Négy évig is eltarthat, amíg stabilizáljuk a gazdaságot – nyilatkozta a szocialista miniszterelnök Budapesten a Newsweek című hírmagazinnak. A dologban elgondolkoztató, hogy mindez 1988 decemberében történt, a kormányfőt pedig Németh Miklósnak hívták.
A piac jelenleg úgy véli, hogy kevés esély van z RBNZ kamatemelésére, így tovább erösödhet a kiwi. Mivel továbbra is töke áramlik ki Japánból, az NZD-JPY számára a 95,80-as érték lehet a cél. In-GFX
Az egyéni cég jegyzett tőkéjének és a kft. mindenkori tőkeminimumának megfelelő összegig terjed majd az egyéni vállalkozó helytállási kötelezettsége vállalata tartozásaiért, amennyiben úgy dönt, hogy azt korlátozott mögöttes felelősséggel működteti - írja a Világgazdaság.
Magyarországon az állami újraelosztás GDP-hez mért 50 százalékos arányát 40-45 százalékra kell csökkenteni, mert így lehet optimalizálni a gazdaságot - mondta John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap első vezérigazgató-helyettese Budapesten.
A szocialisták ismét barna hajú, vonzó hölgyet látnának szívesen ősztől a kormányszóvivői poszton. Az új jelöltről csak annyit lehet tudni, hogy rendelkezik médiatapasztalatokkal és jártas a politika világában.
Minden ötödik tinédzser kövér - ezt állapította meg a Pécsi Tudományegyetem felmérése. A túlsúlyos gyerek közül minden másodiknak magas a vérnyomása, egy százalékuk pedig cukorbeteg. A pécsi gyermekklinikán működő kutatóközpont a gyermekkori elhízást próbálja megakadályozni. A Dél-Dunántúli régióban 2500 gyermeket vonnak be a kutatásba.
Letette esküjét az Országgyűlés előtt hétfőn kora délután az új igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albertnek eskütétele után a miniszterelnök, majd a frakciók képviselői gratuláltak.
Hivatalomat a mai napon kereste meg a rendőrség iratbekérés céljából, a József nádor téri mélygarázs ügyében érkezett feljelentés kapcsán. A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el,...
Németországnak újból mérlegelnie kellene, hogy be akarja-e zárni - idő előtt - az ország atomerőműveit, ha valóban csökkenteni szeretné a széndioxid-kibocsátást, és ezzel egy időben s...
A devizapár érdekes chart-technikai helyzet elött áll. Egy elemzö szerint a devizapár igyekszik tartósan átlépni a 164-es értéket. Ha sikerül, chart-technikailag 168,50-ig nyílhat potenciál. Mind a havi, mind pedig a heti MACD vételeken áll. A napi MACD megközelítette a Trigger-vonalat, de eddig nem keresztezte azt. Több szinten is töretlen az emelkedö trend. In-GFX
Segít lakóhelyet és munkát szerezni a hajléktalanügyi kormánybiztos azoknak az intézetben nevelkedett fiataloknak, akik még februárban foglaltak el egy XII. kerületi, Konkoly Thege Miklós utcai...
Augusztus 11-12-én rendezik meg Kecskeméten a kilencedik nemzetközi repülőnapot, amely Közép-Európa legnagyobb repülő- és haditechnikai seregszemléje - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
A Bezzeg Anyukát rém egyszerű felismerni. Bármit is mondasz neki a gyerekedről vagy a gyerekneveléssel kapcsolatban, azonnal közbevág és hosszasan ecseteli, hogy ő hogy csinálja és az ő gyereke hogyan...
Egy év után újra garanciafalat emelt az MDF: a falon tizenegy, a párt szerint teljesíthető ígéret szerepel, a pontokból törvényjavaslatokat is készítenek - mondta Almássy Kornél, a Magyar...
A külföldön elérhető allergiakezelések szinte mindegyike hozzáférhető már Magyarországon is, csak az a kérdés, hogy ki mennyire tudja kinyitni a pénztárcáját, vagyis kifizetni a kezelés összegét.
A kormány olyan törvénymódosítást készít elő, amely szerint a nyugdíjjogosult hivatásos állományúak dönthetnének, milyen feltételek mellett vonulnak nyugdíjba
A kormány olyan törvénymódosítást készít elő, amely szerint a nyugdíjjogosult hivatásos állományúak dönthetnének, hogy a nyugdíjba vonulásukkor aktuális, vagy a 2006. decemberi feltételek mellett vonulnak-e nyugdíjba. Gyurcsány Ferenc erről az új országos rendőrfőkapitány beiktatásán beszélt.
Június 29-én kerül az amerikai boltokba az iPhone, az Apple informatikai óriáscég első mobiltelefon modellje. Az Apple minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel várt terméke a legdrágább...
Október 1-jén indul a magyar MTV zenecsatorna - hangzott el egy sajtótájékoztatón hétfőn. Az új televíziócsatornánál nyáron kezdik meg a műsorvezetők kiválasztását. Míg a Viva tévé a lányokat és a fiúkat célozza meg elsősorban, addig a magyar MTV a fiúkat és a lányokat, vagyis az előzőek az elsődlegesek.
Letette a miniszteri esküjét Takács Albert hétfőn a parlamentben; az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium új vezetője a múlt héten vette át kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől....
Alessandro Petacchi győzelmével zárult az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia huszonegyedik szakasza vasárnap délután. Az utolsó etap előtt az élen álló Danilo Di Luca ezúttal a 43. helyen ért célba de így is megőrizte előnyét, és megnyerte a több, mint három hete zajló viadalt. Bodrogi László vasárnap a 79. lett, összetettben pedig a 84. helyen zárt.
