2007. június 8. péntek

jún. 8
18:33
Nem közeledtek az álláspontok Romániában (Gondola)
Traian Basescu román államfő pénteken bejelentette, hogy eredménytelenül végződött konzultációja a politikai pártokkal, mivel sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem a Szociáldemokrata Párt...
jún. 8
18:35
Nyolc éves mélypontján a külker-hiány (Privátbankár)
Áprilisban nyolc éves mélypontjára csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya. A deficit 177 millió eurót tett ki, ez az export dinamikus bővülésének köszönhető. A kivitel motorja elsősorban a külső konjunktúra, de a növekedésben szerepet játszott az is, hogy a belső fogyasztás visszaesését a cégek az export bővítésével ellensúlyozták. A GKI kutatásvezetője szerint a kivitel elsősorban az új uniós…
jún. 8
18:37
Biztosítás? Feljövőben vagyunk (Privátbankár)
A befektetéshez kötött életbiztosítások további előretörését várja a következő években az MKB Biztosító vezérigazgatója. Raveczky Zsolt emellett az egészségügyi reform miatt az egészség- és betegbiztosítások térnyerésére számít. Az új belépők számának szaporodása miatt a vezérigazgató szerint a magyar biztosítási piacon nem várható olyan koncentráció, mint Európa többi országában. Raveczky Zsolt…
jún. 8
18:39
Miért adunk ki többet szívesen? (Privátbankár)
Magyarországon egyre nagyobb a kereslet az egészséges és biotermékek, illetve a mélyhűtött élelmiszerek iránt – derül ki az ACNielsen kutatásából. A felmérés szerint a fogyasztók ezekért a termékekért hajlandóak magasabb árat is fizetni. A tanulmány alapján a vásárlók körében tovább nőtt a nagyobb áruházak népszerűsége, miközben az élelmiszerboltok többsége továbbra is 200 négyzetméter alatti…
jún. 8
18:39
Magosz: egy minisztert már megbuktattunk (HírTV)
Megalakult a Magosz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstrációs bizottsága, amely megkezdte az egyeztetést a többi természeti katasztrófát szenvedett megye gazdáival.
jún. 8
18:44
Ijedtség a piacokon - mi áll a háttérben? (Privátbankár)
A délelőtti ijedtség és a BUX zuhanása után az Egyesült Államokban a bizonytalan kezdést követően felfelé indultak el a mutatók. Az okokról Skáre Balázst, a Solar Capital elemzőjét Borbély Péter kérdezte.
jún. 8
18:45
Veszélyben David Beckham egészsége és pályafutása? (Infostart)
Az orvosok szerint akár David Beckham pályafutása is veszélybe kerülhet, ha az angol válogatott labdarúgó a nyártól rendszeresen repülőgépen közlekedik majd új Los Angeles-i klubja és Anglia között.
jún. 8
18:45
KDNP: Nem kell holland egészségbiztosítási rendszer! (Gondola)
Hans Hoogervorst volt holland miniszter 30 ezer eurós tanácsadói alkalmazása minden jóérzésű embert felháborít, ráadásul minden ésszerűséget nélkülöz. Hans Hoogervorst alapképzettsége történész,...
jún. 8
18:49
Eredményes a kísérleti Tesco (Privátbankár)
A Tesco-Global Áruházak Zrt. első, kísérleti klímabarát áruháza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen fél éves működése alatt bebizonyította, hogy néhány műszaki újítással akár 25 sz...
jún. 8
18:50
Levél, lapszemle nyomán (Infostart)
Az inforadio.hu 2007. március 27-én lapszemlézte a Magyar Nemzet egyik aznapi cikkét. Ezzel kapcsolatban Farkasházy Tivadar levelet írt szerkesztőségünknek, melynek lapszemlénkre vonatkozó részét az alábbiakban olvashatják.
jún. 8
18:56
Eredménytelen egyeztetés Romániában (Infostart)
Romániában eredménytelenül végződött az államfőnek a meghívott pártokkal az új kormánykoalícióról folytatott konzultációja, miután a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt nem fogadta el Traian Basescu javaslatát.
jún. 8
19:01
Három halott az őrült száguldás vége (Infostart)
Egy versenyző és két néző veszítette életét a legendásan veszélyes Isle of Man-i motorversenyen.
