2008. november 12. szerda

nov. 12
10:39
Marton László igazgató-főrendező nem indul a direktori pályázaton (Spa Trend Online)
A Vígszínházat több mint húsz éve igazgató Marton László társulati ülésen jelentette be, hogy nem indul a direktori székre szóló pályázaton. Marton távozása a direktori székből feltehetően korszakhatárt jelent majd a teátrum életében.
nov. 12
10:39
Megmentené az állam a Pápai Hús munkahelyeit (HR Portál)
Megmentheti az állam a felszámolás alatt álló Pápai Húst, illetve annak 1300 munkahelyét, az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ítéletétől függően ugyanis 80-100 százalékos állami garanciát vállalhat a cég hiteleire - írja a Világgazdaság.
nov. 12
10:41
Chumbawamba az A38 színpadán (HírTV)
A Chumbawamba új albummal és koncertprogrammal tér vissza hazánkba november 16-án. A huszonöt dalból álló „The Boy Bands Have Won” című albummal felszerelkezve jönnek az A38 hajóra. A mostani album akusztikus és folk zenei alapra épül, amely az ének, a gitár, a harmonika és a trombita finom hangjából áll össze.
nov. 12
10:42
Bihari: hamarosan jöhetne az MNB-kamatcsökkentés, de (Portfolio)
Csak azt követően tud a monetáris politika a javuló inflációs kilátásokra kamatcsökkentéssel reagálni, miután enyhülnek a magyar pénzügyi rendszer stabilitásával kapcsolatos kockázatok - jelezte a...
nov. 12
10:42
Még a vezetők sem vállalják a leépítést (Pénzcentrum)
Olyan sok helyről érkezik hír szinte minden nap a küszöbön álló leépítésekről és elbocsátásokról, hogy már az egyes cégek vezérigazgatói sem merik ezeket úgy bejelenteni, ahogyan eddig. Egyre nagyobb tendencia a világon, hogy nem a leépítés szót használják, hanem az eufemizmushoz folyamodnak, hogy ne legyen olyan éles a döntés. Az kérdéses, hogy az utcára került munkavállalón hogyan segíthet az,…
nov. 12
10:43
Tömegkarambol az M7-esen (HírTV)
Négyes karambol okoz torlódást az M7-es autópálya Pest megyei szakaszán, az ütközésben hárman sérültek meg - értesült a HavariaPress.
nov. 12
10:44
Hatalmasat fordult a világ szeptember óta (Portfolio)
Drasztikusan megváltozott a világ gazdasági helyzete 2008 szeptembere óta. Az amerikai lakáspiacról induló problémák mára már globális válsággá mélyültek, nem kímélik sem a gazdag, sem pedig a...
nov. 12
10:54
Óvatosabbá váltak a bankok (Privátbankár)
Októberben jelentősen csökkent a kéthetes MNB-kötvények átlagállománya, miközben a hitelintézetek egynapos betéteinek átlagállománya csaknem 302 milliárd forinttal emelkedett, amelynek hátterében a ba...
nov. 12
10:54
Műteni kellett a brutális szexuális erőszak miatt a hétéves kislányt (Infostart)
Műtétet kellett végrehajtani egy hétéves ausztrál kislányon, akit a 11 éves bátyjával együtt megerőszakoltak az iskolából hazafelé vezető úton. A brutális támadás miatt egy 19 éves fiatalember ellen emeltek vádat.
nov. 12
10:57
Börtönbe kerülhet a világbajnok edző fia (Infostart)
A római ügyészség hatéves börtönbüntetést kért Luciano Moggira, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi főigazgatójára. A vád szerint az egykori sportvezető latba vetette befolyását, hogy a fia érdekeltségébe tartozó játékosok menedzselésével foglalkozó GEA nevű céget minél kedvezőbb piaci helyzetbe hozza.
nov. 12
10:57
80 éves a magyarországi polgári iskolai tanárképzés (HírTV)
A Szegedi Tudományegyetem november 12-től egy héten át tartó művészeti kaleidoszkóppal és diákköri konferenciával ünnepli a pedagógusképzés Szegedre helyezésének 80. évfordulóját. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sokszínű és érdekes előadásai többek között olyan témákat járnak körül, mint az előítéletek és sztereotípiák szerepének alakulása a reklámokban, a sakk hatása a matematikai képességek…
nov. 12
10:57
Légpuskával lőtte vitapartnerét (Blikk)
Légpuskával meglőtte vitapartnerét egy fiatalember Tiszanagyfaluban, a 23 éves lövöldöző ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség. A fiatalember kedden a helyi kocsmában szólalkozott össze egy középkorú férfivel.