A többórás napsütés mellett csak időnként növekszik meg erősen a gomolyfelhőzet, hétfőn főként nyugaton és délen, kedden többfelé valószínű zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is...
Házakat öntött el és egy gátat is veszélyeztet a víz a baranyai Kátolyban, ahol rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott hétfőn - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Tíz...
A kormány olyan törvénymódosítást készít elő, amely szerint a nyugdíjjogosult hivatásos állományúak dönthetnének, hogy a nyugdíjba vonulásukkor aktuális, vagy a 2006. decemberi feltételek...
A klímaváltozás több gazdasági ágazatot kedvezőbb helyzetbe hozhat: főként az építőipar, a gépipar, és a megújítható energiaforrások ágazata húzhat hasznot.
Az MSZP-frakció támogatja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelölt Majtényi László és kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernő megválasztását. Mesterházy Attila, a párt parlamenti...
Információnk szerint stratégiai nézetkülönbség miatt távozik a manager magazin főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese, valamint a szerkesztőség minden tagja. A Spiegel Csoport tulajdonában álló megújuló magazint a Világgazdaság újságírói is szerkesztik a jövőben.
Továbbra is kifizetődő az informatikusi pálya megcélzása Magyarországon. A Java fejlesztők, a C++ programozók, a vállalatirányítási rendszerfejlesztők és tanácsadók fizetése bruttó 400 ezer forintnál kezdődik, ráadásul még keresettek is az álláspiacon. Nyugat-Európában egymillió forint feletti fizetés mindennaposnak számít. Persze a diploma még kevés az érvényesüléshez.
Az idén már nem kell rettegniük azoknak a gazdagabb vállalkozóknak, akik egy esetleges vagyongyarapodási vizsgálattól tartottak, az APEH ugyanis már több mint tízezer magánszemélyt hívott be vizsgálatra - tudta meg a Napi Gazdaság.
Az EUR-CHF meglepöen ismét erösödést mutatott. A cross ma meghódította az 1,65-ös értéket, majd ismét elvesztette nyereségeinek egy részét. Amíg tartja magát az 1,6500-ös érték, kedvezöek a heti kilátások. A következö ellenállások 1,6550-nél és 1,6574-nél találhatók. In-GFX
A klímaváltozás több gazdasági ágazatot kedvezőbb helyzetbe hozhat: főként az építőipar, a gépipar, és a megújítható energiaforrások ágazata húzhat hasznot a következményekből
Kétfajta zene is dübörgött éjjel Budapest belvárosában, a csendrendeletet mégsem szegték meg. Az első szabadtéri némadiszkóra többszázan voltak kiváncsiak. Az eddig csak zárt klubokban ismert buliformában ezúttal két lemezlovas keverte a zenét, egyszerre. Az érdeklődők diszkó stílust vagy magyar rock and roll-t hallgathattak - számolt be az RTL Klub Híradója.
Feltehetően a kortárs művészet legdrágább, 50 millió font (18,4 milliárd forint) értékű alkotását mutatta be legújabb londoni kiállításán Damien Hirst, aki gyémánttal borított be egy XVIII....
Prominens MDF-es politikusok szerint a párt nem lépne koalícióra a MSZP-vel, ha az SZDSZ távozik, ám külső támogatást elképzelhetőnek tartanak. Igaz, a kérdésfelvetésről úgy vélekedtek, hogy az nem reális, szerintük az SZDSZ a kormányban marad.
Átfogó, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség a hét közepén az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére - közölte az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A feltehetően Iránból Afganisztánba érkező fegyverszállítmányok kérdését is szóvá tette Robert Gates amerikai védelmi miniszter Hamid Karzai afgán elnökkel folytatott hétfői megbeszélésén....
Egy év után újra garanciafalat emelt az MDF: a falon tizenegy, a párt szerint teljesíthető ígéret szerepel, a pontokból törvényjavaslatokat is készítenek - mondta Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke.
Az AIDS nagyobb ütemben tarol Dél-Afrika megválasztott tisztviselői között, mint ahogy pótolni lehet őket, újabb veszélybe sodorva a térségbeli demokráciát és kormányzást - derül ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányból.
A Der Spiegel című német hetilap internetes kiadása szerint tudósok várhatóan öt éven belül valóban elkészítik a láthatatlanná tevő eszköz prototípusát. Az amerikai hadsereg igen nagy...
A nyugdíj kalkulátor az úgynevezett öregségi nyugdíj várható összegének meghatározására szolgál. A modell csak az általános eseteket kezeli. A kalkulátor input adatai a kereseti és a munkaidő adatok (munkában töltött napok illetve kieső napok).
Mélytengeri robotot próbált ki az Amerikai űrhivatal, és a teszt bravúrosan sikerült – írja a Die Welt című német napilap online kiadása. A mélyvízi termál felderítő (angol rövidítése: DEPTHX) 335...
Átfogó, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség a hét közepén az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére - közölte az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság. A...
Tovább csökken a Sony bluray-olvasóinak ára, a kezdeti ezer dollár helyett már csak ötszáz dollárt kélnek az alapmodellért. A hd-dvd még mindig olcsóbb, a PlayStation 3 meg továbbra is jobban...
Mai cikkünkben bemutatjuk azokat a szempontokat, melyek segítségével biztonsággal kiválaszthatók az ügyfél-kommunikáció automatizálására és hatékonyságának javítására alkalmas eszközök