, összesen 295 hektáros malibui birtokától.
jún. 29
19:52
Türelmet kért a koszovói albánoktól a NATO-főtitkár (Gondola)
Türelmet kért a függetlenséget követelő koszovói albánoktól pénteken Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, elismerve, hogy Koszovó függetlenségének elfogadtatása - amit főleg az Egyesült Államok, s...
jún. 29
19:57
A VDSZSZ Szolidaritás ragaszkodik a tíz százalékos béremeléshez (Gondola)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás a tíz százalékos alapbér-emelés nélkül nem hajlandó aláírni a személyszállítás kiszervezésben érintett munkavállalóira vonatkozó...
jún. 29
19:59
Dinnyeháború (HírTV)
Dél-Békésben kitört a dinnyeháború. A korán beérett termés dömpinget eredményezett, miközben a piacon még nem keresik a magyar dinnyét. Emiatt a felvásárlási árak most húsz forint környékén mozognak, miközben egy kiló dinnye önköltsége negyven forint. A termelők a felvásárlók árletörésének megfékezésére az agrárminiszterhez fordulnak. (hírTV)
jún. 29
20:00
Befejeződik a kutatás az iraki tömegpusztító fegyverek után (Gondola)
Befejeződik a kutatás az iraki tömegpusztító fegyverek után; az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangú döntést hozott erről. A testület 14-0 arányú voksolással rendelte el a világszervezet...
jún. 29
20:19
Halál a Stones madridi koncertje után (Infostart)
Két ember meghalt, kettő megsérült a Rolling Stones stábjából, amikor a madridi koncert után a színpad szétszerelésén dolgoztak.
jún. 29
20:27
Gazdátlanul sodródott a 18 milliárdot érő vitorlás az óceánon (Infostart)
Több mint egy tonna kokaint találtak a szenegáli hatóságok egy gazdátlanul sodródó vitorlás hajón.
jún. 29
20:28
A lengyelek újrakezdik (HírTV)
Lengyelország újrakezdi a vitát a múlt héten megszületett uniós reform-szerződésről. Jaroslaw Kaczynski kormányfő szerint a szavazati arányok problémáját végleg meg kell oldani. Az unió soros elnöki tisztségét vasárnap átvevő Portugália figyelmeztette Varsót, gondolni se merjen arra, hogy megpróbálja újra-indítani a vitát a szerződésről. A kompromisszum harminc órányi tárgyalás után j...
jún. 29
20:29
Boltok előtt sátoroznak a mágikus technológiai csodáért (Infostart)
Helyi idő szerint péntek délután hat órakor dobják piacra az Apple informatikai vállalat első mobiltelefon-modelljét, az iPhone-t. A készülék iránt akkora a kereslet, hogy sokan már hétfő óta a boltok előtt sátoroznak, hogy elsőként juthassanak a várva várt telefonhoz.
jún. 29
20:29
A vezető államok központi bankjaiban 3 és fél billió dollárnyi pénz lehet (Gondola)
Az IMF szerint a nemzetközi szervezethez tartozó államok központi bankjaiban az idei év első negyedében mintegy 3 és fél billió dollárnyi pénz lehetett, minden bankot tekintve a banki tartalékok...
jún. 29
20:30
Mikola: Inci-finci vázlat a miniszterelnök előterjesztése (HírTV)
Inci-finci vázlatnak nevezte Mikola István a miniszterelnök előterjesztését a több-biztosítós rendszerről. A fideszes politikus szerint egy ilyen nagy átalakítást nem lehet 5 oldalban összefoglalni, főleg úgy, hogy közben nem folynak szakmai egyeztetések a változtatásokról.
jún. 29
20:32
Megérkezett Putyin KGB-s előőrse Amerikába - lebuktak a hamis százdollárossal (Gondola)
Vasárnap Maine államban találkozik egymással Putyin és Bush. A találkozó biztosítására az oroszok KGB-s előőrse már meg is érkezett, és hogy elkerüljék a feltűnést, a helyi italboltban hamis száz dollárossal akartak fizetni.
jún. 29
20:34
Fokozták a biztonsági intézkedéseket Wimbledonban is (Gondola)
Fokozták a biztonsági intézkedéseket a wimbledoni teniszközpontban és annak környékén azt követően, hogy a rendőrség reggel súlyos merényletkísérletet hiúsított meg Londonban. Roger Draper, a...
jún. 29
20:36
Számítógép segíti Victoria Beckhamet az öltözködésben (Infostart)
Egy negyedmillió fontba (közel 90 millió forintba) kerülő különleges szekrényt vett és építtetett be Los Angeles-i villájába Victoria Beckham.
jún. 29
20:44
Sokan hiszik, hogy még negyven felett is szülhetnek (Infostart)
Németország - az Európai Unió több más államához hasonlóan - az elkövetkező évtizedekben egyre nehezebben fog megküzdeni a társadalom elöregedésével. Egy most közétett felmérés további riasztó adatokkal szolgál a borúlátók számára - jelenti németországi tudósítónk.
