Megkapta az ideiglenes engedélyt a Malév leányvállalata, az Aeroplex az orosz AirUnion légitársaság Boeing repülőgépeinek forgalmi karbantartására a moszkvai Domogyedovo repülőtéren.
Kővel dobálták meg egy önkormányzati képviselő kocsiját Mátraszőlősőn, ahol 43, többségében roma gyerek még mindig nem kezdte meg a tanévet az iskola körüli botrány miatt.
Csaknem 700 millió forintos különtámogatást kapnak a határon túli, nemzeti jelentőségű intézmények és programok. A távirati iroda információi szerint a miniszterelnök szerdán jelenti be az erről szóló kormánydöntést. A támogatottak köréről a határon túli szervezetek állapodtak meg a kabinettel.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság a Magyar Orvosi Kamarának a kórházátalakításról szóló egészségügyi miniszteri határozatokat megkérdőjelező keresetét.
Szeptemberben -6,9 pontról -18,1 pontra csökkent a német ZEW-konjunktúra-elvárás, miközben -17,0 pontos értékkel számoltak. a jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 80,2 pontról 74,4 pontra csökkent. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, mivel továbbra is a Fed esti kamatdöntése áll a középpontban. A devizapárt 1,3858-on jegyzik, miután napi csúcsot ért el 1,3868-nál. Támogatás 1,3840-50-nél…
Egy veszteglő kamion sofőrje sérült meg súlyosan kedden délelőtt az M0-ás körgyűrűn történt balesetben. A férfi az álló kamionja mellett állt, mikor egy másik kamion beszorította. A balesetet szenvedett sofőrt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A Microsoft nevével is fémjelzett, kis- és középvállalatok (kkv) számára indított EUGA Pályázati Tanácsadó Programban a Hewlett-Packard (HP), az Intel, a T-Online és a Unicredit Bank magyarországi vállalatai által 2005 májusában létrehozott konzorcium tagjai adják a szakmai hátteret. A program legfőbb célja a kkv-k uniós forráshoz jutásának segítése. Ezért a konzorciumi tagjai megpróbálnak a…
Jelentős változások kezdődtek el az Aranykor Nyugdíjpénztárban. A jelenleg is zajló előkészítő munkának köszönhetően a jövő évtől folyamatosan válnak az ügyfelek számára is érzékelhetővé az olyan innovatív fejlesztések, mint a hatékonyabb ügyfélszolgálat, a választható portfóliók bevezetése és a hűségprogram. A tervezett és már életbe lépett intézkedések részleteiről a pénztár élére tavasszal…
Sorra jelennek meg a nyár vége óta az új kiírások, így a pályázati tanácsadó cégeknél felgyorsult a tempó. Váczi Dávid, az OTP Hungaro-Projekt vezető projektmenedzsere szerint a bizonytalan vállalkozásoknak és önkormányzatoknak is érdemes őket megkeresni, hogy közösen kiszámolják, hány pontot érnének el a megadott szempontok alapján. Majd így már lehet dönteni arról, hogy belevágjanak-e például…
A CeWe Color Magyarország Kft. gazdasági vezetője, Kamarás Zsuzsanna az SAP ERP bevezetésének előnyeiről beszélve a cégen és a cégcsoporton belül egyaránt az információáramlás zökkenőmentessé válását emeli ki: "Az SAP segítségével egyetlen gombnyomással készíthetünk olyan listákat, kimutatásokat, amelyekhez korábban jóval több időre, illetve a különböző rendszerekben, különböző formátumban tárolt…
Kedd reggeltől folyamatosan iratkoznak be a mátraszőlősi gyerekek a pásztói általános iskolákba - tájékoztatta az MTI-t a pásztói polgármesteri hivatal oktatási osztályvezetője. Bartus László...
Kristóf Judit veszi át marketingmenedzserként a szeptemberben távozott Orosz-Várkonyi Attila vállalati kommunikációs igazgató feladatait a HP Magyarországnál. A cégnél a technológia és szolgáltatások divízió (TSG) kereskedelmi igazgatóját is kinevezték. Mindkét szakember a Sun Microsystems-től érkezett, csakúgy, mint vállalat államigazgatási üzletágának értékesítési igazgatója.
Innováció és fenntartható felszíni közlekedés címmel rendezett szakmai konferenciát a Magyar Mérnökakadémia és a Budapesti Műszaki Főiskola szeptember 4-6. között Budapesten.
