Hiába állította Bencze József országos rendőrfőkapitány, hogy a 315 millió forintért beszerzett három izraeli vízágyú szerepelt a négy esztendeje elfogadott schengeni pályázati programban, ezt az állítását egyértelműen megcáfolta az Európai Bizottság alelnöke, Franco Frattini szóvivője.
Ingyenessé vált közép-európai idő szerint kedden hajnali 6 órától a The New York Times internetes kiadása, megváltoztatva ezzel a tekintélyes amerikai napilap két évvel ezelőtt meghirdetett...
A font számít az elmúlt napok legnagyobb vesztesének, amihez a Northern Rock pénzügyi gondjai is hozzájárultak. Ráadásul a befektetök attól tartanak, hogy Nagy-Britanniát is elérik az amerikai ingatlanpiaci problémák. A BoE eddig ráadásul nem nagyon segédkezett a hitelpiacot segítésében. A Northern Rock közben igazi Bank Run-helyzetbe került. Ezrek állnak a bankban, hogy felvegyék megspórolt…
Munkahelyi balesetben életét vesztette egy 28 éves fiatalember Balsán, ahol az egyik üzemben munkagép nyomta halálra - közölte a Szabolcs megyei rendőrség kedden. A tiszaberceli lakos keddre virradó éjjel egy targoncával dolgozott egy üzemben, s eddig még tisztázatlan körülmények között a munkagép alá került, amely agyonnyomta - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság…
A Financial Times Deutschland című lap keddi számában "jelentős húsáremelkedést" prognosztizál Mariann Fischer Boel. Az EU agrár bizottságának irányítója szerint 2008-tól akár átlagosan 10 százalékos is lehet a drágulás.
Kárpátaljai magyar vezetőkkel kezdett találkozót kedden délelőtt Ungváron Göncz Kinga magyar külügyminiszter, aki egynapos villámlátogatása során ukrán kollégájával aláírja a két ország...
A súlyosan beteg gyerekek és családjuk elhelyezésével foglalkozó Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új honlappal jelentkezett. A site fejlesztésére tenderen keresett partnert a szervezet.
Beszélgetés Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával - második rész. Megmenthetik-e az összeomlástól a piacokat a jegybankok? Mit lép ma este a FED?
Egy amerikai múzeum döntése értelmében visszaadják Ülő Bika indián törzsfőnök néhány használati tárgyát és hajtincsét a családjának, miután bebizinyosodott, azokat egy katonai orvos lopta el száz éve.
Az ingatlanokra vonatkozó adó és illetékszabályok összehangolását sürgette a Deloitte adóosztályának partnere rádiónknak adott interjújában. Kövesdy Attila szerint a nyilvánosságra hozott tervezetek szakmailag meglapozottak, azonban az nem biztos, hogy a politikai érdekek nem befolyásolják a végleges változat kialakítását. Bodnár Kriszta interjúja.
Önkormányzatoknak valamint állami és civil szervezeteknek érdemes pályázni az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és a megújuló energiafelhasználást segítő programjaira. Mától 342 milliárd forintos keretet nyitnak meg, a 10-30 százalékos önerő előteremtéséhez kedvezményes hitelt ad a kormány. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi minisztert Márványi Péter kérdezte a pályázatok…
Egyre többen érdeklődnek az új típusú Start kártyák iránt, július 1-jétől, a kiválthatóság kezdetétől szeptember közepéig 2.350 érdekelt váltotta ki ezeket a kártyákat, amelyek lehetőséget adnak a járulékmentes vagy kedvezményes járulékkal történő foglalkoztatásra - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Az elmúlt egy éves trendnek megfelelően augusztusban sem történt jelentősebb elmozdulás az üzleti és a fogyasztói várakozásokat mérő GKI konjunktúra-indexen. Az üzleti szféra bizalmi indexét az ipari várakozások húzzák fel, követve az uniós folyamatokat. Bár az építőipari cégek várakozása romlott júliushoz képest, az év második felében az uniós forrásokból elinduló fejlesztések segíthetik az első…
A pécsi és a debreceni háztartások téli napi csúcsfogyasztásának mennyiségével, 2,5 millió köbméterrel emelkedik októbertől a naponta kitermelhető földgáz mennyisége, miután az E.ON Földgáz Storage Zrt. növeli a zsanai tároló kapacitását. A következő két évben az eddigi 3,5 milliárd köbméteres tárolási lehetőséget 4,1 milliárdra bővítik. Ezzel párhuzamosan a hazai stratégiai kapacitás növelése…
Folytatódott az ügyfelek rohama a likviditási válságba került brit Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjainál. A pánik nem csak a betéteseket, hanem a befektetőket is elérte. A pénzintézet részvénye folyamatosan újabb mélységekbe zuhan a Londoni Értéktőzsdén, csak az elmúlt két hétben az árfolyam a felére esett. Takács Szabolcs, a Portfolio.hu elemzője a Gazdasági Rádiónak azt mondta, a válság…
Egy amerikai befektetési bank szerint továbbra is gyengének mutatkozik az USD-CAD. Továbbra is magas a csökkenö momentum. A következö cél az 1,02-es érték. 1,0180-nál fut az 1,0752 és 1,0338 közti mozgás 138,2%-os Fibonacci-kiterjesztése. Lehetséges, hogy elérik az egyenértéket. Ellenállások 1,0350-nél és 1,3095-nél találhatók. in-GFX
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építőipari termelés jú...
A lakosság számára 10, a cégek számára pedig 15 százalékkal drágul januártól a villanyáram Csehországban - írja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. Megjegyezte: ez ha...
