Minden felelősséget visel a kórház és az operáló orvos annak a betegnek az ügyében, akinek csütörtökön a bal térde helyett a jobb lábát operálták meg a miskolci Diósgyőri Kórházban. A jövőben filctollal előre megjelölik az operálandó testrészt.
Az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hiánya váratlanul 58,5 milliárd dollárra, 6,2 százalékkal mérséklődött áprilisban, a márciusban mért 62,4 milliárd dollárról. Miközben a ki...
A villamosenergia-piac legnagyobb szereplői is érdeklődnek a Mavir által kezdeményezett áramtőzsde iránt, és jó esély van arra, hogy a jövő év elejétől Magyarországon is működjön szabályozott árampiac - közölte a szervezet vezérigazgatója.
Átlagosan 5 százalékkal növelik átadási áraikat a baromfifeldolgozók hétfőtől - tájékoztatott Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke pénteken. A szakember közölte: az árem...
Göncz Kinga, a Gyurcsány-kormány külügyminisztere holnap Katarba utazik. Három napos látogatása során a kétoldalú gazdasági kapcsolatok (értsd: kormányközeli magyar cégek...
Áprilisban 58,5 milliárdra csökkent az amerikai kereskedelmi mérleg deficitje, miközben 63,5 milliárdos értékkel számoltak. Ez havi 6,25-os csökkenést jelent. Az elözö havi értéket ráadásul 63,9 milliárdról 62,4 milliárdra módosították. Az adatok hatására csökkent az EUR-USD árfolyama. in-GFX
Az elmúlt hetekben tárgyalta Pesti Központi Kerületi Bíróság szabálysértési csoportja a 2007. február 3-án, a Kossuth téren előállítottak, dr. Bene Gábor és társainak az ügyét. A szabálysértési...
Kannibál politikának nevezte Selmeczi Gabriella a Gyurcsány-kormány egészségügyi politikáját, amely miatt minden harmadik koraszülött meghalhat. A Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a teljesítményvolumen-korlát (tvk) miatt ugyanis az évi 8000 koraszülött közül 3000 meggyógyítására nincs pénz.
Az oszmánok által elpusztított középkori Magyarország egy újabb kincsére találtak rá az érsekek városában. A Vitéz János által reneszánsz stílusban megújított lakosztályt díszítő firenzei művészek között a világ egyik legnagyobb festője is dolgozott.
2007-ben tizedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított elismerést, amely 2001 óta Gyurós Tibor Díj néven kerül átadásra. A bíráló bizottság idén 17 jelölt közül választotta ki az Év Informatikai Cégvezetőjét és az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját. 2007-ben az előbbit Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója, míg az utóbbit Csiszér Béla, a…
Tisztújító kongresszust tart a Szakszervezetek Egyeztető Fóruma. A rendezvényen a leköszönő elnök, Szabó Endre mellett felszólalt Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter is. Az érdekképviselet elnöke a kormány reformintézkedéseit bírálta, a tárcavezető pedig a társadalmi párbeszéd fejlesztését ígérte.
A magyarországi belpolitikai viták miatt csökkent a magyar külpolitika hatékonysága - vélte Csáky Pál és Markó Béla. A legjelentősebb felvidéki és romániai magyar pártok vezetői Bukarestben találkoztak.
A Fidesz azt várja a kormánytól, hogy azonnal törölje el a volumenkorlátot az egészségügyben, hogy ilyen módon ne veszélyeztesse az újszülött csecsemőket - mondta Selmeczi Gabriella, a párt...
A humor területén is megkezdődtek a csipkelődések a „nem teljesen francia” új köztársasági elnök ellen. A görög, magyar és zsidó felmenőkkel rendelkező fekete hajú Sárközy Miklós elnököt és a Franciaországba özönlő kelet-európai cigányokat ezúttal a leghíresebb francia szatirikus lap vette célba.
Júliusban kezdődik a Németországból származó illegális szemétbálák visszaszállítása. Az ország több helyszínén talált bálák közül 4100 tonna hulladékból 1800 tonnának az országból való kiszállítására adott már engedélyt az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség.
A Suzuki Motor Corporation (SMC) döntése értelmében Szentpéterváron építi fel legújabb termelőegységét, hogy ezzel kiszolgálja az orosz piac új autók iránti egyre növekvő igényét. A l...
Minden felelősséget visel a kórház és az operáló orvos annak a betegnek az ügyében, akinek csütörtökön a bal térde helyett a jobb lábát operálták meg a miskolci Diósgyőri Kórházban. A jövőben...
