Parádésan kezdte a spanyol bajnokságot a Real Madrid labdarúgócsapata, amelytől most a szurkolói azt várják, hogy a nemzetközi kupaporondon is hasonlóan lenyűgöző rajtot vegyen. A királyi gárda a Bajnokok Ligájában kedden este a Werder Brement fogadja a Bernabeu-stadionban a C csoport első fordulójában.
Idén tíz fiatal kerecsensólyomra szereltek műholdas jeladót a Magyar Madártani Egyesület és a LIFE Kerecsensólyom-védelmi Program szakemberei. Az akció célja, hogy megismerjék a védett madár...
Nem robbantak be azok a molotov koktélok, amelyeket éjszaka dobtak az SZDSZ újbudai székházába. Komolyabb kár így nem érte az irodát - közölte Balázs Gyula, a kerületi SZDSZ elnöke. Ismertetése szerint a XI. kerületi, Ecsed utcai központ ablakát kővel dobták be, majd két - olajjal töltött - Molotov koktélt hajítottak az épületbe. Mindez egy tanú szerint éjfél körül történhetett, aki…
Kedden is hosszú sorok álltak még a bankközi piaci likviditásszűke miatt megszorult Northern Rock lakossági fiókjainál. A bankpánik kitörése óta érezhetően romlott a Labour megítélése.
Jövőre készül el az a tanulmány, ami alapján be lehet majd vezetni a fővárosban a dugódíjat. A fizetési zónahatárra több variáció van: szedhető lehet a díj a városba vagy a belvárosba hajtáskor, illetve hídpénzként. A díj összege lehet fix - mintegy 500 forintos - vagy a pillanatnyi forgalomtól függő nagyságú.
Tíz százalékos járatcsökkentést is eredményezhet az az utasszámlálás, amelyet a BKV szervezett a közlekedés racionalizálása érdekében - jelentette ki a VEKE szóvivője.
A Fidesz szerint Veres János pénzügyminiszter személyesen is felelős a Magyarországon kialakult gazdasági-pénzügyi válságért - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője kedden, a pénzügyminiszter sajtótájékoztatójára reagálva. A Fidesz szóvivője szerint miután a sajtótájékoztató nem a pénzügyminiszter lemondásának bejelentésével ért véget, ezért el is vesztette minden értelmét.
Novemberben dönt a fővárosi közgyűlés arról, hogy legyen-e járatritkítás a BKV-nál vagy sem. Az ehhez szükséges utasszámlálásokat most végzi a közlekedési cég.
A Fidesz szakmai-rendészeti kérdésnek tartja az Országház és a képviselők védelmét - így reagált az ellenzéki párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arra, hogy előző este több, a Parlamentből távozó képviselőt inzultáltak a Kossuth téri tüntetők. A rendőrségnek vannak feladatai, ezek közé tartozik Országház, valamint az onnan távozók testi épségének védelme is - mondta Szijjártó Péter. A…
A vasárnap lezuhant thai utasszállítógép pilótája döntött úgy, hogy a rendkívüli szél ellenére megpróbálja a leszállást - jelentették be illetékesek kedden, Thaiföldön. Az indonéz kapitány fia, cáfolta a hivatalos álláspontot. Közben folyamatosan érkeznek a hozzátartozók a baleset helyszínére.
Egy nagy brit befektetési bank aktuális tanulmánya szerint jelentösen visszaeshet az USD-CHF árfolyama, ha tartósan gyenge marad a zöldhasú. Az 1,1800-as érték alá való visszaess után az elkövetkezö hónapokban visszaesés várható 1,1290-1,1340-ig. A tartós veszteségek mellett szól, hogy az 1,18-as érték tesztje után nem kezdödött jelentösebb ellenmozgás. in-GFX
A július-augusztusi számban a Finnair légitársaság számlajóváhagyást automatizáló megoldását mutattuk be, amely a bevezetése óta több millió euró megtakarítását tette lehetővé számukra. Ezúttal a szállítói számlafeldolgozás folyamatának egy kiemelten fontos állomását vizsgáljuk meg közelebbről, mégpedig a számlaadatok automatikus felismertetését, kiemelését és továbbítását.
Harmadával csökkentek az e-beszerzésben bonyolított beszerzések költségei, és a központosítás után a korábbinál sokkal nagyobb mennyiségű feladatot csupán két-három ember is gyorsabban és hatékonyabban képes ellátni - tudtuk meg Horváth Csabától, a BKV Zrt. osztályvezetőjétől. Akit arról kérdeztünk, hogy a közlekedési vállalat miért csatlakozott a T-online elektronikus piacteréhez, a Marketline-…
Ma már a kis- és közepes vállalkozások jelentős része használ vállalatirányítási rendszereket pénzügyi, kereskedelmi vagy akár gyártási folyamatainak támogatására. Ennek köszönhetően nem csak a nagyvállalatoknál gyűlik folyamatosan az elektronikusan tárolt, a szervezet működésének minden területére kiterjedő információ. Fontossá vált tehát, hogy az összegyűlt információt valódi üzleti értékké…
Az iráni elnök kijelentette: nem veszi komolyan Bernard Kouchner francia külügyminiszter háborúval való fenyegetését. Közben Kína elutasította az Irán elleni szüntelen katonai fenyegetéseket.