jún. 8
19:12
Martonyi utoljára reagált (HírTV)
Martonyi János cáfolja, hogy 1989-ig együttműködött volna az állambiztonsággal, és az Élet és Irodalom című sajtótermék dokumentumai ellenére kitart amellett, hogy csak úti jelentéseket írt külföldi látogatásai kapcsán.
jún. 8
19:12
Meggyaláztak egy zsidó temetőt Bajorországban (Gondola)
Ismeretlenek megrongáltak csaknem félszáz síremléket a bajorországi Schlüssenfeld zsidó temetőjében - közölte pénteken a német rendőrség. Ledöntöttek 49 síremléket, néhányat össze is törtek, a...
jún. 8
19:27
Kókáék büszkék rá (Piac és Profit)
Elismeréssel adózik saját munkája - stratégiája - iránt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az elkészült dokumentumot ismertető közleményében.
jún. 8
19:27
Mi is az a deja vu? Megfejtették a titkot (Privátbankár)
A legtöbb embernek volt már deja vu-je - olyan érzése, hogy valamit már korábban is átélt. Amerikai kutatóknak szerint ezt az agy üzemzavara okozza
jún. 8
19:29
Lemondták Bush trasteverei látogatását (Gondola)
Lemondták George Bush szombatra tervezett látogatását Róma festői Trastevere negyedébe. Az amerikai elnök a világi hívők társulásának képviselőivel eredetileg a Santa Maria in Trastevere...
jún. 8
19:29
Hárman haltak meg a Man-szigeti országúti motorversenyen (Blikk)
jún. 8
19:35
A KDNP a Gripen-szerződés 2003-as módosítását vizsgálná (Gondola)
A svéd Gripen-vadászgépek lízingeléséről szóló szerződés 2003-as módosításának körülményeit vizsgálná a KDNP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek felállítását pénteken...
jún. 8
19:40
Eredményesnek minősítette a G8-csúcstalálkozót Angela Merkel (Gondola)
Eredményesnek minősítette a legfejlettebb ipari államokból és Oroszországból álló G8-csoport Heiligendammban tartott csúcstalálkozóját pénteki, záró sajtóértekezletén a házigazda Angela Merkel....
jún. 8
20:02
Nézők közé hajtott a motoros - Hárman meghaltak (HírTV)
Három ember halt meg egy motorversenyen pénteken az Angliához tartozó Man-szigeten. Az egyik versenyző valamiért a nézők közé hajtott - ő maga és az egyik néző azonnal meghalt, egy harmadik sérült a kórházban vesztette életét. Két másik ember is megsérült, állapotukról egyelőre nincs hír.
jún. 8
20:04
Lendvai: javítani kell az állampolgárok tájékoztatásán (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint elsősorban a kommunikáció, az állampolgárok tájékoztatása és a lehetséges partnerek megszólítása területén kell javítania a nagyobbik kormányzó pártnak. A parlament szocialista frakciójának vezetője erről Mosonmagyaróváron beszélt. A politikus elmondta: a szocialista párt "Szemtől szembe" címmel új vitasorozatot indított, tagjai és a baloldali választók körében. A sorozat…
jún. 8
20:14
Nagy armada várja a mérges medúzák invázióját (Infostart)
A strandolókra veszélyes medúzák inváziójától tartó spanyol hatóságok felkérték a hajótulajdonosokat és búvárokat, hogy figyeljék az állatok mozgását, és riasszák őket, ha túl közel érnek a partokhoz.
jún. 8
20:15
Hülyék azért nem vagyunk (Spa Trend Online)
Annak ellenére sem vagyunk hülyék, mi országlakósok - vélhetően 99,9%-ban -, hogy azt a bizonyos céget nem vagyunk hajlandóak a nemtudomhányadik születésnapján ünnepelni. Márpedig a cég hirdetése szerint, hülye az, aki ezt nem teszi. Értem én, hogyne érteném, hogy egy hirdetés sikere - de legalább megjegyezhetősége -, gyakran egy jó szlógenen, ahogy régen a slágereknél mondták: egy jó bemondáson…
jún. 8
20:20
Szenzáció: Paris Hilton újra bilincsben! (Infostart)
Megbilincselve szállították el otthonából a börtönből csütörtökön kiengedett Paris Hiltont. Az örökösnőt egy Los Angeles-i bíróságra vitték, amely dönt arról: maradhat-e házi őrizetben vagy vissza kell mennie a rácsok mögé.
