2007. június 3. vasárnap

jún. 3
14:33
Több ezer beteg és gyógyító zarándokolt Máriapócsra (Gondola)
Több ezer résztvevője volt a betegek és gyógyítók országos zarándoklatának, melyet második alkalommal rendeztek meg a könnyező Szűz Mária-képről ismert máriapócsi kegyhelyen vasárnap. A...
jún. 3
14:36
Litvinyenko özvegye képtelenségnek tartja Lugovoj vádjait (HírTV)
Marina Litvinyenko először reagált vasárnap délelőtt a férjét ért vádakra Andrej Lugovoj csütörtöki, moszkvai sajtóértekezlete óta. A BBC műsorvezetőjének elmondta: képtelenségnek tartja a férje megölésével vádolt volt orosz ügynök állítását arról, hogy a férje a brit titkosszolgálatnak dolgozott volna, illetve hogy az MI6-nek köze lett volna meggyilkolásához.
jún. 3
14:36
Súlyosan megsérült egy 10 éves kislány, aki belezuhant egy kútba (Blikk)
jún. 3
14:36
Csökken az orosz olajtermelés (Infostart)
Áprilishoz képest májusban csökkent az orosz olajtermelés és az export, ami nagy meglepetés, mert a szakértők épp az ellenkezőjére számítottak azelőtt, hogy júniustól megemelkedett az exportvám.
jún. 3
14:44
Az SZDSZ szerint a párt nem adott ultimátumot az MSZP-nek (Gondola)
Az SZDSZ nem adott egyhónapos ultimátumot a szocialista pártnak - közölte a koalíciós egyeztetésért felelős liberális államtitkár az MTI-vel vasárnap. Horn Gábor azzal kapcsolatban nyilatkozott,...
jún. 3
14:50
Szili Katalin: Szent Imre herceg élete erkölcsi mértékként szolgálhat (Gondola)
Szent Imre herceg élete erkölcsi mértékként szolgálhat a ma emberének ebben az elanyagiasodott világban, ahol csak a pénz számít mércének - mondta Szili Katalin Tiszaszentimrén az ezer éve...
jún. 3
14:57
A britek még idén kivonulnak Irakból? (HírTV)
Még az idén hazatérhetnek a britek Irakból - értesült a londoni Sunday Times. A lap magas rangú katonai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Dél-Irakban állomásozó brit erők főparancsnoka azt fogja javasolni a hamarosan hivatalba lépő Gordon Brown új brit miniszterelnöknek, hogy a kormány még az év vége előtt hajtson végre teljes csapatkivonást Irakból.
jún. 3
15:01
Felhős, esős idő és 25-30 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap északon gyakran, délen időnként lesz erősen felhős az ég, északon többfelé, másutt elszórtan várható zápor, zivatar. Néhol...
jún. 3
15:03
Washington óvja Ankarát az iraki beavatkozástól (HírTV)
Az amerikai védelmi miniszter figyelmeztette Ankarát: semmiképpen ne küldjön csapatokat Irak északi részére a Törökországból odamenekült kurd fegyveresek üldözésére.
jún. 3
15:04
Németh Zsolt: június 4-e legyen a magyar összetartozás napja (Infostart)
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be hétfőn az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja - jelentette be Németh Zsolt (Fidesz) a trianoni békeszerződés 87. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, vasárnap Tapolcán.
jún. 3
15:04
Polgári engedetlenséget terveznek a dohányzási tilalom ellen (Infostart)
Polgári engedetlenségi mozgalom kezd kibontakozni az angliai pubok körében a jövő hónapban életbe lépő általános dohányzási tilalom ellen, amely szakértői előrejelzések szerint súlyos mértékben visszavetheti e vendéglátóhelyek forgalmát.
jún. 3
15:05
Feldbachi bőrgyár: nem hitelesek a Greenpeace mérései (HírTV)
A Rába folyó szennyezéséért felelősnek tartott ausztriai bőrgyár elutasítja a nemzetközi környezetvédők mérési adatait. A feldbachi bőrgyár viszont azt állítja, hogy a Greenpeace mérései csupán szúrópróbának tekinthetők, amelyek nem mérvadók.
jún. 3
15:10
Nyár végéig nyitva lesz (Piac és Profit)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) június 1-jén újra megnyitotta a február 2-án felfüggesztett az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra való pályázás lehetőségét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.