Egyetlen vállalat sem kerülheti el, hogy kapcsolatba lépjen és kapcsolatot tartson partnereivel, ügyfeleivel. Ehhez az első számú segítséget ma már a kontaktcenterek jelentik. Az ügyfeleknek már sem idejük, sem kedvük ahhoz, hogy elsétáljanak a piacra vagy a boltokba minden egyes termékért, szolgáltatásért vagy információért. A legmodernebb technológiák által viszont bárki gyorsan és pontosan…
XVI. Benedek pápa tavasszal sort kerít első egyesült államokbeli látogatására - közölték kedden vatikáni források. A katolikus egyházfő a tervek szerint felkeresi majd New Yorkot, valamint a keleti part néhány más városát, de a részletes programot később dolgozzák csak ki. Az április második felére vagy május elejére várható utazás fő célja a vatikáni közlemény szerint az lesz, hogy a pápa…
A gyermekkorban kialakult súlytöbbletnek bizonyítottan jelentkeznek rizikófaktorai. Azoknál a gyermekeknél, akik az egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód miatt híztak el, már jelentkezhetnek zsíranyagcsere zavarok és jelentős részüknél fedezhető fel megzavart cukoranyagcsere. Ez a felnőttkori 2. típusú diabétesz előszobája.
Lehet különleges alkalom, könnyed kora őszi este vagy éppen szilveszteréj, egy-egy palack Törley Chardonnay Brut, Törley Tokaji vagy Demi-Sec a Törley évszázada ismert és szeretett pezsgőiből generációk óta járul hozzá a könnyed családi-baráti ünneplés jó hangulatához. Arról, hogy a tradicionális eljárás szerint, magyar szőlőből készülő habzó nedűk az asztalokra kerülhessenek, immár 125 éve a…
Szlovákia nagy valószínűséggel 2009 januárjában teljesíteni tudja az euró bevezetésének az inflációra vonatkozó kritériumát - közölte negyedéves gazdasági elemzésében a szlovák pénzügyminisztérium.
Veres János pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az inflációs adatok rosszabbak lesznek a vártnál. A konvergencia programban erre az évre 7 százalékkal, 2008-ra pedig 3,5 százalékkal számoltak. A PM legfrissebb prognózisában azonban már 7,5 százalékos idei, és 4,5 százalékos jövő évi infláció szerepel. Mindezek ellenére Veres bízik benne, hogy 2009-re 3 százalékos lesz az infláció.
Immár ötödik alkalommal rendezik meg október 20-án a Bárzongorista gálaestet, a szakma nagymesterei ebben az évben a Művészetek Palotájában lépnek a nagyközönség elé. Folytatást azonban nem terveznek, így ez az utolsó alkalom, hogy időutazást tegyünk a régi pesti kávéházak szivarfüstös hangulatát megidéző zenével, noha évről évre egyre többen kíváncsiak az est során felcsendülő régi melódiákra és…
Az Indiai Köztársaság Nagykövetsége és az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéke szervezésében ebben az évben is hindi nyelvtanfolyam és ismeretterjesztő előadássorozat indul. A nyelvtanfolyam és az előadássorozat is ingyenes. Az előadássorozat őszi szemeszterének ünnepélyes megnyitója szeptember 20-án 18.30-kor lesz.
A korábban prognosztizáltnál az idén 186 milliárd forinttal több bevétellel, illetve 179 milliárd forinttal több kiadással számol a Pénzügyminisztérium - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy rendőr ellen, akit őrizetbe vettek - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel annyit közölt: az érintett rendőrrel szemben a BRFK vezetője fegyelmi eljárást indított, és a rendőrt kedden felfüggesztették beosztásából. A büntetőeljárást a nyomozó…
Egy évek óta Budapesten dolgozó vietnami drogterjesztő bandát fogott el a rendőrség és a Terrorelhárító Szolgálat hétfőn este a fővárosban. Öt vietnamit fogtak el, köztük a csapat vezetőjét. Huszonnégy kiló heroint is lefoglaltak a rendőrök.
Több sírt megrongáltak az elmúlt napokban ismeretlen elkövetők Szolnokon és Cibakházán - közölte rendőrség kedden. A szolnoki katolikus temetőben három sír esett áldozatul a vandáloknak, akik ledöntötték a műkőből készült ragasztott fejfákat, valamint a virágtartókat - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Műegyetem Egyetemi Napok megnyitója kedden 10 órakor, melyet különböző sport bemutatók és bajnokságok követtek. Szeptember 20-ig a legkülönbözőbb programokkal várja az egyetem a hallgatóit és öregdiákjait.