jún. 8
20:24
Öt kerületet átfogó felnőttképzési távoktatási rendszer készül (Infostart)
Közösen pályázik Pestszentlőrinc, Ferencváros, Kispest, Pestszenterzsébet és Soroksár önkormányzata a Norvég Alap idei keretéből mintegy 600 millió forintra a regionális felnőttképzési távoktatás fejlesztésére.
jún. 8
20:26
Kivizelt a vonatból és meghalt? (Piac és Profit)
A német mozdonyvezetők rendszeresen kivizelnek a mozgó vonatból, és ez okozhatta a Budapest-Berlin expressz vezetőjének halálát is a Focus című német hírmagazin szerint.
jún. 8
20:29
Az Európai Unió új ENSZ BT-határozatot vár Koszovóról (Gondola)
Az Európai Unió felszólítja az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hogy "fokozzák erőfeszítéseiket" egy Koszovóról szóló új határozat elfogadása érdekében, miután a G8-csúcson nem...
jún. 8
20:29
Lázadókat fegyverez fel az Egyesült Államok (HírTV)
A lázadók felfegyverzésébe kezdett az Egyesült Államok Irakban - tudta meg a CNN. Az amerikaiak a szaddamista erőket és a nacionalistákat támogatják, mivel ezek a csoportok offenzívába kezdtek az al-Kaida harcosai ellen Dijala tartományban.
jún. 8
20:34
Fejek hullhatnak a 370 milliárdos korrupció miatt (Infostart)
Súlyos kritikákat kapott a brit főállamügyész, akit azzal vádolnak, hogy szándékosan rejtette el a nyilvánosság elől a szaúd-arábiai hadiipari megrendeléssel összefüggő korrupciós botrány iratait. A megvesztegetés teljes összege meghaladja az egymilliárd fontot (370 milliárd forint).
jún. 8
20:34
Távozik az amerikai vezérkari főnökök vezetője (Gondola)
Távozik posztjáról Peter Pace tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki George Bush elnök legfőbb katonai tanácsadója. Robert Gates védelmi miniszter...
jún. 8
20:40
Elfogtak egy körözött szíriai fegyverkereskedőt Madridban (Gondola)
Elfogtak Madridban egy fegyverkereskedelemmel gyanúsított szíriai férfit, akit többek között kolumbiai gerillák támogatása miatt köröznek az Egyesült Államokban - közölték pénteken az amerikai és...
jún. 8
20:42
Eltűntek a kulcsok, harcképtelen a haderő (Infostart)
Hetekig késleltetheti 1.200 lengyel NATO-katona teljes harckészültségét Afganisztánban az, hogy járműveik kulcsait egyszerűen ellopták - jelentette be a lengyel védelmi minisztérium.
jún. 8
20:45
Kormányzati titkok a kulisszák mögül - így döntöttek az egészségügyi reformról (Infostart)
A Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésért felelős államtitkára szerint a koalíció számára nincs visszaút. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy miként döntöttek a koalíció vezető politikusai az ágyszámok elosztásáról. Az SZDSZ ügyvivője szerint az volt "élete legborzalmasabb napja".
jún. 8
20:45
Akár 30 évet is kaphat a korrupt ENSZ-tisztviselő (Gondola)
Bűnösnek találták az ENSZ egy volt vezető beosztású tisztviselőjét csalás és korrupció miatt, az illető akár 30 évi börtönbüntetést is kaphat. Az 57 éves Szandzsaja Bahel ellen azért emeltek...
jún. 8
20:50
Tovább tárgyalnak az amerikaiak (Infostart)
Az Egyesült Államok folytatja a tárgyalásokat a közép-európai rakétatelepítésről - jelentette be az amerikai külügyminiszter.
jún. 8
20:50
Lendvai Ildikó: javítani kell a kommunikáción (Gondola)
Lendvai Ildikó szerint elsősorban a kommunikáció, az állampolgárok tájékoztatása és a lehetséges partnerek megszólítása területén kell javítania a nagyobbik kormányzó pártnak. A parlament...