Bármely vállalat stratégiai célkitűzései között találunk azonosságokat, hiszen a termelékenység javítása, az optimális fejlődés megvalósítása, illetve az ügyfél-elégedettség növelésének szándéka egyaránt fontos versenytényező. Persze az ide vezető út iparáganként eltérő. A Microsoft Dynamics család megoldásai átfogóan optimalizálják a vállalatok stratégiai folyamatait a pénzügy, az adatelemzés, a…
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. A közlemény...
A következő hat évben kétszer kell megnyerni José Mourinhónak a Bajnokok Ligáját a Chelsea csapatával - adta ki az egyértelmű utasítást az ügyvezető, Peter Kenyon.
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és - két hetes határidőt adva - a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület po...
Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. A főosztályvezető múlt héten elmondta: a...
A gönyűi gázerőmű építéséhez és üzemeltetéshez kapcsolódóan kommunikációs feladatokat adott az E.ON Erőművek egy pr-ügynökségnek. A vállalat nem írt ki tendert a feladatokra, hanem referenciái alapján bízta meg a kommunikációs céget.
A feta elnevezést a nem görög eredetű sajtokon csak október 15-ig lehet használni - olvasható a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tájékoztatója a Napi Gazdaságban. Magyarországon öt-hat gyártó állít elő feta sajtot.
Október 17-én tartják az első magyar-szlovén kormányülést a szlovéniai Lendván, illetve Szentgotthárdon - értesült az MTI. A kormányszóvivői iroda az értesülést megerősítve kedden közölte: az...
Karel Gott, a csehek legendás popdalnoka eddig is kelendő "árucikk" volt országhatáron innen és túl, egy cseh üzletember mostantól pedig egyenesen áruvédjegyként használja a sztár nevét üzleti vállalkozásaiban. A Csehországban eddig példaátlan vállalkozásról a Hospodarske noviny című helyi napilap keddi száma tudósított. A népszerű énekes neve ezentúl nemcsak CD-k, DVD-k és könyvek borítóján…
Október 17-én tartják az első magyar-szlovén kormányülést a szlovéniai Lendván, illetve Szentgotthárdon - értesült az MTI. A kormányszóvivői iroda az értesülést megerősítve kedden közölte: az egynapos találkozón áttekintik a két ország, illetve a minisztériumok közötti együttműködést. A távirati iroda előzetes információi szerint öt nagy témakör köré csoportosítható az együttes kormányülés…
Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden. A főosztályvezető múlt héten elmondta: a köztársasági elnök minden törvényt és azok alkotmányosságát megvizsgálja a kihirdetés előtt, az állami vagyonról szóló törvényben Sólyom László nem talált alkotmányossági kifogást. Ugyanakkor egyet nem…
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) valószínűleg konzultációt fog folytatni a kínálat növeléséről, ha a nyersolaj ára több mint 15-20 napon át meghaladja a hordónkénti 80 dol...
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és - két hetes határidőt adva - a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere - közölte az önkormányzat sajtóosztálya kedden. A közlemény szerint amennyiben a parkolót nem adják át, akkor október 1-jét követően ezt hatósági eszközökkel hajtatják végre.
Kedd reggeltől folyamatosan iratkoznak be a mátraszőlősi gyerekek a pásztói általános iskolákba - tájékoztatta az MTI-t a pásztói polgármesteri hivatal oktatási osztályvezetője. Bartus László elmondta: mintegy 30 gyerek már beiratkozott a Dózsa és a Gárdonyi iskolába, a családok folyamatosan érkeznek. Mindkét iskolában van olyan osztály, ahol alacsonyabb a létszám a maximálisan megengedettnél,…
Menedzsere és ügyvédje is felmondott Britney Spearsnek. Döntésükben szerepet játszhatott, hogy az énekesnő az utóbbi időben többször is botrányaival hívta fel magára a figyelmet.
Egy 2007-es megfigyeléses felmérés szerint az amerikai felnőttek csaknem negyede nem mos kezet a nyilvános vécé használata után. A fő ludasok a férfiak. Amíg a nők 88 százaléka megmossa a kezét nyilvános vécé után, a férfiaknak csak 66 százaléka teszi meg ugyanezt - hangzott el egy egészségügyi konferencián az Egyesült Államokban.
Egy húszcentis ollóval szúrta halálra rátámadó élettársát az a szegedi nő, akit jogerősen öt év börtönnel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden. Az ítélet szerint Ajtai Mónika hosszabb ideje élt élettársi közösségben a későbbi sértettel, akivel 2006 áprilisában egy addig lakatlan szegedi ingatlanba költöztek.