nov. 12
10:59
Brit átlagbérek: 3,3%- előrejelzés: 3,3% (HírTV)
Szeptemberi brit átlagbérek: 3,3%- előrejelzés: 3,3%- előző havi érték: 3,4%. Részletek következnek
nov. 12
11:00
Mellényúltak! Nem fogynak az elszabott modellek! (Pénzcentrum)
Az autógyárak folyamatos modellfrissítésekkel és újabb modellek piacra dobásával próbálják a kereslet egyenletesen magas szinten tartani. Bár egy autó várható népszerűsége sok esetben már a tervezés fázisában megjósolható, vannak modellek melyek minden erőfeszítés ellenére kudarcra vannak ítélve. A tengerentúli ízlést tükrözve ezeket gyűjtötte csokorba a Forbes magazin....
nov. 12
11:01
Segélyért folyamodó britek száma: 36.500- előrejelzés: 40,000 (HírTV)
Segélyért folyamodó britek októberi száma: 36.500- előrejelzés: 40,000- előző havi érték: 31.800. Részletek következnek
nov. 12
11:03
Brit ILO-munkanélkülisági ráta: 5,8%- előrejelzés: 5,8% (HírTV)
Szeptemberi brit ILO-munkanélkülisági ráta: 5,8%- előrejelzés: 5,8%- előző havi érték: 5,7%. Részletek következnek
nov. 12
11:05
EUR/USD Csökkenés (HírTV)
Az EUR/USD szerdán reggel 1,2630-ra emelkedett, majd fordulat következett be, és visszaesett 1,2551-re. A legutóbbi EU-s ipari megrendelések gyenge ipari termelést vetítettek előre. Miután a francia és az olasz adatok is gyengén alakultak, tovább zsugorodhat az EU-s termelés is. Ez tovább er
nov. 12
11:07
McCain: „Sírok, aztán újabb két óra alvás jön” (HírTV)
Az elnökválasztás óta úgy telnek az éjszakái John McCainnek, mint egy újszülöttnek. Erről maga a republikánus elnökjelölt beszélt a voksolás utáni első interjújában az NBC csatorna „The Tonight Show” című beszélgetős műsorában kedden.
nov. 12
11:12
"Végérvényes kudarc fenyegeti a Nabucco földgázvezetéket" (Infostart)
Végérvényes kudarc fenyegeti a Nabucco földgázvezetéket - írta szerdai számában a Handelsblatt. A német üzleti, s egyben politikai napilap szerint Oroszország keresztezi az európaiak stratégiáját. Az újság emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy új közép-ázsiai gázszállítók megnyerésével csökkentse az Oroszországtól való…
nov. 12
11:12
Harmincöten távozhatnak a TV2-től (Privátbankár)
Átszervezésre és létszámleépítésre készül a gazdasági válság miatt a TV2 - közölte a társaság. A racionalizálás során a társaság átszervezi a hírműsorait gyártó részleget és 538 alkalmazottujuk közül ...
nov. 12
11:12
Nem mennek bele az Opel-dolgozók a bérbefagyasztásba (HR Portál)
Az Opel dolgozóinak heves ellenállását váltotta ki a súlyos pénzzavarba került amerikai anyavállalat takarékossági terve, amelynek része az is, hogy a dolgozók bérét jövőre nem emelnék.
nov. 12
11:15
A levakarhatatlan szülő életet menthet - az orvos helyett (Infostart)
Órákig is eltart ma Magyarországon, amíg ügyeleti időben orvoshoz kerül egy beteg. A telefonos bejelentés alapján ugyanis gyakran nem ítélik sürgősnek az esetet, és sem a mentő, sem az ügyeletes orvos nem megy ki azonnal. Ez a tapasztalata az InfoRádió munkatársának, aki egy hallgatói információ alapján vizsgálódott. A hallgató azután jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy maga vitte orvoshoz…
nov. 12
11:15
Négy Európai filmdíjra jelölve az Árvaház (Gondola)
Közzétették az Európai Filmakadémia idei jelöltjeit az Európai Filmdíjakra. A spanyol Juan Antonio Bayona Árvaház című thrillerét négy kategóriában is nevezték; Ágh Mártont, a Delta látványtervezőjét pedig beválasztották a Prix d’Excellence díj jelöltjei közé.
