Az elmúlt egy év gazdaságpolitikai folyamatainak legnagyobb érdeme, hogy sikerült elkerülni a pénzügyi összeomlást, ugyanakkor ennek ára a gazdasági növekedés feláldozása, és nem látszik a...
Demszky Gábor támogatja, hogy Tóth Gábor legyen a BRFK új vezetője, s ennek érdekében a főpolgármester jövő hét elejére összehívja a fővárosi önkormányzat hatáskörileg illetékes testületét. A főpolgármester elmondta, hogy a szakminiszter megkeresésére Tóth Gábort javasolta főkapitánynak. Hasonlóképpen őt javasolta a korábbi önkormányzati egyeztetési fordulóban, "amikor nagyon figyelmesen…
A demokraták és a demokrácia győzelmeként értékelte az Alkotmánybíróság (Ab) népszavazási kérdésekben hozott előző napi döntését Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, aki ismét az aláírásgyűjtő ívek...
Két, tegnap életveszélyesen megsérült férfit először a salgótarjáni kórházba szállították, onnan tovább akarták küldeni őket az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe, ahol elutasították felvételüket. Így jártak az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetnél is, ám ott azt állítják, őket meg sem keresték. Végül abban a miskolci kórházban kaptak ellátást, amely területileg nem illetékes.…
Az utóbbi hetekben naponta (!) 300 ezer részvény-portfóliót nyitottak meg Kínában. A kormány nem engedi meg, hogy a tőzsde-buborék az ősszel esedékes XVII. pártkongresszus előtt kipukkadjon - a párt akarata előtt a tőzsdének is meg kell hajolnia?
Demszky Gábor támogatja, hogy Tóth Gábor legyen a BRFK új vezetője, s ennek érdekében a főpolgármester jövő hét elejére összehívja a fővárosi önkormányzat hatáskörileg illetékes testületét. A...
Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet azt nyilatkozta a mai kamatdöntést kísérö sajtókonferencián, hogy az árstabilitás biztosításának érdekében szükség volt a kamatemelésre. Kedvezöek az EU-s gazdasági feltételek, és a vártnál nagyobb mértékü növekedés mutatkozik. Továbbra is akkomodáló a kamatszint, és az EZB továbbra is figyelemmel követi az eseményeket. A GDP-növekedéssel kapcsolatban 2007-re…
Bencze József országos rendőrfőkapitány Tóth Gábort dandártábornokot, a budapesti rendőrfőkapitány eddigi bűnügyi helyettesét nevezte ki budapesti rendőrfőkapitánynak, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat élére pedig Papp Károlyt, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét.
A szerb Novak Djokovic bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon, miután 2:12 perces mérkőzésen legyőzte Igor Andrejevet. Az élete első Grand Slam-elődöntőjét kivívó, 20...
Tegnap este kezdte meg európai turnéját a Rolling Stones, mely során 25 koncertet ad az öreg kontinensen. A jegyek Németország kivételével mindenhol fogynak, hazánkban a jegyek hetven százaléka már elkelt. A német szervezők a jegyárak drasztikus csökkentésével próbálják a rajongókat a stadionokba csábítani. Az eredetileg 82 és 188 euróba kerülő jegyeket már akciós, 59 eurós áron kínálják.
Washington öt éven belül elveszíti fehér többségét, a spanyol ajkú és az ázsiai népesség növekedése nyomán első ízben csökken ötven százalék alá a fehérek aránya az amerikai fővárosban - olvasható a The Washington Times szerdai számában.
Egy bukaresti focicsapat tulajdonosa elhatározta, hogy a csapat meccsei előtt nem hangos pop és rockzene, hanem vallásos művek és himnuszok szólnak majd a hangszórókból, hogy ezzel elejét vegye a verekedéseknek.
Az európai unió luxemburgi bíróságának döntése nyomán olcsóbbak lehetnek a szeszesitalok Svédországban, vagy legalábbis az ország nem korlátozhatja az eddigi módon az egyéni behozatalt.