jún. 3
15:11
Négy új szentje van a római katolikus egyháznak (Gondola)
XVI. Benedek pápa szentté avatott vasárnap négy szerzetest, egy franciát, egy lengyelt, egy hollandot és egy máltait. Ez volt a negyedik szentté avatási szertartás XVI. Benedek pápasága...
jún. 3
15:17
Németh Zsolt: június 4-e legyen a magyar összetartozás napja (Gondola)
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be hétfőn az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja - jelentette be Németh Zsolt (Fidesz) a...
jún. 3
15:20
Négy új szentje van a római katolikus egyháznak (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa vasárnap szentté avatott négy szerzetest, egy franciát, egy lengyelt, egy hollandot és egy máltait. Ez volt a negyedik szentté avatási szertartás XVI. Benedek pápasága alatt. A zuhogó eső ellenére - esernyők alatt - hívők nagy tömege volt tanúja az eseménynek a vatikáni Szent Péter téren. Több államfő is megjelent a szertartáson.
jún. 3
15:25
Fidesz: június 4-e legyen a magyar összetartozás napja (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be hétfőn az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja - jelentette be Németh Zsolt (Fidesz) a trianoni békeszerződés 87. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Tapolcán. A trianoni béke igazságtalan volt, s azok is tudták, akik tető alá hozták - hangsúlyozta a Trianon-emlékműnél a parlament…
jún. 3
15:30
Esküvő másfél millió forintból (HírTV)
Ruha- és autókölcsönzők, ékszerészek, nyomdák, virágosok, fotósok, videósok, vendéglátóhelyek bevételeit gyarapítják az esküvőre készülődők. Aminek a nyár az igazi szezonja. A csendes esküvő nem kerül sok pénzbe, ezt azonban csak minden hatodik pár választja.
jún. 3
15:36
Szávayék játszmát nyertek, mégis búcsúztak (HírTV)
Az első helyen kiemelt amerikai Lisa Raymond-Samantha Stosur kettős csak három játszmában nyert a Szávay Ágnes és a cseh Vladimira Uhrilova alkotta magyar-cseh páros ellen a francia nyílt teniszbajnokságon vasárnap délután.
jún. 3
15:39
Tizenkét futballszurkolót agyontapostak a társai (Infostart)
Tizenkét szurkoló lelte a halálát Lusakában, miután a Zambia-Kongó Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező labdarúgó-mérkőzés után túl sokan próbáltak egyszerre kijutni az arénából a kapukon.
jún. 3
15:41
Felpaprikázott dán szurkoló ütötte meg a bírót (HírTV)
Egy mérkőzést nem tudtak tegnap befejezni a labdarúgó Európa bajnokság selejtezőjén. Az F csoportban a Dánia-Svédország találkozó 3-3as állásnál félbeszakadt, miután egy hazai szurkoló berohant a pályára és megtámadta Herbert Fandel játékvezetőt.
jún. 3
15:41
Trianoni megemlékezést szervezett az MVSZ (Alternatív Energia)
A trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott két helyszínen vasárnap a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Budapesten.
jún. 3
15:42
Újra orosz rakéták irányulhatnak európai célpontokra (Infostart)
Oroszország ismét beirányozza rakétáit európai célpontokra, ha az Egyesült Államok folytatja rakétavédelmi rendszerének kiépítését az orosz határok közelében - idézte vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Corriere della Sera című olasz lap. A hidegháború vége óta Oroszország nem tart európai célpontokra beirányzott rakétákat.
jún. 3
15:44
A Vasas is bejutott a vízilabda-bajnoki döntőbe (Infostart)
A Szegeden 5-3-as győzelmet arató Vasas követte a Domino-Honvédot a férfi vízilabda-bajnokság döntőjébe. A piros-kékek sikerének kulcsa újra szinte tökéletes védekezésük volt.
jún. 3
15:44
Fűnyíróelvvel nem lehet reformálni! (Gondola)
Ettől még a hiányszakmák nem fognak megszűnni. A minimálbér 15 meg 20 százalékáért nem fognak tolakodni a hallgatók és a tanulók. Fordítva ülünk e tekintetben is a lovon...
jún. 3
15:47
Csecsemő holttesteket találtak egy osztrák pincében (HírTV)
Három csecsemő holttestére bukkantak egy bérház pincéjében az ausztriai Innsbruckban.