A kormány 928 millió forintot csoportosított át a tavalyi költségvetési maradványból az Országgyűlésnek a Kossuth tér rendezésére - közölte Daróczi Dávid a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. A jövő évi büdzséből további 300 milliót biztosít a kormány a rendezés befejezésére - mondta a kormányszóvivői iroda vezetője, kérdésre válaszolva.
Egy londoni bíróság száz óra közmunkára ítélte, és két évre eltiltotta az autóvezetésről George Michaelt, akire októberben félig öntudatlanul találtak rá az autójában.
Négycsillagos szálloda épült Tatán az Európai Unió 112 millió forintos támogatásával és 37 millió forintos kormányzati segítséggel - tájékoztatta Papp Gyula, a szálloda üzletvezetője ...
Megúszta a börtönt George Michael. A vád drogos állapotban történt autóvezetés volt. A bírónő egyelőre azonban nem határozott arról, hogy a világhírű énekes milyen alternatív büntetésben...
A Pannon Egyetem szervezésében Pápán rendezik meg a IV. Kutatásmódszertani konferenciát június 19-21. között, ahol a doktoranduszok beszámolnak a kutatásaik állásáról, valamint jövőbeni kutatási terveikről.
A kormány 928 millió forintot csoportosított át a tavalyi költségvetési maradványból az Országgyűlésnek a Kossuth tér rendezésére - közölte Daróczi Dávid a pénteki budapesti kormánysz...
A többórás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében azonban erős vagy...
Farkasházy Tivadar, a Heti hetesből ismert televíziós sztár arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Magyar Nemzetből általunk is idézett hírt, miszerint ő írja Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető...
928 millió forintot biztosít a kormány a tavalyi költségvetési maradványból a Kossuth tér tervezett átalakítására - mondta Daróczi József Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
A G8 országcsoport követelte Észak-Koreától, hogy "sürgősen" hagyjon fel rakétakísérleteivel, valamint minden nukleáris tevékenységével. Észak-Korea csütörtökön két hét leforgása...
Szombat reggeltől augusztus 19-ig metrópótló buszok közlekednek a 2-es metró egy szakaszán. Felújítják az Örs vezér tere, a Pillangó utca és a Stadionok állomást valamint az érintett...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház le szeretné zárni a salgótarjáni baleseti sérültek továbbszállítása ügyében kirobbant vitát - tudatta a kórház főigazgató-főorvosa. Az intézmény vezetője közleményével az országos tisztifőorvosnak arra a nyilatkozatára reagált, amelyben - kollégájával, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Észak-magyarországi Regionális Intézetének…
A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja beadta kezdeményezését egy vizsgálóbizottság létrejöttére csütörtökön. A vizsgálóbizottság célja, hogy megvizsgálja az...
Eltűnt hétéves kislányt keres a hajdú-bihari rendőrség, Gurbai Biankát csütörtökön a déli órákban látták utoljára, amikor a konyári általános iskolából ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn Berlinbe, kedden Koppenhágába utazik, a kormányfő útja során találkozik Angela Merkel német kancellárral, II. Margit dán királynővel és Anders Fogh...
Jóváhagyta a Fővárosi Bíróság a Tomcat néven ismert blogger előzetes letartóztatásba helyezéséről szóló korábbi döntést - olvasható a Fővárosi Bíróság pénteki közleményében.
A Magyar Honvédség is jelen lesz a július 14-i hagyományos párizsi katonai felvonuláson- közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken. Bocskai István, elmondta, hogy...
Mindössze két hónappal linuxos testvére után a Windows XP platformon futó VirusBuster Professional szerzett újabb "VB100" díjat gyártójának. A piacfüggetlen Virus Bulletin magazin kemény tesztjében a rendszer minden vadon terjedő vírust jelzett, s egyetlen hamis riasztást sem adott.
A kormány idén 928 millió, jövőre további 300 milliót forintot ad a Kossuth tér rendezésére az Országgyűlésnek - közölte a kormányszóvivői iroda vezetője. Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékoztatón azt is közölte: jövő év végére elkészülhet az új közpark.
Üdvözli a Pannon az Európai Unió szabályozását az új roamingtarifákról - közölte a mobiltársaság, amely egyben leszögezi, hogy az egységes díjszabást már korábban bevezette.
Nyíltan támadja egymást az Európai Bizottság magyar és ír biztosa. A vita Kovács László azon javaslatáról folyik, hogy a közösség több tagállamaiban is tevékenykedő vállalatok társasági adóalapját egységesíteni kellene.