Több kritikus megállapítást is tartalmaz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi jelentése, amiben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vizsgálatáról számol be. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javaslatot tett a kormánynak a kutatóintézetek privatizációja felülvizsgálatára és a kiemelt feladatok finanszírozásának kezelésére. A szervezet a miniszter felé többek között…
A Vám- és Pénzügyőrség eddig 2,9 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza az erről szóló törvény február 15-i hatályba lépése óta - közölte a testület vámigazgatója.
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város holnapi közgyűlésén.
A régióban terjeszkedni kívánó magyar cégeknek most kell lépniük, ha még érdemi pozíciókat akarnak elfoglalni - hangzott el egy budapesti konferencián.
A Dr. Filep László a tehetséges matematikus hallgatókért Alapítvány Kuratóriuma a 2007. évi alapítványi díjat idén Jakab Tamás IV. évfolyam matematika-kémia szakos hallgatónak ítélte oda.
Az Egészségügyi Bizottság nyílt napján Horváth Ágnes az egészségügyi ágazat humánerőforrás-fejlesztéséről beszélt. A tárcavezető célként fogalmazta meg az egészségügyi dolgozók belső migrációjának növelését.
Az 1,22-es érték alá való visszaesés óta kedvezötlenek az USD-CHF kilátásai. A cél az 1,2074-es érték. Elöbb azonban át kell lépni az 1,2130-as támogatást. In-GFX
Adriano Galliani az AC Milan alelnöke kedden részletesen nyilatkozott a piros-feketék nyári igazolási terveiről, különösképpen az AC Milannál régóta húzódó csatárproblémákról. Elmondása szerint Sevcsenko helyett Eto’o megszerzésén szorgoskodnak majd a Milan illetékesei, Gilardinót viszont megfelelő kérő esetén elengedik. Galliani egyelőre nem tervez fiatalítást az együttesnél, csupán egy köz...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a 2007. június 5-én hozott határozatában megállapította, hogy az OTP Bank a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást tett közzé az OTP Junior Start, a Junior Plusz és a Junior Max bankkártyák esetében felszámított kártyadíjakról.
Az idén erőteljesen felfutott az Oroszországba irányuló tőkebeáramlás bankhitelek, illetve vállalati részvénykibocsátások formájában, és ez veszélyezteti az infláció megfékezését célz...
Viszonylag olcsón megúszták a németországi struccimpotencia-per vádlottai: csak 140 eurót kell fizetniük, amiért lelohasztották egy gazda strucckakasának nemi életkedvét tűzijátékukkal.
A Team Reklámügynökség „újra nyitás” című, a Romkertet népszerűsítő gerillafilmje az Arany Penge elnyerését követően - a Kreatív Online fórumán is - heves vitát váltott ki. A bírálók szerint nem világos, hogy a teljes egészében Fligauf Benedek Rengeteg című filmjéből kivágott részlet hogyan nyerhetett a vírusmarketing/gerilla kategóriában. A Kreatív Online a film elkészítésének és díjazásának…
Ötmillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az OTP Bankot fogyasztók megtévesztése miatt. A bank elismeri, hogy honlapján téves információ jelent meg, de az más info...
Eljutott oda a Mol, hogy a közép-kelet-európai régión túl ukrán, orosz és Nyugat-Európai befektetésekben gondolkozzon - mondta Kassai Ákos, a Mol Nyrt. stratégiai igazgatója egy szerd...
Egy férfi megpróbált beugrani XVI. Benedek pápamobiljába a vatikáni Szent Péter téren, a biztonságiak azonban időben a földre teperték. A pápa nem sérült meg, s valószínűleg észre sem vette, mi történt. Az audiencia így megszakítás nélkül folytatódhatott.
Dustin Hoffman és Emma Thompson újra egy filmben fog szereplni a 2006-os Felforgatókönyv című amerikai vígjáték után. A két Oscar-díjas színművész már aláírta a szerződést a nagy stúdióktól függetlenül készülő filmre, amely egy romantikus dráma Last Chance Harvey (Ez az utolsó esélyed, Harvey) címmel. A rendező és a forgatókönyvíró Joel Hopkins, akinek a legismertebb filmje a 2001-es Vőlegény…
Az elbizonytalanodás kitapintható, de nincs morális válságban a magyar rendőrség - mondta Bencze József vezérőrnagy, új országos rendőrfőkapitány szerdán, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének budapesti nagygyűlésén.
Másfél tonna jelöletlen húst foglaltak le a Pest megyei Alsógödön egy állateledel boltban - értesült az InfoRádió. Dobos Attila kerületi főállatorvos elmondta: felmerült a gyanú, hogy a húsból embereki fogyasztásra is adtak el. A boltot ideiglenesen bezárták, a tulajdonost ötmillió forintra is büntethetik - tette hozzá.
Elárvereznek egy példányt a Harry Potter sorozat 10 éve megjelent első részének angol nyelvű őskiadásából - közölte a Bonhams londoni aukciós ház. A Harry Potter és a bölcsek köve (eredeti, angol címén Harry Potter and the Philosopher's Stone) 1997. június 30-án jelent meg először a londoni Bloomsbury kiadónál. A keményfedeles első kiadás különlegessége, hogy kevesebb mint 1000 példányt nyomtattak…
A Sevilla vezeti továbbra is az IFFHS, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet legfrissebb ranglistáját. Az UEFA-kupa címvédő Sevilla olyan csapatokat előz meg, mint a Chelsea, vagy a friss Bajnokok Ligája győztes AC Milan. A Debrecen egyedüli magyarként rangsorolva a 251., de tizenkét helyet rontott korábbi helyezésén.