jún. 8
20:52
Mozarttól a dzsesszig: színes programok a Gödöllői Kamarazenei Fesztiválon (Infostart)
Három koncert várja az érdeklődőket a kilencedik Gödöllői Kamarazenei Fesztivál június 29. és július 6. között. A programban Mozart, Vivaldi és Beethoven művei mellett szerepelnek a dzsessz klasszikusai is.
jún. 8
20:56
Kanada bepanaszolta az Egyesült Államokat a WTO-nál (Gondola)
Az Egyesült Államok mélységes csalódottságának adott hangot pénteken azért, mert Kanada a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordult az amerikai mezőgazdasági támogatások miatt. Washington...
jún. 8
21:01
G8-as csúcs: Bono több mint csalódott (HírTV)
Bono több mint csalódott a G8-as csúcs eredményei miatt. Az ír rockénekes szerint a résztvevők érthetetlen nyelven tettek jól hangzó ígéreteket, amelyek azonban semmilyen konrétumot nem tartalmaznak.
jún. 8
21:01
Budapestről indul az idei Electronic Beats (Gondola)
Budapesten, a Syma csarnokban rendezik meg szombaton az idei Electronic Beats Festival első koncertjét. A sztárvendég Kelis, a gyönyörű amerikai rhythm and blues énekesnő, valamint Felix da...
jún. 8
21:03
Alig hiszik az orvosok: zöld vér keringett a páciensben (Infostart)
Megdöbbentette a látvány azokat a kanadai sebészeket, akik egy operáció közben észrevették, hogy páciensük vére nem vörös, hanem sötétzöld. Később kiderült, hogy a furcsa elváltozás a migrénes fejfájására szedett gyógyszer hatása.
jún. 8
21:12
Amerika tovább tárgyal a közép-európai rakétatelepítésről (Gondola)
Az Egyesült Államok folytatja a tárgyalásokat a közép-európai rakétatelepítésről annak ellenére, hogy Oroszország új helyet javasolt a térségen kívül - jelentette be az amerikai külügyminiszter...
jún. 8
21:17
Távozik az amerikai vezérkari főnökök vezetője (Infostart)
Távozik posztjáról Peter Pace tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki George Bush elnök legfőbb katonai tanácsadója.
jún. 8
21:17
Megkezdett rákterápiákat állítanak le Egerben? (HírTV)
Onkológiai kezelések leállításával vádolják az egri kórházat betegek és hozzátartozóik egy, a sajtóhoz eljuttatott névtelen levélben. Az intézmény vezetője cáfol, de az egészségbiztosítási felügyelet vizsgálódni kezdett.
jún. 8
21:19
Az internet "csodája": gyermeknevelés több ezer kilométerről (Infostart)
A világháló a válóperes bírókat is egyre nagyobb feladat elé állítja. Mind gyakrabban szembesülnek ugyanis olyan párok válásával, akik a világ különböző pontjain élve akadtak egymásra. Mindez akkor nagy probléma, ha gyermekük is születik, de a válás után haza akarnak menni.
jún. 8
21:23
Több százan köszöntötték Wittner Máriát (HírTV)
70. születésnapja alkalmából köszöntötték Wittner Máriát este a Testnevelési Egyetem alulájában. Az 56-os halálraítéltet a TF Esték keretén belül több százan ünnepelték.
jún. 8
21:25
Hi-tech eszközökkel csalnak a kínai diákok (Infostart)
A többi mellett vezeték nélküli mikrofont és más, csúcstechnológiás eszközt használt Kínában három fiatal, hogy megkönnyítse saját bejutását az egyetemre. Vesztükre, elkapták őket.
jún. 8
21:28
KDNP: nem kell holland egészségbiztosítási rendszer (Gondola)
A KDNP elnöksége szerint nem indokolt a volt holland egészségügyi miniszter meghívása, hogy segítse a magyar egészségbiztosítási reformot - közölte Surján László, a párt alelnöke pénteken az...
jún. 8
21:33
G8: Koszovó ügyében nem tudtak dönteni (HírTV)
Véget ért pénteken kora este a németországi Heiligendammban a világ nyolc legfontosabb államának csúcstalálkozója. Angela Merkel német kormányfő a záró sajtóértekezleten úgy méltatta a találkozót, hogy "a kulcskérdésekben messzemenő döntéseket hoztunk".

Keresés