Kiköltöztetik hétfőn a házfoglalókat a budapesti XII. kerületi lakatlan kertes házból, ahová a többségében fiatal, korábban szabolcsi és budapesti gyermekvédelmi intézetekből érkeztek. Három hónapja költöztek ide.
Magyarországról szervezték a Malina Hedvig incidenst - állítja Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Jan Slota szerint a nyitrai egyetemista egykori barátja a hatvannégy vármegye mozgalom tagja, a színlelt megveretés mögött álló erők pedig Brüsszelbe akarták szöktetni a lányt, hogy ott felszólaljon és így lejárassa a szlovák kormányt.
Magyarországról szervezték a Malina Hedvig incidenst - állítja Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Jan Slota szerint a nyitrai egyetemista egykori barátja a hatvannégy vármegye mozgalom tagja, a színlelt megveretés mögött álló erők pedig Brüsszelbe akarták szöktetni a lányt, hogy ott felszólaljon és így lejárassa a szlovák kormányt.
Több ezer résztvevője volt a betegek és gyógyítók országos zarándoklatának, melyet második alkalommal rendeztek meg a könnyező Szűz Mária-képről ismert máriapócsi kegyhelyen vasárnap.
Háromszor is pénzjutalomban részesítette saját barátnőjét Bencze József új országos rendőrfőkapitány. Bencze nem tagadott, de szerinte nincs az esetben semmi kivetnivaló. A Világbank elnöke viszont hasonló eset miatt mondott le.
Ketten meghaltak, egy négyéves kislány súlyosan sérült, három felnőtt és egy gyerek pedig könnyű sérüléseket szenvedett vasárnap este a 63-as főúton, Sárkeresztúr belterületén, ahol három autó...
Egymillió euró óvadékra vállalt kezesség fejében az osztrák hatóságok vasárnap délután szabadlábra helyezték Rahat Alijevet, Kazahsztán volt bécsi nagykövetét, Nurszultán Nazarbajev kazah...
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó ottawai lapjelentés szerint törvényt sértett, amikor közelmúltbeli kanadai útja során kubai szivarra gyújtott. A színészből politikussá vált...
Tízmillió dollárt (1,8 milliárd forintot) adományozott egykori főiskolájának Paul Newman. A 82 éves sztár, aki nemrégiben jelentette be, hogy végleg visszavonul a filmezéstől, 1949-ben végzett a Kenyon College dráma és közgazdaság szakán. Az adomány évente húsz diák tandíját fedezi.
Környezetvédelmi áttörést remél Heiligendammban Tony Blair brit miniszterelnök. A kormányfő mindezt vasárnap késő délután egy berlini parlamenti konferencián hangsúlyozta, közvetlenül...
A népdalgyűjtő Bartók Béla egykori szállásán elhelyezett emléktáblát koszorúzta meg, és az algériai szabadságharcosok emléke előtt tisztelgett Sólyom László köztársasági elnök vasárnap tett,...
XVI. Benedek pápa szentté avatott vasárnap négy szerzetest, egy franciát, egy lengyelt, egy hollandot és egy máltait. Ez volt a negyedik szentté avatási szertartás XVI. Benedek pápasága alatt. A zuhogó eső ellenére hívők nagy tömege volt tanúja az eseménynek a vatikáni Szent Péter téren. Több államfő is megjelent a szertartáson.
A népdalgyűjtő Bartók Béla egykori szállásán elhelyezett emléktáblát koszorúzta meg, és az algériai szabadságharcosok emléke előtt tisztelgett Sólyom László köztársasági elnök vasárnap tett, rendkívüli biztonsági intézkedések övezte algériai vidéki körútján.
Oroszország meg fogja szüntetni az amerikai rakétavédelmi rendszerelemek kelet-európai telepítéséből adódó fenyegetéseket - figyelmeztetett Szergej Lavrov külügyminiszter egy vasárnap sugárzott tévéinterjúban.
Vasárnap minden idők legnépesebb mezőnye állt rajthoz a 14. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón a Kossuth téren. Több ezren futották le a távot. A BSI következő eseménye a 4. Gatorade Futógála lesz június 10-én, a pesti alsó rakparton.
Hét hétig élt étlen-szomjan a padlódeszkák alatt egy macska, mire az új tulajdonos felfedezte az állatot. A 14 éves Lucy annyira legyengült, hogy az állatorvos először halottnak hitte.
Gyémántberakásos mobil 3,5 millió dollárért, aranyozott zenélő svájci óra kétmillióért - csak néhány darab arról a kiállításról, amely a hétvégén várta a gazdagokat Sanghajban. Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a kiállítócsarnokot, hogy lássák, milyen helyes mütyürkékre költhetik el a pénzüket.
A trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulója alkalmából rendezett demonstrációt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a fővárosi 56-osok terén, majd négy budapesti nagykövetség...
Megfojtotta édesanyját egy férfi vasárnap reggel Nyírpazonyban, a tettes a gyilkosság után feladta magát a rendőrségen - tájékoztatta az MTI-t a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-jelölt még előző munkahelyén, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán háromszor is pénzjutalomban részesítette barátnőjét - írta az index.hu. Az új főkapitányjelölt elismerte a jutalmazást. A barátnő - aki annak a rendészeti főigazgatóságnak volt a főrevizora, amelyet Bencze József irányított - néhány hónap alatt háromszor is kapott…
Megtiltotta a városi tanács, hogy a gyerekek focizzanak az utcán, mert a játék "közveszélyes". A nagy-britanniai Glenfield egyik kerületében, Utah Close-ban nem csupán a labdákat, de a babákat és a bicikliket is el kell takarítani az utcákról.
Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-jelölt még előző munkahelyén, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán háromszor is pénzjutalomban részesítette barátnőjét - írta az...
A nemzetiségekkel való szóértés hiánya, a Párizs környéki tárgyalásokon folytatott rossz taktika, aztán a két háború közti rossz politika, utána a magyar nemzeti tudatot megtagadó, pusztító Rákosi- meg Kádár-korszak, betetőzve a 2004. december 5-ei gyalázattal.
Életének 82. évében elhunyt Darvas Iván. A kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színészének temetésére szűk családi körben kerül sor. Darvas Iván, aki Szilárd néven látta meg a napvilágot...