jún. 3
15:53
2009-re elkészülhet a Keszthely-Hévíz villamosjárat (HírTV)
Pozitívan fogadták a Keszthely-Hévíz villamosjárat ötletét, mégsem valószínű, hogy jövő nyáron már nosztalgiaszerelvényen lehet eljutni egyik balatoni városból a másikba. A finanszírozási lehetőségek megteremtése és az engedélyek beszerzése miatt a Balatoni Fejlesztési Tanács reálisabbnak látja a turisztikai látványnak is beillő járat 2009-es átadását.
jún. 3
15:53
Magarország "kiszolgáltatta állampolgárait halálos ellenségeiknek" (Alternatív Energia)
Kegyeleti megemlékezést és istentiszteletet tartottak vasárnap Sümegen a város zsidó lakosainak 63 évvel ezelőtti deportálására emlékezve; a több mint háromszáz elhurcolt sümegi polgár közül egy sem tért vissza a dunántúli kisvárosba. Józan ésszel még ma sem fogható fel az a rettenet, amely 1944 nyarán, majd őszén történt Magyarországon - mondta a zsidó temetőben emlékező istentiszteletet tartó…
jún. 3
15:59
Megerősítették Líbiában, hogy tárgyalások folynak a bolgár ápolónőkről (Infostart)
Líbia vasárnap megerősítette, hogy tárgyalások folynak a perbe fogott bolgár ápolónők helyzetének rendezéséről, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen megállapodás nem előzheti meg a líbiai igazságszolgáltatás "végső döntését".
jún. 3
16:00
Trianon miatt tartott megemlékezést a Magyarok Világszövetsége (Gondola)
A trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott két helyszínen vasárnap a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Budapesten. A...
jún. 3
16:02
Szávayék búcsúztak (Gondola)
Az első helyen kiemelt amerikai Lisa Raymond-Samantha Stosur kettős csak három játszmában nyert a Szávay Ágnes és a cseh Vladimira Uhrilova alkotta magyar-cseh páros ellen a francia nyílt...
jún. 3
16:11
Jövő szombaton alakul meg az SZDSZ új Országos Tanácsa (Gondola)
Jövő szombaton választ elnököt és tartja meg alakuló ülését az SZDSZ új Országos Tanácsa (ot), ezzel lezárul a liberális párt tisztújítási folyamata - közölte Horn Gábor ügyvivő az MTI-vel...
jún. 3
16:16
Hétfőn hajnalban megszűnik a korlátozás a Margit híd pesti hídfőjénél (Gondola)
Hétfő hajnalra elkészül a 2-es és a 4-es, 6-os vonalat összekötő ideiglenes villamossín a Margit híd pesti oldalán, így a forgalmi akadály is megszűnik - mondta el az MTI-nek Kiricsi Karola, a...
jún. 3
16:20
Jövő szombaton alakul meg az SZDSZ új Országos Tanácsa (Alternatív Energia)
Jövő szombaton választ elnököt és tartja meg alakuló ülését az SZDSZ új Országos Tanácsa (ot), ezzel lezárul a liberális párt tisztújítási folyamata - közölte Horn Gábor ügyvivő. Elmondta: úgy tudja, hogy az ot elnöki posztjáért, amelyet eddig Bőhm András töltött be, Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár, Wekler Ferenc, a párt Baranya megyei szervezetének elnöke és Gulyás József ügyvivő…
jún. 3
16:27
Megerősítették Líbiában, hogy tárgyalások folynak a bolgár ápolónőkről (Gondola)
Líbia vasárnap megerősítette, hogy tárgyalások folynak a perbe fogott bolgár ápolónők helyzetének rendezéséről, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen megállapodás nem előzheti meg a líbiai...
jún. 3
16:30
Az AI a rigai meleg tüntetés védelmééért harcol (HírTV)
A mai rigai meleg tüntetés megfelelő biztosítására szólította fel a lett hatóságokat az Amnesty International.
jún. 3
16:32
Forráskiegészítés a Lépj egyet előre programnak (Gondola)
A Lépj egyet előre program kezdeti 3,9 milliárd forintos forrását korábban 4,2 milliárd forintra, s most legutóbb 4,8 milliárd forintra sikerült kiegészíteni, így az eredetileg tervezett 11...
jún. 3
16:32
Ingyen lakások a lélekszám emeléséért (HírTV)
Sokgyermekes rászoruló családoknak biztosítanak ingyenesen lakást egy fogyatkozó kisközségben Győr mellett. Tápszentmiklós először azért keresett új betelepülőket, hogy iskoláját megmentse a bezárástól.