A pápa testőrei letepertek egy férfit szerdán a vatikáni Szent Péter téren, miután az megpróbált felugrani XVI. Benedek pápamobiljára, amikor az egyházfő megkezdte általános audienciáját. A tettes pszichiátriai intézetbe került, miután kihallgatta a Vatikán bírája és átesett egy orvosi vizsgálaton, amely azzal az eredménnyel zárult, hogy az illető "zavart elméjű" - közölte a Szentszék szóvivője. A…
A mozgás - közvetlenül étkezés után - sokat segít a fogyásban. A sporttevékenység rövid időre növeli a szervezet azon hormonjainak szintjét, amelyek az étvágy csökkentéséért felelnek - állítják brit kutatók.
Derűlátóan nyilatkozott Angela Merkel német kancellár és George Bush amerikai elnök szerdán délután Heiligendammban azzal kapcsolatban, hogy a G8 csúcsértekezletén sikerül előrelépni egy...
A demokraták és a demokrácia győzelmeként értékelte az Alkotmánybíróság (Ab) népszavazási kérdésekben hozott előző napi döntését Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, aki szerdai sajtótájékoztatóján ismét az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésére szólította fel az Országos Választási Bizottságot (OVB). A politikus közölte: ha az OVB ismét semmibe akarja venni az Ab határozatát, és nem hitelesíti a…
A WWF a Környezetvédelmi Világnapon, június 5-én indította el megújult honlapját, amelyet egy tenderen kiválasztott cég fejlesztett. A site egy olyan gyerekeknek szóló aloldallal bővült, ahol egy jegesmedve családdal hívják fel a figyelmet az éghajlatváltozásra és a teendőkre.
Az IDC felmérése szerint a tavalyi évben piacvezető pozíciót ért el hazánkban a NOD32. Az ESET Software vírusirtóját 2006-ban több mint 40 000 magyarországi ügyfél vásárolta meg, a rekordszámú Virus Bulletin díjat begyűjtő program pedig az elmúlt hetekben két újabb tesztben teljesített kiválóan.
Az elbizonytalanodás érezhető, de nincs morális válságban a magyar rendőrség - mondta Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének nagygyűlésén.
Két NATO-katona vesztette életét szerdán Afganisztánban, míg az afgán kormány és a szövetséges erők ellen harcoló fegyveresek szerdai veszteségmérlege ugyancsak két fő volt. Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erő (ISAF) részletek közlése nélkül arról tájékoztatott, hogy a NATO-katonák két különböző hadművelet során estek el az ellenséggel vívott harcokban. Nemzetiségük egyelőre nem…
Demeter Ervin volt titokminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Magyar István helyi orvos váltotta a Fidesz egri szervezetének élén - ezt az új elnök jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Egerben. Demeter Ervin, aki megőrizte egri választókerületi elnöki tisztségét, a választást megelőzően bejelentette, hogy nem indul újra a városi elnöki posztért - emlékeztetett Magyar István.
Mintegy nyolcmillió dolláros kenőpénzre tehetett szert Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletember a magyarországi vadászgépbeszerzésekkel kapcsolatban kifejtett közvetítői tevékenységével - derült ki az SVT svéd televízió tényfeltáró műsorából. A kedden sugárzott műsor a Gripen gépeket gyártó BAE Systems-SAAB brit-svéd konzorcium titkos megállapodásaira és dokumentumaira alapozta állítását. Az…
Bencze József országos rendőrfőkapitány Tóth Gábort dandártábornokot, a budapesti rendőrfőkapitány eddigi bűnügyi helyettesét nevezte ki budapesti rendőrfőkapitánynak, a Rendészeti Bi...
A Mohamed a második legnépszerűbb utónév Nagy-Britanniában, és jövőre lekörözheti az első helyezett Jacket - adta hírül szerdai számában a The Times című brit napilap. Az iszlám prófétájáról...
Bencze József országos rendőrfőkapitány Tóth Gábort dandártábornokot, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány eddigi bűnügyi helyettesét nevezte ki budapesti rendőrfőkapitánynak, a...