jún. 29
20:45
Szombaton kezdődik a Hungária körút felújítása (HírTV)
Szombat hajnalban megkezdik a főváros egyik legforgalmasabb közútjának, a Hungária körútnak a felújítását. A Kacsóh Pongrác felüljáró és a Kerepesi út közötti útszakasz építési munkái csaknem 3 hétig tartanak, de csak a külső sávokat zárják le - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
jún. 29
20:50
Élményre vágynak a barkácsolók (Piac és Profit)
A barkácscikkek kiválasztásakor a praktikum, a termék minősége, használhatósága és ára mellett mára már a vásárlási élményt is igénylik a barkácsáruházak magyar vásár-lói, akik leggyakrabban elektromos kisgépekre költik pénzüket - ez derült ki a Synovate áprilisi reprezentatív kutatásaiból.
jún. 29
21:04
Elkezdhetik keresni az új James Bondot (Infostart)
Még egy filmet vállal James Bondként a 39 éves Daniel Craig, mivel nem akar csak kémfilmekben szerepelni.
jún. 29
21:12
Hamarosan megválaszthatjuk gyermekeink nemét? (Infostart)
Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint Magyarországon is nőne a születések száma, ha a párok megválaszthatnák másodszülött gyermekük nemét. A politikus határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a szükséges törvény előkészítéséhez.
jún. 29
21:13
A nyaralójában fogadja Bush a "gengszterállam vezetőjét" (Infostart)
Az amerikai rakétavédelem európai kiterjesztéséről tárgyal George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén az Egyesült Államokban - számolt be a Voice of America rádió.
jún. 29
21:14
Súlyos merényletkísérletet hiúsítottak meg Londonban (Gondola)
Két évvel az eddigi legvéresebb londoni merényletsorozat, és egy nappal az új brit kormányfő munkába állása után súlyos merényletkísérletet hiúsított meg a rendőrség - valószínűleg a puszta...
jún. 29
21:14
Bombát találtak Miskolcon (HírTV)
Egy második világháborús bomba miatt kiürítették egy utca lakóit Miskolcon pénteken. A lakókat késő délután kérték meg arra, hogy hagyják el házaikat, az utcát mindkét végéről kordonnal zárták le a rendőrök, és senkit nem engedtek a bomba közelébe.
jún. 29
21:14
Százhúsz sírt megrongáltak és a lélekharangot is elvitték (Kripto Akadémia)
Ismeretlenek mintegy százhúsz sírt rongáltak meg a szatymazi temetőben, eltulajdonítottak több sírkelléket és elvitték a lélekharangot - tudatta a rendőrség. Szegedi Rendőrkapitányságra pénteken délelőtt érkezett a bejelentés, hogy a szatymazi temető több sírját megrongálták - mondta M. Toronykőy Márta. A helyszínre érkező rendőrök az estig tartó szemle során a temető összes nyughelyét…
jún. 29
21:15
Az amerikai rakétavédelemről tárgyal Bush Putyinnal (Gondola)
Az amerikai rakétavédelem európai kiterjesztéséről tárgyal George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén az Egyesült Államokban - számolt be a Voice of America rádió pénteken....
jún. 29
21:16
Világháborús lövedéket találtak Miskolcon (Gondola)
Feltehetően második világháborús lövedéket találtak Miskolcon, a városon keresztül folyó Szinva patak mentén pénteken késő délután - közölte a megyei főkapitányság kommunikációs irodája. A...
jún. 29
21:17
Megölték az elrabolt politikusokat (Infostart)
Tizenegy tartományi parlamenti képviselőt gyilkoltak meg hidegvérrel a baloldali gerillák - állítja a kolumbiai elnök. A latin-amerikai országban a különböző fegyveres csoportok háromezer embert tartanak fogságban, köztük külföldieket is.
jún. 29
21:18
A NOE nyílt levele az MSzP Választmányának tagjaihoz (Gondola)
Tisztelt Választmányi Tagok! A rendszerváltást megelőzően megalakult, az idén 20 éves Nagycsaládosok Országos Egyesülete arra kéri Önöket, hogy - álljanak ki a szolidaritási...
jún. 29
21:18
Egymillió éves emberi fogat találtak (HírTV)
Több mint egymillió éves emberi fogat találtak spanyol kutatók, jelentették be pénteken Madridban.
jún. 29
21:19
Rekordösszegű igazolás a Tottenhamnél (HírTV)
Az angol első osztályú Tottenham együttese 16,5 millió fontért hat évre leigazolta pénteken a Charlton 23 éves csatárát, Darren Bentet. Az angol válogatott reménysége klubrekordot jelentő összegért hagyta el a múlt hónapban a Premiershipből kieső Charlton gárdáját.
jún. 29
21:21
4-1-re verte Argentína az USÁ-t (HírTV)
Argentína 4-1-re nyert az Egyesült Államok ellen a dél-amerikai labdarúgó-kontinenstorna C-csoportjának nyitómérkőzésén. Crespo kétszer, Aimar és Tevez egyszer volt eredményes. Paraguay is kiütéses győzelmet aratott. Santa Cruz mesterhármast lőtt, Cabanas pedig kétszer vette be a Kolumbiai kaput. (hírTV)
jún. 29
21:27
Befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál (Gondola)
Pénteken hivatalosan is befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál, miután a dolgozók megszavazták a múlt héten elért kompromisszumos megoldás elfogadását. A ver.di szakszervezet által...

Keresés