A korábbiakhoz képest egészségesebbnek és élénkebbnek tűnt Fidel Castro kubai vezető, aki először adott televíziós interjút azóta, hogy súlyos betegség miatt tíz hónappal ezelőtt átadta a hatalmat öccsének.
Két autó - egy kis busz és egy személyautó - esett a hirtelen lezúduló eső fogságába Dunakeszin egy aluljáróban. Az autósok nem vehették észre rájuk leselkedő veszélyt mivel a csapadékvíz néhány perc alatt duzzadt közel két méter mélyre. Az egyik sofőrt és a járműveket búvárok mentették ki.
A túlhalászás okozta a Fekete-tenger élővilágának jelentős megváltozását, ez tette lehetővé idegen fajok, elsősorban a medúzák elterjedését - mutatták ki brit tengerbiológusok. Korábban úgy vélték, hogy a betolakodó élőlények emberi segítség nélkül hódítottak.
Rohamosan nő a szülési hajlandóság Ausztráliában mióta a kormány 3000 dollárt fizet minden újszülött után: a lakosság kétszer olyan gyors ütemben gyarapodik, mint Kínában.
Ingatlanpiaci megfigyelések szerint lakásvásárláskor a nő dönt arról, hova költözzön a család. Ők teszik meg az első lépéseket az ingatlanpiacon, ők választanak a kiszemelt kerületek palettájáról, az anyagi igényeknek megfelelően. A férfiak a hifit használják területfoglalásra
Hárommillió fontért (1,1 milliárd forintért) kínálnak egy, egyetlen hálószobás lakást Londonban. Ilyen drága lakás még az egyébként sem olcsó brit fővárosban sem került soha a piacra.
Bírálták George Bush elnök kormányzatának Irak-politikáját, diplomáciai stílusát és bevándorlási politikáját a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai, akik kedd este tartották harmadik televíziós vitájukat.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékéből akar meggazdagodni egy pennsylvaniai farmer, aki az egekbe srófolja az árat földjéért, ahol lezuhant a United Airlines 93-as járata. A negyven áldozat hozzátartozói felháborodva veszik tudomásul, hogy Mike Svonavec, azon földterület egy részének a tulajdonosa, ahol az állam emlékparkot tervez létesíteni, a helyi telekár sokszorosára tart igényt.
A világ legnagyobb falloszával büszkélkedhet Kína: 10 méter magas hímvessző mered az ég felé egy parkban. A szerv acélszerkezetű, ám szalmával fonták körbe, több mint két kilométernyi szalmaszálat használtak fel a "bőrborításhoz". A fallosz amúgy totemoszlop, jelképe egy sámánista kultusznak, amely Csangcsun városában ered - ahol a hímvessző mered. A legenda szerint hajdanán kegyetlen nő…
"Szeretlek, Brad" - vallotta be Angelina Jolie. A filmsztár azonban nem párja fölébe suttogta a szerelmi vallomást, hanem 18 karátos aranylevélbe foglalta, amelyet diszkrét kis arany borítékban adott át.
Hernád közellében összeütközött egy kis teherautó és egy személyautó. Az ütközés következtében mindkét jármű kigyulladt, és mindkét jármű vezetője életét vesztette. Utas nem volt sem a személyautóban, sem a teherautóban.
Elsősorban az ország középső részében, főleg Budapesten és Pest megyében okozott sok gondot a kedd esti vihar - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.
Kétszázötven, a viharral összefüggő esetnél kellett a tűzoltóknak dolgozni. Ennek jó része a főváros területére korlátozódott, valamint Pest megyére, azon belül is elsősorban Vác, Gödöllő és Dunakeszi térségére. Nógrád és Fejér megyében is volt riasztás, a többi megyéből jelentősebb viharkárról, beavatkozásról nem érkezett információ. Nagyon hirtelen nagyon nagy mennyiségű eső esett, amihez erős…
A Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szerint pazarlás a 2-es metró Örs vezér téri végállomásának átépítése. Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője elmondta, hogy ha a főváros betartja hosszabb távú terveit és összeköti a 2-es metrót a gödöllői HÉV-vel, akkor le kell bontani a most 1,2 milliárd forintért átépítendő végállomást.