Gyakorlatilag feladták a reményt a nevadai hatóságok, hogy megtalálják a repülőgépével két hete eltűnt Steve Fossett milliomost. A nevadai polgári légi járőrszolgálat két héten keresztül kiterjedt kutatást folytatott a 63 éves kalandvágyó üzletember után, de semmilyen nyomra nem bukkantak. Cynthia Ryan őrnagy, a járőrszolgálat vezetője - aki már korábban úgy fogalmazott, hogy "tűt keresnek…
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának a kórházátalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a BKV "akár 10 százalékot is elérő, brutális mértékű szolgáltatáscsökkentést" tervez. A szervezet ezt a BKV vezérigazgató-helyettesének egy keddi lapinterjújára hivatkozva állítja, melyben a vezető megerősítette, hogy a jövő évi menetrendeket tartalmazó Paraméterkönyv keretein belül járatritkításokat tervez.
A szociális jóléti állam mintapéldájának tartott Svédországban a kormány a személyi jövedelemadó csökkentését tervezi jövőre a foglalkoztatás javítása céljából
Offshore tulajdonú kft. rendezi az október 23-ai állami ünnepségsorozatot. A Café Reklám Kft. bruttó 225 millió forintos ajánlatával nyerte meg a kancellária közbeszerzési eljárását - írja a Magyar Nemzet.
Kárpátaljai magyar vezetőkkel kezdett találkozót kedden délelőtt Ungváron Göncz Kinga magyar külügyminiszter, aki egynapos villámlátogatása során ukrán kollégájával aláírja a két ország kishatárforgalmi megállapodását. Göncz Kinga az ungvári magyar főkonzulátuson találkozott a kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak vezetőivel, majd magyar állami kitüntetéseket ad át a kárpátaljai magyar…
A napokban indulnak a Környezet és Energia Operatív Program pályázatai, melyekkel hazánk energiagazdálkodásán javítana a kormány. A tendereken várhatóan előnyben lesznek a hátrányos térségben élők, míg a központi régió vállalkozásai októberben csatlakozhatnak a pályázatokhoz.
Kevesebb parlagfűvel fertőzött terület van az idén Győr-Moson-Sopron megyében, mint tavaly. A megyei növény- és talajvédelmi igazgatóság összesen 279 hektárnyi parlagfű miatt 101 esetben szabott ki bírságot ebben az évben, amelynek értéke meghaladta a 3,5 millió forintot.
A Civilek a Nemzetért Mozgalom Soproni Közössége Sopronban "A titkosított valóságról" címmel nagygyűlést tart, amelyet ma, szeptember 18-án, kedden 18 órakor tart a Fő téren. Szónokok: dr. Morvai...
Egyhetes olasz-magyar gasztronómiai és kulturális rendezvény kezdődik pénteken a Károlyi Mihály utcában. A Kultúrhíd Fesztivált tíz budapesti helyszínen rendezik meg.
Német lapbeszámolók szerint a Deutsche Börse létszámleépítésre készül. A német tőzsdét üzemeltető társaság elnöke, Reto Francioni levélben jelentette be a munkatársaknak a "korlátozot...
Némileg váratlanul a portugál rendőrökkel szemben a McCann-szülők javára döntött a bizonyítékokat vizsgáló helyi bíró, így a május elején Portugáliában eltűnt brit kislány édesanyjának nem kell visszautaznia az ibériai országba kihallgatásra.
A legnagyobb mobilitási program, az Erasmus szeptember 20-án ünnepli huszadik születésnapját a Hallgatói Információs Központ Dísztermében. A rendezvényre 14 órától várják az érdeklődőket.
Új ügyvezetőt neveztek ki a Netpiac élére, miután az RTL Klub és a Klub Publishing megvette a DVD- és könyv-webáruházat üzemeltető portált. A posztot korábban betöltő Kis Ervin Egon a Netpiac tulajdonosa volt, a szakember még az év végéig tanácsadóként segíti a munkát - tudta meg a Kreatív Online.
Augusztusban éves szinten 1,8%-kal emelkedtek a brit fogyasztói árak, miközben változatlan 1,9%-os plusszal számoltak. A brit infláció ezzel 30 hónapos minimumot ért el. Az adatok megterhelik a GBP-USD-t, mivel jelentösen csökkentik a kamatfantáziát. A brit kiskereskedelmi ár-index éves szinten 4,1%-os emelkedést mutatott, meghaladva ezzel a 4,0%-os elörejelzést. Legutóbb még +3,8%-os értékröl…
Téves volt az értesülésük a kormánypárti napilapoknak, a tegnapi, éjszakába nyúló egyeztetésen se állapodtak meg a kormánypártok az egészségbiztosítás részleges privatizációjának részleteiről.
A GDP az idén 2,2 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal nő, az infláció 2007-ben 7,5 százalék, jövőre 4,5 százalék lesz, az államháztartás GDP arányos hiánya az idén 6,4 százalék, jövőre 4,1 százalék...
Augusztusban 4,1%-ról 4,2%-ra emelkedett a hongkongi munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel a 4,1%-os elörejelzést. A HKD-JPY a gyenge adatok ellenére is 14,79-re emelkedett. 14,80-nál erös ellenállás található. in-GFX
A SpiralFrog reklámokra alapozott online szolgáltatást indított az Egyesült Államokban: a társaság site-ján ingyen kínál zenei letöltéseket a látogatóknak. A Universal Music Group a kezdetektől fogva támogatta az ötletet, és a kiadó az egyetlen nagyobb támogató is - írja az SG.hu.