jún. 3
16:36
Gyógyítás helyett halálba segítik a depressziósokat (Infostart)
Szigorúbb vizsgálatot követelnek az ügyészek a svájci eutanázia-klinikákon, amelyek állítólag a halálba segítik nem csupán a halálos beteg, hanem depressziós pácienseiket is. A veszélyre külföldi páciensek hívták fel a figyelmet.
jún. 3
16:36
Második világháborús hadijátékot rendeztek Hódmezővásárhelyen (HírTV)
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumpedagógiai sorozatának rendezvényeként magyar, szlovák és cseh hagyományőrző csapatok részvételével II. világháborús hadijátékot tartottak Hódmezővásárhelyen. Egy megismételt csata során a szovjetek egy csatorna hídját foglalták el a visszavonuló magyar és német erőktől.
jún. 3
16:37
Orgazdaság gyanújával őrizetbe vettek egy magyart az osztrák határon (Infostart)
Őrizetbe vettek szombat éjjel az osztrák határon Kelénpataknál (Klingenbach) egy magyar férfit, aki ezerháromszáz kilogrammnyi rézkábellel az autójában akart belépni Magyarországra, de nem tudta pontosan megmondani, honnan származott a szállítmánya.
jún. 3
16:41
Putyin új célpontokat keres Európában? (HírTV)
Vlagyimir Putyin ismét elítélte az Európába telepítendő rakétavédelmi rendszert és figyelmeztetett, hogy Moszkva esetleg újratelepíti saját rakétáit, amelyeket európai célpontokra irányítanak. Az orosz elnök újságoknak nyilatkozott, a közelgő G8-as csúcstalálkozó előtt.
jún. 3
16:43
Beckham ma már nem igazolna a Galaxyhoz (HírTV)
A Real Madrid középpályása ma már nem igazolna a Los Angeles Galaxy együttesébe, és attól tart, hogy a tengerentúli bajnokságból nem juthat szerephez az angol válogatottban.
jún. 3
16:45
Nem lehet fürödni Európa legnagyobb medencéjében (HírTV)
Nem lehet feltölteni Európa legnagyobb medencéjét, mert valószínűleg kidőlne a fala. Az orfűi strand egyelőre zárva van.
jún. 3
16:52
Gyógyítás helyett a halálba küldik a depressziósokat (HírTV)
Szigorúbb vizsgálatot követelnek az ügyészek a svájci eutanázia-klinikákon, amelyek állítólag a halálba segítik nem csupán a halálos beteg, hanem depressziós pácienseiket is. A veszélyre külföldi páciensek hívták fel a figyelmet.
jún. 3
16:57
Fidesz: június 4-e legyen a magyar összetartozás napja (HírTV)
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be holnap az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja - jelentette be Németh Zsolt a tapolcai megemlékezésen.
jún. 3
16:58
Megközelíti az ezret a rostocki sebesültek száma (Infostart)
Vasárnap délutáni adatok szerint csaknem 1000 ember sebesült meg a fejlett ipari államokat és Oroszországot tömörítő, G8-csoport küszöbönálló csúcstalálkozója, illetve a globalizáció elleni, tiltakozó megmozdulások során Rostockban.
jún. 3
16:59
Orgazdaság gyanújával őrizetbe vettek egy magyart az osztrák határon (Gondola)
Őrizetbe vettek szombat éjjel az osztrák határon Kelénpataknál (Klingenbach) egy magyar férfit, aki ezerháromszáz kilogrammnyi rézkábellel az autójában akart belépni Magyarországra, de nem tudta...
jún. 3
17:05
Kétezer meztelen embert fotózott le egyszerre egy fényképész (Gondola)
Spencer Tunick amerikai fotográfus kétezer meztelen embert fényképezett le vasárnap Amszterdamban. Az önkéntesek a holland város négy különböző pontján fotóztathatták magukat a hajnali óráktól...
jún. 3
17:07
A balhé a téma a G8-csúcs előtt (Gondola)
Felgyújtott autók, betört kirakatüvegek és több száz sérült - háborús állapotok uralkodtak az éjszaka Rostockban, ahol több tízezer német és külföldről érkezett tüntető csapott össze a rendőrökkel. Néhány nappal azelőtt, hogy a szomszédos Balti-tengeri üdülővásorsban, Heiligendanban megkezdődik a világ legfejlettebb országainak és Oroszország vezetőinek a csúcsértekezlete.

Keresés