Általános dolog, hogy több órát kellett várakozni Zsanettnek, a megerőszakolt lánynak a rendőrségen, mielőtt megtehette feljelentését. Az ügyészség által kiadott közlemények szerint a tanúk a védencemet igazolják - tette hozzá Zsanett védő ügyvédje.Már a kezdet kezdetén felkészítettem Zsanettet, hogy nagyon komoly támadások fogják érni, erre tulajdon képen fel is készült, de erre lehetetlen…
Háromnapos közlekedésbiztonsági ellenőrzést kezdődött kedden az egész országban. Gégény István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedés rendészeti osztályvezetője elmondta, hogy az ittas illetve drogot használó sofőröket igyekeznek kiszűrni, de néhol a leállított gépjárművek műszaki állapotát is megvizsgálják. Az országos razzia része annak az európai szintű akciósorozatnak, melyet a TISPOL…
Kibontották kedden a két hónappal ezelőtt becsomagolt másfél tonnás jégkockát burkoló negyven centis házszigetelőanyagot és kiderült: a jég 75 százaléka túlélte a a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) akcióját. A sikeres kísérlet bebizonyította, hogy megfelelő hőszigeteléssel jelentősen csökkenthetjük a háztartások üvegházgáz-kibocsátását. A jégkocka-kísérlet fényében kijelenthetjük, hogy…
Egy energiaipari üzletembernek rekordösszeget, 184 millió dollárt (34 milliárd forintot) kell fizetnie elvált feleségének - döntött a chicagói bíróság.
Kedd este egy asztalhoz ültek az MSZP és az SZDSZ vezető politikusai, hogy megtárgyalják az egészségügyi reform további lépéseit. Nem tudni, jutottak-e kompromisszumra az éjfélig tartó ülésen, mivel utána egyetlen politikus sem nyilatkozott az elhangzottakról. Annyi azonban bizonyos: az MSZP és az SZDSZ egészségbiztosítási modellről készült tervezetei jelentősen különböznek.
Az MDF tartja magát a 2006-os választások idején tett ígéretéhez, amely szerint nem támogatja a hatalomra jutásban sem az MSZP, sem a Fidesz elnökét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dávid Ibolya. Az MDF elnöke hangsúlyozta: nem vetődött fel a párton belül, hogy koalíción kívülről támogassák a kormányt. Az MDF azt hitte, hogy a 2006-os mélypont után józanodni fog a politika, ám nem így…
Egyre több munkája akad az egészségügyi gázmestereknek, köznapibb nevükön a rovar- és rágcsálóirtóknak. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakember elmondta: a korszerű, természetbarát építési bevonatok valósággal vonzzák a darazsakat.
Bár megbízható források szerint Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter leginkább a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét szerette volna a BRFK első emberének, végül egyes források szerint mégis Gergényi egykori bűnügyi helyettesét, Tóth Gábor dandártábornokot bízzák meg a feladattal. Lapunk információi szerint a botrányokba keveredett Rebisz élére a VII. kerületi kapitányt,…
Nem merik jelezni a nagy áruházláncok visszaéléseit a beszállítók, mert egy kisvállalkozás számára a halálos ítélettel lehet egyenértékű, ha az áruház nem veszi át a termékét.