Viharokat és tízfokos lehűlést hoz az a hidegfront, amely kedd délután éri el az országot - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Csonka Tamás hozzátette: felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet.
Felújította a Hír Televízió bojkottját az őszödi beszéd és az MTV ostromának első évfordulóján az SZDSZ egyik képviselője. Gusztos Péter ismét elfogultsággal vádolta meg a televíziónk munkatársait. A liberális politikus szerint a Hír Televízió a tegnapi tudósításokkal a tüntetőket hergelte.
Új, biztonságos védőpajzs és a nukleáris hulladéknak tároló épül a csernobili atomerőműnél – közölte a beruházásért felelős Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az építmény lehetővé teszi, hogy a sérült 4-es reaktort lebontsák. Az építkezés négy-öt évig tarthat.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét; az Egészségügyi Minisztérium elégedett a döntéssel. A MOK azt közölte: tiszteletben tartja a bíróság ítéletét. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, hogy miként változik a kórházak és más…
Szlovákia nagy valószínűséggel 2009. januárjában teljesíteni tudja az euró bevezetésének az inflációra vonatkozó kritériumát - közölte kedden közzétett negyedéves gazdasági elemzésében a szlovák...
Az idei lesz az első olyan felvételi év, amikor a korábban sikertelen felvételit tett diákok olyan emelt szintű érettségi felkészítésen vehetnek részt, amely rendelkezik állami akkreditációval - tudatta közleményében a FISZ. Az érettségizettek számára már nincs biztosítva a javító vagy a szintemelő vizsgára való felkészítés a közoktatásban. A Felvételi Információs Szolgálat összesítése szerint…
Elhiszed, hogy Budapesttől több ezer mérföldre, egy 1,5 milliárd dolláros forgalmú worldwide reklámügynökség vezetője az egyik legnagyobb szakmai kihívásnak azt tartja, hogy a megbízóiktól megkapják a munkájuk valódi ellenértékét?
Regionális összehasonlításban hatékony ipari energiafelhasználásra utal, hogy egységnyi GDP előállításhoz Magyarországon viszonylag alacsony a széndioxid-kibocsátás - mondta Reiniger ...
Az EUR-USD összeszedte magát a nyitáskor történt visszaesése után, és délig ismét visszaküzdötte magát 1,3860-ra, bár a német ZEW-konjunktúra-elvárás -18,1 ponttal a várt -17,0 pontnál gyengébben alakult. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 80m2 pontról 74,4 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 75,0 pontos elvárástól. Az EUR-USD-nél továbbra is a Fed izgalommal várt esti kamatdöntése áll.…
A környezetvédelem fontosságát jelzi, hogy a következő hét évben az országba érkező uniós támogatások húsz százaléka környezetvédelmi célokra fordítható - mondta Fodor Gábor miniszter kedden Tatán, az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációjáról rendezett fórumon. "A környezetvédelem céljára 1.700 milliárd forintot kapunk a következő időszakban az EU-tól és a közösség kifejezetten ösztönzi, hogy az…
Egy veszekedés közben késsel életveszélyesen megsebesítette ismerősét az a hartai férfi, akit kedden jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a korábban már többször büntetett, szakképzettséggel nem rendelkező, alkalmi munkákból élő Sallai Lajos rendszeresen fogyasztott alkoholt, s az ital hatása alatt több alkalommal követett el erőszakos jellegű…
Visszautasította 720 millió forintnyi lottónyereményét egy nyugdíjas férfi Németországban, mondván: nem tud mit kezdeni a pénzzel. A 70 éves illető elment ugyan a német lottószövetség központjába,...
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy rendőr ellen, akit őrizetbe vettek - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. A Budapesti...
Egy műszaki hiba miatt az út szélén álló kamion sofőrjét ütötte el egy másik kamion, amikor nekiütközött a várakozó járműnek az M0-ás autóúton Törökbálintnál. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett férfit mentőhelikopter szállította kórházba.
Az EUR-HUF árfolyama ma ismét visszaesett 254,50-re, miután sikertelenül tesztelték a 256,00-os ellenállást. A 255,92-es napi csúcs elérése után ismét csökkenés következett. A kereskedök a Fed esti kamatdöntése elött már nem számolnak nagyobb mozgásokkal, de utaltak rá, hogy a forintot megterhelheti, ha az amerikai jelzálogpiaci krízis kiterjed a brit gazdaságra is. Támogatás 254,00-nél…
Nem várható, hogy jelentősen nő a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma a következő pár évben, ugyanakkor a Németországból érkező beutazó...