nov. 12
11:15
Változások a Nemzeti Sportnál (Kreatív Online)
A Nemzeti Sportnál (NS) Buzgó József főszerkesztő munkáját ezentúl két főszerkesztő-helyettes segíti. A lapigazgatói teendőket Domán Éva szülési szabadsága miatt Mihók Attila, a Ringier ügyvezető igazgatója látja el.
nov. 12
11:15
Megzsarolták a vesztegetéssel gyanúsított férfi családját (Blikk)
Kommandósok fogták el azt a két férfit, akik megzsarolták egy vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásban lévő férfi családját. A zsarolási ügy előzménye az az októberben felderített bűncselekmény, amelyben három férfi került előzetes letartóztatásba, mert többeket pénzért segítettek jogosítványhoz jutni.
nov. 12
11:15
Gasparovics a szlovák-magyar kapcsolatokról tárgyalna (HírTV)
A szlovák-magyar kapcsolatokról tárgyalna a magyar államfővel a szlovák elnök. Ivan Gasparovics szóvivője útján közölte, hogy azt szeretné, ha Sólyom Lászlóval közösen ítélnék el a szélsőségeseket és szólítanának fel párbeszédre a két nemzet közötti kapcsolatok javítása érdekében.
nov. 12
11:15
"Slotának szájkosár jár" (Kripto Akadémia)
Mélyebb kitekintésben vizsgálta a magyar-szlovák feszültség okait szerdai számában a Der Standard liberális osztrák lap, visszanyúlva a történelmi gyökerekig.
nov. 12
11:17
EU-s ipari termelés: -1,6%- előrejelzés: -1,5% (HírTV)
Szeptemberi EU-s ipari termelés: -1,6%- előrejelzés: -1,5%- előző havi érték: 1,1%. Részletek következnek
nov. 12
11:18
5.8 százalékra emelkedett a brit munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
A munkanélküli kérelmek száma októberben 36,500-al nőtt az Egyesült Királyságban a statisztikai hivatal szerdai tájékoztatás szerint, mely kevesebb, mint az előzetesen várt 40,000. (ProfitLine.hu)
nov. 12
11:18
Van aki tud saját forrásból fejleszteni - Halad az építkezés (Portfolio)
Egy évvel az új irodaházának alapkőletétele után az UNIQA Biztosító Zrt. bokrétaünnepet tartott abból az alkalomból, hogy elérték az épület legmagasabb pontját és elkészült a teljes egészében saját...
nov. 12
11:19
GBP/CHF Gyenge brit munkaerő-piaci adatok (HírTV)
Szeptemberben a várt 39.000 helyett 36.500-zal emelkedett a segélyért folyamodó britek száma a legutóbbi 36.300-as érték után. A munkanélküliségi ráta a várt szerint 5,7%-ról 5,8%-ra emelkedett. Az adatok tanúsága szerint tovább romlott a munkaerő-piaci helyzet. A GBP/CHF-et 0,8200-őn jegyzik. In-www.globalfx.hu
nov. 12
11:20
A nagy visszatérés csak holnap reggelig várat magára (Portfolio)
Tovább tiporják a befektetők az orosz részvénypiacot, az RTS index 12.5%-os zuhanást mutatott, amíg a kereskedést fel nem függesztették határozatlan időre. Az elmúlt hónapokban tetemes mennyiségű...
nov. 12
11:21
Gyurcsány: Ezt a történetet le kell játszani (HírTV)
Világos megállapodást kell kötnie szombaton a szlovák és a magyar kormánynak, amiben rögzítik, hogy „muszáj nyugalomban, békében élni” – mondta egy kereskedelmi tévé szerda reggeli hírműsorában Gyurcsány Ferenc. A kormányfő elvárja szlovák kollégájától, hogy bemutassa a dunaszerdahelyi futballmérkőzésről készült rendőri jelentést.
nov. 12
11:22
Óriás krátert ütött a válság Chicago szívében (Portfolio)
A 609,6 méteresre tervezett felhőkarcoló helyett egy 40 méter átmérőjű luk készült Chicago közepén - írja az Index. Megálltak Amerika legmagasabb épületének munkálatai, miután a befektető...
nov. 12
11:23
Vádjavaslat a fideszes polgármester házának felgyújtói ellen (HírTV)
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a fideszes Meggyes Tamás esztergomi polgármester épülő házának és autójának felgyújtói ügyében.
nov. 12
11:24
Pintér István: "A csillagok állása meglepően rossz volt számunkra" (Portfolio)
Élőben jelentkezünk a Rába által ma megrendezett menedzsment-tájékoztatóról, ahol Pintér István elnök vezérigazgató tart prezentációt, Balog Béla pénzügyi vezérigazgató-helyettes, valamint Steszli...