Rendőrkézre került a tiszavasvári borsótolvaj. Összesen több, mint egy mázsa vetőborsót tulajdonított el egy férfi a szabolcsi város melletti földekről. A gyanú szerinti az elkövető a lebomlási idő felénél vitte el a vetőborsót. A Rapid CS-el kezelt zöldség levertséget, hányingert okozhat, ám ezzel a szerrel korábban permetezték a növényeket, így kisebb lett volna az esély, hogy rosszullétet okoz…
A Magyar Orvosi Kamara hétvégi közgyűlésén nyilatkozatban szólította fel a kormányt a betegellátás biztonságának azonnali visszaállítására, az egészségügyi dolgozók elüldözésének leállítására, illetve a szektort érintő pénzelvonás megszüntetésére. A kamara elnöke az InfoRádiónak kijelentette: a kormányzati szándékok ellenére megerősödött MOK a jövőben is hallatja a hangját, ha szakmai kérdésekben…
Hosszas küzdelem és sajtókampány után a brit hatóságok végül engedélyezték a második világháborúban a brit hadseregben szolgáló, nepáli származású Tul Bahandor Punnak, hogy letelepedjen az országban.
Manapság egyre nehezebb az új lakóparkok, nagyobb társasházak lakásaihoz tulajdonosokat találni. Így nem csoda, hogy a beruházók többletszolgáltatásokat is kínálnak - úgymond ,,kulcsrakész átadást" - a jelentkezőknek, és ezekről gyakran kiderül, hogy a különböző, az ügyfelek szabad választását korlátozó szolgáltatásokat is magukba rejtenek. A trükkök olyan látványosak, hogy a Gazdasági…
Visszaküldte a tolvaj Maria Callas egykori operaénekesnő ellopott selyemköpenyét. A ruhadarab egy athéni kiállításról tűnt el, amelyet az olasz kulturális központ szervezett.
Veres János pénzügyminiszter jóváhagyására is szükség van ahhoz, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kiírhassa az Üllői úti ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázatot - hangsúlyozta a Ferencvárosi Torna Club új elnöke az InfoRádiónak adott interjújában. Rieb György kiemelte: három befektető-társaság van jelen a klubnál, és az elnökségnek rövidesen el kell döntenie, hogy melyik céggel képzeli el…
Éjfélig tartott az MSZP és az SZDSZ kedd esti egyeztetése a Parlamentben. A találkozón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Kóka János, az SZDSZ elnöke mellett - többek között - az egészségügyi miniszter és a két párt frakcióvezetői vettek részt.
Az étkezés utáni testedzés hatékonyan segíti a súly csökkentését, mert megnöveli az étvágyat kordában tartó hormonok szintjét a szervezetben - állapították meg brit tudósok. A hormonoknak köszönhetően az edzést végzők kevésbé érzik magukat éhesnek a következő evés előtt.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta meg azt a nőgyógyászt, aki május elején látleletet vett fel a rendőrök által állítólag megerőszakolt 21 éves lányról - írja a Magyar Nemzet. Az orvos vallomása megerősítette a sértett által elmondottakat. Főleg külsérelmi nyomokat fedezett fel, de vérzésre utaló jeleket nem talált.
Bejelentette a Channel 4 brit televíziós társaság, hogy Vilmos és Harry herceg kérése ellenére szerda este műsorra tűzi a Diana hercegnő haláláról készített dokumentumfilmet, amely a végzetes ütközésről is tartalmaz képeket.
Ketten meghaltak, amikor szerdán kora hajnalban összeütközött és kigyulladt két autó a Pest megyei Hernád közelében. A két karambolozó autóból a sofőrök nem tudtak kimenekülni, mindketten bennégtek a roncsokban.
Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,3 százalék (7,06 pont) csökkenéssel 2611 po...
Az elmúlt 24 órában 250 helyre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az ország középső részén kedd reggel és este kialakult zivatarok miatt. A legtöbb munkát kidőlt fák és az elöntött pincék adták.
Minden idők legtöbbet megállított mozdulata lett Sharon Stone emlékezetes kihallgatásos jelenete az Elemi ösztönben - legalábbis egy brit szavazás szerint.
Szerdán van az idei Patikanap, amelynek központi témája a láz- és a fájdalomcsillapítás. A Patikanapon a gyógyszertárakban különféle szűrővizsgálatokat is elvégeznek majd: a vérnyomásmérésen és a testtömegindex meghatározásán túl, van ahol lehetőség lesz vércukorszint-mérésre, és a vér zsírszintjének meghatározására is.