A januári piacnyitással várhatóan plusz-mínusz tíz százalékos sávban mozdul el a lakossági áram ára - közölte Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára. A teljesen liberalizált villamosenergia-piacon a lakosságnak nem kell a szabadpiacra mennie, maradhat az egyetemes szolgáltatónál - két éven keresztül a jelenlegi áramszolgáltatójánál -, amelynek az árrése…
Két NATO-katona vesztette életét szerdán Afganisztánban, míg az afgán kormány és a szövetséges erők ellen harcoló fegyveresek szerdai veszteségmérlege ugyancsak két fő volt. Az Afganisztánban...
A Magyar Demokrata Fórum szerint Takács Albert rendészeti miniszter felelőssége, hogy kit jelöl a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat új vezetőinek, a...
Legkevesebb heten meghaltak, 27-en pedig megsebesültek, amikor két, autóba rejtett bomba robbant fel szerdán nagyjából egy időben Bagdadban. A robbanások a síita muszlimok egyik szent sírhelye...
Az EUR-JPY árfolyama ma 163,41-re esett vissza. A csekélyebb jegyzések hátterében az áll, hogy a devizapárnak meggyült a baja a 164,55-73-as értékkel. Ha tartósan 163,66 alá megy az árfolyam, tovább romlanak a kilátások, és a következö cél a 162,80-as érték lesz. In-GFX
Az elmúlt egy év gazdaságpolitikai folyamatainak legnagyobb érdeme, hogy sikerült elkerülni a pénzügyi összeomlást, ennek ára a gazdasági növekedés feláldozása
Az Apple iPhone készüléke már a piaci bevezetés előtt versenytársat kap Microsoft-táborból. A tajvani HTC még ebben a hónapban piacra dobja az Apple készülékének közvetlen konkurenciát támasztó...
A demokrácia hosszabb távon mindig erősebb, mint az antidemokratikus erők, az Alkotmánybíróság döntése értelmében az embereknek joguk van népszavazáson kifejezni véleményüket - tolmácsolta a Fidesz véleményét Varga Mihály alelnök annak kapcsán, hogy kiírható a referendum a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napi díjról.
A kedvező időjárás hatására várhatóan két héttel korábban, talán már a mostani hét végén látható lesz kérészrajzás a Tiszán, amit a népnyelv a folyó "virágzásának " nevez - tájékoztatta a szolnoki székhelyű Tisza Klub elnöke szerdán az MTI-t. A Tisza mellékfolyói közül a Maroson és a Körösökön már megindult a tiszavirág nevű kérészfaj rajzása - tette hozzá Hamar József.
Szerdán is folytatódtak a harcok a libanoni hadsereg és a Fatah al-Iszlám fegyveres csoport között Nahr el-Bared észak-libanoni palesztin menekülttábornál. Az iszlamista fegyveresek kedd éjszaka tüzet nyitottak a hadsereg állásaira, válaszul a tüzérség lőtte a Fatah al-Iszlám állásait.
Demeter Ervin volt titokminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Magyar István helyi orvos váltotta a Fidesz egri szervezetének élén - közölte az új elnök Egerben. Demeter Ervin, aki...
Megtorpant az EUR-USD emelkedése. Az 1,3510-es érték alá való visszaesés miatt fennáll a veszélye, hogy 1,3478-ra esik vissza az árfolyam. Ha sikerül visszahódítani az 1,3510-es értéket, kereslet mutatkozhat, melynek hatására elöbb 1,3572-re, majd 1,3611-re emelkedhet az árfolyam. In-GFX
A szegedi Csillag börtönben idén negyedik alkalommal rendeznek nyári fesztivált a raboknak. "A jó Laci betyár vigadója" című szórakoztató esttel június 4-én vette kezdetét a...
Az elbizonytalanodás kitapintható, de nincs morális válságban a magyar rendőrség - mondta Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány szerdán, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) budapesti nagygyűlésén. A főkapitány a rendezvényen viselte a nagygyűlés "Tisztán szolgálok" feliratú pólóját, és kijelentette: a résztvevők megjelenésükkel kifejezik szolidaritásukat a…