Fiktív iratokkal hét esetben ötmillió forint értékű áruhitelt vettek fel csalók Mátészalkán, további nyolc esetben pedig megindították a kölcsönügyletet mielőtt a rendőrség elfogta őket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Az eljárás alá vont négy személyt a rendőrök az egyik hipermarket-lánc mátészalkai áruházában érték tetten, ahol fiktív munkáltatói…
A japán pénzügyminiszter, Fukushiro Nukaga szerint az a amerikai jelzálogpiaci krízis nem lesz komolyabb hatással a japán gazdaságra. Az ország gazdasága növekedést mutat. A pénzügyminiszter felszólította a BoJ-t, hogy óvatos legyen a pénzpolitika irányának meghatározásánál. A BoJ holnapi kamatdöntésénél változatlan 0,50%-os alapkamattal számolnak. Az USD-JPY a kommentárok hatására maga mögött…
Tíz százalékos járatcsökkentést is eredményezhet az az utasszámlálás, amelyet a BKV szervezett a közlekedés racionalizálása érdekében - jelentette ki a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület...
Helyreállították a Nagyszentjános állomásnál megsérült felsővezetéket,így újra megindult a kétvágányú közlekedés a Budapest-Hegyeshalom vonalon - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV sajtóügyeletese kedden. A közlemény szerint a vonalon jelentősen feltorlódtak a vonatok, ezért a nemzetközi és a távolsági vonatoknál 30-60-90 perces késések is előfordulnak. A menetrendszerű közlekedés visszaállítása…
Az amerikai Yale egyetem visszaad Perunak több mint 4000 régészeti tárgyat, amelyeket egy amerikai régész vitte el a 20. század elején a Machu Picchu inka citadellából - jelentette be a perui...
Napóleon korabeli, összesen húszmillió forint értékű aranyérméket loptak el egy betörés során Jármiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden. A Mátészalkával szomszédos településen még a hétvégén törtek be egy családi házba, ahonnan az elkövetők jelentős mennyiségű készpénz, ékszerek, és műszaki cikkek mellett eltulajdonítottak tizenkét darab,…
Három országban folyik a kutatás egy ausztrál vasútállomáson magára hagyott új-zélandi kislány szülei után. A hatóságok felételezése szerint a hároméves gyereket egy melbourne-i állomáson hagyta ott az apja, aki később felszállt egy Amerikába tartó repülőre. A rendőrség közben közölte: eltűntként tartják nyilván a lány anyját.
Baleset miatt üzemanyag került az M0-ás autópályára, a pálya Győr felé tartó oldalát lezárták; egy ember életveszélyesen megsérült - közölte Gálik Viktória, a Rebisz szóvivője kedden. A szóvivő elmondta, hogy egy kamionsofőr egyelőre tisztázatlan okból kiszállt járművéből, ekkor sodorta el egy másik kamion. A baleset miatt az M0-ás autópálya 19-es kilométerkövénél mindkét oldalra üzemanyag került,…
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét; az Egészségügyi Minisztérium elégedett a döntéssel. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, hogy miként változik a kórházak és más egészségügyi intézmények finanszírozása. A törvény a regionális…
Ma ismét erösödést mutatott az EUR-CZK, miután a hét elején új éves minimumot ért el 27,397-nél. A kereskedök az euró kelet-európai devizákkal szembeni nyereségeiröl számoltak be. Ha a Fed ma este 50 bázisponttal csökkenti alapkamatát, az jól jöhet a cseh koronának. A cseh Jegybank állítólag tovább emeléseket tervez az inflációs nyomás csökkentése érdekében. 27,45 fölött kedvezöek a chart-…
Baleset történt az MO-áson, egy ember életveszélyesen megsérült - közölte Gálik Viktória, a Rebisz szóvivője kedden az MTI-vel. A szóvivő elmondta, hogy egy kamionsofőr egyelőre tisztázatlan okból...
A Magyar Rádió elé jelentettek be tüntetést kedden az Országos Rendőr-főkapitányságon az úgy nevezett Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnevezésű csoportosulás vezetői. Gonda László és Bene Gábor az ORFK székháza előtt várakozó újságíróknak elmondták, hogy kedden este a Szabadság tér előtt fognak tüntetni, ahol petíciót terveznek átadni a Magyar Televízió vezetőinek, és azt akarják elérni, hogy…