Bányatóba fulladt egy 16 éves gyerek szerdán a Borsos-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládházánál. Az elsődleges információk szerint a gyerek nem tudott úszni, és az egyenetlen mederben egy hirtelen mélyülő részre lépett. A miskolci speciális mentők és a katasztrófavédelem szakemberei ezekben a percekben indultak a gyerek keresésére. (FH)
Lezuhant három munkás egy állványról Budafokon szerdán délelőtt, egyikük súlyosan megsérült. A munkavédelmi főfelügyelőség vizsgálja majd, történt-e szabálytalanság – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A 2009-re tervezett európai szolgáltatási liberalizáció 2012-re halasztását követelték a postások délben Európa-szerte, így Magyarországon is 20 városban bezártak a posták egy órányi időtartamra.
Az elmúlt évben 15 milliárd forintot költöttek az emberek jégkrémekre, negyedével többet, mint egy évvel korábban. A nyalánkság eladása idén tovább nőtt.
A hétfőn beiktatott országos rendőrfőkapitány szerint nincs morális válságban a rendőrség, igaz elbizonytalanodás tapasztalható - ezt a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének budapesti nagygyűlésén mondta szerdán. Bencze József a politikusoktól azt kérte, hogy "nyújtsanak egymásnak kezet", és dolgozzanak ki egy hosszútávú rendvédelmi stratégiát.
Az MSZP is támogatja a nyilvános helyen való dohányzás teljes tilalmát - mondta el a párt frakcióvezető-helyettese; Mesterházi Attila a játszótereken, a vidámparkokban és az állatkertekben is betiltaná a füstölést.
Az iskolai vakáció kezdetét követő hetekben ismét százezrek kelnek útra, hogy külföldön pihenjék kik az elmúlt időszak fáradalmait. Meglepő módon kétharmaduk még mindig nem gondoskodik utasbiztosításról, pedig az utazás költségeihez képest elhanyagolható összegért, már napi néhány száz forintért igen komoly kellemetlenségektől tudnák magukat megóvni - derül ki a Független Biztosítási Alkuszok…
Lelőttek egy újságírónőt az afgán fővárostól északra, alig néhány nappal egy magántelevízió bemondónőjének kabuli meggyilkolása után - közölték szerdán hivatalos források.
Májusban 70.672-röl 71.115-re emelkedett az elbocsátások száma Amerikában. Havi szinten 0,6%-os, éves szinten pedig 32,4%-os emelkedés mutatkozik. A sok elbocsátás a csekély, új technológiákba való befektetésekre vezethetö vissza. John Challenger, a Challenger, Grey & Christmas vezetöje szerint az elkövetkezö hónapokban sem változik a helyzet. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. Támogatás 1...
A Vám- és Pénzügyőrség 248 millió forintos áfacsalást leplezett le egy budapesti cégnél, amely 2005 szeptemberétől 2006 márciusáig 301 gépkocsit importált, mintegy 900 millió forint értékben.
A berettyóújfalui rendőrség a vámosokkal segítségével hétfőn éjszaka bűncselekmény elkövetésén érte tetten a rendőrkapitányság egyik beosztottját. A Független Hírügynökség értesülései szerint cigarettacsempészésen kapták a tiszthelyettest.
Támogatta Majtényi László ombudsmani kinevezését az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi bizottsága. A szerdai meghallgatáson a képviselők sokat vitatkoztak arról, hogy a jelölt pártatlan-e.
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirend...
Magyarország-Mongólia - Átadta az ulánbátori mongol Történeti Múzeumnak szánt ajándékot Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Góbi-sivatagba induló expedíció tagjainak. Sipos Tamásék arra vállalkoztak, hogy 1000 kilométert tesznek meg lóháton egy hónap alatt Mongóliában, és paprikás csirkét főznek ott üstben.
Egy évvel a költségvetési kiigazítás meghirdetése után egyértelmű, hogy az eddig meghozott intézkedések alapjaiban helyesek, a mérleg kifejezetten poizitív - erről Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság elnöke kedden, az MSZP Országos Közgazdasági Tagozatának vitafórumán beszélt. Szerinte komoly elmaradás az egészbiztosításban és a nyugdíjrendszerben van, a nehézségeket pedig a sok területen…
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város csütörtöki közgyűlésén - közölte a párt képviselője szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Több ezren kezdtek tüntetést szerdán délelőtt Heiligendammban az esti órákban kezdődő G8-csúcs ellen.Helyszíni jelentések szerint mintegy tízezer tüntető nyomult több irányból a nyolcak csúcskonferenciájának helyszínét tizenkét kilométeres hosszúságban körülvevő beton-, illetve drótkerítés felé. Nem ismeretes a tüntetők tényleges szándéka, de korábban kilátásba helyezték a Heiligendammba vezető…
Lezuhant három munkás egy állványról Budafokon szerdán délelőtt, egyikük súlyosan megsérült. A munkavédelmi főfelügyelőség vizsgálja majd, történt-e szabálytalanság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A három munkás eddig ismeretlen ok miatt esett le a XXII. kerületi Honfoglalás utca egyik családi házának állványzatáról, s szenvedett egyikük súlyos, a másik kettő pedig…