nov. 12
11:30
A lízingbe kapaszkodhatnak a kicsik (Privátbankár)
A várakozások szerint a kkv-szektorban az eddigieknél jóval nagyobb teret nyerhet a lízing a gép-eszköz-, illetve az ingatlanfinanszírozások terén
nov. 12
11:30
Elbocsátások a TV2-nél (Blikk)
Átszervezésre és létszámleépítésre készül a TV2. A gazdasági válságra hivatkoznak.
nov. 12
11:33
Kormányzati beavatkozásra várnak az autógyártók (Infostart)
Nem jár közben Angela Merkel annak érdekében, hogy az Opel autógyár megkapja a 40 milliárd eurós hitelt az Európai Befektetési Banktól - közölte a német kormány szóvivője. Bár a kancellár személyesen még nem nyilatkozott, a szóvivő utalt arra, hogy Berlinben kielégítőnek tartják az európai gépkocsigyártó ipar támogatására hozott intézkedéseket.
nov. 12
11:33
A Cruz-sztori, avagy a Kertész esete a kecskével és a káposztával (Infostart)
A téli átigazolási időszakban távozhat az Inter labdarúgócsapatától Julio Cruz, az együttes argentin labdarúgója. A 34 éves támadónak a szezon végén lejár a szerződése a kék-feketéknél. A játékost esetleg a Roma vagy a Barcelona vinné.
nov. 12
11:33
Közös ügynökséget alapított a B&P; Social Branding és a Netaktív (Kreatív Online)
B&P Brandaktív néven közös stratégiai kommunikációs és márkaügynökséget hozott létre a Braun & Partners Social Branding és a Netaktív. Az új cég ügyvezetője Simon Bernadett lesz, aki a Well stratégiai igazgatói székét cserélte az új pozícióra.
nov. 12
11:33
Halálos baleset Pilisszentivánnál (Blikk)
Meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amely frontálisan ütközött egy teherautóval szerda délelőtt Pilisszentivánnál, a települést Solymárral összekötő úton. A baleset miatt az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a helyszínelés és a roncsok elszállításának idejére az úttal párhuzamos földútra terelték.
nov. 12
11:33
Kudarc fenyegeti a Nabuccót a Handelsblatt szerint (Gondola)
Végérvényes kudarc fenyegeti a Nabucco földgázvezetéket - írta szerdai számában a Handelsblatt. A német üzleti, s egyben politikai napilap szerint Oroszország keresztezi az európaiak stratégiáját....
nov. 12
11:33
35 embert küldenek ma el a TV2-től (Alternatív Energia)
Átszervezésre és létszámleépítésre készül a gazdasági válság miatt a TV2 - erről a társaság szerdán tájékoztatta az MTI-t.
nov. 12
11:33
A 2008-11-12 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-11-12 10:24:00
nov. 12
11:35
Az Alitalia dolgozói szerdán is sztrájkolnak (Gondola)
Az Alitalia olasz légitársaság alkalmazottai szerdán is folytatják hétfőn elkezdett sztrájkjukat. A csődbe jutott légitársaság bejelentése szerint szerdán is legkevesebb 50 járatot lesznek...
nov. 12
11:35
Sok csomagot visz az SZDSZ csütörtökön a csúcsra (Alternatív Energia)
A Válságból lehetőség című liberális vitairatot viszi az SZDSZ a csütörtöki gazdasági csúcsra - mondta Fodor Gábor pártelnök, Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 12
11:35
Újabb ápolók és nővérek kerülnek az utcára (HírTV)
Lapértesülések szerint 40 dolgozóját, köztük orvosokat, nővéreket és ápolókat bocsátana el a győri megyei kórház. A leépítést két lépcsőben, decemberben és februárban hajtanák végre.
nov. 12
11:36
India - Szeptemberben gyorsult az ipari termelés (ProfitLine)
India ipari termelése szeptemberben 4.8 százalékkal emelkedett az felülvizsgált augusztusi 1.4 százalék után, mely magasabb érték, mint az előzetes elemzésekben foglalt 4.1 százalék. (ProfitLine.hu)
nov. 12
11:37
Meghosszabbítják az osztrák hadsereg segédszolgálatát a schengeni határon (Gondola)
Jövő év végéig meghosszabbítják az osztrák hadsereg rendőri segédszolgálatát a schengeni határövezetben, Burgenland és Alsó-Ausztria tartomány összesen kilenc körzetében. A vonatkozó...

Keresés